Nagyon rá vagyok hangolódva most a hazaútra. Be szeretnék ma fejezni egy dolgot, szerencsére jól haladok vele. De ezeket a gondolatokat ki kell most írnom.
El kéne kezdenem lassan pakolni-takarítani. Nagyon nincs kedvem hozzá, de meg fogom csinálni... Még vennem kell 1-2 dolgot, de már a bevásárlás nagy részét elintéztem. Annyira hihetetlen, megint eltelt egy év, ami alatt rengeteg dolog történt. Dolgoztam, sportoltam, utaztam... Igaz, az utóbbit csak Koreán belül, de rengeteg szép helyen jártam. Szinte az összes itteni nemzeti parkba eljutottam. Rengeteg hely van, amire azt mondtam "ide még visszajövök"-hát, remélem, összejön. De még vannak célok. Pl. még Ulleungdo-n nem jártam. Nagyon szeretnék oda elmenni, mivel barátaim azt mondják, gyönyörű. Busan-ba is jó lenne eljutni... Jeju-ra is el fogok menni még egyszer, DE NEM TÉLEN!!! Viszont most már hegyezem a gyomrom kicsit a hazaira. Megint nem ettem egy éve főzeléket, de idén kevésbé jelentkeztek az "elvonási tünetek", európai kaja szempontjából. Emellett kilátásban van egy sátorozós túrázás a Balaton- felvidéken :).
Emlékszem, tavaly kicsit eltört a mécses utolsó éjszakámon. Elég ergya volt a 2011-2012-es koreai évem első fele (személyes okok is köze játszottak, illetve munkámban is volt egy ronda elakadás), és a nehézségeken nem volt könnyű felülkerekedni. Sikerült, és a szakasz második felében már egész jól voltam (kis mélypontokkal). Aztán eljött a várt hazaút, mégis nehéz volt Koreától elválni (Ázsia nehezen engedett el-késve indult a gépem!!!). Viszont mikor becsekkoltam, és útlevél ellenőrzés során mutattam az Alien Card-om, és kérdezték, "visszajössz még?" (angolban tetszik, hogy nincs tegezés-magázás), akkor már mosolyogva mondtam "igen". Most örömmel jöttem vissza, Ázsia gyorsan visszafogadott. Idén is szembenéztem pár durva mélyponttal, de nem volt folyamatos a "gödör". Viszont megkaptam, amit a sorstól kértem: Az mostani év jobb volt, mint az előző.
Tegnapelőtt, egy beszélgetés során feltették nekem ezt a kérdést: "Mi neked az otthonod?" (Mondtam, mennyire izgatott vagyok. Persze tudom, hogy az illető megért engem, ő is sokat tartózkodott külföldön hosszabb-rövidebb időre... ). Hát, nehéz kérdés, ha az ember eredeti hazájától távol él hosszú távon. Egyik pillanatban egyszerre gondolom Koreát és Magyarországot is hazámnak. Máskor pedig teljesen "gyökértelennek" érzem magam, bár gyanítom, ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Sőt, tudom, mivel sok barátom számolt be ugyanerről. Szeretnék pozitívan hozzáállni ehhez a dologhoz. Egyik egyetemi évfolyamtársammal nemrég beszéltünk, ő is ezt mondta hogy "gondolj arra, hogy mennyi klassz helyen jártál". Hát, próbálok. Tudom, a közösségi oldalaknak (jelen esetben az fb-t értem, mivel csak azt használom aktívan. Twitterre, myspace-re stb. nem regiszrálam/ és nem is fogok) rengeteg átka van, de van egy hatalmas előnye: Nem vesznek el a régi ismerősök, pl. egyetemi évfolyamtársak, akik közül sok emberrel jól kijöttem, és jó tudni, mi van velük. Érdekes, gimit annyira nem szerettem, de az öt éves osztálytalálkozó nagyon jó volt. Talán, mivel változnak az emberek, én is sokat változtam. Mióta kinn vagyok Ázsiában, külsőre alig, emberileg viszont rengeteget változtam... Legalábbis mások ezt mondják rólam. Szeretnék még kicsit változni, pl. javítani azon a rémes tulajdonságomon, hogy forrófejű vagyok, könnyen felkapom a vizet... Még mindig... Önbizalomhiány is néha előjön, sajnos. Talán pár régi tapasztalat, ami nyomot hagyott bennem, és egy-egy rossz pillanatomban nehéz nem rájuk gondolni. Tudom, a "gimis kínzások nélkül félember vagy" -egy filmes idézet (Little Miss Sunshine filmből...). Emiatt is sportolok, mivel egy jó edzés után tudatában vagyok annak, hogy "igen is, meg tudom csinálni". Enélkül tényleg félember lennék :).
Szóval holnap irány Seokcho, tengerpart. Polipfesztivál lesz... Nem tudom az okot, de valami miatt tengerhez akarok menni az utolsó hétvégémen... Pedig lesz még erre alkalom... Reggel 7kor indulunk, jujj (eredetileg fél 8 volt megbeszélve). Ok, Jamsil mellett lesz a találkozó, ahová könnyen kijutok. De ezt már megfigyeltem: A Gangwon-do-ba (kedvenc, keleti tartomány) szombaton mindig gáz a kijutás. Tudom, ott mindig van valami "outdoors activity": télen a síelés, nyáron a tenger miatt, plussz még ott vannak a túraterepek, amik évszaktól függetlenül sok embert vonzanak. Akkora dugó szokott lenni az utakon, hogy az ember agy****t kap, mire megérkezik... höhö. A visszaút már jobb, egy napos kirándulás esetén... Normál esetben 3-4 órás a buszút Seoraksanra. Dugóval 6-7 óra is lehet... (pl. újévkor hazafelé, szakadó hóban...). Volt viszont már olyan is, szombat este szinte senki sem volt a főúton, és 2 óra alatt megérkeztünk Jamsilra. Még mindig tisztán emlékszem, mikor késve indultunk haza, 8 körül. Elaludtam a buszon, és 9kor felébredtem, és láttam, a busz száguld a forgalommentes autópályán, körülöttem csend, mindenki elpilledt. Visszaaludtam, és 10 előtt felébredtem, akkor már a közeledtünk Szöulhoz... Ilyen visszautat akarok!! :) :)
El kéne kezdenem lassan pakolni-takarítani. Nagyon nincs kedvem hozzá, de meg fogom csinálni... Még vennem kell 1-2 dolgot, de már a bevásárlás nagy részét elintéztem. Annyira hihetetlen, megint eltelt egy év, ami alatt rengeteg dolog történt. Dolgoztam, sportoltam, utaztam... Igaz, az utóbbit csak Koreán belül, de rengeteg szép helyen jártam. Szinte az összes itteni nemzeti parkba eljutottam. Rengeteg hely van, amire azt mondtam "ide még visszajövök"-hát, remélem, összejön. De még vannak célok. Pl. még Ulleungdo-n nem jártam. Nagyon szeretnék oda elmenni, mivel barátaim azt mondják, gyönyörű. Busan-ba is jó lenne eljutni... Jeju-ra is el fogok menni még egyszer, DE NEM TÉLEN!!! Viszont most már hegyezem a gyomrom kicsit a hazaira. Megint nem ettem egy éve főzeléket, de idén kevésbé jelentkeztek az "elvonási tünetek", európai kaja szempontjából. Emellett kilátásban van egy sátorozós túrázás a Balaton- felvidéken :).
Emlékszem, tavaly kicsit eltört a mécses utolsó éjszakámon. Elég ergya volt a 2011-2012-es koreai évem első fele (személyes okok is köze játszottak, illetve munkámban is volt egy ronda elakadás), és a nehézségeken nem volt könnyű felülkerekedni. Sikerült, és a szakasz második felében már egész jól voltam (kis mélypontokkal). Aztán eljött a várt hazaút, mégis nehéz volt Koreától elválni (Ázsia nehezen engedett el-késve indult a gépem!!!). Viszont mikor becsekkoltam, és útlevél ellenőrzés során mutattam az Alien Card-om, és kérdezték, "visszajössz még?" (angolban tetszik, hogy nincs tegezés-magázás), akkor már mosolyogva mondtam "igen". Most örömmel jöttem vissza, Ázsia gyorsan visszafogadott. Idén is szembenéztem pár durva mélyponttal, de nem volt folyamatos a "gödör". Viszont megkaptam, amit a sorstól kértem: Az mostani év jobb volt, mint az előző.
Tegnapelőtt, egy beszélgetés során feltették nekem ezt a kérdést: "Mi neked az otthonod?" (Mondtam, mennyire izgatott vagyok. Persze tudom, hogy az illető megért engem, ő is sokat tartózkodott külföldön hosszabb-rövidebb időre... ). Hát, nehéz kérdés, ha az ember eredeti hazájától távol él hosszú távon. Egyik pillanatban egyszerre gondolom Koreát és Magyarországot is hazámnak. Máskor pedig teljesen "gyökértelennek" érzem magam, bár gyanítom, ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül. Sőt, tudom, mivel sok barátom számolt be ugyanerről. Szeretnék pozitívan hozzáállni ehhez a dologhoz. Egyik egyetemi évfolyamtársammal nemrég beszéltünk, ő is ezt mondta hogy "gondolj arra, hogy mennyi klassz helyen jártál". Hát, próbálok. Tudom, a közösségi oldalaknak (jelen esetben az fb-t értem, mivel csak azt használom aktívan. Twitterre, myspace-re stb. nem regiszrálam/ és nem is fogok) rengeteg átka van, de van egy hatalmas előnye: Nem vesznek el a régi ismerősök, pl. egyetemi évfolyamtársak, akik közül sok emberrel jól kijöttem, és jó tudni, mi van velük. Érdekes, gimit annyira nem szerettem, de az öt éves osztálytalálkozó nagyon jó volt. Talán, mivel változnak az emberek, én is sokat változtam. Mióta kinn vagyok Ázsiában, külsőre alig, emberileg viszont rengeteget változtam... Legalábbis mások ezt mondják rólam. Szeretnék még kicsit változni, pl. javítani azon a rémes tulajdonságomon, hogy forrófejű vagyok, könnyen felkapom a vizet... Még mindig... Önbizalomhiány is néha előjön, sajnos. Talán pár régi tapasztalat, ami nyomot hagyott bennem, és egy-egy rossz pillanatomban nehéz nem rájuk gondolni. Tudom, a "gimis kínzások nélkül félember vagy" -egy filmes idézet (Little Miss Sunshine filmből...). Emiatt is sportolok, mivel egy jó edzés után tudatában vagyok annak, hogy "igen is, meg tudom csinálni". Enélkül tényleg félember lennék :).
Szóval holnap irány Seokcho, tengerpart. Polipfesztivál lesz... Nem tudom az okot, de valami miatt tengerhez akarok menni az utolsó hétvégémen... Pedig lesz még erre alkalom... Reggel 7kor indulunk, jujj (eredetileg fél 8 volt megbeszélve). Ok, Jamsil mellett lesz a találkozó, ahová könnyen kijutok. De ezt már megfigyeltem: A Gangwon-do-ba (kedvenc, keleti tartomány) szombaton mindig gáz a kijutás. Tudom, ott mindig van valami "outdoors activity": télen a síelés, nyáron a tenger miatt, plussz még ott vannak a túraterepek, amik évszaktól függetlenül sok embert vonzanak. Akkora dugó szokott lenni az utakon, hogy az ember agy****t kap, mire megérkezik... höhö. A visszaút már jobb, egy napos kirándulás esetén... Normál esetben 3-4 órás a buszút Seoraksanra. Dugóval 6-7 óra is lehet... (pl. újévkor hazafelé, szakadó hóban...). Volt viszont már olyan is, szombat este szinte senki sem volt a főúton, és 2 óra alatt megérkeztünk Jamsilra. Még mindig tisztán emlékszem, mikor késve indultunk haza, 8 körül. Elaludtam a buszon, és 9kor felébredtem, és láttam, a busz száguld a forgalommentes autópályán, körülöttem csend, mindenki elpilledt. Visszaaludtam, és 10 előtt felébredtem, akkor már a közeledtünk Szöulhoz... Ilyen visszautat akarok!! :) :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése