Ha a gyerek elkerül otthonról, messzi külföldre, akkor a kommunikáció bizony, nagyon korlátolt. De a technika fejlődése lehetővé teszi, hogy kommunikálni tudjon a családdal, haverokkal, ismerősökkel. Mert régen is előfordult, hogy a fiatalok kirepültek a családi fészekből. Jó messzire. Gyakran a szülők akarták, hogy külföldre menjen, tanuljon, tapasztaljon a gyerek. Az ókor-középkor és újkor esetén heteket, hónapokat kellett várni egy levélre az utódtól. Illetve egy levélváltásra is.
Évtizedekkel ezelőttről hallottam olyan történeteket, hogy bizonyos időközönként a postára kimehettek a fiatalok telefonálni, hogy pár percet beszélhetnek az aggódó ősökkel.
Napjainkban az internet lehetővé teszi a rendszeres kommunikációt.
Email. Gyorsabb, sikeresebb a kommunikáció. Szeretek emailt írni, de nem mindig van hozzá affinitásom...
Emellett az internetes képtárak is nagyon hasznosak. Fel tudom tölteni a fényképeimet a netre, és egyből meg tudom osztani a őket, ezáltal az élményeimet. Ami a webnaplómat illeti, egyik barátnőm győzött meg, hogy írjak, így könnyebb megosztani az élményeket, tapasztalatokat. Igaza volt. Már leírtam párszor, hogy számoltam az olyan olvasókra is, akiket érdekel az itteni kultúra, vagy egyáltalán a külföldön élő honfitársak tapasztalatai. Amint látom, lett is pár ilyen emberke.
De ha az ember szeretné hallani hozzátartozói hangját, arra is van esély, ingyenesen. A Skype sokat segít nekem az itteni életemben.Ráadásul, ha van webkamera, akkor még láthatjuk is egymást.
Kiutam előtti elintéznivalók közé tartozott, hogy csináltam egy Skype-címet Szüleimnek, és megmutattam, hogyan kell használni. Emlékszem, a koleszban volt némi konfliktusom az első napokban. Anyuék még nem szoktak hozzá ahhoz, hogy nyolc órával előbbre vagyok. Én pedig még szenvedtem az időzónákkal. Otthon este 10 körül járt, itt meg reggel 5 volt. Anyuék akkor hívtak pont, mikor a csajok aludtak, be is köptek az igazgatónak... :(. Pedig igyekeztem halkan beszélni, és rövidre fogni... Bezzeg volt, mikor egyiknek elromlott a mobilja, éjfélkor hívta a családja a szobánk vezetékes telefonján, nem ügyelt ugyanerre. Koreaiak nem tudnak halkan telefonálni, sajnos... Mindegy, a mostani csajok szerencsére normálisabbak, csendesebbek :).
Anyuék napokon belül belejöttek a Skype használatába, és bár aggódtak/aggódnak értem, de jó, hogy elérhető vagyok. A szülői aggódást nem lehet kiküszöbölni, de nem is baj. Hozzátartozik a sztorihoz, hogy 9 hónap után lett mobilom- Mino -tól örököltem, amíg itt vagyok. Nem smart phone, de nekem megfelel, míg diák vagyok. Szóval ha nem vagyok netközelben (több napos kirándulás, konferencia, ahová nem viszem a gépemet), el tudom érni az otthoniakat így is. Akkor is jó ha nem érek haza időben, mivel este elmegyek találkozni ismerőseimmel, stb. Azért megnyugtató.
Az otthoni ismerőseim, haverjaim esetén a Facebook-on szoktunk egymásról tudakozni. Megnézzük a másik képeit, bejegyzéseit, néha viccelődünk is. Tulajdonképpen érdekel, mi történt az egyetemi-vagy középiskolai évfolyamtársakkal, ők is rendszeresen nézik az én fotóimat -legalábbis gyakran kapok róluk visszajelzést. Tudom, sok a hátránya is, de előnyei is megvannak. Tudunk egymástól, nem szakad meg teljesen a kapcsolat, ez sokat jelent nekem.
Tudom, időközben a rendes, papírra írott levél fontossága elveszett. De nekem mégis sokat jelentett, mikor képeslapot kaptam karácsonykor-karácsony után-meg is lepődtem rajta, de örültem neki. Amiről már akkor írtam, kétszer is. Ritkán kap az ember ma már "igazi" levelet. Tudom, Anyuék idejében, meg az én gyerekkoromban ez még máshogy ment. Még mindig mosolygok azon, hogy örültem a képeslapoknak, gyűjtöttem is őket- általában várat építettem belőlük. Emlékszem a kártyákra, amikkel a faluház melletti fülkében hívtuk a rokonokat. Már ötödikes lehettem, mikor bekötötték hozzánk a vezetékes telefont (MATÁV...). Gimis koromban sokakat megmosolyogtam, hogy többen a mobiljukat menőzésre használják (most is), ennek ellenére praktikus szerkezet. Internetet meg akkor kötötték be, mikor már érettségi előtt jártam. De régen volt az is.... Bár az internetnek sok hátránya van, gyakran függővé teszi az embert (facebook, youtube), de megvan az előnye is, főleg az én szitumhoz hasonló esetben. Már csak a féreglyukat kellene feltaláni (teleportálás), hogy akkor ugorhasson az ember haza, mikor neki tetszik :D. Halló, hazaiak, én most mentem aludni! Szép napot Nektek!!! :) :)
Kb. Így néz ki a séma: Az ember 10 éve, mikor az internet kezdett elterjedni, örült, ha emailt kapott. Az, hogy levelek jöttek, az természetes dolognak számított. Most meg, az email számít természetes jelenségnek, és az ember örül a levélnek.
Varró Dániel soraival zárom a mai napot. Ez a versike jutott az eszembe, mikor soraimat írtam. Modern, de aranyos vers, kiválóan tükrözi, amit fejtegettem.
Évtizedekkel ezelőttről hallottam olyan történeteket, hogy bizonyos időközönként a postára kimehettek a fiatalok telefonálni, hogy pár percet beszélhetnek az aggódó ősökkel.Napjainkban az internet lehetővé teszi a rendszeres kommunikációt.
Email. Gyorsabb, sikeresebb a kommunikáció. Szeretek emailt írni, de nem mindig van hozzá affinitásom...
Emellett az internetes képtárak is nagyon hasznosak. Fel tudom tölteni a fényképeimet a netre, és egyből meg tudom osztani a őket, ezáltal az élményeimet. Ami a webnaplómat illeti, egyik barátnőm győzött meg, hogy írjak, így könnyebb megosztani az élményeket, tapasztalatokat. Igaza volt. Már leírtam párszor, hogy számoltam az olyan olvasókra is, akiket érdekel az itteni kultúra, vagy egyáltalán a külföldön élő honfitársak tapasztalatai. Amint látom, lett is pár ilyen emberke.
De ha az ember szeretné hallani hozzátartozói hangját, arra is van esély, ingyenesen. A Skype sokat segít nekem az itteni életemben.Ráadásul, ha van webkamera, akkor még láthatjuk is egymást.
Kiutam előtti elintéznivalók közé tartozott, hogy csináltam egy Skype-címet Szüleimnek, és megmutattam, hogyan kell használni. Emlékszem, a koleszban volt némi konfliktusom az első napokban. Anyuék még nem szoktak hozzá ahhoz, hogy nyolc órával előbbre vagyok. Én pedig még szenvedtem az időzónákkal. Otthon este 10 körül járt, itt meg reggel 5 volt. Anyuék akkor hívtak pont, mikor a csajok aludtak, be is köptek az igazgatónak... :(. Pedig igyekeztem halkan beszélni, és rövidre fogni... Bezzeg volt, mikor egyiknek elromlott a mobilja, éjfélkor hívta a családja a szobánk vezetékes telefonján, nem ügyelt ugyanerre. Koreaiak nem tudnak halkan telefonálni, sajnos... Mindegy, a mostani csajok szerencsére normálisabbak, csendesebbek :).
Anyuék napokon belül belejöttek a Skype használatába, és bár aggódtak/aggódnak értem, de jó, hogy elérhető vagyok. A szülői aggódást nem lehet kiküszöbölni, de nem is baj. Hozzátartozik a sztorihoz, hogy 9 hónap után lett mobilom- Mino -tól örököltem, amíg itt vagyok. Nem smart phone, de nekem megfelel, míg diák vagyok. Szóval ha nem vagyok netközelben (több napos kirándulás, konferencia, ahová nem viszem a gépemet), el tudom érni az otthoniakat így is. Akkor is jó ha nem érek haza időben, mivel este elmegyek találkozni ismerőseimmel, stb. Azért megnyugtató.
Az otthoni ismerőseim, haverjaim esetén a Facebook-on szoktunk egymásról tudakozni. Megnézzük a másik képeit, bejegyzéseit, néha viccelődünk is. Tulajdonképpen érdekel, mi történt az egyetemi-vagy középiskolai évfolyamtársakkal, ők is rendszeresen nézik az én fotóimat -legalábbis gyakran kapok róluk visszajelzést. Tudom, sok a hátránya is, de előnyei is megvannak. Tudunk egymástól, nem szakad meg teljesen a kapcsolat, ez sokat jelent nekem.
Tudom, időközben a rendes, papírra írott levél fontossága elveszett. De nekem mégis sokat jelentett, mikor képeslapot kaptam karácsonykor-karácsony után-meg is lepődtem rajta, de örültem neki. Amiről már akkor írtam, kétszer is. Ritkán kap az ember ma már "igazi" levelet. Tudom, Anyuék idejében, meg az én gyerekkoromban ez még máshogy ment. Még mindig mosolygok azon, hogy örültem a képeslapoknak, gyűjtöttem is őket- általában várat építettem belőlük. Emlékszem a kártyákra, amikkel a faluház melletti fülkében hívtuk a rokonokat. Már ötödikes lehettem, mikor bekötötték hozzánk a vezetékes telefont (MATÁV...). Gimis koromban sokakat megmosolyogtam, hogy többen a mobiljukat menőzésre használják (most is), ennek ellenére praktikus szerkezet. Internetet meg akkor kötötték be, mikor már érettségi előtt jártam. De régen volt az is.... Bár az internetnek sok hátránya van, gyakran függővé teszi az embert (facebook, youtube), de megvan az előnye is, főleg az én szitumhoz hasonló esetben. Már csak a féreglyukat kellene feltaláni (teleportálás), hogy akkor ugorhasson az ember haza, mikor neki tetszik :D. Halló, hazaiak, én most mentem aludni! Szép napot Nektek!!! :) :)
Kb. Így néz ki a séma: Az ember 10 éve, mikor az internet kezdett elterjedni, örült, ha emailt kapott. Az, hogy levelek jöttek, az természetes dolognak számított. Most meg, az email számít természetes jelenségnek, és az ember örül a levélnek.
Varró Dániel soraival zárom a mai napot. Ez a versike jutott az eszembe, mikor soraimat írtam. Modern, de aranyos vers, kiválóan tükrözi, amit fejtegettem.
Nem tudom, hogy mostanában
Miért üres a postaláda.
Megy az ember oskolába,
Belekukkant, belenéz:
Se képeslap, se levél.
Postás bácsi, mondja, drága,
Hol csatangol mostanába?
Új ficsúrok, asszonykák
Nekem, kérem, azt mondták,
Mostanában más a módi,
Nem divat már futni-lótni.
Én hallgattam az intelmekre,
Felköltöztem az internetre.
Untam is már lótni-futni,
Meg hát aztán, tetszik tudni,
Délutánra általában
Átkozottul fájt a lábam.
Mer' azelőtt minden háznál
Személyesen kint termettem -
Mostanában moccanom se köll, hogy
Itt lakok az internetben.
Azóta a levelek
Nem hevernek kupacban,
Levél helyett üzenet,
Bélyeg helyett kukac van.
Látom nem fáj, még ha fáj is,
Létezésem virtuális.
A nevem is más lett, rám a
Régi név már nem illett,
Nem hívnak már Gálnak, Pálnak,
Hanem hívnak Emilnek.
Emil bácsi, tiszteletem,
Jött -e ma tíz levelem?
Jött, Varró úr, izengettek
Nem is tizen, tizenketten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése