Félmaraton egy fülledt nyárvégi szombaton, kókadtan

Reggel megfordult az agyamban, nem vagyok normális, miközben egy álmatlan éjszaka után vonszoltam magam Sport Complex-re. Két napja nem alszom normálisan, emellett azok a fránya gyomorpanaszok (bár az utóbbi már rendeződni látszik) is baljós jelnek számítottak, szóval nem épp a legjobb fizikummal indultam a versenyre. Ez a verseny kisebb szabású futóverseny volt, félmaratonra, 10km-re, 5km-re és 3km-re lehetett nevezni. A futóklubunkból kevesen indultak, a félmaratonosok meg is szekálták a 3km-en induló embereket. Eléggé kimerült voltam, gondoltam, ha nem bírom, 5km-nél visszafordulok, a tízes is elég, szégyen ide vagy oda.

Elkezdődött a verseny, az első 5km volt a holtpont. Az 5km-nél bekaptam egy negyed Chokopie-t, de nem esett jól (futásnál általában Chokopie-t szoktak osztani, ami mályvacukorral töltött, csokival bevont süti). Vízen és ionos lötyin kívül semmi sem ment le a torkomon. Viszont 5 km után hirtelen jól lettem, és attól kezdve élveztem a futást. 9km és a forduló közt volt egy emelkedő, ami nehezen ment, de a forduló után élveztem, hogy lefelé kell futni. Pár ajusshi egyfajta "időjelzőként" vett részt a futáson, azaz héliumos léggömböt kötöttek magukra, amire rá volt írva: 1:40, 1:50, 20:00 stb (idők). Biológus nyelven egyfajta "marker" funkciót töltöttek be, amivel becsülni tudjuk a futásunk idejét. Ezek az ürgék rám vigyoroktak: "You are a hero, good job" (Hős vagy, szép munka). Dőlt rólam a víz, rettenetes fülledt idő volt, néhol megfordult a fejembe, hogy "a maradékot úszva kéne megtenni...". Végül nagy nehezen célba értem. Ez volt a hetedik félmaratonom, 2:25 perc volt az időm, ami s**r, de a fizikumomat, és egyéb körülményeket nézve nem is olyan rossz. Számoltam, hogy nem lesz valami jó időm, sőt, abban is kételkedtem, le tudom-e futni. Időzónákkal való küszködés esetén jó megoldás, ha fizikailag ha leterhelem magam (főleg, ha nem tudom megállni, hogy ne aludjak el napközben), akkor könnyebben átállok. Már volt erre példa, és remélem, most is működni fog :).

Első éjszaka fejleményei

 Aludni tudtam, kis lyuk volt ugyan az éjszakámon, de nem volt olyan rossz. Még elég álmos vagyok, hiszen otthon jelenleg éjjel van, de azért igyekszem nem elaludni. Ezzel remélem, nem is lesz gond. Viszont hányingerem van, elég rendesen. Tudom, az időzóna-ugrálás tünete, de ezt nagyon rosszul viselem. Remélem, hamarosan elmúlik. Esik az eső, villámlik, dörög az ég...

Lehet, kicsit érzékeny vagyok, de tegnap egyik itteni ismerősöm kérdezte, milyen volt otthon. Elmeséltem neki többek közt, hogy elvoltam 4 (vagy 4 és fél) napra  túrázni a régi barátnőimmel. Erre szinte lecseszett, hogy miért túrázom otthon is, miért nem tudok róla lemondani, mikor családom csak évente egyszer lát... Ezen komolyan mondom, kiakadtam, hogy burkoltan önzőnek nevezett. Legalábbis nekem úgy jön le. (Nem szeretem, ha önzőnek gondolnak, mivel tudom magamról, nem vagyok az. Hiszen amikor csak tudok, ott vagyok, és segítek...). Nem értem, mi a túróért ítélkezik fölöttem, mikor nem ismeri a szitut, sőt, igazán engem sem. Nem szeretem az ilyent okoskodós embereket. Különben is, otthon is mondogatták, tartsak velük, érezzem jól magam a régi haverokkal!
Ez még hagyján, de azon akadtam ki inkább, mikor megemlítette hogy nincs internet elérhetőség túra közben. Bakker, ezt utálom. A beteges függés hálózattól, ha kicsit akadozik a net, akkor már megjelenik az embereken a cold turkey (elvonási tünetek)... Az ember feláll a géptől, az ágyban éjjel a mobilján netezik. Itt, Koreában sokszor láttam ezt a "hálózatfüggős" dolgot, még baráti találkozókon is megesik az ilyen.
Márciusi kép, mikor mi, magyarok (és magyar szakos koreaiak) "összejöttünk" egy kajálós-dumálós est erejéig. Parodizálják az emberek ezt a jelenséget..

 Megállapítottam, azaz a PhD comics-ban olvastam ezt: "Sometimes you have to disconnect to real connect." -Azaz néha le kell csatlakozni a netről, az igazi emberi kapcsolatokért. Nekem meg sem kottyant a négy napig nem néztem emailt, facebookot, stb, és annyira nem hiányzott. Más dolog, azért, hogy lezuhanyozzak, már ölni tudtam volna!! :)

 Utólagos megjegyzés: Lelkileg nem viselt meg most a visszaút (2011-ben az volt a fő probléma). De fizikailag annál inkább... Emésztési problémáim voltak, nem tudtam aludni sem a második éjjel (főleg emiatt), de most már sokkal jobban vagyok. Pár napig óvatosan fogok enni. Még koncentrációs képességem a bányászvarangy hátsója alatt, de hamarosan ez is helyrejön. Ha másért nem, akkor egy örömteli tény miatt: Tegnap kaptam a mailt, hogy elfogadták a második összefoglaló (review) cikkemet (cikkünket) is, aminek örültem! Még  a kutatási cikkeimet akarom mielőbb elküldeni... Aztán remélem, lesz elég türelmem, hogy kivárjam a fejleményeket, és annyi önbizalmam, hogy túllendüljek az esetleges kudarcokon...

Megérkeztem!!!

A mostani volt a legsimább visszautam, amikor végre elmondhatom: aludtam is, egész rendesen. Szóval Moszkvában megittam azt a lötyit, majd járkáltam egy kicsit. Megcsodáltam a kifogyhatatlan vodkakészletet... Hát, az nagyon ott van... Más szitu, utálom a vodkát. Majd leültem a kapunál, végül konnektort is találtam, és behoztam a netet, hogy elüssem az időt. Sajnos nem maradhattam sokáig, mivel pár fiatal, akik előzőleg whiskyztek, kiszemelte a helyem. Odajöttek, így gyorsan elmentem... A gép fél óra késéssel indult, mint láttam, erdők mellett vezetett a kifutópálya. Már Moszkvában sem sötétedik sokkal később, mint otthon, de mikor felszállt a gép, láttam még némi szürkületet, amit a Nap hagyott maga után. Kajaként valami halat ettem, a tésztás csirke nem volt szimpi. Zenét akartam hallgatni, de a fülbe dugós fülhallgatót nem bírom annyira, tehát nem erőltettem. Mihelyt lekapcsolták a villanyt, elaludtam. Azt álmodtam, hogy elfelejtettem a félmaratont, és fejvesztve rohantam a színhelyre. De felébredtem, megnyugodtam, hogy még repülőn vagyok. Aztán visszaaludtam, és arra ébredtem, hogy a stewardess megkopogtatja a hátam, hogy kajaosztás. Mivel mellettem volt szabad hely, kényelmesebben el tudtam helyezkedni. Palacsintát ettem, lehet, hiba volt. Néha totál kajás vagyok, néha pedig torkomban a gyomrom... Annak viszont örültem, hogy aludtam 3-4 órát. Eddig még sosem sikerült, csak szaggatott 1 órákat... Kicsit megszenvedte a térdem a kellemetlen pozíció, de nincs gond. Persze az is sokat segített, hogy 3személyes ülések voltak, és a középső hely szabad maradt, így jobban ki tudtam nyújtani a lábam. Nem kellett nyomorogni. A gép hozott be valamit, 10 perc késéssel érkezett a fülledt, de napos Szöulba. Az útlevél -ellenőrzés gyorsan lezajlott, csomagra kicsit várni kellett, de hálisten, rendre megjött az is. Mentem az A-REX.-hez, közben egyik boltból k-pop szólt, a szokásos affektálós, angol közhelyes szöveggel, legalábbis az a dal olyan volt. A campusra kb. két óra alatt értem, mentem a koleszba, és leadtam azt a bizonyos 20-25 kiló felesleget, amit a cuccaim tesznek ki. Lelkileg nem viselt meg az út, viszonylag jól vagyok, de most, hogy kipakoltam, úgy érzem magam, mint akit fejbe vágtak jó alaposan. Ez az évente egyszeri ugrálás Európa és Ázsia között mindig lefáraszt. Át fogok állni, remélem, hamar (ha máshogy nem, a szombati futás rásegít :)). Kicsit ideges vagyok, levegőben a cikk-és disszertáció-írás. De remélem, menni fog majd a dolog. Aztán remélem, meg fogom találni a helyem, vagy Ázsiában, vagy Európában. Vannak tervek, opciók, még egyelőre nem beszélek róla.

Ismét Moszkvában...

...lógatom a tappancsaimat, szedres micsodát szürcsölgetvén. Lenne erre egy alliteráció, de most inkább nem fárasztok vele senkit. Nagyjából kipihentem magam otthon, most megyek vissza Szöulba. Konnektort nagy nehezen találtam, netet is behoztam. "Nehéz szülés volt", kicsit akadozik a hálózat, de azért megy. Bécsi reptér felé esett az eső, ráadásul sok kamion ment az úton... Check-in gyorsan ment, engem fél perc alatt becsekkoltak. Előttünk volt egy ázsiai csoport, akikkel volt kicsi macera, de minden a legnagyobb rendben ment. Elbúcsúztam Anyuéktól, egy év múlva jövök, ha minden jól megy. Ha még jobban, akkor fél év múlva. De egy éven belül tuti meglátom magyar földet.
   Bécsi reptér tök gáz... Bemész a terminálba, útlevél-ellenőrzés. Aztán kevés a hely, alig lehet leülni. A kapukhoz csak beszállás előtt mehetsz be. Ferihegy szimpibb nekem, de Aeroflottal csak így tudom megoldani, hogy legyen idő átszállásra. Kicsit megszagolgattam a parfümmintákat a duty-free-ban, és mikor az orrom teli volt illattal, rájöttem, hogy kajás vagyok, és betermeltem a zsemléimet (lecsengett az izgalom, a pakolás, búcsúzás, check-in, miegymás). Majd végre beengedtek a kapukhoz, megvolt a "tipitapi" is. Hamarosan beszállás. Kb. 5 perc késéssel szállunk fel, köd volt. Szárny mellett ültem, azannya'... De azért lehetett látni a tájat. Azaz a felhőket, mivel egészen Moszkváig felhők borították az eget. Ettől függetlenül nyugis utam volt, kicsit magam mögött hagytam azt a megmagyarázhatatlan idegességet, ami három napja kínoz. Nem tudom, mi okozta, hiába erőltettem meg agyacskámat, nem találtam rá semmi épeszű indokot.  Néztem ki a fejemből, pihiztem, kajának csirkét adtak hajdinával. Nem volt nagy szám, de a müzlis szelet finom volt: citromos-mézes-gyömbéres. A repülő mosdójához olyan sor volt, mint futóversenyek esetén a férfi WC-hez (futóverseny az egyetlen kivétel mosdók esetén, ezt már megemlítettem). Simán megérkeztünk Moszkvába. Ragyog itt a Nap. Most lesz fél hét. Igyekszem elütni majd az időt valahogy-most gépezem, de ahogy magamat ismerem, járkálok egy nagyot. Sokat fikáztak, hogy nem tudok megülni egy helybe, de én ilyen vagyok :). Sajnos most nincs nálam fényképezőgép, a nagy hátiszákomban van. Ajánlom is az Aeroflot-nak, hogy ne keveredjen el! Van majdnem öt órájuk, hogy átrakják, szóval nincs semmi mentség erre...hehehe

Ok, háromnegyed hét (lesz). 26-os kapuról indul majd a gépem, de még annyi idő van indulásig... Nagyon sok az időm...Fél 10 után indul a röpcsi, moszkvai idő szerint. Remélem, az időzónákat túl fogom élni, tavaly már egész jól ment :).

Csak úgy... Holnap megyek...

...ilyenkor már talán be is leszek csekkolva Bécsben. Megyek vissza Szöulba. Nem tudom, mit érzek, egyik percben totál örülök az egésznek, másik pillanatban elkap a félelem. A szakmai dolgok miatt. Mindenképp jó, hogy a legfontosabb összefoglaló cikkemet elfogadták, de még tudom, lesz dolog... Nehéz lesz, úgy értem, az időzóna-dolog, meg egyebek. De megpróbálom, amit tavaly is megfogadtam: Hétközben igyekszem rendesen végezni a dolgaimat, hétvégén (azaz legalább 1 napon a héten) pedig jól érezni magam. Fütyülök mások beszólásaira...

Később: Becsomagoltunk, feltankoltam gyümölcsteával, házi aszalt almával-és szilvával. Annyira jó, hogy nem emberi. Futottam is egy búcsúkört, jól esett. Jó volt itthon. Kicsit szomorú vagyok, hogy el kell mennem, de majd rendbe fogok jönni. Egy éven belül remélem, sikerül teljesítenem az álmom-azaz az álmaim. Minden szempontból... 

Szóval kedden indulok vissza. Szerdán érkezem. Szombaton félmaraton, vasárnap, ha minden jól megy, Odaesan. Aztán majd meglátjuk. Úgy döntöttem, a célok hasonlóak, mint tavaly.... És remélem, most már teljesülhetnek az álmaim: Ledoktorálni, lefutni a maratont, illetve elmenni Ulleungdo-ra.... meg sok más :)

Hátizsákkal a Bakonytól Balatonig 2. rész.

Harmadnap Szentbékállánál tudomásul kellett vennem, hogy a finom magos kenyeremet megszállták a hangyák... Ki kellett dobni, pedig sajnáltam. Bevásároltunk, kávéztunk. A kocsmában az ürgék javában vedelték a reggeli felesüket-sörüket. Hamarosan indultunk tovább a Kőtengerhez, megcsodáltuk az ingóköveket illetve a madáritatókat. Majd irány Mindszentkálla, ahol a vércsikók támadtak meg minket. Rendben, csak viccelek, arra volt valami lovarda, ahol békésen legelésztek a pacik. Dögmeleg volt, Mindszentkállánál meg kellett állni frissíteni (citromsör képében). A kutat is "megfejeltük", azaz a hajunkat is bevizesítettük... Ezután tovább a Csobánc felé, hegynek fel-hegyről le. A hegy lábánál pihentünk, és szemben velünk volt egy "Kula-domb"-nevű hegy... Jujj... Majd a turistaúton elkezdtünk felfele menni, és ketten tovább indultunk a a Csobánc tetején lévő várhoz. Elég csúszós-gazos volt a terep, de végül megérte, mivel extrém gyönyörű volt onnan a kilátás Lefelé sokkal gázabb volt menni, mivel féltünk, hogy elcsúszunk. Ezek után irány Káptalantóti, ahol a helyi italboltban pótoltuk az elveszített víz-és só szükségleteinket. Rágcsák és citromsör képében!! Azt hiszem, zseni, aki kitalálta a citromsört, a legjobb ital a világon ebben a melegben. Majd keresztülmentünk a Gulácson, de azt nem másztuk meg. Ott rondán összekoszoltuk magunkat a homokban-koszban (vulkanikus homokban), és a Köbölkútnál "tisztálkodtunk", ahol van egy "feneketlen kút". Tényleg nagyon mély, nem lennék a vödör helyében, az szent!
Aztán ketten fel a Kőkapun át a Badacsonyra, a Kisfaludy-kilátóhoz. A kilátót szépen felújították. Ott hagytuk a csomagot a padon, gondolván, aki ezt a több, mint 20kilós cuccot elviszi, az meg is érdemli! De szerencsére nem lett bajuk. A kilátóban eldumáltunk egy ürgével, aki azt mondja, "gyorsvonattal csinálja  a kéktúrát, ő nem gyalogol"... Hát, no comment, annak mi értelme?? Kicsit eltévedtünk a Rózsakőnél, majd a két másik kilátóhelyet érintve a Bújdosók lépcsőjénél le. (A negyedik emberünk itt "levált", mivel másnap programja volt. Az kicsit kemény terep volt, csúszós lépcsőkkel....) De leértünk. A közeli, előkelőbb étteremben vacsiztunk, vicc volt beállítani koszosan, nagy hátizsákkal. Kicsit szerintem ki is néztek minket a "puccos népek".  Kaja után nem találtuk meg a kempinget, egy darabig tekeregtünk a vakvilágban... Badacsonytomajnál ment a buli, koncert, körhinta (ha ránézem, kavargott a gyomrom), a nyaralók bevetették magukat az éjszaki életbe. Strand zárva. Állítólag  valaki be is szólt nekünk... Sejtem, hogy valami helyi menő csávó lehetett... ("Hátukon cipleik a zsákjukat", állítólag azt mondta, fikázásnak gondolta, hát, csórikám, fail, epic fail) Végül fölmentünk a senkiföldjéhez, ahol üres telkel voltak, szabad ég alatt aludtunk. Én kicsit be voltam rezelve, a tolvajok, szúnyogok (és a réz****ú baglyok miatt) miatt, de szerencsére egyikkel sem volt dolgunk. Sátorlapot leterítettük a földre, és hálózsákban aludtunk, rovarirtóval bekenve. Egy darabig ökörködtünk, a buli zajai is odahallatszottak, de álom jött a szemünkre :).
A kőtenger

 "Vérpacik"

 Kéktúra jelzése...

 Csobánc vára

 Siklóernyős a zászlóval!

 Csobánc már visszafelé nézve: tipikus tanúhegy.

 Pecsétgomba Gulács mellett

 

 A "feneketlen kút"

 Fel a Badacsonyra

 Kilátás a Balatonra!

A napfelkelte szép volt, fotóztuk. Ezután be az üres városba (még mindenki aludt), megnéztük a vonatot, ugyanis Badacsonytördemic-Szigliget állomásról indultunk tovább. Volt időnk, addig lángosoztunk vagy palacsintáztunk. A zsíros cucc megterhelte a gyomrom, nagyon elszoktam tőle (Környezetemben senki nem főz zsírosan, aztán Ázsiában meg pláne nincs esélyem ilyeneket enni). Nem voltam ezzel egyedül... Egy bullterrier kölyköt is megabajgattam, aki lelkesen rágta a bakancsom fűzőjét. Vonatoztunk kicsit, majd Szigligetnél elég sokat mentünk műúton, majd föl a várba, amit szépen felújítottak, rendezvények is voltak benne. Gyönyörű kilátás nyílt a Szent György-hegyre, ahová utunk vezetett... Várhódítás után megittunk némi limonádét, ami "lehűtötte" a tápcsatornánkat (még mindig a reggeli koleszterin-túladagolás miatt szenvedtünk mind a ketten). A mentás-citromos lötyi nagyon finom volt. Hamarosan folytattuk utunkat a műúton, ahol gyorsan haladtunk, de szenvedtünk, mint a kutyák. Aztán elértük a hegyet, a lábánál ittunk az Oroszlánfejes kútból. Oda rengeteg ember ment vízért (valami ásványíz lehet?), barátságos népek voltak, érdeklődtek, merrefelé megyünk, honnan indulunk. Ott ütött be nekem a holtpont, de nagyon... :(. Viccelődtünk is a csörlővel, de úgy döntöttünk, a masina nélkül is felmegyünk. Végül valahogy felvonszoltuk meggyötört ülepünket a Szent György-hegyre. Már nagyon kivoltunk, mind a hárman. Ezek után pihentünk a csúcs közelében lévő, esőháznak kinevezett kunyhónál, sütiztünk. Majd lefelé érintettük Bazaltorgonákat, ha másért nem, ezért megérte a fáradságot, mivel gyönyörűek voltak! A Badacsonynál is voltak, de azokról nem lehetett rendes fotót csinálni a fák miatt, ráadásul akkor a Bújdosók lépcsőjével sokat kínlódtunk. Először a közeli kulcsosházhoz értünk, majd a műútra, gyorsan irány Tapolca. Ez az utolsó szakasz tényleg kínszenvedés volt, ráadásul a városon is át kellett rohanni, hogy megleljük a vasútállomást. Vonatot elértük, de "szoros volt a mezőny". Ráadásul egyikünk elhatározta, beugrik a szupermarketbe folyadékért. Izgultunk, hogy nem ér minket utol, de végül megtörtént a csoda. A vonat 20 perc késéssel indult, ráadásul mobilom is lemerült, nem tudtam rendesen értesíteni az otthoniakat... A négy napos bakancsozás megviselte tappancsomat, teli lett vízhólyaggal, jobb lábkörmöm (első napos, szikás incidens miatt) alatt vérhólyag nőtt... (A rosszabbik, otthoni bakancsom egy napos túrákra jó, de nem 4 naposra. A szöuli, rendes bakancsomat meg nem vittem haza) Ami még ennél is jobban frusztrált, koszos voltam, és a mosdóban próbáltam lemosni a lábam, felfrissíteni magam kicsit (3 napja nem fürödtünk). A hajam már rasztásodott (csak viccelek!). Lényeg ami lényeg, koszosan, hullafáradtan, de már a hazafelé tartó vonaton ültünk.
 20 perc késéssel tényleg elindult a szerelvény, eleinte sok megállóval ment. Tetszett, hogy a Balaton mentén haladunk, tömegnyomor sem volt. Jó ötlet volt egy nappal korábban hazamenni (másnap este terveztük, aug 20 lett volna, tuti nem úsztuk volna meg). Alapjában véve kellemes utunk volt, örömmel cseréltem a bakancsom szandálra. Kajáltunk, nézegettük egymás fotóit, meg az útikönyvet. Elég későn értünk Pestre, ahol a metrónál tömegnyomor volt, ugyanis két balatoni gyorsvonat késett egyszerre.Fura érzés volt visszatérni a civilizációba. Tudtam, ennek meg kell történnie, de szinte fájt, annyira jó volt négy és fél napig a természetben.
Köszi, csajok a meghívást, nagyon örültem neki! Bár nem fürödtünk a Balatonba, de akkor is élveztem a dolgot. Sok vízhólyagom lett, amik már szépen gyógyulnak.... Tök vicc, elég sok rágcsát magunkba tömtünk (egy átlagos hétköznap rosszul lennék ennyitől, de már ezer éve nem ettem ropit!), és nem kellett félni, mivel ledolgoztuk... Irigyelt barnaságom elmúlt az első zuhany során.... :)

Balatoni hajnal... Néhányan lőttek fel rakétákat, még fényes nappal is.

 Szigligeti vár

 Kutyusmutyusok az oroszlánfejes kút mellett....

 Bazaltorgonák: értük megérte megmászni a Szent-György-hegyet! :)

Hátizsákkal a Bakonytól a Balatonig. 1. rész

Szóval most 4 napot túráztunk, régi, egyetemi barátokkal (hárman, azaz négyen, legalábbis két napig), Bakonyban kezdtük, Balaton-felvidéken folytattuk, Tapolcánál fejeztük be. Az Országos Kéktúra (OKT) vonalán mentünk. Jó kis 4 nap volt, 20kilós hátizsákokkal, naponta megtettünk 20-25km-t. Aki azt mondja önkínzás, annak azt üzenem, egy túrót, mi szeretünk túrázni!!! Nem azért csináljuk, hogy menőzzünk vele, mielőtt félreértés lenne!! Mind a magyar, mind az ázsiai  haverjaim lelkes természetjárók (nem mondom, hogy csak a túra érdekel, de szeretem csinálni, na!). Jó volt viszontlátni a csajokat, akikkel két éve nem találkoztam :) . Szóval Déliből indultunk, Városlőd-Kislőd állomástól. Fura ez a gyorsvonati pótjegy-dolog (most vezették be, meglepődtem, mikor reggeli futás előtt megvettem a jegyem, és rákérdeztek, gyorssal megyek-e, meg hogy átszállok-e), egyben a vonatút is kissé bonyolult: Ajkai átszállás, és visszafelé menet...  Ajkán fél órát vártunk, addig "ajándékokat cseréltünk": koreai kekszet adtam, cserébe olasz dobozos bort és szlovák kekszet kaptam (utóbbi nagyon finom, ha visszajövök Európába, irány a szlovák Tátra!! "A hegyek megvárnak"). A személyvonaton egy bunkó kalauz (hólyagfejű köcsög, hogy finoman fogalmazzak) kezelte a jegyet. A csajoknak volt a jeggyel némi gond, az fószer egyszerűen földhöz vágta a jegyeket. Nem büntetett, de durva volt a szitu. Mikor leszálltunk az "úriember" azt morogta maga elé: "röhögjenek, csak röhögjenek".... A vasútállomáson viszont egy rendes vasutas pecsételte le a csajok OKT füzetét. Ezután kerestünk -és találtunk egy kellemes terepet, ahol az éjszakát eltölthettük. A Csollányos- völgyben kellemes tisztások voltak, ahol felvertük a sátrat. Szép éjszaka volt, csillagokkal, holddal. Kissé hideg volt, de jól aludtunk.

Másnap reggel továbbmentünk-a bozótoson át tovább mentünk Úrkútig. Rengeteg szederbokor volt, ami felsértette a lábunkat. A gyümölcs finom volt. Úrkúton megcsodáltuk az őskarsztot. Ammoniteszt nem  láttunk, be kellett érni a rendes csigákkal... A helyi presszóban pihentünk (stílusosan "Kéktúra -étterem"), és némi citromos sör és capucchino után irány Nagyvázsony. Na az elég ergya terep volt: Fölmentünk a Kab-hegyre, ahonnan szép kilátás nyílt a terepre, a Balaton is látszott. Ott megkóstoltuk a Néném által sütött mákos sütit, ami nagy siker lett :). Utána egy monoton, hosszú, erdős szakasz következett, ahol egy alattomos szikla, ami a fűben rejtőzködött, kikészítette a jobb nagylábujjamon a körmöt... jujj... El is tévedtünk rendesen, Nagyvázsony felé a szántóföldön átvágva mentünk. Végül elértük a várat, és elfogyasztottuk a megérdemelt vacsit, illetve a citromsört. Itt csatlakozott hozzánk a negyedik ember is. Kaja után kis séta, és a Szent-Mihály kolostorrom mellett aludtunk, ahol Kinizsit temették. Szellemek nem jelentek meg, elég jó éjszakám volt, azt leszámítva, hogy éjfél körül pár kóbor eb rohant át a környéken. Kicsit összerezzentem, de szerencsére hamar eltűntek a fenevadak, és még a kajánkat sem szagolták ki (vagy épp mással voltak elfoglalva). Csak az egyik olyan vinnyogva ugatott, mintha nyúznák! De ettől függetlenül hamar visszaaludtam...
Boci, megékezésünk után találkoztunk vele :).

 Csollányos-völgy, ahol nagyon jól aludtunk!!

 Aranyvessző!

 Szederbokor, volt rengeteg, fel is sértette a combunkat elég sokszor. Mindenesetre a gyümölcs finomabb volt, mint  a kerti.

 Az őskarszt, ami nagyon tetszett!

 Kab-hegy, TV toronnyal és kilátóval.

 A végállomás aznapra: Nagyvázsony.

Szóval pihenten ébredtünk, legalábbis én, és irány tovább, az erdőben. Megcsodáltunk pár kolostor-és templomromot, majd a Kinizsi forrásnál pihentünk. Ott volt egy nagy csoport, jó hangos emberekkel. Kérdezték, mikor elmentünk, hogy zavarnak-e. Elmondták, szülinapot ünneplenek, és csapódjunk hozzájuk. Udvariasan elhárítottuk a meghívást. Ha zajongani akarnak, mi a túróért mennek az erdőbe?  Egy kocsiúton mentünk tovább (uncsi terep), egészen a csicsói erdészházig, ami erdei iskolaként funkcionál. Ott bekérezkedtünk zuhanyozni, és kulturáltan rendbe tudtuk magunkat tenni. A zuhany, és a meleg víz (kávéhoz, hehehe, igaz utána az illető méltatlankodott, hogy sör kell) erőt adott nekünk. Hamarosan egy tisztásra értünk, ahonnan látszott a Badacsony és  a Balaton is! Balatonhenye felé rondán eltévedtünk, sőt a bolt-és kocsma is zárva volt. Leheveredtünk a kocsma udvarában lévő lugasban, ahol a szőlőkön volt már pár érett szem. Amúgy jól esett volna a citromsör, de a kibírtam, főleg, hogy tudtunk vizet után tölteni. Ezek után Szentbékálla felé mentünk, ahol szőlősök keresztezték utunkat. Elég fejlett riasztó -rendszert szereltek fel néhol a seregélyek (és túrázók?) ellen: hozzányúltunk egy szőlőhöz, pittyenés hallatszott. Közben viccelődtünk a "Vérszőlőkön" illetve más szörnyeken, akik elfognak, és megesznek bennünket. Az Eötvös Károly kilátó felé is elkavarodtunk, sőt, Szentbékállára is a bozóton keresztül jutottunk el. Ott végre meg tudtuk inni a jól megérdemelt citromsört (vagy rendes sört...), és rendes kaját is ehettünk. A falu határában aludtunk, a bozótban...
Itt zuhanyoztunk!

 Már látszik a Balcsi :).

 SZŐLŐ!!!

 Eltévedtünk...

 Az Eötvös-kilátó

Ázsiai honvágy

Na, a mai nap megéreztem ezt is... Voltak dolgok, amik kihozták. Bakker, az, hogy külföldön élek és dolgozom, még nem jelenti, hogy nem szeretem a hazámat... Ez annyira skinhead -stílusú felfogás...

Itthon: ismerős arcok, ismerős érzések

Jó itthon lenni, ismét. Ott hagytam abba, hogy megjött a cuccom, épségben, két nappal hazautam után. Azóta kiderült: elfogadták egyik cikkemet, aminek örültem. Pont hazautam előtti napon küldtem el a kijavított verziót, és 3 napra rá jött a jó hír. Az első három napon dögmeleg volt, teljességgel használhatatlan voltam, de utána megjött a hideg front, és én is kezdtem jól érezni magam. Pihentem, még nem teljesen hevertem ki a dolgokat, de már "jó úton haladok". Imádom az ismerős érzést: látom a régi barátaimat, ismerőseimet, és ott folytatjuk, ahol 1-2- 3, vagy épp 4 éve abbahagytuk... Örülök, ha tetszenek az embereknek a szuvenírek, amiket adtam nekik. Vagy ha a koreai keksz sikert arat.  Egyik baráti házaspárnak időközben kisfia is született: fura a régi ismerősöket szülőként viszontlátni, de nagyon örülök a boldogságuknak.  Változnak az emberek, de azért olyan jó velük dumálni kicsit! Most esik le, mennyire hiányoznak ezen emberek. Facebook sokat segít, de személyesen találkozni mégis más...
Egyik régi jóbaráttal :).

 Pestet amúgy szépen felújították, bár nem volt sok időm járkálni a városban, vagy épp nem volt nálam kamera, de tényleg gyönyörű a város. A futás a Szigeten sem maradt ki, lett is izomlázam. Aztán a eltúráztunk a Bakonytól, a Balaton-felvidéken át Tapolcáig, hatalmas hátizsákokkal, sátorral-erről majd később mesélek, de nagyon jó volt!!
Margit -szigeten, futás után....

Jó volt látni Pestet, ahogy megszépült...Utaztam az új, Siemens metrón is, ami halkabb, de hogy jobb-e? Majd az idő eldönti. De főleg inkább gyalogolni szeretek itt: Pesten nagyon jókat lehet sétálni.

  Egy fura érzésem volt csak: Kicsit turistának éreztem magam... Be kéne szerezni a "Magyar vagyok, nem turista"-pólót... hehe

Megérkezett

Ma reggel elterveztem, futok 12km-t. Valamiért csak 8 lett belőle. Holnap pótlok :). Szóval épp mentem be a lakásba, amikor hívtak a reptérről: 9 és 12 között kiszállítják a csomagom. Délre meg is hozták, épp a spenótot ettem (tudom, mutáns vagyok, de egyik kedvenc hazai kajám), mikor csöngettek! Egyik ismerősöm kommentje: "Nem jó a túl sok futás"- azaz, ha leszaladtam volna a 12-t nem tudtam volna ezt a hívást fogadni. Most örülök, hiszen be voltam rezelve, hogy elkavarták a cuccaimat... Nem kicsit, nagyon.... A hátizsákot sajnáltam volna, hiszen kilátásban van egy Balaton-felvidéki sátorozás, arra kell!!!

Idén rengeteg szuvenírt hoztam -a tengerparton található, ingyenes szuveníreket... Tudom, otthon kissé gyerekesnek tartják-bár az ép csigák nagyon tetszettek Anyuéknak is - ezt a mániámat. Szerintem érthető. Érettségi előtt álltam, mikor először eljutottam tengerhez, és örülök, hogy most olyan országban élek, aminek van tengerpartja...

Nem értem...

Nem hívtak a reptérről tegnap. Félek, elkeverték a cuccaimat. Próbáltam hívni őket a megadott telefonszámon, de senki nem vette föl... Az mondták, nincs szabad ügyintéző. Ma még megpróbálom majd... Annyira félek...

Hazaértem!!!

Mármint tegnap. Épségben, de az élet ismételte önmagát: Csomagom megint lemaradt Moszkvában, állítólag ma jön. Hívtam a repteret, hogy megérkezett-e Bécsbe, remélem, majd visszahívnak. Nem örülnék, ha elkevernék...
Szóval Moszkvába egy óra késéssel érkeztünk, de szerencsére könnyen megtaláltam az E terminált (D-be jött a gépem), és a  kaput. Beültem egy kávézóba netezni, emailt nézni. Elég lassú volt a hálózat, ráadásul a gépemet megviselte az aksi-dolog, és 15 perc kellett, mire rendbe hozta magát. Nem rendeltem, tudom, nem korrekt így, de legalább tudtam jelezni az otthoniaknak, és fészbúkolni... Szígyen-gyalázat, még vodkát sem ittam, pedig a duty free boltokban rengeteg volt... Kicsit nézelődtem a boltokban, megcsodáltam a lenines, meg kommunista szuveníreket, fotóztam önmagam a szőrme-fejfedőkben... Nem láttam pinket, mint tavaly, Szöulba menet, de majd visszafelé.
Vodkaaa! Vodkaaa!!! 

 Jövőre téli olimpia Szocsiban...

 Hát, kommunista fejfedő.... A biztonsági őr bácsi rám vigyorgott...

Bécsi gép...

 Moszkvai reptéren pihenőhelyek... padlószőnyeg-szerűség, amin aludni lehet.

Beszállás időben történt, a pilóta is köszönt nekünk.. A bécsi gép pontosan indult, kaja nem volt nagy szám. Bárányhús hajdinával (ruszkik az utóbbit szeretik, 2008-ban, Moszkvában gyakran azt reggeliztünk...). De az is közre játszott, hogy a moszkvai gépen annyi klassz kaját adtak, hogy már nem is voltam éhes. Próbáltam aludni a felfújható gumipárna segítségével... Valamennyire sikerült. Előttem egy család ült, a feleség és gyerek böszme hangosan dumáltak oroszul. Megcsaptam volna őket. A tűréshatárom végén jártam, hiszen Szöulban már éjszaka volt, és hivatalosan nem aludtam aznap éjjel. Már minden magyartól-angoltól különböző nyelv idegesített.... Ha fáradt vagyok, akkor nyűgös, ingerlékeny tudok lenni. Tudom "sad, but true", de már kimerültem.
Szóval végre leszálltunk, utasok tapsoltak (azt hiszem, szokás megtapsolni a pilótát, miután földet ér a gép), de nekem már nem volt hozzá erőm. Vártam a kiadást, de hosszú ideig ugyanazok a cuccok kerengtek a szalagon. "Bakker"-gondoltam, és mentem az illetékesekhez. Egy szimpatikus srác volt az ügyintéző, aki mondta: Lemaradt Moszkvában a cuccom, holnapi géppel érkezik.Házhoz szállítják majd. Anyuék már aggódtak... Későn értünk haza Bécsből, ágyba bújtam, de hajnali háromkor menetrend szerűen kidobott... Most várom a csomagom, remélem, ma, legkésőbb holnap megjön. Fáradt vagyok, még mindig, de remélem, hamarosan rendbe fogok jönni....

Viharzóna és buisness class-a moszkvai út

Ázsia idén sem engedett el könnyen, de ezt megszokhattuk tőle. Szóval ott tartottam, hogy a beszállásra várok Incheonban. Korán kimentem a reptérre, hogy jó helyem legyen. Hát, lett is!
 Még várni kellett a becsekkolásra, addig elmentem kajálni. A Lotteria-ban a csirkémre várva láttam egy kislányt, akinek arcát csúnya égési sérülések csúfították. Szegény gyerek, pedig olyan aranyos lenne. Hogy megkeseríthetik az életét a hegek, engem is sokat csúfoltak, tudom, milyen érzés.
Sétáltam kicsit, jóval előbb sorba álltam, és vártam. Közben beszéltem egy kicsit a mellettem álló, velem egyidős (később kiderült), koreai lánnyal, aki Londonba és Németországba utazott. Kedves lány volt, elég jól beszélt angolul. Aztán elkezdődött a check-in, amivel nem is lett volna gond. Majd mondták, várjak egy kicsit, mivel Moszkváig Buisness Class-on fogok menni, nyomtatták is új az beszállókártyát. "Mivan?"-gondoltam, teljesen megdöbbentem. Máig sem értem, de rajtam kívül még pár, korán becsekkoló embert átirányítottak a Buisness Class-ra. Biztos nem volt elég utas, nem tudom. Érdemes korán becsekkolni :). Ok, csak viccelek, de most épp szerencsém volt. Hallottam már hasonló esetekről, és örültem, hogy most nekem is megadatott.
Megettem a szokásos, ilyenkor esedékes zöldtea-fagyit (check-in után általában fagyizni szoktam, a zöldteás a csoki mellett a másik kedvencem), majd mentem útlevél-ellenőrzésre. Kérdezték, jövök-e még vissza, akkor már fülig érő vigyorral mondtam-"igen". Ezek egyenesen a kézműves-és kulturális központ vitt az utam, ahová tavaly is ellátogattam. Ugyanis ott ingyenes kézműves foglakozást tartanak az utasoknak, és könnyen elkészíthető szuveníreket lehet gyártani. Lecsekkolják, van-e elég időnk a beszállásig, majd mutatják, hogy csináljuk. Kedvesek, barátságosak, segítőkészek az ott dolgozók. Ezúttal hanbokos babát készítettem, lótuszpapírt ragasztottam rá. Annyira aranyos, szép emlék lesz :) Megfogadtam, ide jövőre is jövök, sőt, amíg Ázsiában vagyok, és elutazom, addig nem fogom kihagyni.

 Pár lány hegedűn-zongorán kellemes, kissé jazzes zenét játszott. Ezek után irány a kapu, ahol a laptopom aksija lemerült, tehát letelepdtem a konnektorhoz gépzeni. A beszállás nyögvenyelősen ment...  Csúnya viharfelhők közeledtek, féltem, hogy mi lesz...

 Alig szálltunk be, elkezdődött a ronda zivatar, villámlott, dörgött az ég, szakadt az eső. Félelmetes volt gépből nézve. Csoda, hogy fölszálltunk, másfél óra késéssel... ITöbb gép elindult a kifutópályán, mikor kicsit csendesedett. Libasorban haladtak a gépek, aztán egyenként szálltak föl. Előttünk egy Air China-s röpcsi indult (felfröcskölvén maga körül a vizet), majd hamarosan mi is felszállhattunk. Közben még mindig villámlott, dörgött körülöttünk. Azt hiszem, szél is fújt.
Hamar elnyelt minket a köd, tengerből nem láttam semmit. Sokáig mentünk felhők felett, rázta a gépet a szél. Féltem kicsit, bár nem kapott az a bizonyos halálfélelem, ami 2010 augusztusában, a Dubaiból és Szöulba menő gépen. Majd végre felhők fölé értünk, onnantól jó volt!!  Iszonyat klassz kajákat kaptunk, salátákat, töklevest, majd rákos rizst, valami fagyaltfélét végül. Minden nagyon finom volt... Ami a buisness class-on tetszett, hogy ki tudtam nyújtani a lábam, sőt, az ülést ággyá tudtam alakítani, és aludni kicsit. Az mellettem ülő ajusshi egyből elkezdett horkolni!!!  Filmeztem, játszottam, zenét hallgattam, kellemesen eltelt a 9 órás út... Sajnos épp a "napos oldalon" ültem, ahol melegem lett, de le kellett húzni az ablakokat az erős fény miatt, szóval ez is megoldódott.
Saláta, gombával és szárított paradicsommal, nagyon finom volt...

 Sütőtökleves, ez is jó volt! Viszont még agyamba járt a "tök-ronda"-analógia. Azt hiszem, ha a koreai csajnak azt mondják "pumpkin", nagyobb sértés, mint a "bitch"... Ok, csak viccelek. Amúgy szeretem a sütőtököt, régen, ősszel gyakran csináltunk otthon....

 Rák rizzsel, jujj de jó volt! Nem csak egy rák volt benne. mint ahogy régebben tapasztaltam, Air China párizsi járata (más tészta, ott sem adtak rossz kaját...) esetén.... Tudom, ez egy teljesen más világ, mint amiben élek... Ha az ember megszokja az egyszerűséget, akkor furán érzi magát, ha "puccosabb" dolgokkal találkozik szembe.

 Gyümölcsfagyi!!!

 Csirke, leszállás előtt!

Szóval jó utam volt. Izgatta kicsit a fantáziámat, milyen lehet Buisness class-on utazni, de csak tudat alatt. Most végül a sors ajándéka, és az én nagy mázlim, hogy összejött. Nem hiszem, ha megtehetném, foglalnék ide jegyet. Inkább abból a pénzből többet utaznék, jobban járnék vele! Teljesen elégedett vagyok az Economy class  szolgáltatásaival is. Az egyetlen baj, hogy nem tudom a lábam kinyújtani, de meg lehet oldani. Mint ahogy tavaly is többen mentünk a gép hátsó felébe, és nyújtó-lazító gyakorlatokat végezni. De ha az élet ad nekem hasonló lehetőségeket, akkor nem fogok nemet mondani! :)