Egyszer el kell mindent kezdeni. Valahol, valamikor. Én is eldöntöttem tavasszal, a harmadik felesem után, megpróbálom egyszer a teljes maratont. Ősszel akartam mindenképp, amikor már nincs olyan nagy meleg. Ugyanis a meleg és a pára nagy "ellenségem" ha futásról van szó, nyáron örülök, ha a félmaraton lemegy. Gondoltam a szeptemberi DMZ-re is, de végül ejtettem, mivel sejtettem, fülledtebb idő lesz (utólag visszagondolva jobb is, mivel a fizikumom sem volt tökéletes, fél elég volt). A Chuncheon Maraton egyik legnépszerűbb maraton itt (a március Seoul International Marathon után a második legrégebbi), Koreában. Sok jót hallottam erről a versenyről, de féltem egy kicsit, mivel mondták, lesz benne pár erősebb emelkedő (vaklárma volt). Teljes maraton, vagy 10km-es távra lehetett nevezni. Júliusban döntöttem: megpróbálom ezt, és le is fixáltam.
A futóklubunk busza kora reggel fél 6kor indult. Mivel esélytelen volt kiérnem, a Dragon Hill jjimjjibangban (erről majd később írok) töltöttem az éjszakát, ami nagyon közel van Ichon-hoz, ahol a találkozó lenni szokott. Hajnali 4 körül ébredtem, felöltöztem, és sétáltam Ichon-hoz. Reggelire szénhidrát-dömping volt, hiszen most kell az energia :). Hamarosan jött a busz, indultunk. Viszonylag gyorsan kiértünk a verseny színhelyére. Egy benzinkútnál megálltunk. Első reakcióm: "Mennyi busz!", hiszen mint mondtam, népszerű ez a verseny.
Elfelé a buszon: Megkaptuk a verseny csomagját, az ajándék felsővel, rajtszámmal, chippel. Volt benne az újság a verseny infójáról, plusz vásárlási utalvány 20000KRW értékben, az Asics üzleteiben lehet elvásárolni. Ennek remélem, hasznát tudom venni... Itt még el sem hiszem, hogy a rajtszám, amit kezemben tartok, az első full maratonom rajtszáma...
Csoportkép, érkezés után, átöltözés előtt...
Tömeg volt... Hideg és ködös reggel...
Elején volt rajtam a hosszú ujjú, amit a versenyért kaptunk, mint ajándékot. 25km-nél vettem le, mivel meleg lett... (átraktam a rajtszámot a pólóra) Sokan szimplán eldobták a felső réteget. Én a derekamra kötöttem. Azért mégiscsak egy Asics felsőről volt szó, amin rajta van, hogy Chuncheon marathon...
Verseny előtt, csak a poén kedvéért vettem le a hosszú ujjút...Itt még fáztam...
Csípős hideg volt, és köd, de én örültem neki, hiszen ebben az időben a
legjobb a futás. Sortban indultam neki, ennek ellenére. Csoportonként
indultak a futók, A-I -ig, a rajtszámokat
különböző színnel jelölték. "A"-ban voltak a profik, ők indultak
először, H és I
csoportba a "kezdők".
Engem érdekes módon a "G"-be soroltak be,
hasonlóan a több kezdőhöz, kb. 20 perccel később indultunk a profikhoz
képest (5:15 feletti idő a számított...). Hatalmas ováció, rézfúvósok játszottak körülöttünk...
A futás elejét rettenetes módon élveztem. Soha nem láttam még ennyi embert egy rakáson, a csoportok gyorsan keveredni kezdtek. 3-4km körül tettünk egy "hajtűkanyart". Röhögtem az ajusshi-kon, akik az erdő szélére, vagy a közeli kertekbe vonultak el "virágot öntözni" (höhö)... 7km körül kanyarodtunk rá a folyópartra.
A kezdet. A kevés normális kép egyike, ami futás közben készült rólam :).
A folyó mentén futottunk :). Ez sem saját kép. Az őszi színek gyönyörűek voltak :).
Elfutottunk a Samaksan túraterepeinek "bejárata" mellett is (szép emlékek...). Errefelé szaladtunk be az első alagútba (8km körül), és a futók elkezdtek kiabálni, sikítani. Csatlakoztam én is, annyira élveztem. Nem sokkal ezután volt egy híd, amin átmentünk. A folyó másik oldalán is hallottuk a további azon versenyzők éljenzését, akik épp az alagútban voltak (10km-ig lehetett hallani). Két másik alagút volt (egyik valahol 15 és 20km között, másik pedig akkor, mikor át kellett szaladni a gáton, 30km előtt), ugyanaz a volt szisztéma, bár 30km utáninál már kevésbé lelkes volt a kiabálás. Az idő az első 10km előtt kitisztult, amikor meg félúthoz értünk, már ragyogott a Nap és meleg lett, bár annyira nem vészes, hogy a mozgásba akadályozzon. Komolyan, ezt a napot az Anyatermészet tényleg futásra teremtette :).
Rengeteg lelkes önkéntes szurkolt nekünk. 5km-enként inni lehetett, 10km-enként volt chokopie, banán, és az 5km-es blokk felénél pedig nedves szivacsokat adtak. Hatalmas hangulata volt a versenynek. 20km körül át kellett szaladni egy hídon, ott benyomtam két chockopie-t, meg sem álltam közben (hogy vércukorszintem ne essen le). Egyes kilométereknél tradicionális dobosok és dudások biztattak minket. De volt, ahol egy srác (hamisan) énekelte Lady Gaga Poker Face rockosított változatát (gitárszólók jók voltak). Máshol pedig k-pop-ot énekeltek a fiatalok... Néha maszekban, a helyi emberek is biztattak minket, makgolival (erre nemet mondtam, mivel futok, alkohol ilyenkor kizárva!!!), vagy üdítővel.
A hídnál összefutottam egyik futóklubos ismerőssel, akivel egy darabig előzgettük egymást. A félmaraton -távot is jelezéték (amit két órán belül teljesítettem, gyanítom). Pont a híd után volt. Ekkor mondtam haveromnak: "Na, ez az a táv, amit tuti le tudok futni", a többit meglátjuk (később lehagytam őt). Több ismerős arcot láttam, élveztem, ahogy szurkolunk a másiknak. Meg a vadidegen futókkal is gyakori volt ez az "egymásnak szurkolás". 25km-nél energiagélt lehetett enni. Ott vettem le a hosszú ujj felsőt, és rövid ujjúban (a múlt heti Seoul Race-n kapott felsőben) szaladtam tovább. 28km-ig egész jól bírtam az iramot. A pletykák szerint régen ott volt egy durva emelkedő, de most nem láttam semmit (Update: azt mondták, felújították azt a részt, így majdnem lapos lett az útvonal, talán gyenge emelkedő, de nem tudom). Majd 30km előtt átmentünk a Chuncheon- gáton (gyanítom, az volt). 30-35 km körül már elkezdett fájni a hátsó felem. Ez a szakasz egyfajta "holtpont" volt, bár annyira nem durva. Mondtam is egy másik (új) haveromnak, "fáj a s**gem". Erre ő: "csak lazán". Direkt tettem a holtpontot idézőjelbe, hiszen nem volt igazi holtpont, végig élveztem a futást. Itt többen ültek le, nyújtottak. Feszült nekem is a combom, de tudtam, nem szabad megállni, mivel nehéz újra indulni. Csak a frissítőknél sétáltam pár métert, míg vizet ittam. Utólag olvastam, a legtöbb embernél a 30-32km a holtpont.
Viszont 35 után után megint jól voltam, "na, ez hamarosan 40 lesz" -érzéssel szaladtam. 38km körül értünk be Chuncheonba. 40km előtt átfutottunk a város hídján. Az egész Chuncheont áthatotta a verseny szelleme... Nem lettem volna aznap és ott autós, annyi szent. Rengeteg ember állt az út szélén, és szurkolt nekünk, 40km körül az időjelzőt látva (ami minden 10km-nél volt) jó volt látni, 4 órán belül teljesítettem a negyvenet. Ekkor sikítottam az örömtől! Itt már kordonok voltak, és rengeteg szurkolót láttam. Még 2km volt, külön ki is emelték az utolsó kilométert. A futóklubosok lelkesen biztatták a versenyben lévő tagokat! Aztán láttam a finist, begyorsultam még, utoljára.
Utolsó kilométer...
Aztán beértem. Még mindig nem hittem el, hogy lefutottam a teljes maratont. Tulajdonképpen a futásra koncentráltam, nem a maratonra, és a verseny sajátos hangulata is sokat javított a kedélyemen. Viszont mikor megálltam, éreztem a lábaimat, feszült a combom. A sportpályán rengetegen terültek el, mint a békák... Nekem is nehézséget okozott az is, hogy leguggoljak, és leszedjem a cipőmről a chipet. Átvettem az érmet, amire csernobili futót (3 lába van, höhö) tettek. Totál büszke voltam. Fölvettem a cuccaimat és gyorsan felhívtam a Családom, akik aggódtak
(megértem). Megnyugodtak, hogy épségben megúsztam a megmérettetést :). Ennyi bicegő futót egy rakáson nem láttam, mint ott, hehe. 42km azért 42km... Megtaláltam a futóklubosoksokat. Kiterültünk a műfüves sportpályán, mint a gyalogbékák... Meleg volt, és élveztem a pihit, meg hogy túl vagyok rajta (kérdezte is valaki, jól vagyok-e). Ezután bevártuk a többieket, majd mentünk dakgalbizni. Ennyire jól kaja már rég esett...Elég jó időt futottam: 4 óra 10 perc, 46 másodperc (épp öltöztem át, amikor sms-t kaptam róla, erős "D" csoportos idő, csajok esetén)... Emellett üzenettel igazolták, mikor átléptem a 20 és a 35km-t (ott is voltak chipleolvasók).
MEGCSINÁLTAM!! Hihetetlen, de igaz: LEFUTOTTAM A MARATONT!!! :) :)
Fura, egy éve ilyenkor még a maraton, sőt, még a félmaraton is egyfajta "misztikum" volt számomra. Most pedig... Lefutottam 10 félmaratont, és túl vagyok életem első maratonján. Fokozva a dolgot, 14 éves koromig lusta gyerek/kamasz voltam, aki utált futni (nem röhögni!!!). 15 éves koromra viszont már 10km-t leszaladtam, de többet jó sokáig nem.
Az érem... Csernobili futó, három lábbal... hehehe
Futás utáni kidőlés...
DAKGALBI!!! Jót kajáltunk, viszont evés után a sörre és makgolira hősiesen nemet mondtam, mikor kínáltak. Azzal érveltem, hogy fáradtan, kialvatlanul nem tudok alkoholt inni, még gyenge piát sem bírom így. Erre egy srác odamondta a másiknak "Látod, ez a helyes felfogás!". Kaja után amerikai és kanadai emberek fejtegették, milyen drágák náluk a futóversenyek, és élvezik, hogy Koreában ennek töredékéért részt vehetnek színvonalas versenyeken. Elmondásuk szerint sokszoros pénzbe kerülnek a hasonló, nagyszabású futóversenyek, mint amit ma lefutottunk (2-300USD, mi alig 40 USD-nek megfelelő pénzt fizettünk érte)...
Hehehe, futás után még mindig rugóznak...
Futóklubosok mondták, a keddi nap lesz s**r. Majd meglátjuk, remélem, azért gyorsan "megyógyulok"! :) Azaz regenerálódok! Azt hiszem, még be fogom vállalni a maratont, később is. Van, aki jövő héten is tervezi, de az már túl sok nekem. De néha, a szimpatikus versenyeket megpróbálom!
Hazafelé ronda dugók voltak, az alig több, mint 1 órás utat három óra alatt tettük meg. Azért jó volt megérkezni. Jelenleg még nem durva az izomláz, nehezen emelem (főleg) a bal lábam, de a többiek ijesztgettek, hogy a második nap rosszabb lesz.
Emellett ahogy néztem, az átlagéletkor 40-50 év lehetett a versenyzők esetén (főleg a koreaiak esetén). Ok, láttam fiatalokat, főleg külföldieket. De rengeteg ajusshi és ajumma vállalta a versenyt (respect nekik!).
Epilógus: Hétfő reggel, lépcsőzni, járni tudok, sőt, este lehet, megpróbálok kocogni. A nyári félmaratonjaim után durvább izomlázam volt, mint most. A lábujjaim fájnak (csak három lábkörmöm veszítettem el), és feszül a combom, de semmi különös.
A futóklubunk busza kora reggel fél 6kor indult. Mivel esélytelen volt kiérnem, a Dragon Hill jjimjjibangban (erről majd később írok) töltöttem az éjszakát, ami nagyon közel van Ichon-hoz, ahol a találkozó lenni szokott. Hajnali 4 körül ébredtem, felöltöztem, és sétáltam Ichon-hoz. Reggelire szénhidrát-dömping volt, hiszen most kell az energia :). Hamarosan jött a busz, indultunk. Viszonylag gyorsan kiértünk a verseny színhelyére. Egy benzinkútnál megálltunk. Első reakcióm: "Mennyi busz!", hiszen mint mondtam, népszerű ez a verseny.
Elfelé a buszon: Megkaptuk a verseny csomagját, az ajándék felsővel, rajtszámmal, chippel. Volt benne az újság a verseny infójáról, plusz vásárlási utalvány 20000KRW értékben, az Asics üzleteiben lehet elvásárolni. Ennek remélem, hasznát tudom venni... Itt még el sem hiszem, hogy a rajtszám, amit kezemben tartok, az első full maratonom rajtszáma...
Verseny előtt, csak a poén kedvéért vettem le a hosszú ujjút...Itt még fáztam...
A futás elejét rettenetes módon élveztem. Soha nem láttam még ennyi embert egy rakáson, a csoportok gyorsan keveredni kezdtek. 3-4km körül tettünk egy "hajtűkanyart". Röhögtem az ajusshi-kon, akik az erdő szélére, vagy a közeli kertekbe vonultak el "virágot öntözni" (höhö)... 7km körül kanyarodtunk rá a folyópartra.
A kezdet. A kevés normális kép egyike, ami futás közben készült rólam :).
Elfutottunk a Samaksan túraterepeinek "bejárata" mellett is (szép emlékek...). Errefelé szaladtunk be az első alagútba (8km körül), és a futók elkezdtek kiabálni, sikítani. Csatlakoztam én is, annyira élveztem. Nem sokkal ezután volt egy híd, amin átmentünk. A folyó másik oldalán is hallottuk a további azon versenyzők éljenzését, akik épp az alagútban voltak (10km-ig lehetett hallani). Két másik alagút volt (egyik valahol 15 és 20km között, másik pedig akkor, mikor át kellett szaladni a gáton, 30km előtt), ugyanaz a volt szisztéma, bár 30km utáninál már kevésbé lelkes volt a kiabálás. Az idő az első 10km előtt kitisztult, amikor meg félúthoz értünk, már ragyogott a Nap és meleg lett, bár annyira nem vészes, hogy a mozgásba akadályozzon. Komolyan, ezt a napot az Anyatermészet tényleg futásra teremtette :).
Rengeteg lelkes önkéntes szurkolt nekünk. 5km-enként inni lehetett, 10km-enként volt chokopie, banán, és az 5km-es blokk felénél pedig nedves szivacsokat adtak. Hatalmas hangulata volt a versenynek. 20km körül át kellett szaladni egy hídon, ott benyomtam két chockopie-t, meg sem álltam közben (hogy vércukorszintem ne essen le). Egyes kilométereknél tradicionális dobosok és dudások biztattak minket. De volt, ahol egy srác (hamisan) énekelte Lady Gaga Poker Face rockosított változatát (gitárszólók jók voltak). Máshol pedig k-pop-ot énekeltek a fiatalok... Néha maszekban, a helyi emberek is biztattak minket, makgolival (erre nemet mondtam, mivel futok, alkohol ilyenkor kizárva!!!), vagy üdítővel.
A hídnál összefutottam egyik futóklubos ismerőssel, akivel egy darabig előzgettük egymást. A félmaraton -távot is jelezéték (amit két órán belül teljesítettem, gyanítom). Pont a híd után volt. Ekkor mondtam haveromnak: "Na, ez az a táv, amit tuti le tudok futni", a többit meglátjuk (később lehagytam őt). Több ismerős arcot láttam, élveztem, ahogy szurkolunk a másiknak. Meg a vadidegen futókkal is gyakori volt ez az "egymásnak szurkolás". 25km-nél energiagélt lehetett enni. Ott vettem le a hosszú ujj felsőt, és rövid ujjúban (a múlt heti Seoul Race-n kapott felsőben) szaladtam tovább. 28km-ig egész jól bírtam az iramot. A pletykák szerint régen ott volt egy durva emelkedő, de most nem láttam semmit (Update: azt mondták, felújították azt a részt, így majdnem lapos lett az útvonal, talán gyenge emelkedő, de nem tudom). Majd 30km előtt átmentünk a Chuncheon- gáton (gyanítom, az volt). 30-35 km körül már elkezdett fájni a hátsó felem. Ez a szakasz egyfajta "holtpont" volt, bár annyira nem durva. Mondtam is egy másik (új) haveromnak, "fáj a s**gem". Erre ő: "csak lazán". Direkt tettem a holtpontot idézőjelbe, hiszen nem volt igazi holtpont, végig élveztem a futást. Itt többen ültek le, nyújtottak. Feszült nekem is a combom, de tudtam, nem szabad megállni, mivel nehéz újra indulni. Csak a frissítőknél sétáltam pár métert, míg vizet ittam. Utólag olvastam, a legtöbb embernél a 30-32km a holtpont.
Viszont 35 után után megint jól voltam, "na, ez hamarosan 40 lesz" -érzéssel szaladtam. 38km körül értünk be Chuncheonba. 40km előtt átfutottunk a város hídján. Az egész Chuncheont áthatotta a verseny szelleme... Nem lettem volna aznap és ott autós, annyi szent. Rengeteg ember állt az út szélén, és szurkolt nekünk, 40km körül az időjelzőt látva (ami minden 10km-nél volt) jó volt látni, 4 órán belül teljesítettem a negyvenet. Ekkor sikítottam az örömtől! Itt már kordonok voltak, és rengeteg szurkolót láttam. Még 2km volt, külön ki is emelték az utolsó kilométert. A futóklubosok lelkesen biztatták a versenyben lévő tagokat! Aztán láttam a finist, begyorsultam még, utoljára.
Utolsó kilométer...
MEGCSINÁLTAM!! Hihetetlen, de igaz: LEFUTOTTAM A MARATONT!!! :) :)
Az érem... Csernobili futó, három lábbal... hehehe
Futás utáni kidőlés...
Hazafelé ronda dugók voltak, az alig több, mint 1 órás utat három óra alatt tettük meg. Azért jó volt megérkezni. Jelenleg még nem durva az izomláz, nehezen emelem (főleg) a bal lábam, de a többiek ijesztgettek, hogy a második nap rosszabb lesz.
Emellett ahogy néztem, az átlagéletkor 40-50 év lehetett a versenyzők esetén (főleg a koreaiak esetén). Ok, láttam fiatalokat, főleg külföldieket. De rengeteg ajusshi és ajumma vállalta a versenyt (respect nekik!).
Epilógus: Hétfő reggel, lépcsőzni, járni tudok, sőt, este lehet, megpróbálok kocogni. A nyári félmaratonjaim után durvább izomlázam volt, mint most. A lábujjaim fájnak (csak három lábkörmöm veszítettem el), és feszül a combom, de semmi különös.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése