Achimgari szurdokvölgy

Azt hiszem, kezdem megszeretni a nyarat is itt, Korában. Nem a fülledt időre gondolok, de azért vannak jó dolgok nyáron is. Most szombaton az Achimgari völgybe mentünk, ami az Inje- folyóhoz tartozik, vagy egy abba belefolyó kis patakhoz. Ami az Inje-folyót illeti, gyakran szerveznek nyaranta rafting túrákat oda is.
 Szóval az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy megyek erre a kirándulásra, hiszen kicsit élt bennem a tavaly augusztusi túra az Eungbongsan hegy lábánál lévő szurdokvölgyről, ahol majdnem meghaltam (nem röhögni, de az nagyon durva volt, csúszós sziklák, kapaszkodók sem voltak sok helyen). De Mr. Kim megnyugtatott, hogy ez könnyebb, rövidebb szakasz lesz. Sok ismerős, haver fel volt jelentkezve, meggyőzött!
 Szóval eleve késve érkeztünk, mivel böszme nagy dugó volt útközben... jujj... Szóval végre megérkeztünk, de elég sokat kellett gyalogolni a szurdokig, tűző napon. Már úsztunk a saját izzadságunkban a meredek betonúton. Aztán végre felértünk, a lefele séta már könnyebben ment, mivel árnyék volt, és már hallottuk a csobogó vizet.

 A szurdok kezdeténél sütögettünk, sangyopsalt, virslit (nem vagyok virsli-fan, de ízlett megsütve, padlizsánt (de jó volt :)), hagymát (ez is jó volt).

 Szóval evés után készen álltunk meghódítani a szudrokvölgyet! :)

Elég sokszor kellett vízbe gázolni. Bakancs helyett egy kevésbé féltős futócipőbe mentem. Jó döntés volt, a cipő is bírta, és stabilan tudtam menni a vízben. Elég hideg volt a patak... :)

 A túrázók segítették egymást a nehéz szakaszokon. Féltem a nagy, babapopó simaságú (pedomaci!!!!) kövektől, mivel azok csúsztak legjobban. Azonban nagyon tiszta és sekély volt a patak, így láttuk, hová kell lépni.

 

 Rengeteg szép vízesést láttunk.

 Fürödtünk is egyik részen, ugráltunk a patakba  a mélyebb részen. Befogtam az orrom. Ha víz megy bele, az kaka érzés... (Az első kép a legjobb, amit csináltam a kütyümmel. A másodikat, amin én vagyok Debbie-től loptam) Nem tudom, az emberek miért szeretik a vízbe ugrós, vagy épp felugrós képeket... :). Mondjuk egy szimpla kamerával nehéz jó képet csinálni ugrás közben a gravitáció miatt... Egy spéci kütyüvel nagyon jó felvételeket lehet így csinálni.

Na, ezt a fejesugrósat is fölrakom... Debbie-től loptam ezt is, de nagyon jó kép :)

 A víz naaaagyon hideg volt. Ruhában fürdünk. Egyrészt: meleg volt. Másrészt: nem volt hosszú a völgy. Harmadrészt pedig: megtanultam egy szabályt: Ha az ember Koreában, nyáron túrázik, ne felejtse el a váltásruhát-váltáscipőt!!! Elkaphat bármikor egy monszuneső, vagy pedig lehetnek a bandában olyan dilis tagok, akik bármikor kaphatóak egy nagy pancsira a hegyi patakban. És ha más önfeledten pancsol, az ember nem állja meg, hogy ne csatlakozzon a hozzájuk.

Élveztem a "sétát". A második pihenénőnél két érdekes incidens történt: Először is, láttunk egy kis kígyót, aki ott napozott. Feltekeredett egyik pasas túrabotjára. Jujj, eléggé megijedtem tőle...

 A másik egy kissé megrázóbb eset.... Tanúi lehettünk egy hegyi mentésnek. Korában ugyanis, mivel nagy kultusza van a túrázásnak, hegymászásnak. Mivel sziklásak a hegyek, néha csúszósak, bármikor történhet baleset. Elég egy rossz mozdulat, lépés, főleg, ha sziklát mászik az ember, de a sima túrázás esetén is előfordul. Emiatt a hegyimentő-szolgálat nagyon fejlett. Kiépített leszállópályák találhatóak a mentő-helikopterek számára a túraterepek mentén. Most is megsérült egyik túrázó lába-nem a mi csoportunkból. Jött is a helikopter, leereszkedett a völgybe, de nem szállt le. Őrület, mekkora szelet tud csinálni a propellere... Két pasas leereszkedett kötélen, rögzítették a sérült túrázó lábát, majd felhúzták őt. Integettünk nekik, mikor fölszálltak. Viszonylag gyorsan megtörtént az egész mentőakció.

 Félelmetes volt az egész jelenet, mintha egy nagy szél támadt volna a szurdokban, és ránk spriccelné a vizet... De azért jó látni, hogy itt, Koreában milyen gyorsan, szinte könnyedén végrehajtják a mentőakciót :) A képet Lanától loptam, épp a szemünket takarjuk el a ránk fröccsenő víz miatt...

 Még a völgy végéig kicsit menni kellett, de már kevesebbet gázoltunk. Mikor már látszott a "kijárat", örömmel vágtunk át az erdőn, és gázoltunk át a folyón még egyszer, utoljára. Szurdokvölgyben sajnos hamarabb sötétedik, és emiatt jobb, ha még biztonságban, világosban kiérünk belőle.

Gyorsan rohantam elsőnek a buszba, átöltözni. A buszsofőr rám vigyorgott, mikor buszba lépés előtt levettem a csatakos futócipőmet. Gyorsan száraz ruhát -cipőt kaptam magamra, mindjárt szebb lett a világ. Örültem is, hogy itt megtettem, mivel a budik elég kétes tisztaságúak voltak itt. 

 Hazafelé is sima utunk volt, teljesen dugómentes. Megálltunk egy benzinkútnál Chungcheon- Hongcheon magasságában (Debbie-vel megnéztük, mivel a smart-phone-ban van egyfajta GPS szerűség), ahol finom bibimpapot ettünk a fiúkkal. Az ajuma nagyon is örült, hogy ízlik nekünk a kaja, extra rizst, páncsot adott. Hamarabb értünk Jamasilra, (Az utolsó 10 percben Lana új hálózsákjának csomagolásán pukkantgattuk a buborékfőliát. Vicces, hogy mi, csajok szeretjük ezt csinálni. De vajon mi ennek az oka?? :) "De olyan jó"-mondaná erre valaki...) mint vártam, és örömmel szálltam metróra. Csak a campuson, a kolesz felé menet olyan fülledt volt a levegő, hogy megint folyt rólam az izzadság... Ezt sosem fogom megszeretni a monszunban. A koreaiak miért nem izzadnak??? Ezt irigylem tőlük...