Napi ötven öngyilkos???

Most hívták fel a figyelmem egy érdekes irományra. Eddig is tudtam, hogy Koreában magas az öngyilkosok aránya, de napi 50 ember??? 100 ezer lakosra majdnem 35 öngyilkos jut egy 2009ben készült statisztika alapján. Sajnos, mi magyarok is eléggé a lista elején állunk :(.

Nem tetszik, ahogy a helyi társadalom a "sztoicizmust" hírdeti, azaz, hogy a szenvedéseket méltósággal kell kezelni. A fegyelem-mánia. Magyarul: inkább kinyiffantják magukat, mintsem hogy kimutassák, hogy valami bántja őket. Sajnos, már ezerszer leírtam, itt, Koreában nagyon nagy a megfelelési kényszer. Ha valaki ideges, izgul, akkor benyögnek egy "fájtingot" és annyi. A folytonos stressz, idegesség olyan, mint az influenza, könnyen ráragad a másikra. A napi feszültséget azzal vezetik le, hogy isznak, keresztény gyülekezetkeben őrülten imádkoznak. Rossz esetben pedig meghozzák azt a bizonyos "végleges döntést".

Sajnos láttam már dühöngő őrülteket az utcán, volt, akit a rendőrség próbált nyugtatni. Akik tényleg kikészültek, verték a jegyautomatát, vagy hasonló. Sajnos én is elég forrófejű vagyok :(, de ez az elmúlt időben sokat javult. Bár rosszabb perceimben megértem, hogy ezt a "versengést" sokan nem bírják, tudom, hogy kikészíti az embert. Néha én is érzem, felrobbanok, ilyenkor elegem lesz, ha koreai beszédet hallok. Próbálom jól csinálni a dolgaimat, de nem figyelni másra. Így is "megkaptam a magamét", ugyanis egy régi barát azt mondta nem is olyan régen, hogy túlpörgök. Sajnos ez itt az a világ, ahol nem lehet NEM TÚLPÖRÖGNI. Még mázli, hogy sportolok, túrázom, különben el sem tudom képzelni, hogy bírnám a gyűrődést :) :).

Durva, hogy a kormány szőnyeg alá söpri a problémát, fényezi az almát, de a belseje rohad :(. Ezt mutatja, hogy metrómegállókba biztonsági ajtók, meg a CCTV-k (térfigyelő kamerák) stb. De ezek komolyan, túrót sem érnek, az emberek megtalálják a módot attól függetlenül is... :(. Sajnos ez is azon dolgok egyike, amit nagyon nem szeretek.

 Gabriel már írta, hogy a sulikban is hasonló a szitu. Sok fölösleges dolgot tanulnak, aminek sajnos hasznát nem nagyon látják. Sajnos, egyetemista koromban én is éltem már át hasonlót. Sokszor volt olyan, hogy levizsgáztunk egy tárgyból, aztán kiment az anyag a fejünkből, mit liszt a rostából. A koreai angoltanulást már említettem párszor, mint példát. Emellett a családi kötelékek sem annyira erősek, mint normális esetben nálunk. Nekem pl. európai lánynak nagyon fontos szerepet játszik életemben a családom, még több ezer km távolságból is. Meg tudok velük mindent beszélni, ha bosszús vagyok, Apu mindig mond valami vicceset, nevetünk, és már nem is olyan rossz a szitu. De itt a szülők (tisztelet a kivételnek) is pluszban "nyomják előre" a porontyukat, hisz jobbnak kell lennie a szomszéd kölykénél... Ezek a koreai/ázsiai társadalom hátulütői. Remélem, azért idővel rájönnek, így nem jó, hiszen ők is emberből vannak.