Ezt a képet azért teszem most be, mivel hivatalosan a mai nap az utolsó tanítási nap. Mármint otthon, általános iskolákban, és gimikben. Anyu nem tudom, mit fog szólni hozzá... (elküldtem neki, csak otthon még éjszaka van)
Egyetemen még július első hetéig folynak a vizsgák, legalábbis az ELTE-n. Attól függ, mennyi, és milyen nehézségűek a vizsgák. Velem is megtörtént mikor korán végeztem, és volt némi plusz pihenő, de sok esetben vizsgáztam utolsó pillanatig, főleg egyetemi éveim elején (pl. állatszigó, ökoszigó stb. előtt). De ahogy elnézem a közösségi "átkos" hálót, sok itteni, angoltanár ismerősöm posztol ki hasonló dolgokat ("vakáció", "még pár nap papírmunka és szabad vagyok" stb. ).
Én mindig örültem az utolsó napnak a suliban. De rég voltam már iskolás... Emlékszem, bár gyerekként szerettem a rajzfilmeket, később a játékprogramokat, de azért nem ezzel mentek el a napjaim. Mindig volt időm olvasásra, kutyázásra, később futásra, meg egyéb dolgokra is.Idén én is beleláttam az oktatási dologba kicsit, mivel egyik proffal közösen gyakorlatot vezettünk. Jó tapasztalat volt, a (vállalható mennyiségű) pluszmunka ellenére is, sajnálom, hogy véget ért. A prof szerint a diákok nagyon kedveltek engem-bár látszott is rajtuk, jól megértettem magam velük.
Sajnos ebben a féléveben (karácsony óta) több konfliktusom volt egy bizonyos emberrel. Nem én generáltam őket, annak ellenére, hogy (sajnos, még mindig) forrófejű vagyok. Hozzám hasonlóan ő is energikus figura, akinek sok fölös kapacitása van, viszont ahogy nézem, elég rossz módszert választott ennek levezetésére (dirigálás, rendezkedés). Kicsit nagyzoló típus, aki imádja mutatni, hogy mennyire "fontos és elkötelezett' ember. Néha frusztrál. Próbálom őt elfogadni ilyennek, röhögni (vele, a dumáin, mivel egész humora van), így egész jól ki is jövünk. Csak ezek a konfliktusok, nézeteltérések kicsit (nem kicsit, nagyon!!!) cseszik a csőröm...
Fura álmom volt. Négyen (két srác, egy csaj, és én) kitaláltuk, hogy leugrunk valami magas szikláról, bele a tengerbe (egy állítólag mély szakaszon, sokan megtették), és utána kiúszunk. Aztán lefutjuk a félmaratonnak megfelelő távot. Valakik üldöztek minket, fekete helikopterrel vagy repülővel (olvastam egyszer pár rémhírt róluk), mi pedig bele a tengerbe. A következő kép, hogy szaladunk, menekülünk, ahogy bírunk. Felriadtam, és percekig mozdulni sem mertem, majd leesett, csak álmodtam az egészet. A következő álmom szimplán, hogy a tengerben fürdök... Mostanság gyakran előfordul, de még fogok oda menni :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése