Megérkeztem!!!

A mostani volt a legsimább visszautam, amikor végre elmondhatom: aludtam is, egész rendesen. Szóval Moszkvában megittam azt a lötyit, majd járkáltam egy kicsit. Megcsodáltam a kifogyhatatlan vodkakészletet... Hát, az nagyon ott van... Más szitu, utálom a vodkát. Majd leültem a kapunál, végül konnektort is találtam, és behoztam a netet, hogy elüssem az időt. Sajnos nem maradhattam sokáig, mivel pár fiatal, akik előzőleg whiskyztek, kiszemelte a helyem. Odajöttek, így gyorsan elmentem... A gép fél óra késéssel indult, mint láttam, erdők mellett vezetett a kifutópálya. Már Moszkvában sem sötétedik sokkal később, mint otthon, de mikor felszállt a gép, láttam még némi szürkületet, amit a Nap hagyott maga után. Kajaként valami halat ettem, a tésztás csirke nem volt szimpi. Zenét akartam hallgatni, de a fülbe dugós fülhallgatót nem bírom annyira, tehát nem erőltettem. Mihelyt lekapcsolták a villanyt, elaludtam. Azt álmodtam, hogy elfelejtettem a félmaratont, és fejvesztve rohantam a színhelyre. De felébredtem, megnyugodtam, hogy még repülőn vagyok. Aztán visszaaludtam, és arra ébredtem, hogy a stewardess megkopogtatja a hátam, hogy kajaosztás. Mivel mellettem volt szabad hely, kényelmesebben el tudtam helyezkedni. Palacsintát ettem, lehet, hiba volt. Néha totál kajás vagyok, néha pedig torkomban a gyomrom... Annak viszont örültem, hogy aludtam 3-4 órát. Eddig még sosem sikerült, csak szaggatott 1 órákat... Kicsit megszenvedte a térdem a kellemetlen pozíció, de nincs gond. Persze az is sokat segített, hogy 3személyes ülések voltak, és a középső hely szabad maradt, így jobban ki tudtam nyújtani a lábam. Nem kellett nyomorogni. A gép hozott be valamit, 10 perc késéssel érkezett a fülledt, de napos Szöulba. Az útlevél -ellenőrzés gyorsan lezajlott, csomagra kicsit várni kellett, de hálisten, rendre megjött az is. Mentem az A-REX.-hez, közben egyik boltból k-pop szólt, a szokásos affektálós, angol közhelyes szöveggel, legalábbis az a dal olyan volt. A campusra kb. két óra alatt értem, mentem a koleszba, és leadtam azt a bizonyos 20-25 kiló felesleget, amit a cuccaim tesznek ki. Lelkileg nem viselt meg az út, viszonylag jól vagyok, de most, hogy kipakoltam, úgy érzem magam, mint akit fejbe vágtak jó alaposan. Ez az évente egyszeri ugrálás Európa és Ázsia között mindig lefáraszt. Át fogok állni, remélem, hamar (ha máshogy nem, a szombati futás rásegít :)). Kicsit ideges vagyok, levegőben a cikk-és disszertáció-írás. De remélem, menni fog majd a dolog. Aztán remélem, meg fogom találni a helyem, vagy Ázsiában, vagy Európában. Vannak tervek, opciók, még egyelőre nem beszélek róla.