Drgon Hill spa

Vasárnap korán indult Chuncheonba a buszunk, és esélyem sem volt kiérni Ichonra vasárnap hajnalba.  Emiatt a Dragon Hill fürdőbe aludtam. Koreában ezek a nyilvános fürdők, vagy jjimjibangok nagyon népszerűek, akár éjszakai szállás, akár pihenés gyanánt. Yongsan állomáson helyezkedik el, ahonnan lazán el lehet sétálni Ichon-ra.  Van még jjimjibang Seoul Station mellett is, de onnan taxizni kellett volna, tehát pénzben ugyanott lettem volna.
Kicsit eltévedtem, rossz irányba mentem, de meglett végül, a Yongsan-i E-Mart mellett van közvetlenül. Képeket nem csináltam...
A bejárat, mű-bambuszfákkal... (nem tudtam megállapítani- igazi-e)

 Kőkrokodil :).

Előttem pár csaj szerencsétlenkedet, de végül én is sorra kerültem. Befizettem a 13000KRW-t, amiért megkaptam a kulcsot, számmal, chippel, ezt csuklóra kellett tenni. Emellett kaptam afféle pizsama-szerű ruhát, és törülközőket. Voltam már másfél éve Jeju-n is jjumjibangban, de akkor csak lazításként mentünk oda, nem aludni. Azt jobban élveztem, talán amiatt is, mivel egész jó társaság gyűlt össze a kiránduláson, és velük lehetett dumálni, ökörködni. Egyedül unalmasabb volt.
 Elsőként a cipőket kell elzárni. Majd a női liftben föl kell menni az öltözőhöz, ahonnan a női fürdők nyílnak. Oda csak egy törülközőt szabad vinni, ruha nélkül szabad csak vízbe menni. Vannak az első emeleten a közös helyiségek, fűtött padlók, izzasztószobák. Emellett kültéri úszómedence is, ahol úsztam 1-2 hosszt (volt nálam fürdőrruha). Nem sokat, a másnapi verseny miatt. Később közös helyiségben, a "piramisban" akartam aludni, (állítólag jáde kőből készült) ahol sokan pihentek rajtam kívül. De végül a zaj miatt fél kettőkor kimentem onnan. Kicsit pancsiztam, majd a női öltözőhöz tartozó fűtött padlójú helyiségben heveredtem le. Ott aludtam kicsit még, de korán kellett indulni.

Alapjában véve tetszett, de nagy volt a tömeg. Gondolom, sokan használják a jjijjibangot éjszakai szállásnak, ha nincs esélyük kiérni egy korai találkozóra, mivel olcsóbb, mint a hotel/hostel. Vagy épp pihenésként, családi programként járnak ide. Hasonló esetben, korai találkozó esetén mindenképp igénybe fogom venni. Mindenképp érdemes, mivel tiszta, kulturált hely :).

Amúgy meg kezd elegem lenni a koreai csajokból, akikkel mindig összeraknak egy szobába. Jobb a szitu, mint az előző féléves pinky libákkal (tudok erre jobb szót is, de nem illik ilyent képernyőre vetni)... Akiknek tényleg hatalmas arcuk volt, csakis azért, mert menő kütyüjeik (és gazdag szüleik) vannak... Most is az egyik csajszi hajnali kettőig-háromig filmezik, közben meg nyomogatja az okosmobilját közben. ***** erős a lámpája, nem lehet tőle rendesen aludni.   Azt is látom, túlzottan függenek itt az emberek a kütyütől. Arról már meséltem, hogy a a kávézókban a baráti találkozókon mi van. Emellett ha ágyba is bújnak, ott is nézik a kütyüt. Szóval nem pihennek rendesen. És a másikat sem hagyják pihenni az erős lámpájuk miatt...  Ma is ez volt a fő téma két osztálytárssal. Lehet, diploma után rákényszerülök, hogy okosmobilom legyen, de nem hiszem, hogy nekem ez olyan lesz, mint a heroin... Amúgy meg a normák, elvárások, íratlan szabályok fülemen jönnek ki... Hiába szeretem, amit csinálok, ezektől herótom van. Rúgj fel mindent, ha füttyentenek, ne legyen semmi örömöd a munkádon kívül, ne legyen életed. Légy benn hétvégén is, és gürizz. Szerencsére ritka az ilyen, de akkor is. Emellett nem tájékoztattak rendesen a disszertáció formalitásairól sem. Találd ki, álmodd meg, és majdnem szívbajt is kaptam múlt héten.

Holnap akkor sem leszek benn, megyünk Daedunsan-ra. 

Emberhúskapszulák...

Most olvastam egy hírt, amin ledöbbentem. Családom hívta fel rá a figyelmet, én meg utánanéztem a BBC-n és CNN-en.
 Kínában gyártanak egyfajta kapszulát, ami elhalt magzatok szöveteit tartalmazza (képet a CNN-ról vettem).

Kiszárítva, porrá törve. A hiedelem szerint erősítik az immunrendszert, kondíciót, fiatalítanak, rák ellen jók és a gyógyulást gyorsítják. Legalábbis olyan emberek vették meg őket, akik ebben hittek. A valóság azonban más. Ezekben a kapszulákban kimutattak húsevő baktériumokat (pl. MRSA), meg egyéb veszélyes kórokozókat.
MRSA

 Koreában ezek a kapszulák tiltottak, mégis becsempészték őket. Idén 35 esetben találták 17451 kapszulát. Emellett tavaly is találtak hasonló dolgokat. Északkelet -Kínából csempészik be ezeket... Állítólag zöldségextraktumokkal keverik őket, hogy a szaguk ne legyen felismerhető. Vagy épp más
 gyógyszer csomagjába teszik őket, vagy postázták Koreába.

Furák ezek a kínaiak... Most láttam egy videót, hogy sok helyen az utcai kaját olyan olajjal készítik el, amit csatornából halásznak, vagy megveszik olcsón a használt olajat. A használt olajat kitisztítják. De az is teli van karcinogénnel. Azt hiszem, ha egyszer eljutok pl. Pekingbe (mivel oda el szeretnék menni), meggondolom, hogy veszek-e utcai kaját... Koreában viszont nem hiszem, hogy a "streetfood"-dal gond lenne. Én is gyakran eszek ho-tteokot, vagy egyéb utcán árult dolgot, de sosem lett tőle bajom, tehát "nem is beszélek ellene " :) :)

Konferencia a reptérhez közel

Tegnap és ma Incheonban voltunk egy konferenciám. Azaz a reptér mellett, a Hyatt hotelben (ötcsillagos szálló) került az esemény megrendezésre. Kedden hajnali ötkor indultam, hatra Moran-on kellett lenni. A kisboltban feltankoltam koffeinnel, mivel összvissz négy órát aludtam. A boltos csaj kérdezett valamit az angol leckéjével kapcsolatban (sejtette, hogy jól tudok angolul), én segítettem. Csöpögött az eső, én pedig elsétáltam a reptéri buszmegállóig, ami kb. 3km-re volt a kolesztól, ami nekem nem nagy kunszt. A többiek is hamarosan megjelentek. Útközben próbáltam pihenni. Gyorsan megérkeztünk a reptérre, majd onnan ingyenes busz járt a szállóig. Körülnéztünk, dobtam egy hátast a konferenciateremtől, olyan elegáns volt. Hamarosan lehetett regisztrálni és posztereket is felraktuk. Az előadások főként koreaiul voltak, amivel már mondtam, mi a baj- ha a slide-k angolul is vannak, de hamar elvesztjük a fonalat. A "művészi hajlamaimat" kicsit mindenesetre próbáltam fejleszteni (rajzolással)... Délben elmentünk kajálni, Főnökünk ott csatlakozott hozzánk. tipikus koreai kaját ettünk, én a szójás-tofus leves mellett döntöttem, amin a többiek meglepődtek, hogy szeretem :). Vicces, a hotel éttermében 20-30ezer KRW-t elkérnek azért a kajáért, amit mi 5-6000ért megettünk az egyik közeli kajáldában. Emellett mindkét esetben nagyon finom volt a kaja, amit én ettem (mármint kedd ebéd és ma reggeli kaja, ami egyénileg ment). Délutáni előadások után leraktuk a szálláson a cuccost. Egy közeli, de viszonylag kulturált "guesthouse" jellegű helyen aludtunk (ifjúsági szálló?). Először úgy terveztük, hogy hazamegyünk mindkét nap, de aztán kiderült, úgysem jönnénk ki olcsóbban... Ésszerűbbnek tartottam ezt a megoldást, mivel éjfélkor értünk volna haza kedden, és másnap megint hajnali ötkor indulni, nem lenne jó. Hiába vagyunk fiatalok, akkor is kimeríti ez az embert a kevés alvás.

Tegnap este hatalmas vacsora volt, bárki ehetett, bármiből. Rengeteg kaja volt, húsok, hal, tengeri herkentyű, zöldség stb. Én elsősorban a lazacot élveztem, meg a nyers halat, roston sült zöldséggel. A fagylalt is finom volt. Aztán norebangoztunk, a profok ismét megmutatták, tudnak ők bulizni... Fura őket így látni (Főnököm egész jó énekes, hehe)! Én is énekeltem, de a buli vége felé kidőltem, talán a hétvégi maraton számlájára írható ez. A szállóba visszatérés után hamar elaludtam, de volt, aki forgolódott, és a hidegre panaszkodott. Megjegyzem, én sortban-pólóban nem fáztam... A fiúk (ketten) még elmentek az éjszaka folyamán after-partira, sörözni állítólag.

Másnap reggel viszonylag pihenten ébredtem (a tengerre nézve szívfájdalmam lett, úgy mennék Muuido-ra), és reggeliztünk. Koreai módra. Én tonhalas kimicsicsigét ettem -kollégáim megdöbbentek, hogy én ezt szeretem. Persze mindenki főtt kaját evett, pl. rament, dumplingot vagy gimbapot (ok, az nem 100%ig főtt kaja). Ajumma jó fej volt, adott tükörtojást, mint "szörviszö" illetve mondta, nyugodtan vegyünk annyi kimcsit, zöldséget, amennyit akarunk. Ezután folytatódott a konferencia. Pont ebéd előtt mondtam az előadásom. Állítólag nem voltam rossz. Ebédre japán kaja volt, nyers hallal és salátával.
Próbálok érthetően magyarázni...

 Japán kaja. Jó sok nyers halat ettem ezen a két napon!

Három után ért véget a dolog, aztán buszoztunk vissza a reptérre a hotel ingyenes buszával. A reptéren elkapott az utazás-fíling, ismételten. Jó lenne most kicsit... A Moran felé menő Airport bus is 10 percen belül jött. Próbáltam pihenni, de egy baba folyton hangoskodott, és én meg nem voltam a legjobb idegállapotban (fáradt). Ötre a campuson voltunk. Mivel rengeteg dolgot kaptunk ajándékba (törülköző, tusfürdő, elektromos hotpack, étolaj stb...), így több cuccunk lett, taxiztunk Moran-tól. Fáradt vagyok... Maraton után alig volt izomlázam, tegnap még feszült a combom, de ma már semmi.

Ja, és december 6-án védek. Remélem, a Mikulás jó fej lesz velem ez alkalomból (höhö)!

...

Az elvárások, formalitások sokkal fárasztóbbak, mint a tegnapi 42km. Komolyan mondom... Kicsit elegem van...

Holnap konferencia, Incheonban, "ottalvós buli"... Szerdán prezi...

Büszkén fogom itt a rajtszámot. Kicsit gyűrött vagyok, a nem-alvás és a futás miatt. Azaz inkább a nem-alvás a ludas a dologban. Annyira örülök, hogy megcsináltam. Bizonyos emberek most megúszták a seggbe billentést! Olyanokra értem, akik addig hecceltek vele, míg meg nem győztek vele. Akkor megfogadtam, ha nem sikerül, akkor megkapják! :) Komolyan, a futás kb. olyan, mint egy narkó...

 Időközben fölrakták a videót, amin a futók célba érnek. Megtaláltam magamat (rendszeresen mutatták az időjelzőt, 4:30nál értem célba, mivel 20 perccel az első start után indultam...). Hihetetlen volt látni, ahogy a futók rohannak be a célba, és visszanézni önmagam... Amúgy Családom szerint nem látszom elkínzottnak a képeken, ahhoz képest, hogy 42km-t tettem meg... "Busszal csináltad végig?"-viccelődtek velem (hehehe).

Chuncheon maraton -első teljes maratonom

Egyszer el kell mindent kezdeni. Valahol, valamikor. Én is eldöntöttem tavasszal, a harmadik felesem után, megpróbálom egyszer a teljes maratont. Ősszel akartam mindenképp, amikor már nincs olyan nagy meleg. Ugyanis a meleg és a pára nagy "ellenségem" ha futásról van szó, nyáron örülök, ha a félmaraton lemegy. Gondoltam a szeptemberi DMZ-re is, de végül ejtettem, mivel sejtettem, fülledtebb idő lesz (utólag visszagondolva jobb is, mivel a fizikumom sem volt tökéletes, fél elég volt). A Chuncheon Maraton egyik legnépszerűbb maraton itt (a március Seoul International Marathon után a második legrégebbi), Koreában. Sok jót hallottam erről a versenyről, de féltem egy kicsit, mivel mondták, lesz benne pár erősebb emelkedő (vaklárma volt). Teljes maraton, vagy 10km-es távra lehetett nevezni. Júliusban döntöttem: megpróbálom ezt, és le is fixáltam.
A futóklubunk busza kora reggel fél 6kor indult. Mivel esélytelen volt kiérnem, a Dragon Hill jjimjjibangban (erről majd később írok) töltöttem az éjszakát, ami nagyon közel van Ichon-hoz, ahol a találkozó lenni szokott.  Hajnali 4 körül ébredtem, felöltöztem, és sétáltam Ichon-hoz. Reggelire szénhidrát-dömping volt, hiszen most kell az energia :). Hamarosan jött a busz, indultunk. Viszonylag gyorsan kiértünk a verseny színhelyére. Egy benzinkútnál megálltunk. Első reakcióm: "Mennyi busz!", hiszen mint mondtam, népszerű ez a verseny.

Elfelé a buszon: Megkaptuk a verseny csomagját, az ajándék felsővel, rajtszámmal, chippel. Volt benne az újság a verseny infójáról, plusz vásárlási utalvány 20000KRW értékben, az Asics üzleteiben lehet elvásárolni. Ennek remélem, hasznát tudom venni... Itt még el sem hiszem, hogy a rajtszám, amit kezemben tartok, az első full maratonom rajtszáma...

Csoportkép, érkezés után, átöltözés előtt...

Tömeg volt... Hideg és ködös reggel...

Elején volt rajtam a hosszú ujjú, amit a versenyért kaptunk, mint ajándékot. 25km-nél vettem le, mivel meleg lett... (átraktam a rajtszámot a pólóra) Sokan szimplán eldobták a felső réteget. Én a derekamra kötöttem. Azért mégiscsak egy Asics felsőről volt szó, amin rajta van, hogy Chuncheon marathon...
Verseny előtt, csak a poén kedvéért vettem le a hosszú ujjút...Itt még fáztam...

 Csípős hideg volt, és köd, de én örültem neki, hiszen ebben az időben a legjobb a futás. Sortban indultam neki, ennek ellenére. Csoportonként indultak a futók, A-I -ig, a rajtszámokat különböző színnel jelölték. "A"-ban voltak a profik, ők indultak először, H és I csoportba a "kezdők".

Engem érdekes módon a "G"-be soroltak be, hasonlóan a több kezdőhöz, kb. 20 perccel később indultunk a profikhoz képest (5:15 feletti idő a számított...). Hatalmas ováció, rézfúvósok játszottak körülöttünk...

A futás elejét rettenetes módon élveztem. Soha nem láttam még ennyi embert egy rakáson, a csoportok gyorsan keveredni kezdtek. 3-4km körül tettünk egy "hajtűkanyart". Röhögtem az ajusshi-kon, akik az erdő szélére, vagy a közeli kertekbe vonultak el "virágot öntözni" (höhö)... 7km körül kanyarodtunk rá a folyópartra.

A kezdet. A kevés normális kép egyike, ami futás közben készült rólam :).

 A folyó mentén futottunk :). Ez sem saját kép. Az őszi színek gyönyörűek voltak :).

Elfutottunk a Samaksan túraterepeinek "bejárata" mellett is (szép emlékek...). Errefelé szaladtunk be az első alagútba (8km körül), és a futók elkezdtek kiabálni, sikítani. Csatlakoztam én is, annyira élveztem. Nem sokkal ezután volt egy híd, amin átmentünk. A folyó másik oldalán is hallottuk a további azon versenyzők éljenzését, akik épp az alagútban voltak (10km-ig lehetett hallani). Két másik alagút volt (egyik valahol 15 és 20km között, másik pedig akkor, mikor át kellett szaladni a gáton, 30km előtt), ugyanaz a volt szisztéma, bár 30km utáninál már kevésbé lelkes volt a kiabálás. Az idő az első 10km előtt kitisztult, amikor meg félúthoz értünk, már ragyogott a Nap és meleg lett, bár annyira nem vészes, hogy a mozgásba akadályozzon. Komolyan, ezt a napot az Anyatermészet tényleg futásra teremtette :).
 Rengeteg lelkes önkéntes szurkolt nekünk. 5km-enként inni lehetett, 10km-enként volt chokopie, banán, és az 5km-es blokk felénél pedig nedves szivacsokat adtak. Hatalmas hangulata volt a versenynek. 20km körül át kellett szaladni egy hídon, ott benyomtam két chockopie-t, meg sem álltam közben (hogy vércukorszintem ne essen le).  Egyes kilométereknél tradicionális dobosok és dudások biztattak minket. De volt, ahol egy srác (hamisan) énekelte Lady Gaga Poker Face rockosított változatát (gitárszólók jók voltak). Máshol pedig k-pop-ot énekeltek a fiatalok... Néha maszekban, a helyi emberek is biztattak minket, makgolival (erre nemet mondtam, mivel futok, alkohol ilyenkor kizárva!!!), vagy üdítővel.
A hídnál összefutottam egyik futóklubos ismerőssel, akivel egy darabig előzgettük egymást. A félmaraton -távot is jelezéték (amit két órán belül teljesítettem, gyanítom). Pont a híd után volt. Ekkor mondtam  haveromnak: "Na, ez az a táv, amit tuti le tudok futni", a többit meglátjuk (később lehagytam őt). Több ismerős arcot láttam, élveztem, ahogy szurkolunk a másiknak. Meg a vadidegen futókkal is gyakori volt ez az "egymásnak szurkolás". 25km-nél energiagélt lehetett enni. Ott vettem le a hosszú ujj felsőt, és rövid ujjúban (a múlt heti Seoul Race-n kapott felsőben) szaladtam tovább. 28km-ig egész jól bírtam az iramot. A pletykák szerint régen ott volt egy durva emelkedő, de most nem láttam semmit (Update: azt mondták, felújították azt a részt, így majdnem lapos lett az útvonal, talán gyenge emelkedő, de nem tudom). Majd 30km előtt átmentünk a Chuncheon- gáton (gyanítom, az volt). 30-35 km körül már elkezdett fájni a hátsó felem. Ez a szakasz egyfajta "holtpont" volt, bár annyira nem durva. Mondtam is egy másik (új) haveromnak, "fáj a s**gem". Erre ő: "csak lazán". Direkt tettem a holtpontot idézőjelbe, hiszen nem volt igazi holtpont, végig élveztem a futást. Itt többen ültek le, nyújtottak. Feszült nekem is a combom, de tudtam, nem szabad megállni, mivel nehéz újra indulni. Csak a frissítőknél sétáltam pár métert, míg vizet ittam. Utólag olvastam, a legtöbb embernél a 30-32km a holtpont.
Viszont 35 után után megint jól voltam, "na, ez hamarosan 40 lesz" -érzéssel szaladtam. 38km körül értünk be Chuncheonba. 40km előtt átfutottunk a város hídján. Az egész Chuncheont áthatotta a verseny szelleme... Nem lettem volna aznap és ott autós, annyi szent. Rengeteg ember állt az út szélén, és szurkolt nekünk, 40km körül az időjelzőt látva (ami minden 10km-nél volt) jó volt látni, 4 órán belül teljesítettem a negyvenet. Ekkor sikítottam az örömtől! Itt már kordonok voltak, és rengeteg szurkolót láttam.  Még 2km volt, külön ki is emelték az utolsó kilométert. A futóklubosok lelkesen biztatták a versenyben lévő tagokat! Aztán láttam a finist, begyorsultam még, utoljára.
Utolsó kilométer...

Aztán beértem. Még mindig nem hittem el, hogy lefutottam a teljes maratont. Tulajdonképpen a futásra koncentráltam, nem a maratonra, és a verseny sajátos hangulata is sokat javított a kedélyemen. Viszont mikor megálltam, éreztem a lábaimat, feszült a combom. A sportpályán rengetegen terültek el, mint a békák... Nekem is nehézséget okozott az is, hogy leguggoljak, és leszedjem a cipőmről a chipet. Átvettem az érmet, amire csernobili futót (3 lába van, höhö) tettek. Totál büszke voltam. Fölvettem a cuccaimat és gyorsan felhívtam a Családom, akik aggódtak (megértem).  Megnyugodtak, hogy épségben megúsztam a megmérettetést :). Ennyi bicegő futót egy rakáson nem láttam, mint ott, hehe. 42km azért 42km...  Megtaláltam a futóklubosoksokat. Kiterültünk a műfüves sportpályán, mint a gyalogbékák... Meleg volt, és élveztem a pihit, meg hogy túl vagyok rajta (kérdezte is valaki, jól vagyok-e). Ezután bevártuk a többieket, majd mentünk dakgalbizni. Ennyire jól kaja már rég esett...Elég jó időt futottam: 4 óra 10 perc, 46 másodperc (épp öltöztem át, amikor sms-t kaptam róla, erős "D" csoportos idő, csajok esetén)... Emellett üzenettel igazolták, mikor átléptem a 20 és a 35km-t (ott is voltak chipleolvasók).

MEGCSINÁLTAM!! Hihetetlen, de igaz: LEFUTOTTAM A MARATONT!!! :) :)

 Fura, egy éve ilyenkor még a maraton, sőt, még a félmaraton is egyfajta "misztikum" volt számomra. Most pedig... Lefutottam 10 félmaratont, és túl vagyok életem első maratonján. Fokozva a dolgot, 14 éves koromig lusta gyerek/kamasz voltam, aki utált futni (nem röhögni!!!). 15 éves koromra viszont már 10km-t leszaladtam, de többet jó sokáig nem.

Az érem... Csernobili futó, három lábbal... hehehe

Futás utáni kidőlés...

 DAKGALBI!!! Jót kajáltunk, viszont evés után a sörre és makgolira hősiesen nemet mondtam, mikor kínáltak. Azzal érveltem, hogy fáradtan, kialvatlanul nem tudok alkoholt inni, még gyenge piát sem bírom így. Erre egy srác odamondta a másiknak "Látod, ez a helyes felfogás!". Kaja után amerikai és kanadai emberek fejtegették, milyen drágák náluk a futóversenyek, és élvezik, hogy Koreában ennek töredékéért részt vehetnek színvonalas versenyeken. Elmondásuk szerint sokszoros pénzbe kerülnek a hasonló, nagyszabású futóversenyek, mint amit ma lefutottunk (2-300USD, mi alig 40 USD-nek megfelelő pénzt fizettünk érte)...

 Hehehe, futás után még mindig rugóznak...

Futóklubosok mondták, a keddi nap lesz s**r. Majd meglátjuk, remélem, azért gyorsan "megyógyulok"! :) Azaz regenerálódok! Azt hiszem, még be fogom vállalni a maratont, később is. Van, aki jövő héten is tervezi, de az már túl sok nekem. De néha, a szimpatikus versenyeket megpróbálom!

Hazafelé ronda dugók voltak, az alig több, mint 1 órás utat három óra alatt tettük meg. Azért jó volt megérkezni. Jelenleg még nem durva az izomláz, nehezen emelem (főleg) a bal lábam, de a többiek ijesztgettek, hogy a második nap rosszabb lesz.

Emellett ahogy néztem, az átlagéletkor 40-50 év lehetett a  versenyzők esetén (főleg a koreaiak esetén). Ok, láttam fiatalokat, főleg külföldieket. De rengeteg ajusshi és ajumma vállalta a versenyt (respect nekik!).

Epilógus: Hétfő reggel, lépcsőzni, járni tudok, sőt, este lehet, megpróbálok kocogni. A nyári félmaratonjaim után durvább izomlázam volt, mint most. A lábujjaim fájnak (csak három lábkörmöm veszítettem el), és feszül a combom, de semmi különös. 

Szitu

Szombat, kora délután. Délelőtt a dolgaimat csináltam, de a többiek zavartak. Nincs net a laborban, így nem tudtam zenét hallgatni, ami fontos lenne. Emiatt visszajöttem a koleszba. Szobatársam az ágyban tesped, a kütyüjét nyomkodja, szörcsög egy undorítót. De legalább nem állandóan, de elég ez is... A laborban az emberek folyamatosan csinálják.... Jó lett lett volna Ganghwa-do-ra menni bringázni. De kell egy kicsit pihenni. Reggel teljesen kimerült voltam, reggel is csak kocogtam egy lazát. Nem esett jól. Holnap már talán 30km körül fogok ilyenkor járni... Négy és fél órával már boldog leszek...
 De már annak is örülni fogok, ha egyáltalán sikeról leszaladnom a maratont. Néha elgondolkodom, mi motivált erre az őrültségre. Mióta tagja vagyok a futóklubnak, megismertem egy rokonszenves, inspiráló társaságot. Rájöttem, milyen jó, ha futóversenyek során biztatjuk egymást. Az is meglepett márciusban, hogy a felet sikerrel leszaladtam. Hála (részben) annak az embernek is, akit majdnem kiröhögtem alig egy héttel az első felesem előtt :), mikor célzott rá, hogy meg kéne próbálnom  (azóta a teljessel szekál folyton...). Tévedés, nem azért teszem, hogy megfeleljek barátaimnak... Azt is megjegyzem, hogy több, hasonló szinten álló embernek sikerült, mint ahol én vagyok most. Ne találgassunk... Holnap kiderül majd! :).
Mégis elmentem kicsit kocogni, most jobban esett. Utálom, hogy ebben a szép időben most otthon ragadtam... A szobatársam is itt gubbaszt. Durva, délután egykor kelt... Azaz nekem durva az ilyen... Tökjó lenne most egyedül lenni. Fizikailag. De sem a koleszban, sem a laborban nincs erre esély. Jelenleg ebben a "emberek jelenléte is idegesít" -állapotban vagyok. Talán a disszertáció írása meg egyéb dolgok hozták ki belőlem...

A félreértések...

...néha sokkolóak tudnak lenni... Nagyon is!!! Legalábbis tegnap szívbajt kaptam. De nagyon nem fair a sulitól, hogy idén nem magyarázzák el rendesen a disszertációval és védéssel procedúrát. De végül letisztázódtak a dolgok, így a vasárnapi futást sem kell lemondanom :). Ennek amiatt örülök, mivel már július óta tervezem ezt... Jelentkeztem ma a védésre, kellett hétfőig elintézni. Aztán jövő héten a bírálók kérelmét kell elintéznem. Öt bíráló lesz, már megvannak az illetékesek.  De minden rosszban van valami jó is: A "nagy mű" majdnem kész!!! Novemberben kell leadni a soft copy-t (második pénteken, 8-án), és akkor úgy néz ki, decemberben védek!!!Jövő kedd-szerdán konferencia... Egész klassz prezit dobtam össze. Elégedett vagyok magammal ez ügyben. Mostanság elég vegyes a hangulatom. Ulleungdo-ra megint nem tudok menni :(. De majd tavasszal reméljük! :) Novemberben meg lesz Jirisan is! Reméljük :)

Reggel szemináriumra kellett mennünk... Nem beszélek róla, de fel kellett tölteni a Seoul Card-omat. Töltöttem rá 5000KRW-t, és 10000-t raktam be az automatába. Nem adott vissza a gép. Végül a szakemberek megoldották. Nem vagyok fukar, de 5000KRW-ért (piacon) viszonylag nagy zacskó almát/narancsot/khakiszilvát lehet venni!!! 

Röhej...

Hát, most én is kifutnék...

Gránátalma

Hétköznapi örömök: tegnap vettem gránátalmát. 1000 forintnak megfelelő pénzért elég sokat adtak. Ritkán látok gránátalmát a piacon, és általában drágán adják. Nagy lelkesen elkezdtem tegnap enni, és  szegény kínai kollégám asztalára fröccsent egy kevés gránátalma-lé... Szerencsére ő is csak nevetett rajta. Én pedig jobban vigyáztam :). Amúgy finom a gyümölcs, szívesem veszek ilyent, ha ráakadok. Csak nehéz enni... Viszont otthon mondták, próbáljam ki a Jamie Oliver-féle módszert. Reggeli futás után ezt meg is tettem. Félbevágtam a gyümölcsöt (egy zacsiban végeztem ezt el a műveletet) és a bögrém fölé tartottam az egyik felet, és elkezdtem ütögetni kanállal a héját. Tényleg nem hülyeség, mert ha nem is 100%ig, de kijöttek a piros szemek, és így nem is fröcsögött:). Szóval gránátalma-probléma megoldva! :)

 Nagy bánatom, hogy Koreában drága a gyümölcs, és ezzel nem vagyok egyedül. Sokan panaszkodtak már ugyanerre. Piacon véve természetesen olcsóbb, mint élelmiszerboltokban, de így is többe kerül, mint Pesten.  Hallottam olyant is, hogy bizonyos emberek egyáltalán nem vásárolnak gyümölcsöt Koreában, mivel túl drágának tartják, amit én nem tudok megtenni.  Én, aki imádom a gyümölcsöket, kisebb vagyont képes vagyok elkölteni rájuk. Cserébe nem járok kávézókba, ami itt nagy divat, átlagosan 5000KRW a kávé (latte, vagy akármi...plusz még ha az ember sütizik is melléje, akkor már 10000KRW-t, durván 2000 forintot ott lehet hagyni. Ami szerintem tényleg pénzkidobás. Akkor inkább a gyümölcs!), amennyit most én költöttem a gránátalmákra.

3 nap a Chuncheon Maratonig. Nem tudom, mi lesz, mint mondom, megpróbálom.Ez olyan jó, ébresztőóra... (5:45, MENJ FUTNI! 6:00 Komolyan, dagadék, MENJ FUTNI! 6:15: RENDBEN, MARADJ DAGADT ÖRÖKRE!!!). Megjegyzem, ma reggel 7kor mentem futni, a koleszos portásbácsik így is rám vigyorogtak...Tegnap fél 6kor, mikor mentek haza az éjszakázó bácsik, visszafelé szembe találkoztunk. Még inkább rám vigyorogtak!

Kedd-szerdán konferencia Incehonban, én is előadást tartok. Posztert is kellett csinálnunk, az is megvolt. Megfogadtam (2011ben tapasztaltak alapján), hogy konferenciára csak akkor megyek, ha prezit kell tartanom vagy ha posztert kell vinnem.Hétvégi konferenciára ez pedig fokozottan igaz!

Ui. November 9én  Naejangsanra és Jeonju-ba megyünk, ha minden jól megy. A Jeonju-i piacon rengeteg gránátalmát láttam tavaly, és nem kizárt, hogy nem fogok venni :).

....

Hát igen, szívás... "Imádom" Koreában, hogy a külsőségekre, formalitásokra betegesen ügyelnek. De a szervezés, az más tészta. Még mindig nem tudom a pontos határidőket, mikor kell leadni a dokumentumokat a disszertációhoz, meg befizetni a szükséges pénzösszeget. Nincs egy hivatalos hirdetés  "notice", amiben közölnék!!! Csak szájról-szájra terjedő infók :(. A graduate school office-ban néznek rám, mint a hülyére, nem értik, mi a frászt akarok. Nem tudnak angolul, két értelmes mondatot képtelenek kinyögni... Mégis minek néznek engem, látnoknak, vagy mi a túró, hogy csak úgy magamtól kitaláljam? Vagy álmodjam meg? Gyakran hallunk fals infókat, és még mi vagyunk a hibásak, ha nem úgy értelmezzük a dolgokat, ahogy ők elvárják... Ilyenkor komolyan mondom, elegem van Koreából és a koreaiakból...:( Volt már ilyen. PhD kezdetén, kiverték a balhét, hogy nem továbbítottuk a diplománk és a diploma kivonatunk koreai fordítását és annak hitelesítését. Azt hittem, ők elintézték (mármint kértek el tőlem ilyen címen pénzt). Aztán kiderült, mégsem. A laborban lefordították koreaiul a dolgokat (hibásan). A Nagykövetségen nagyon készségesek voltak, sokat segítettek, de megjártam pár kört, mire sikerült a dolgot elintézni. Az, hogy ez megint plusz pénz volt, egy dolog. De ami a legdurvább, nehezen értették meg, hogy nekem miért nincs külön Bsc diplomám! Ezerszer magyaráztam, hogy Magyarországon akkor még nem volt Bsc képzés,  mikor én kezdtem az egyetemet. 2004ben kezdtem az ELTE-t, és 2006ban vezették be a Bsc -Msc rendszert, szóval én még a régi, ötéves rendszerben végeztem. Szóval vannak dolgok, amiknek annyira nem tudok örülni...


 A másik gond, hogy angolul nem beszélnek sok helyen. Azért tanulnak angolt, hogy meglegyen a TOEIC, megfelelő pontszámmal. DE mihelyt megvan, elfelejtik, hogy valaha angolt tanultak, két értelmes mondatot nem képesek kinyögni. Persze túracsoportos koreai ismerőseim/haverjaim tényleg jól beszélnek angolul, de az átlag sajnos...

"Hol hagytad az agyad?"

Imádom ezt a dalt! Mint mondtam, a rock mellett a ska a másik általam kedvelt zene (bár a két műfaj közt nincs nagy különbség). Most, főleg, hogy körülöttem mindenki szörcsög ezerrel, és valamivel el kell nyomni. Elég nehezen tűröm, hogy soha nincs csend körülöttem...Ettől a szörcsögéstől meg mint ezerszer mondtam, hülyét kapok... Még mázli, hogy abba nem szól bele senki, hogy zenét hallgatok, ha rendesen csinálom a dolgaimat...

Nincs izomlázam, érdekes módon. Nincs az az érzésem, hogy tegnap lenyomtam az újabb felest, bár ma reggel csak "kocogni" tudtam. Most, hogy megdöntöttem saját rekordom, tök jó kedvem van. Jövő héten meglátjuk, milyen jó kedvem lesz a duplafeles után (ami nem a páleszt jelenti, höhöhö)! Szóval most kicsit "össze vagyok kavarodva"... De hamarosan minden rendben lesz :).

Seoul Race

Reggel fél 6 előtt indultam, és sikerrel lekéstem az 5:39es metrót, de 10 perc múlva jött a következő. Gyorsan kiértem. Fél 7 körül, mikor Wangsimni-re ért a vonat, és fölment a felszínre (végállomás), észrevettem, hogy még mindig sötét van. Bár Koreában annyira nem durva a rövid nappal-hosszú éjszaka dolog, de azért meglepett. Miután City Hall-ra értem, ahol a futás zajlott, megettem az ilyenkor szokásos ("rituális") csokit, és indultam fel. A sort mellett döntöttem, mivel nem volt hideg, és nem bántam meg, illetve nem voltam egyedül ezzel :). A verseny csomagban futópóló illetve hűsítő aeroszol volt.
Rengeteg ember indult,  elég nagyszabású verseny volt.

 Lufikat eresztettek az égbe... Rengeteg lufit, volt, aki a léggömböt magára kötötte, úgy futott.

 Nyújtás?

 A vidám, zenés bemelegítés után rajthoz álltunk. 10km és félmaraton között lehetett választani. A 10km-esek a Chengicheon patak mentén mentek, 5km-ig, míg a félmaratonosok a Han-folyó vonalán mentek Ttukseon állomásra.

A patak mellett annyira nem élveztem a dolgot. Zsúfolt volt kicsit a terep. Lezárták az utakat (szegény autósok :) ), és a rendőrök is vigyáztak, jó helyen szaladjunk. 6km után leértünk a Han-folyóba menő folyóhoz, ott már belejöttem a dologba! Lelkes dobosok bátorítottak minket a forduló előtt. A fordulókat azért bírom, mikor a szembe futó ismerősöket láttuk, és szurkoltunk egymásnak. Sőt, az ismeretlenekkel is :).
Ez volt a legjobb futóverseny, amin eddig részt vettem. Jól bírtam, a gyógyuló náthám ellenére is, nem is fáradtam el, "kocognom" sem kellett, végig futótempóban szaladtam (az előző versenyeken sokat kellett kocogni). Csak akkor álltam meg, ha vízvétel volt. Első banános pont 10km-nél volt, majd 12.5nél lehetett "energiazselét" enni (sportolók tudják, mi az). Majd 16km körül egy marék mazsolát , 20km-nél körül pedig chokopie-t tömtem a képembe :). Futásnál ugyanis az ember nem tud megállni rendesen enni, a szájába tömi szimplán a frissítőpontnál a kaját... Szép, napos idő volt, az euláliák gyönyörűen "virágoztak" a folyó mentén. Élveztem a mozgást, holtpontom sem igazán volt, csak 19-20km körül éreztem, kicsit elfáradtam. Aztán beértem! Az időzítő 1:54 -et mutatott, később SMS-t is kaptam: 1:53:36 volt a pontos időm, ami egyéni csúcs nekem. 1:45öt szeretném megcélozni, akkor boldog leszek (csak vicceltem!!!)!

Mint mondtam, nem azért csinálom a hosszútávfutást, mivel be akarom mutatni, hogy "én vagyok a király". Amiatt futok, mert SZERETEK FUTNI. Szeretni kell a sportot, amit épp űzöl, anélkül nem lehet tartósan művelni. Más tészta, hogy amikor elkezdtem, csak az volt nekem az egyetlen opció, de szerencsés vagyok annyira, hogy megszerettem. Más sportot is szívesen űzök, pl. imádok túrázni, bringázni, evezni, vagy épp síelni. Ha csapatsportról van szó (pl. kosárlabda, "foci"), arra sem mondok nemet. De elsősorban a "kültérben" végzett sportokról van szó az én esetemben, edzőtermeket/tornatermeket nem szeretem annyira... A futás, a "megcsináltam a félmaratont" -tényt önbizalmat ad. Tudom, más kategória, mint pl. a szakmai siker, de akkor is, megerősít, önértékelésemnek jót tesz. Én eléggé önbizalom-hiányos vagyok/voltam, mindig is. Lehet, nem kéne, de sajnos nagyon is igaz. A sport viszont a legjobb terápia, legalábbis nálam működik :).

Ulsan és Yeongnam hegyei

Pénteken éjfélkor indultunk, elég jól aludtam a buszon (éljen a felfújható gumipárna!!!). Fél öt felé értünk oda. Ulsan már elég délen van, Busantól nem messze helyezkedik el (nekem mindig Busan jelenti a "delet" a Koreai-félsziget esetén, de más város, pl. Yeosu vagy Mopko még délebben van...). Itt van egy klassz túratepep, Yeongnam, amin végigmentünk egy "laza" 16km-t. A Hold még ragyogott, mire az első csúcsot elértük, már a Nap is kezdett fölkelni.
Hajnali öt előtt érkeztünk. Persze be kellett mutatkozni, meg elmondani, mit szeretsz reggelire enni. Hát, baromi sok kedvem volt ehhez, félálomban...:(
Telihold... Mindjárt jönnek a vérfarkasok? Először rossz irányba mentünk, de végül gyorsan megtaláltuk a túraterepet.

 Első csúcs... Ha egy kulcsember (Garry) hiányzik, akkor fényképpel kell pótolni... hehe. Itt egyébként sátoroztak is, tehát a szegény túrázókat felzavartuk álmukból...

 Napfelkelte és Ulsan

 Reggeli, kialvatlan fejek...

 Euláliák, még nem nyíltak ki teljesen. El tudom képzelni, milyen szépek lesznek egy héten belül...

 A hegyek felett gyűlnek a felhők... Ez már Ganwolsan felé... Több hegyet érintettönk, névszerint Gangwolsan, Sinbulsan (legmagasabb közöttük) és Youngchucksan.

 A nap elején rengeteg szép tájat láttunk, de később elnyelt mindent a  köd...

 Ganwolsan és Sinbulsan között...

 Itt megálltunk kajálni, rament főzni.

 "Mint szürke szamár a ködben..."

 Bogyók... A köd miatt gyorsan haladtunk, nem is volt nehéz terep

 Lefelé menet elkezdett feloszlani a köd, megjelentek az őszi színek...

 Lefelé menet elég kemény terepen kínlódtunk, meredek lejtők, ahol könnyen meg lehetett csúszni...

 Végül leértünk, többiekre várva pihiztünk a vízesésnél...

Sokan ijesztgettek minket, hogy még egy óra gyaloglásra van a busz, de végül Mr. Kim megnyugtatott csak tíz percre. "Gyalog, vagy repülővel?"-viccelődött egyik haverom. De kiderült, szerencsére csak gyalog...höhö... A buszban mindenki kidőlt, és későn érkeztünk Szöulba, még dugó nélkül is (azért Ulsanba érni öt órányi buszozást jelent). Végül 11re csatakosan, fáradtan, de a koleszba értem. Nem lett izomlázam, sőt, egy laza 21km-t is lenyomtam másnap reggel 5 óra (de nagyon jó) alvás után :).

Grrrr.....

Bizonyos emberek eléggé le tudják törni a jókedvet. Most is totál boldog voltam, mivel már csak a referenciák vannak a disszertációm esetén. Szombaton túráztunk egy nagyot. Aztán most jó idővel lenyomtam  a Seoul Race-t (1:53:36), és egyéni csúcsot futottam félmaratonon. Bementem a laborba, mivel van egy kis dolgom. Bizonyos emberek mintha személyes sértésnek vennék, ha jól érzi a másik magát abban a kis szabadidőben, és olyan dolgokat csinál, amivel kicsit elszakadhat a munkától... Bejött az illető: "you went out for playing?" (kimozdultál), kicsit "olyan" hangsúllyal....  Nyuszikám, nem tartozom neked elszámolással... Lehet, én vagyok csak érzékeny, de most ez a hangsúly kicsit arcul csapott... Elmehetne az illető dementornak...

Csak úgy, megint PSY!

Most találtam ezt... Tudom, nem mai videó, de annyira bírom ezt az ürgét. Remélem, még hallunk majd róla!

Már sokkal jobban vagyok, de kicsit még be van dugulva az orrom. Fújom még, elég rendesen. Más is megfázott, allergiás, tehát hülyét kapok a szörcsögéstől, ami egész nap megy... Komolyan mondom, undorító. Mikor gyerek voltam, mindenki azt mondta, ha nem fújom ki rendesen az orrom, fülemre megy a genny, és középfülgyulladást fogok kapni... Volt középfülgyulladásom valaha (iskoláskorom és mandulaműtétem előtt minden s**rt elkaptam. Viszont 10 éves korom óta nem volt normális influenzám sem), és az egyik legrosszabb betegség, amin átestem! -legalábbis gyerekkori emlékeim szerint.

Közérzetem és koncentrációm még elég s**r/gány/ergya, de majd hétvégén megbütyköljük. Mindenki vizsgára készül körülöttem... (záróvizsga, ami én már rég túl vagyok, illetve midterm). Én pedig írom a disszertációmat, készülök az október végi prezire. Mivel okóber 29én és 30án Incheonba megyünk, ahol egy konferencia keretén belül én is előadást tartok. Szeretek beszélni, bár még mindig izgulok.
  Emellett totál be vagyok rezelve, mivel még mindig nem írtak ki infót a pontos időpontokról (szakdoga leadás, védés stb)... Utálom, hogy itt, Ázsiában az emberek a külsőségekre kínosan ügyelnek, de hogy mi van mögötte, az már más tészta. Állítólag a záróvizsgázók is egy héttel ezelőtt tudták meg, hogy most vizsgázniuk kell... (azért én valaha három héttel előtte már tudtam). Tudom, ELTE esetén sem volt minden tökéletes, de azért tudtunk már időben megtudtuk lényeget a szakdogáról, védésről, stb...

Szóval ez a szitu. Mellesleg bőrdzsekit hordok ismét... De ezt már mondtam... Tegnap este, Főnököm négyszemközt mondta, tanítsam be az egyik új diákot. Mivel nem találták a közös hangot a másik csajjal... Erre azt válaszoltam, meglepett a dolog, de ez egy vaskos hazugság volt... Részleteket nem említek. Az tuti, hogy februárig még itt vagyok, aztán lehet, tovább is, attól függ, mikor találok postdoc helyet. Mivel a "menni vagy maradni" dilemma esetén számos pro és kontra érvet hoztam fel, de ideiglenesen a "maradni" opció mellett teszem le a voksot.

Gingkofa

Már sárgulnak a levelek...

:) :)

Na, ezt a dalt imádom!!! Szerencsére már gyógyulok, de koncentrációs képességem még nem az igazi. 29én vagy 30án prezi. Még fújom az orrom, de most már minden rendben lesz! Megyek futni hamarosan! :) :)
Másnap: A fejem eléggé hasít most. Idegesítenek az emberek... Ne csámcsogj a fülembe, vagy bokán rúglak, bakker!!!

Vicces...

...ha az egyetemi bolhapiacon a sálakat áruló srác kiszúrja a cuki hangulos sáladat, amit nyáron vettél :). Aminek a klónjait ott is meg lehet venni... Most azért van rajtad, mivel lehűlt az idő, és még beteg vagy...
Emellett szomorú, ha tudomásul veszed: Féláron adja, mint amit te fizettél érte Insadongon, még nyáron! :(  Tudom, annyi baj legyen, akkor tényleg nem számoltam erre. Emlékszem a tavalyi, júliusi esős napra. Amikor nem volt kedvem semmire (bár az előző napi rafting jó volt...), és nagyon akartam ezt a sálat :).
Emellett meg durva, hogy múlt hét szerdán még a vékony túranadrágban melegem volt, aztán a tengerbe is belementem! Most pedig farmer, bőrdzseki, rendes zokni van rajtam, zárt cipővel...
A sálam... Szerintem ez akkor sem ronda!!!!

Beteg...

Kiütöttek, dögrováson vagyok, vagy ahogy tetszik. Már pénteken is éreztem, van valami, a szombati túrát, bár nem volt kemény, bírtam. Vasárnap el volt dugulva az orrom-fülem. Tegnap pedig nagyon nem voltam jól... A "használhatatlan" szintet súrolta az állapotom. Hasított a fejem, csak aludni akartam, gyenge, fáradékony voltam.... Orrom-fülem bedugult, de legalább ki tudtam fújni. Emellett ingerlékeny, de nagyon... Este nyolckor le is feküdtem aludni. Most már jobban vagyok kicsit. Talán most már túl vagyok a holtponton... Remélem, őszintén remélem...Már elegem van abból, hogy el van dugulva az orrom :(.

Tegnap, Skype a családdal...
Én: Most, hogy beteg vagyok, vedelem a teát.
Ők: Gyógyteát?
Én: Dehogy, otthonról vitt gyülölcsteát.
Ők:  Dehát az nem segít...
Én: De finomabb...
Ők:  Akkor sem múlik el tőle a náthád...
Én: Placebo!!!

Valamennyire igaz...
Mai szitu: Jobban érzem magam kicsit... Persze tömöm magamba a C-vitamint (narancs formájában), és teázom. De már könnyebben veszek levegőt, és kevésbé vagyok kimerült. Remélem, hétvégére már a "régi" leszek...
Ez kicsit rám is igaz... Néha náthával túrázom, futok...

A legnagyobb baj az, hogy soha nincs csönd... :(. Mellesleg utálom, hogy egy csomó olyan ember elment, akiket tényleg kedveltem, össze tudtam barátkozni, akikkel lehetett dumálni rendesen. Hiányoznak, de komolyan (bezzeg akiket hátam közepére sem kívánok, maradtak). Bár alapjába véve nem vagyok  zárkózott, de vannak percek, amikor nehezebben oldódom fel. De szükségem van a társaságra, a haverjaimra. Fújom az orrom, ebédre csípős levest ettem, remélem segít. Egy kisebb náthára nem kell gyógyszer... Pár nap alatt javulni fog. Tegnap kicsit megbicsaklott a bokám, mikor lefelé mentünk a meredek, csúszós lejtőn. Szerencsére nem lett baj, sem futásnál, sem járásnál nem fáj. Futottam vele egy órát, és simán lement. Csak bizonyos mozdulatok (pl. ha épp ülök, folyamatosan tornáztatom a talpam) esetén kicsit merev. Még mázli, hogy bakancsot hordok a hegyen. Fogja rendesen a bokát, sok, nem kívánt sérülést megakadályoz. Tehát ennek most örülök :).
Alig két hét a maratonig. Úgy vagyok vele, hogy a felet stabilan le tudom futni, és kíváncsiságból megpróbálom. Ha sikerül. akkor jó, ha nem, akkor sem lesz baj. Bár nem tudom, kinek akarok bizonyítani. Kiskorom óta bennem van ez az őrült megfelelési kényszer. Lehet, egyrészt jó, mivel az embernek ezáltal vannak céljai (épp beszéltünk erről). Munkahelyen teljesíteni, tanulmányokat rendesen végezni, megtanulni angolul/németül vagy egyéb nyelven. Minél jobban rajzolni/alkotni/fotózni. Sport. Egészség, nem ellustulni, elhanyagolni magunkat. Másrészről pedig, nem túl jó ez a dolog. Önbizalomhiányra gondolok. Nem szabad visszatekinteni, régen sokat csúfoltak, innen is gyökerezhet a probléma. Az ember felépít egy világot, lát egy nála "különb" (szerinte) illetőt, és mindjárt úgy érzi, ő semmit nem ér... Szóval elég kétélű a dolog.
Hát, néha... 

  Próbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy közben jól érezzem magam, ami legtöbbször sikerül is. Jövő szombaton akkor is kimozdulok (vasárnap reggel meg Seoul Race, de azt délelőtt letudom. Csak gyógyuljak meg addig)! Most viszont ki kell gondolnom, hogyan legyen a disszertációm utolsó fejezete, illetve a referenciákat kell befejeznem... Totál be vagyok rezelve... Tudom, jobb a helyzetem, mint pár barátomnak. Pl. egyik srác szombaton teszi le a záróvizsgát, nekem pedig az már már rég megvan. Négy év alatt végzek. Ami nem is rossz. Legalábbis barátaim szerint.

Ismét Chuncehonban...

Elég sokat utaztunk, de azért jó volt :). Légútjaimban egy kisebb rock-koncert van, már megint. A hirtelen lehűlés megviselt kicsit. Már jobban érzem magam, legalábbis orrom ki tudom fújni. Szóval vonattal mentünk Namchuncheon állomásra, onnan pedig az étterem tulajdonosai kisbusszal felvittek minket a Yonghwasan hegyre vezető turistaúthoz. Elég kaptatós, köteles terepen mentünk fel a csúcsra.
"Mint a mókus fenn a fán"...

Happy Tree Friends... Ok, nem leszek gonosz! (Aki ismeri a Tündibündi barátokat című "mesét", tuti érti!)

Szép virág!!

Szép terep volt...

Ezekből a fáknól sosem elég..

Mr. Kim örül...

Őszi színek... ezeket sem lehet megunni!

Szóval mentünk le, eltévedtünk, ekkor elszakadt a cérna kicsit, de lenyugodtam hamar. A busz vitt minket vissza a Namchunchonba. Megcsodáltuk a szép naplementét, útközben gesztenyét is ettünk.  Visszatérvén pedig már előre elkészítve várt minket a jól megérdemelt vacsi! Szerintem sokan emiatt jönnek Chuncheonba. Beismerem, emiatt IS jöttem!

Két hét múlva is jövök Chuncheonba, de nem túrázni, hanem maratont futni!!!