2016. március 31., csütörtök

2016. március 30., szerda

Szavazás

Koreában április 13 most idén szünnap lesz. Ugyanis idén lesznek a választások, és arra a szerdai napra esnek. Vicces, hogy itt munkaszüneti nap. 2012-ben kétszer is voltak választások, és így lett két szabad szerdánk. Nem ismerem a helyi politikai viszonyokat. Hallok dolgokat innen-onnan, de nem ismerem a helyi pártokat és politikusokat. Már láttam kampányoló embereket, de annyi plakátot nem, mint amennyit otthon szoktam látni. Valószínűleg később több lesz.

Ha az ember külföldön tartózkodik, mikor a választások vannak hazájában, akkor a helyi nagykövetségen lehet szavazni az általa kedvelt pártra. Én akkor a félmaratonra szavaztam :).

Ügyintézések

Ma voltam tartózkodási engedélyt hosszabbítani. Most bevezették, hogy a procedúra előtt időpontot kell foglalni. Viszont nekem nem, ugyanis diplomaták illetve kutatók (E1 vagy E3 vízummal rendelkezők) számára van egy külön rész "prioritási zóna", vagy "global talent" zóna. Emlékszem, mikor 2014-ben mentem (fölöslegesen reggel 7re egy téves infó miatt) diákvízumról kutatói vízumra váltani, átküldtek oda. Azóta ott intézem az ezzel kapcsolatos ügyeimet. Tavaly volt egy probléma, nem az én hibámból, de elrendeződött azóta. Idén csont nélkül ment minden, a hivatalos papírok beszerzés és a az oda-vissza út több időbe tellett, mint maga az ügyintézés, ami 15 perc alatt megvolt. Nekünk másfél órát kell utazni a bevándorlási hivatalhoz, mivel nekem és az egyetem diákjainak (dolgozóinak) a szöuli irodába kell menni (van egy irodájuk a közelbe, Yatap-on is).

Az ügyintéző csaj nézte az útlevelemet, és nehezen esett le neki, hogy Magyarország és "Hungary" ugyanaz. Mondtam, magyarul van, emiatt van a különbség. Emellett  megkérdezte, mit jelent az "útlevél"?. Tudom, értelmetlen így leírva, de a magyar útlevelek elejére magyarul írják ki, ez zavarta meg kicsit. Vicces szitu volt, de lényeg, sikerült.  Hazafelé kicsit csalódott voltam, mivel az általam kedvelt ruhabolt, és pékség bezárt (olyan jó sajtos sütit lehetett ott kapni), de viszonylag baráti pénzért vettem nagyon finom almát :).  

2016. március 27., vasárnap

Osan, hegyi szentély

Utolsó program egy túra volt, Osan hegyre, aminek tetején egy gyönyörű buddhista szentély épült.


















Somvirág fesztivál

Húsvét alkalmából somvirág fesztiválra mentünk. A sárga virágok nekem kedvenceim. A koreai fesztiválokat annyira nem kedvelem, mindenhol ugyanaz a szisztéma, de helyette túrázunk kicsit :)












Hwaamsa temple, Jirisan

A túra előtt mondták, nincs kajálda a környéken, tehát bevásárolunk, és főzünk majd. Azonban az őszi kirándulásnak ellenkezője igazolódott most be, mivel több étterem is volt a környéken, tehát nem a semmi közepén volt a szállás :) :). Megettünk egy helyi gombákból készült, nagyon finom levest :) :). Utána elsétáltunk a közeli szentélyhez (viccelődtünk, hogy ismét felmegyünk Nogodan-ra). Eredetileg lett volna belépő, de mire odaértünk, pénztár bezárt, ami azt jelentette, nem kellett fizetnünk (aki este 7 és reggel 7 után látogatta meg a szentélyt, az megtakarított némi pénzt :) ). Ráadásul sötétedés előtt ott voltunk. A szentély szép volt, nyíltak már a virágok, nagyon élveztük :) :).