Reggel fél 6 előtt indultam, és sikerrel lekéstem az 5:39es metrót, de 10 perc múlva jött a következő. Gyorsan kiértem. Fél 7 körül, mikor Wangsimni-re ért a vonat, és fölment a felszínre (végállomás), észrevettem, hogy még mindig sötét van. Bár Koreában annyira nem durva a rövid nappal-hosszú éjszaka dolog, de azért meglepett. Miután City Hall-ra értem, ahol a futás zajlott, megettem az ilyenkor szokásos ("rituális") csokit, és indultam fel. A sort mellett döntöttem, mivel nem volt hideg, és nem bántam meg, illetve nem voltam egyedül ezzel :). A verseny csomagban futópóló illetve hűsítő aeroszol volt.
Rengeteg ember indult, elég nagyszabású verseny volt.
Lufikat eresztettek az égbe... Rengeteg lufit, volt, aki a léggömböt magára kötötte, úgy futott.
Nyújtás?
A vidám, zenés bemelegítés után rajthoz álltunk. 10km és félmaraton között lehetett választani. A 10km-esek a Chengicheon patak mentén mentek, 5km-ig, míg a félmaratonosok a Han-folyó vonalán mentek Ttukseon állomásra.
A patak mellett annyira nem élveztem a dolgot. Zsúfolt volt kicsit a terep. Lezárták az utakat (szegény autósok :) ), és a rendőrök is vigyáztak, jó helyen szaladjunk. 6km után leértünk a Han-folyóba menő folyóhoz, ott már belejöttem a dologba! Lelkes dobosok bátorítottak minket a forduló előtt. A fordulókat azért bírom, mikor a szembe futó ismerősöket láttuk, és szurkoltunk egymásnak. Sőt, az ismeretlenekkel is :).
Ez volt a legjobb futóverseny, amin eddig részt vettem. Jól bírtam, a gyógyuló náthám ellenére is, nem is fáradtam el, "kocognom" sem kellett, végig futótempóban szaladtam (az előző versenyeken sokat kellett kocogni). Csak akkor álltam meg, ha vízvétel volt. Első banános pont 10km-nél volt, majd 12.5nél lehetett "energiazselét" enni (sportolók tudják, mi az). Majd 16km körül egy marék mazsolát , 20km-nél körül pedig chokopie-t tömtem a képembe :). Futásnál ugyanis az ember nem tud megállni rendesen enni, a szájába tömi szimplán a frissítőpontnál a kaját... Szép, napos idő volt, az euláliák gyönyörűen "virágoztak" a folyó mentén. Élveztem a mozgást, holtpontom sem igazán volt, csak 19-20km körül éreztem, kicsit elfáradtam. Aztán beértem! Az időzítő 1:54 -et mutatott, később SMS-t is kaptam: 1:53:36 volt a pontos időm, ami egyéni csúcs nekem. 1:45öt szeretném megcélozni, akkor boldog leszek (csak vicceltem!!!)!
Mint mondtam, nem azért csinálom a hosszútávfutást, mivel be akarom mutatni, hogy "én vagyok a király". Amiatt futok, mert SZERETEK FUTNI. Szeretni kell a sportot, amit épp űzöl, anélkül nem lehet tartósan művelni. Más tészta, hogy amikor elkezdtem, csak az volt nekem az egyetlen opció, de szerencsés vagyok annyira, hogy megszerettem. Más sportot is szívesen űzök, pl. imádok túrázni, bringázni, evezni, vagy épp síelni. Ha csapatsportról van szó (pl. kosárlabda, "foci"), arra sem mondok nemet. De elsősorban a "kültérben" végzett sportokról van szó az én esetemben, edzőtermeket/tornatermeket nem szeretem annyira... A futás, a "megcsináltam a félmaratont" -tényt önbizalmat ad. Tudom, más kategória, mint pl. a szakmai siker, de akkor is, megerősít, önértékelésemnek jót tesz. Én eléggé önbizalom-hiányos vagyok/voltam, mindig is. Lehet, nem kéne, de sajnos nagyon is igaz. A sport viszont a legjobb terápia, legalábbis nálam működik :).
Rengeteg ember indult, elég nagyszabású verseny volt.
Ez volt a legjobb futóverseny, amin eddig részt vettem. Jól bírtam, a gyógyuló náthám ellenére is, nem is fáradtam el, "kocognom" sem kellett, végig futótempóban szaladtam (az előző versenyeken sokat kellett kocogni). Csak akkor álltam meg, ha vízvétel volt. Első banános pont 10km-nél volt, majd 12.5nél lehetett "energiazselét" enni (sportolók tudják, mi az). Majd 16km körül egy marék mazsolát , 20km-nél körül pedig chokopie-t tömtem a képembe :). Futásnál ugyanis az ember nem tud megállni rendesen enni, a szájába tömi szimplán a frissítőpontnál a kaját... Szép, napos idő volt, az euláliák gyönyörűen "virágoztak" a folyó mentén. Élveztem a mozgást, holtpontom sem igazán volt, csak 19-20km körül éreztem, kicsit elfáradtam. Aztán beértem! Az időzítő 1:54 -et mutatott, később SMS-t is kaptam: 1:53:36 volt a pontos időm, ami egyéni csúcs nekem. 1:45öt szeretném megcélozni, akkor boldog leszek (csak vicceltem!!!)!
Mint mondtam, nem azért csinálom a hosszútávfutást, mivel be akarom mutatni, hogy "én vagyok a király". Amiatt futok, mert SZERETEK FUTNI. Szeretni kell a sportot, amit épp űzöl, anélkül nem lehet tartósan művelni. Más tészta, hogy amikor elkezdtem, csak az volt nekem az egyetlen opció, de szerencsés vagyok annyira, hogy megszerettem. Más sportot is szívesen űzök, pl. imádok túrázni, bringázni, evezni, vagy épp síelni. Ha csapatsportról van szó (pl. kosárlabda, "foci"), arra sem mondok nemet. De elsősorban a "kültérben" végzett sportokról van szó az én esetemben, edzőtermeket/tornatermeket nem szeretem annyira... A futás, a "megcsináltam a félmaratont" -tényt önbizalmat ad. Tudom, más kategória, mint pl. a szakmai siker, de akkor is, megerősít, önértékelésemnek jót tesz. Én eléggé önbizalom-hiányos vagyok/voltam, mindig is. Lehet, nem kéne, de sajnos nagyon is igaz. A sport viszont a legjobb terápia, legalábbis nálam működik :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése