Fura, hogy vannak, akik most jöttek vissza vakációról, vannak, akik épp otthon pihennek, én meg még csak két hét múlva indulok (vasárnap lesz érvényes a "két hét" megállapítás). Tudok koncentrálni a dolgaimra, de be-beugrik a gondolat, hogy hamarosan megyek. Addig meg igyekszem jól érezni magam, és tenni, amit tennem kell. Elég sokat esik manapság, bár amilyen durva állapotok uralkodtak tavaly (amikor otthon voltam), ahhoz képest ez nudli. Sokat álmodom manapság arról, hogy otthon vagyok, a családdal, régi haverokkal és pihenek, jól érzem magam.
Nem akarok menekülni Koreából. Most már tudom, tavaly kicsit menekülés-fíling volt, idén inkább örömteli várakozást érzek. Mosolyogva akarok hazamenni, és mosolyogva is akarok visszajönni majd augusztus 27én (tavaly ez nagyon nem sikerült...). Két világom van, már megszoktam. Mindkettőnek megvan a maga érdekessége, szépsége. De a hátránya is. De ha ez nem lenne, akkor nem is lenne élet. Csak a két világ között olyan jó lenne egy átjáró, amin gyakrabban lehetne ugrálni a két világ között. Mivel mindkettő közel áll hozzám. Magyarországhoz is sok dolog köt. De már Koreához is.
Szeretem Koreát. Márt bátran ki merem jelenteni. Szeretem a természetet, a buddhista kulturát. A legtöbb itteni kaját. Vannak rossz pillanatok, sőt, a rosszat fokozni is lehet (nem teszem meg most). De ezek máshol is elérnék az embert. Elmúlnak egyszer csak. A jó dolgok is véget érnek. De talán csak azért, hogy lehetőséget adjanak egy másik jó dolognak. Ami másképpen jó. Nem filózom, de azért igyekszem elfogadni, amit az élet adott. A rossz dolgok nagy részét helyre lehet hozni, vagy legalábbis tanulni lehet belőlük. A jó dolgok? Azok meg örök emlékek maradnak egy életre. Pár fotó, pár sor a naplóban, vagy egy kisebb emléktárgy formájában. De megmarad.
Most szombaton az Inje-folyó völgyében fogunk kicsit "trekkolni" kedvenc túracsoportommal, jövő hét végén elvileg "magyaros hétvége lesz", összefutok pár honfitársammal. Ok, nem álmodozni, dógozni!!! :) :)
Mellesleg a most visszatérő indaiai osztálytársamnak hatalmas köszönet a curry-s rágcsáért, nagyon finom! :) Főleg amiatt örülök, hogy gondoltál rám! :) Majd viszonzom némi magyar csokival augusztus végén :).
Nem akarok menekülni Koreából. Most már tudom, tavaly kicsit menekülés-fíling volt, idén inkább örömteli várakozást érzek. Mosolyogva akarok hazamenni, és mosolyogva is akarok visszajönni majd augusztus 27én (tavaly ez nagyon nem sikerült...). Két világom van, már megszoktam. Mindkettőnek megvan a maga érdekessége, szépsége. De a hátránya is. De ha ez nem lenne, akkor nem is lenne élet. Csak a két világ között olyan jó lenne egy átjáró, amin gyakrabban lehetne ugrálni a két világ között. Mivel mindkettő közel áll hozzám. Magyarországhoz is sok dolog köt. De már Koreához is.
Szeretem Koreát. Márt bátran ki merem jelenteni. Szeretem a természetet, a buddhista kulturát. A legtöbb itteni kaját. Vannak rossz pillanatok, sőt, a rosszat fokozni is lehet (nem teszem meg most). De ezek máshol is elérnék az embert. Elmúlnak egyszer csak. A jó dolgok is véget érnek. De talán csak azért, hogy lehetőséget adjanak egy másik jó dolognak. Ami másképpen jó. Nem filózom, de azért igyekszem elfogadni, amit az élet adott. A rossz dolgok nagy részét helyre lehet hozni, vagy legalábbis tanulni lehet belőlük. A jó dolgok? Azok meg örök emlékek maradnak egy életre. Pár fotó, pár sor a naplóban, vagy egy kisebb emléktárgy formájában. De megmarad.
Most szombaton az Inje-folyó völgyében fogunk kicsit "trekkolni" kedvenc túracsoportommal, jövő hét végén elvileg "magyaros hétvége lesz", összefutok pár honfitársammal. Ok, nem álmodozni, dógozni!!! :) :)
Mellesleg a most visszatérő indaiai osztálytársamnak hatalmas köszönet a curry-s rágcsáért, nagyon finom! :) Főleg amiatt örülök, hogy gondoltál rám! :) Majd viszonzom némi magyar csokival augusztus végén :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése