Egy kis retro

Egyik osztálytársnőm-aki szintén letette a záróvizsgát-egy képet osztott meg a facebookon hajdani osztálytermünkről. Úristen, mennyi emléket idézett föl bennem a korábbi és jelenlegi osztálytársakkal való nosztalgiázás! Szinte látom magam előtt azt a fiatal lányt, akinek angolja még nem annyira jó (bár azóta rengeteget fejlődött), és teljesen meg van ijedve, mivel nem érti a tanár minden szavát. Főleg, mikor oktatás helyett betett egy videót, hogy abból készüljünk, mert következő órán zh lesz belőle. Eléggé kétségbe estem az első "C"-m megkapása után, de a végén belejöttem, de abból a bizonyos tárgyból csak B0 -ig futotta. (bár azóta több A+-t szereztem, átlagom jó lett végül:) ). Teli voltam akkor kétségekkel, gátlásokkal, és reményekkel. Most ez az állapot nem változott, viszont a kétségek, remények változtak.
Kicsit hiányzik ez a régi állapot. A nagy nevetések, a két jópofa, energikus indiai srác, akik egybetartották a bandát. A prezik miatti nagy izgulások, a készülődések, az egymásnak való szurkolás. Ez volt az első két félévem. Sajnos a következő időszakban elmentek a jó fej emberek, mivel végeztek, és általános lett a nemzetiségek közötti klikkesedés. Jól kijövök mindenkivel, sok kedves, rendes ember van, de mivel nincs más európai ember közvetlen környezetemben, gyakran érzem magam egyedül a hétköznapokon. 

Néha egy-egy szeminárium ürügyén vissza- visszatérünk ide, de most már más diákok koptatják ezeket a padokat. Emberek jönnek és mennek, állapítom meg minden egyes koleszos ki-be költözéskor, illetve diplomaosztókor- félévkezdéskor.
 Sok régi figura nagyon is hiányzik. Sajnos semmi sem állandó. Én is menni fogok lassan. Remélem.  Jelenleg nagy bennem a bizonytalanság. Nemcsak tanulmányok ügyében, más dolgokban is. Lehet röhögni, de ennél rosszabb érzés nincs, nem kívánom senkinek... (csak azoknak az embereknek, akik a másik kárát nézik, hogy szemébe sajnálkozzanak, okos véleményt mondjanak. Aztán a háta mögött örüljenek. Na azoknál igenis szeretném, hogy egyszer saját bőrükön tapasztaljanak hasonlót, amit én is, egy-egy nem sikerült dolog, rossz döntés esetén... Akkor nem játszanák meg a tévedhetetlent...)  Remélem, az élet meg fogja világítani nekem azt a bizonyos további utat, hacsak egy pillanatra is. Diploma után is ez történt-küldött a sors az "árvízben bajba jutott" énemnek egy helikoptert, de a többi rajtam múlt, felszállok-e rá. (gondolom, az emberek ismerik az árvízben bajba került pap történetét).
  De ha egy esemény el is száll, a régi nevetések, emlékek magmaradnak. Naplóban, webnaplóban, esetleg régi fotókon. Jó lesz ilyenekre később gondolni :).

 Most három napig Dajeon-ban leszek. Csütörtökön megyünk, szombaton jövök. (A srácokkal azon röhögtünk délelőtt, hogy álmomban lekéstem a buszt, mert a koleszba rohantam vissza a futócipőmért...) Szeminárium, sporttal, remélem, jó lesz. Pénteken kedvenc kolléganőm (tényleg a kedvenc:) ) védi MsC szakdogáját. Sajnos nem lehetek ott, de lelkiekben nagyon szurkolok neki!!! Most mondta, mennyire izgul. Meg is értem, én tuti be leszel rezelve...

Koli-sokk, hajnali háromkor

Ma épp az igazak álmát aludtam sokad-magammal, mikor egyszer csak fülsüketítő szirénázásra ébredtem. Tudtam mit jelent, valamelyik szobában füst van, és beindult a riasztó. Próbáltam megnyugtatni magam, hogy lehet, csak próbariadó (Abigélből indultam ki, ok, csak viccelek). De az nem éjeknek idején szokott lenni... ELTE-n is volt próbariadó, de fényes nappal. (igaz bombariadó is, de az is, mikor második világháborús örökségeket találtak a TTK campusa melletti építkezésen.) Az is megfordult a fejemben, de arra jobb nem gondolni, hogy északi szomszédjaink, a nemzeti gyász miatt támadták meg Dél-Koreát... De ez nem hiszem, hogy megtörténik...
Magunkra kaptunk valamit, és kirohantunk a folyosóra. Az összes emeleten lakó csaj kinn állt. Hamarosan a szírénázás abbamaradt. Kiderült, egy mosókonyhához közeli (egyik kétágyas) szobában hibásodhatott meg valami kis füst jött ki, illetve gyenge égett szag. Egy lány később mondta (szobatársaim szerint), hogy nincs semmi baj, tehát mindenki visszatért az ágyikójába. Nem tudtam aludni... Nehezen aludtam vissza, frászt kaptam, mikor viszonylag nyugodt álmomból felzavartak. Az álomtündér is megijedhetett :(. Ilyenkor legjobb dolog az lenne, ha el tudtam volna menni futni, de a kolesz reggel 5ig zárva. Végül fél hét után, mikor magamhoz tértem a félkómából, kiszaladtam magamból a feszültséget.
Nem tudom, erre mit mondjak. Eléggé kétélű dolog. Ha tényleg meghibásodott valami a szobájukban, akkor nem érdemlik meg a bűntetést. Mert egy kütyü, egy elektronikai dolog bármikor elromolhat-gondoljunk a laptopra, lámpára, esetleg turmixgépre (egyik szobatársamnak is van), hajszárító, hűtő. Kb. ezek lelhetőek fel a koliszobában. Tudom, megnyugtató, hogy a koleszok viszonylag biztonságosak itt Koreában. Mivel nincs annyira anarchia, mint otthon.
Pesten is előfordult néha, a Nándiban főleg amiatt, hogy sokan szendvicssütőt tartottak a szobában, és gőzölgött. Pedig még vízforralót sem szabadott hivatalosan a szobákban használni -az nekem is volt... De éjek idején tűzriadó, ilyent még nem éltem át. Tudom, nem igazi kollégista, akivel nem történt meg egyszer legalább. Erre nem mondok semmit. Sajnos több magyar koliban még a füstjelzőket is leszerelik, vagy leragasztották, hogy cigizhessenek. Legtöbb helyen, így nálunk is van dohányzásra kijelölt helyiség (konkrétan a szeméttároló). Ha szobatársaimnak eszébe jutott volna a szobában szívni a bűzrudat, én már rég megfojtottam volna őket egy kanál vízben...
Mikor kislány voltam, és táborozás volt, megesett az éjjeli riadó, akkor viccesnek találtam, de huszonévesen már tökre nem az. Mi van, ha komoly bajt jelez? Ne emlegessük a farkast, mert megjelenik, mondta Apu is. Jogos. Remélem, nem lesz többé ilyen :). Szegény hazamenő diákoknak milyen sokkoló utolsó éjszaka jutott (ma van a kiköltözés utolsó napja, és páran hazamennek vakációra). :(.

Újra vizsga után

Na, ezt is túléltem. Nem volt nehéz, de nagyon koncentráltam, hogy vissza tudjak emlékezni a dolgokra. Eléggé elfáradtam, de szerintem jól sikerült. Tény, nem vallottam kudarcot. Olyan péntek-fílingem van, pedig csütörtök van.

Idegölő hetem volt, munka miatt főleg, mivel be akartam fejezni, amit be kell. Végük kis késéssel, de sikerült. Küldtük további munkára, ahol ma reggel mondta egyik srác, hogy gond van. Ma délelőtt szó szerint az őrület határán voltam, de végül megnyugodtam, mivel kiderült, mégsem olyan nagy a baj. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ahogy utólag kiderült, de majd ha végeznek, akkor kiderül. Jövő héten, remélem, már tudok foglalkozni az eredményekkel is, és a további kísérletekkel.

Most nagyon is fáradt vagyok, és le is higgadtam. Vizsgahéten a könyvtár előtt péksütit és tejet osztogatnak. Jó ötlet, hisz legtöbb diák reggel rohan a könyvtárba, mivel tanulni kell. Vagy épp ott töltötte az éjszakát. Halál a fogyira (becsszó, nem ettem meg, mikor nem voltam éhes), kiüt rajtam hamarosan a vörösbab-mérgezés.... Ma, vizsga előtt főtt kaját nem tudtam enni (a mezna üzemeltetőjét megölöm, mi az izéért tesznek bulgogit a bibimpapra, fúj. A menza-bulgogira ránézni sem bírok :S. A bibimpapba amúgy sem való hús, max hal!) , csak sajtos zsemlét és ivójoghurtot. Meg vizsga előtt egy csokit. Fájt a hasam, az idegesség, meg a túl sok szénhidrát-bevitel miatt este, de almával sikerült helyre hozni.

Tegnap este futás közben koreai csajok csatlakoztak hozzám tegnap este. Mondták, amit sok koreai csaj szájából hallottam: "I would like to lose some weight" (fogyni akarok). Mire én: "Me too". Ők: "No need, u look nice" (neked nem kell, te csinos vagy). Itt is ott van a Miss Piggy-szindróma, nemcsak az otthoni ismerősöknél. A koreai csajok legtöbben nagyon hiúak, fogyi -mániásiok. Akiken van pár kiló felesleg, megértem, de akin nincs... Fogyis shake, cereal, fitnesz, stb.

A Google mai logója. Megint kicsit koreai design :). (hangulosra emlékeztek, ugye?)

Még egy Ázsia-paródia. Koreaiak megőrülnek a műszaki kütyükért, ami néha bosszantó... Nekem ez nagyon bejön!!! :) Mámint ez a kép. Bár nincs iPod-om, iPhone-m, meg egyéb menő kütyüm, de akkor is, ez összefoglalja alényeget! :)

Vannak pillanatok, amikért érdemes itt lenni. A mai napom, amilyen rosszul indult, egész jól végződött. Nem akarok több rossz napot! Szóval mentem futni, és beállítottam egy mosást. Útközben először az óceániai sráccal találkoztam, aki kifejtette, mennyire nehéznek találja a koreai nyelvet (és szidta egyik tanárját, és a kissé apatikus osztálytársait...). Egyet értek, mármint szerintem is nehezek az ázsiai nyelvek (kínai, japán, stb...). Beszélgettünk kicsit. Futottam tovább. Egyik ismerősöm stoppolt le, akivel együtt voltam Eungbongsan-on augusztusban. Kiderült, egy suliba járunk (angol szakos), bár Facebookon most jelöltük egymást, és őt is meglepte a dolog.
És most jön a lényeg: Lejárt a mosás, bementem a mosókonyhába teregetni. Két koreai lány jött be, és egy angol szöveget nyomtak az orrom alá, hogy segítsek nekik kijavítani. Segítettem, a legjobb tudásom szerint, (remélem, jól is, de voltak benne olyan hibák, amik egy nem-anyanyelvűnek is feltűnnek, ha relatíve jól tud angolul) nagyon örültek neki. Mosolyogva teregettem, két perc múlva bejöttek, és egy kis csomag kekszet nyomtak a kezembe "Köszi, Eva"-megjegyzéssel. Mielőtt tiltakoztam volna, eltűntek... Ezzel a vidám mozzanattal zárult a mai nap. Vannak jó percek, amik mosolyra hangolják az embert. Az ilyeneket szeretem.

A szélhámos

Nem egy Dumas regényről mesélek most. Hanem egy tanmese következik, hogy akik Szöulban járnak, mire figyeljenek nagyon! Óvakodj a kolduló buddhista szerzetesektől!

Ma épp waxolták a labort, mivel múlt héten nem csinálták meg rendesen, és száműztek minket. A koleszból holnap fognak száműzni pár órára, mivel ott fogják ugyanezt csinálni. Gondoltam, sétálok egy nagyot, a hőség ellenére is, és beszerzek még egy-két apróságot. A nagy meleg ellenére sétáltam egy nagyot Namsan Hanok Village-től Insadongig, ahol megkóstoltam azt a krumplit végre, amiről meséltem előző fejezetemben. Parmezán-szerű porral tényleg nagyon bejött.

Egyszer csak valami kirakatot néztem, egy szerzetes-szerű ember, mivel úgy nézett ki, mint a buddhista szerzetesek, kezembe adott egy képet, és valat mondott, egy füzetet tartott elém, hogy írjam alá. Nem tudtam levakarni, gondoltam, adok neki 1-2 dollárt, hogy szálljon le rólam (a füzetkében az volt, hogy). Erre egy koreai férfi kiabálta: "NO PAY!" nekem, a fószernek meg "POLICE!!!" Azaz ha nem húzza el a csíkot, rendőrt hív. Hálás vagyok neki, így névtelenben is.

Tudom, én is ostoba voltam, hogy nem húztam be egyet az álszerzetesnek! És ostoba voltam azért is, hogy nem jutott eszembe, a buddhista szerzetesek nem koldulnak erőszakosan. Ez tuti csak annak adta ki magát, hogy gazdag külföldi turistákat átverjen. Hálisten a sors elém sodort egy rendes embert, aki elkergette.

A buddhista szerzetesek amúgy ha adományokat gyűjtenek, akkor egy lopótök szerű izén dobolnak, és aprópénzt is nagyon megköszönik. Tisztességes emberek. Tudom, én is hibéás vagyok, hogy ez nem jutott eszembe, de akkor is... Utálom az ilyen szélhámosokat, akik átverik a gyanútlan turistákat...

Tudom, hallottam már durva dologkat is, akiket tényleg átvertek jegyüzérek kamu jegyekkel többek közt. Bosszantó, tudom, máskor én is jobban fogok figyelni.

Holnap búcsúzunk el Thanától, aki július végéig otthon lesz. Végre látja a családját az igen. Vakáció, ilyenkor diákok jönnek-mennek, hazamennek pár hétre, majd visszajönnek. Holdújévkor is sokan mentek, most a társaság másik fele utazik. Vakáció-fíling télen rossz volt, de most egész jó, hogy nincs tömeg.

Néha viccesen gondolok rá: tágul a világ. Faluból származom, azt tudni kell. Mikor gimibe kerültem, és mondtam a falum nevét, tudta mindenki, miről van szó. Aztán felkerültem Pestre, kirepültem a családi fészekből, igaz akkor még vonattal mentem ("A kis kirepülés"). És akkor azt kellett mondanom: Mosonmagyaróvár mellett. Mikor elvégeztem az ELTE-t, idejöttem ("A nagy kirepülés" fejezet az életemben) , akkor azt kell mondanom: "Európa" majd "Magyarország" és "Budapest", vagy ha kérdezik: "Where is your hometown?"-akkor azt kell mondanom, a nyugati részén az országnak. Tágul a világ. Vajon, ha idegen civilizációba kerülnék akkor elég annyi, hogy "Földgolyó"? hehehehehehe!

Fotózás és egyebek (Im memoriam Jacko)

Két hete a gyülekezet anyagjához kellett ez a két fotó. Elvileg meg kell ismételni, de nekem tetszik, de szívesen segítek, ha úgy adódik, és épp még Koreában leszek. Zöld ruhát kellett húznunk, négylevelű lóhere -pózban leülni Kicsit ír fíling, ugye? (zöld és lóhere) Igaz, már elmúlt a St. Patrick's day, ami alkalmából Koreában is tartanak bulikat.

Még egy örömhír :). Indiai kollégámnak és feleségének  megszületett az első kislányuk! :) Gratula nekik! Az újdonsült apuka alig két hét múlva utazik haza Indiába, gondolom a család már örül! Még két osztálytársam fog házasodni hamarosan, ők már otthon vannak. Sok boldogságot nekik!

Iskolabusz-megálló, nemrég csinálták, mint meséltem, a kolesz és az egyetem "fő kapuja" között jár ez a jópofa busz. Jót nevettem rajta, de nem voltam ezzel egyedül :).

Napok óta-megszakításokkal -esik... Olyan tipikus "ezért föl sem érdemes kelni" idő van... Hát szívesebben aludnám át az ilyen napokat, de most nem lehet...

Végezetül egy szomorú évforduló: Két éve ilyenkor ment el Jacko. Pont azért jutott eszembe, mivel tegnap véletlenül az ő zenéjét hallgattam, az "Earth Song"-ot többek közt. Tetszik ez a szám. Megrázó a klipp, és a mondanivalója is komoly: A háborúk, környezetszennyezés, az illegális vadászatok (elefántok és bálnák), az esőerdők kiírtása ellen tiltakozik. Majdnem elsírja magát rajta az ember... A végén, mikor minden visszaalakul, az elefántoknak kinő az agyara, és életre kelnek, a meggylkolt ember ugyanúgy, a fák visszanőnek, a bálnák kiszabadulnak, az annyira szép!

Szerettem Jacko legtöbb zenéjét, csak ezt az állandó plasztikáztatást tartottam hülyeségnek, ami végül sírba vitte (az állítólagos pedofíliáért, ha igaz volt, elítéltem). Sokat röhögtem a táncán, egy bizonyos mozdulaton kamaszként:)-néha megfogta ott lenn. Emlékszem, ugyanilyen esős idő volt, mint most, ugyanúgy szakadt az eső, mikor halálhírét olvastam. Hatalmas életművet hagyott maga után, és sok dala szól még hasonló dologról, mint az előbb említett: "Man in the Mirror" vagy a "Heal the World" . Vagy a "We are the World" című dal eléneklésében is részt vett, amit nem kell bemutatnom, mivel sokan ismerik (bocsi, Youtube-ről nem tudok beszúrni videót). Kiállt a hányatott sorsú gyerekek mellett, támogatta őket, és fel is szólította a világot a támogatásukra. RIP Jacko!

Emlékszem...

...augusztusban a hazautam előtt, mennyire izgatott, boldog voltam. Éjféli gép lévén vonattal mentem ki, és a szivárványra, amit akkor láttam. Esős nap volt, a zöld metrón ülve még láttam, esett, de kb. egy óra múlva, mire az A-Rex kiért a reptéri szigetre, vagy már közeledett hozzá. Szép volt.

...az otthonlétre, ami túlzottan kevésnek bizonyult. Azalatt akét hét alatt kevésbé tudtam pihenni sajnos, az ember csak elkalandozott, és már indult is vissza a gépe Szöulba. Talán a most kapott három hét (egy hetes konferencia után) beváltja a pihenéshez, régi haverokkal való találkozásokhoz és egyebekhez fűzött reményeimet. Talán, hogy először nem haza megyek, segít abban, hogy ne kelljen az átállással szenvednem :).

...augusztus végén abban a hitben utaztam vissza, úgy búcsúztam el a családtól, hogy februárban találkozunk. De az élet átírta ezt, azaz főnököm is, mivel ő beszélt le. Elég gyakran érzetem egy végeláthatatlan menetnek, volt, mikor tényleg gyorsan ment az idő. Furcsa volt az első karácsonyt, szülinapot távol otthontól tölteni, de azért nem telt szomorúan egyik sem. Csak furcsán kicsit.

...a visszautam utáni est, a "Welcome back" vagy "Missed you" megjegyzések :). Komolyan, ezek valahogy segítettek átvészelni az első napokat, és a két álmatlan éjszakámra.

...első túrára két nappal a repülőutam után, ahol besokkaltam a sziklás hegyoldaltól, de a fiúk segítettek, és végül élveztem, és utána arra a tényleges igazi alvásra!

...meg még sokra másra. Nem volt eseménytelen évem, az tény! Sokmindent csináltam, sok bosszúság volt, sok öröm is. Rengeteg jó fej embert ismertem meg. Egy biztos: örülök, hogy végül így alakult, bár sokkal jobb lett volna fél évvel előbb, a diplomám után egybúl, néha úgy érzem. De mindegy.

Szüleim szerint ostobaság visszafelé számolni a napokat, bár tudat alatt azért bennem van, hogy hurrá, már csak 3 hét és utazom! Rendben, nem vágok rovást, vagy nem írom be az erdő fáiba ("még csak XX nap"), ahogy a sorkatonák tették. (utóbbi esetén már nem lennék itt, a sittről értekeznék XD). De azért ott van a para, hogy "janemá a laptopért kelljen visszarohanni" -első hazautam előtt pont ez szerepelt az álmomban a metrómegállóba. A poszterem miatt izgulok leginkább, hogy el ne felejtsem, ne hagyjam a koleszba, netalán a röpcsin...
Két hét múlva Pyeongchangban leszek azon a sportnapos szemináriumon :). Három hét múlva meg a francia gépen fogok ülni, ami talán már közeledik a CDG -re. (nemzetközi francia reptér). Te jó ég, ha számolom, ez lesz az eddigi leghosszabb repülőutam! Pekingbe alig több, mint két óra, de Peking és Párizs közt 11óra. Vagy 12? Kicsit belezavarodtam az időzónákba, időszámítás-dologba... Pekingben sem használják a nyári-téli időszámítást. (A Szöul-Dubai repülőút 9 óra 30 perc, a Szöul-Moszkva 9 óra 45 perc, emlékszem rájuk.)

Az én két világom

Tanulnom kéne, ígyhát naplót vezetek:D. Hálisten, egész jól haladok vele és ez a tanár extrém módon rendes. Sőt, ez az anyag arról szól amiről szívesen tanulok!!! Szóval ezzel nem lesz gond. Alig öt hét, és úton leszek EURÓPÁBA!!!! Komolyan mondom, be vagyok rezelve a közelgő események miatt, de örülök is. És alig hat hét, és az otthoniakat is viszontlátom!!! Főnököm az előbb kérte, beszéljek majd magyarokkal, hogy hátha van még olyan flúgos, aki ilyenre

vállalkozna, hogy kijönne ösztöndíjjal Koreába. Eddig sajna nem voltak. Mondogatják sokan, de jó lenne, de jó lenne, aztán megfutamodnak. Megértem, hogy nehezen vágnak bele ilyen dologba, a bizonytalanba, hisz két külön világ. Csak annyira elkeserítettek akkor engem az otthoni kilátások, hogy vettem egy nagyon- nagyon nagy levegőt, és belevágtam. Nem ment könnyen,

megfelelő környezet és emberek nélkül nem ment volna végbe. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy családom, barátom, és legtöbb haver-ismerős bíztatott.

De amivel érkzezésem után szembenéztem, a kultursokk volt. Emlékszem, mikor kiléptem az incheoni reptérről, akkor fejbe talált, kolesznél volt a legerősebb, mikor beköltöztem (a galériaágy láttán, amit azóta megszerettem). És hullámokban tört rá, néha most is érzem, és kellett idő, míg megszerettem a kinti létet. Míg a csípős kajákhoz, angol kommunikációhoz hozzászoktam. Csodáltam a ChangdeokGungot, az volt az első palota, amit láttam, és lenyűgözött, akkor éreztem először boldognak magamat, hogy itt lehetek.

Volt pár nehéz percem, amikor felültem volna az első hazatartó gépre. De nem bánom, hogy nem tettem. Embereket ismertem meg, sok kedves, szimpatikus figurát. Rengeteg szép helyen jártam, és még remélem, fogok is. Egyik kedves ismerősöm egyik túrán megjegyezte, más vagyok, mint a többi fiatal. Hogy Koreába jöttem ki tanulni (nem tanítani), az idegenbe, "open-minded"-ez volt a mondanivalójának a lényege. Hát gimiben egyáltalán nem illett rám az "open minded". De a körülményekkel változik az ember, ugye?

Van pár dolog, amit nehezen tolerálok, a zaj, a tömeg, a zsúfoltság. A koreai és kínai emberek hangosabbak, mint a legtöbb magyar, nagyobb az alapzaj mindenhol. Meg a koreai hanglejtés is máig is idegesít, főleg lányoknál, ha magas a hangjuk, és felviszik a mondat végét...

Amitől kicsit izgulok, a reverz kultursokk. Majd' egy éve nem voltam Európában, és

akklimatizálódtam az ázsiai dologkhoz. Emlékszem, legutóbb, fél év után hazatérve, de még a hat hetes távollét után is milyen furcsán éreztem magam újra otthon. Hogy ehetem végre azon kajákat, amik néha hiányoznak, hogy használhatom az anyanyelvem, megértik. Hiányoznak az európai városok, hiányzik a sajátos hangulatuk, a magyar tájak is. A magyar rendszerből azonban sok dolog nem hiányzik, pl. a politika, a kilátástalanság, bizonytalanság, néha a vasúti macerák, amik miatt annyit dühöngtem, míg Pesten tanultam. A rasszizmus, s xenofóbia, a külföldiek (ázsiaiak, oroszok stb) iránti ellenszenv. Az ellenkezője sem jobb, az EU majmolás, a nyugatiak esetén a talpnyalás -bár ez Koreában így van az amcsikkal is...

Sok dolog különbözik kulturálisan:

Például az ajándékozási kultura: Koreában, meg Kínában ha kap az ember ajándékot, nem bonthatjuk ki egyből, mert mohóságra vall. Európában meg Amerikában meg az sértés, ha nem nézzük meg azonnal.

Az ágykultúra, itt Koreában az emberek általában a földön alszanak puhább szőnyegen-és az ágyakat is ezt tükrözik, mivel nincs a rugós matrac, mint otthon. Mintha meg lenne emelve a padló :))). Hálisten, én szeretek kemény felületen aludni, a túl puha fekhelyet utálom.

Aztán az evés. Látom rajtuk, tetszik nekik, ha egy külföldi tud pálcikával enni. De az evés is földön, vagy alacsony asztalon zajlik (sok kajáldában), és ez esetben párnán ülünk a jó meleg padlón. Lehet, puhány külföldi vagyok, de a törökűléstől hosszútávon elmacskásodik a lábam, sok koreai pedig órákig tugy úgy ülni.

Ondol-padlófűtés. Itt találták fel, legtöbb épületben az van. Én koleszban pl. szeretem, hogy meleg a padló, talpra fázós vagyok...

Öltözködés. A divat nagyon más, gyakran a koreai lányok olyan rövid szoknyákat hordanak, amik ha két centivel rövidebbek lennének, már övként kéne használni. De kivágott pólót nem nagyon, bár külföldiektől elnézik. Anomália. Legtöbb cuccuk persze csinos, de kicsit frusztrál az XXS méret. Irigylem néha a vékony, törékeny alkatukat. Jómagam normál méretű cuccokat hordok, és találok is megfelelőt-bár farmerhossz kritikus dolog... De akkor is, az ilyenek olyanokat vehetnek fel, amitől én el vagyok tiltva! A csótánytaposó cipőkről még nem is kell szólni...

Aztán az ivásnak, közös evésnek is más a kulturája. Jó esetben mindenki rendel egyféle kaját, és fizeti a sajátját. Mint otthon. De az "ivás" kultúra abból áll, hogy elmennek inni, és mindegy, 1 vagy 10 sört ittál, akkor is egyenlő részre osztják el a számlát. Szóval, ha az ember fizeti a másik berúgását. Tudom, megéri ez esetben nagyivónak lenni XD. Gyakran evésnél is előfordul több személyes kajáknál, az ember fizeti azt is, amit nem fogyasztott el, mivel a társaság összerendel mindenféle marhaságot...

A párkapcsolatról való felfogásuk is totál más. Az itteni felfogást, párkapcsolatokhoz való hozzáállást kicsit prűdnek találom. Utcán nyali-falit látni nem nagyon lehet (ami nem is baj), a fiatalok, ha együtt akarnak lenni, love motelbe mennek. Nem elfogadott, ha a lány a pasijánál, a fiú a barátnőjénél alszik. A koleszokban is külön szárnyban laknak a fiúk és a lányok, sok helyen még az is tilos, hogy a folyosókon beszélgessenek (nálunk szabad, de az ellenkező nem szobájába bemenni szerintem egyenlő a kicsapással).

Szeretem mindkét világomat, bár más dologok miatt, de mindkettő érdekes a maga módján. Megvannak nekik a maguk különlegessége és hiánya, de így is örülök, hogy megismerhettem egy másik kulturát! Néha nehéz inngázni a kettő közt, azt nem tagadom, váltani, utazás után. Átállni a másikra, majd visszaállni. Dehát még fiatal vagyok! :)).

Még egy kép 2010 ből-az ázsiai hóemeber :))). Azaz ahogy az ázsiai gyerekek látják.

..és ahogy mi látjuk :). Jövő télen építek egyet, tuti!

De egy biztos: Nagyon várom, hogy végre találkozzak az otthoniakkal! :)))

Sprechen Sie Deutsch ? -még egyszer

Hétfőn este, hullafáradt voltam, nyelvórám miatt, és a Bundang Line-n bambultam. Leszólított egy koreai srác. Aztán megkérdezte, beszélek-e németül. Aztán átváltottunk németre az angolról. Jó érzés volt, hogy egy koreai srác, aki jól beszél németül. Azt mondta volt cserediák Németországban, és vissza is akar menni oda tanulni. Ritka, ha egy koreai jól beszél németül, és ez nagyon tetszett nekem. Az angolra való átváltás-reflexem sokat gyengült. Németekkel már találkoztam, és beszéltem is Koreában, és ez hozzásegített, hogy ne felejtsem el. Másrészt, jó érzsé volt, ezt a rég nem használt nyelven kicsit dumálni. A passzív szókincsem még mindig jó barátom, sokszor segít a bajban.

Tegnap megjelent az első cikk, amiben benn van a nevem! :D Bár még csak társszerző, (de lesz elsőszerzős munkám is). Elég jó lapban jelent meg. Vannak még munkák folyamatban. Sok a meló, és érzem, kezdek fáradni. Energikus embenek mondhatom magam, szerencsére, aki szeret pörögni, élni. De akkor is, szükségem lesz hamarosan a kis pihenésre otthon, mikor a felelősség kicsit lehullik a vállamról, és szabadságra megyek önállóságból. :D

Néha elgondolkodom azon, hogy én, akit gimiben ki sem lehetett mozdítani a négy fal közül, hogy lehettem képes erre? Tudom, változnak az idők, változik az ember, igaz valamennyire ez a közhely. De a család még mindig hiányzik, akárcsak a hétvégi hazajárogatások. Emlékszem, mennyire szerettem ezt egyetem alatt. Hogy hetente, kéthetente felpattanok a Bécs (vagy Pozsony, Sopron, Szombathely...stb) felé menő vonatra, és három órán belül otthon vagyok. Mióta a railjetet bevezették, és kiharcolták, hogy megálljon Mosonmagyaróváron, az jelentősen lerövidítette annak a 200km-nek a megtételét (sokáig átszállással mentem). Szerettem vonatorzni, bár bosszankodtam eleget, ha a MÁV bemondta -"az XY EC (IC/ gyorsvonat) előre láthatóan 10(20/30/40) percet késik/késéssel indul. Meg akkor, ha minden ok nélkül megálltunk, kalauz sehol, aki elmondaná a késés okát. Mivel Kelenföldön laktam három évig, a potenciális érkezési idő után 10 perccel mondják be, hogy ez vagy ez a szerelvény késik...Sokszor bosszankodtam, hogy "Éljen a Máv!"és ezzel nem voltam egyedül.De valahogy élveztem az ismerős tájakat, mégha ezredjére is láttam őket. Néha volt kedves útitársam, vagy egy-egy ismerős arc.

De a családdal, és haverokkal való kommunikációban az internet sokat segít. Skype, email, msn, miegymás. Közösségi oldalak is, hogy tudom a volt egyetemi évfolyamtársaimról, magyar ismerősökkel, hogy mi van velük. Ok, megvan az árnyoldala ennek, de vigyázok, kit jelölök be és vissza. Tudom, régen is voltak külföldi ösztöndíjas diákok, akik vállalták. Amikor még csak a levél volt az egyetlen reális dolog. Szóval ennyiből könnyebb helyzetben vagyok, tehát panaszra nincs okom. :).

Megint vizsgák és egyebek

Közeleg a vizsgaidőszak.... Nemááá! Tuti menni fog, de a hétvége nagy része megint laborfogság. Meg egyéb adminisztrációs dolgok, kísérlet, miegymás...
Tanulós kép, ezért megérdemeltem volna a dekapitációt :D!

Néhány fotó:
Ez a Seongnam szélén található Good Shepherd Church, aminek nemzetközi istentisztletére én is járok néha. Jó a társaság, és totál más a hangulata, mint amit egy konzervatív európai keresztény megszokott. Nem is vagyok az, bár nagyon fiatalosnak érződik a szertartás, ennek ellenére minden korosztály képviseli megát.
Ez a videó sokat elmond :D. Az elején az éneklések könnyűzenei koncert fílingje :D.



Barackvirág:))) Akárcsak otthon :))).

És magnóliafa:
És egy régi haver, Ramesh:). Osztálytársak voltunk, de februárban végzett, és egyelőre nem ment doktorizni az egyetemre, hanem Szöulban dolgozik. Amúgy a kezemben lévő virágot a templomban kaptam, minden külföldi kapott most, valami "beavatási szertatárás" miatt. Nincs "fű alatt" herceg, arról írnék :D! Amúgy mű, de valami gumiszerű anyagból készült.
Szóval káosz, néha túl sok, de remélem egyszer csak kitisztul az ég. Próbálok optimista lenni, hinni benne. Féleértés ne essék, nincsenek súlyos gondok, csak néhány nyitott kérdés. Csak annyira eltörpülnek, ha hallok egy súlyos betegségről, ha látom a japánokat jelenleg... Költői kérdés: Ilyenkor miért tűnik az ember egy elkényeztetett plázacicának (mármint pl. a japánok szemszögéből), aki azon nyavalyog, hogy letört az új műkörme?

"Miért éppen Korea?"

Ez a blogom címe, a bevezetőben kellett volna erre válaszolnom, de mindegy. Az Alaszkát azért tettem be, mivel kamasz voltam, mikor ment egy jó kis sorozat: "Miért éppen Alaszka?" . Egy orvosról szólt, akinek diploma után, hálából az állami támogatásokért Alaszkában kell eltöltenie pár évet. Aranyos sorozat volt, hogy hogyan illeszkedik be, bemutatta az ottaniak életét, meg egyebek. Szerettem ezt a sorozatot is, bár nem voltam sosem sorozatfüggő. A brazil-mexikói szappanoperáktól pl. herótom volt. Nyolcadikban sokan megjegyezték, ha a TV sorozatokból lenne egy tantárgy, abból kitűnőek lennének. Hehehe, én meg hálát adtam a sorsank, hogy nincs, engem meg tuti abból vágtak volna meg! De volt pár, amit néztünk, pl. Falcon Crest, A hegyi doktor stb. De nyolcadikas koromtól TV közelébe csak elvétve kerülők. Gimiben a tanulás, egyetemen az albiban nem volt, majd koleszban is más dolgok kötöttek le. Az itteni létem TV-s szokásaiból, ha könyvet kéne írnom, nagy bajban lennék, hehehehehehe.
Szóval a "Miért éppen Alaszka" -főszerplője is diploma után került több évre Alaszkába, ami neki nem az elsődleges célja volt. Én sem gondoltam, hogy diploma után Korea -bár fél évvel azután jött. Én is több évre vagyok itt, és nekem sem könnyebb, de tudtam adaptálódni. Bár én nem hiszem, hogy olyan arrogáns vagyok, mint az a srác az elején :D! Tévedés , a külföldi tanulmány gyerekkori álmom volt. Mindig vágyódtam valami más iránt. Nem tudom megfoglamazni, de kiskoromban is sok dolog volt, hogy láttam képeken dolgokat, amik tetszettek. És a repülés. Egyszerűen ki meg akartam nézni, ki akartam próbálni. Tudtam, erre nem volt leehtőség, de éreztem, ha kivárom, akkor van lehetőség, hogy megismerhetem.
Mikor először ültem repülőn, 20 éves voltam (Düsseldorfba). És az élmény ugyanaz.
Másik dolog: képeken láttam a Boldog Vazul székesegyházat Moszkvában. Akkor azt hittem, az a világ legszebb épülete, mondogathatták nekem a Tádzs Mahalt, meg egyebek, akkor is. Egyetemen, végzős korom előtt élőben is megláthattam. És nem okozott csalódást, tényleg annyira boldoggá tett, hogy élőben, egy újdonság, egy más. Hihetetlen volt.
Harmadik, ami bár nem utazással kapcsolatos, de ide tartozik: gimis korom vége a kirepülés vágya. Ami teljesült is, főleg, mióta koleszos vagyok -immár negyedik éve. A koleszos lét a családunkban öröklődő tulajdonság valamennyire :D! Szóval ez a kirepülés is összefonódott az újat megismerni akarás vágyával.
Sorolni tudnám.... :) Bár olyan is volt, hogy valamitől sokat vártam (várva várt eseményeknél volt gyakori), és nem lett az, ami, de ellenkezője is, épphogy rábeszéltem magam és a végén örültem, hogy rá tudtam-vagy ismerőseim kellően ösztönöztek :).


Sok ember mondogatja, ha képeken láthat valamit, minek oda elmenni? Sok filozófus. Egy hangyás "bölcs" szerint akkor igazán boldog az ember, ha nem vágyódik a szomszéd város fényei után, mert elképzeli milyen ott az élet. Ostobaság. Nagyon is, legalább is egy világot látni, új szokásokat megismerni akaró ember szemében az. Hálaisten környezetemben sokan megértenek, nem tartanak flúgosnak. Ok, van, aki nem annyira ért egyet velem.
Volt, aki le akart beszélni, hogy külföldön tanuljak. Lehet, hogy ő azzal szúrta el az életét, hogy ment, de én még azzal szúrtam volna el, ha NEM próbáltam volna!!! És sosem bánnám, bármi is történik!!! (ok, mindent megteszek, hogy el tudjam végezni)!

De most sokkal pozitívabb minden: meló is kezd alakulni, holdújévkor lehet, Jejura megyek, szombaton Taebaksan. Tudom, sokat lógok. De ennek az is oka, hogy imádom a természetet- a másik, hogy szeretem a ezt kulturát, és szeretném minél jobban megismerni. Az élet szép!!! Nehéz, de akkor is, ezért szép!!!

Méghogy nincsenek boszorkányok! :D

Magyar naptár szerint ma van Luca napja. Azaz európai szertint. Otthon ma egyfajta tilalom napja van. Nem szbad varrni, mert a boszorkányok bevarrják a tyúkok tojókáját. Szőni fonni sem szabad mert a boszorkány kócot tesz az ember esze helyére :). Annyit röhgtem ezen. Egyfajta boszorkányok elleni védekezés. Tudom, ezt a bejegyzést Halloweenkor kellett volna írnom, de ide is stimmel.
Nagy királyunk, Könyves Kálmán is megmondta: Boszorkányok nincsenek. Nem nagyon hiszek én sem bennük. Azaz mégis. Hisz a biológusok, vegyészek boszorkánykodnak :D !!! Anyagokat keverünk össze, kijön egy másik. Kísérletezünk az anyagokkal, mint a boszik a méreggel varázsitallal. És kijön valami, ami érdekes lehet. Sőt a legtöbb kutató, aki természettudománnyal foglalkozik, boszorkánykodik valamilyen szinten :D! Szóval ők a "modern boszik" :D
A középkorban üldözték azokat, akik a papoktól eltérő módon akartak gyógyítani. Azonban az inkvizíció csak hátráltatta a fejlődést, mondta nekem valaki. Van benne valami, hiszen visszafogták a tudományt, sok tudós fizetett az életével, a "boszorkányságával". Hála Istennek ma már ilyen nincs. Támadta a tudományt. Pl. Galilei mikor bojkottálta a geocentrikus világképet, akkor inkvizíció elé került.
Vagy sok ártatlan embert elégettek néha koholt rágalmazás miatt. Kikáltották, hogy boszorkány, kuruzsló, és jött a máglya... Tudom, filemkből meg könyvekből való tapasztalatról van szó. De néha a régi írások eléggé hitelesen lefestik.
Na meg vannak legendák is, hogy halála után ott kísértett egy asszony, mint boszorkány. Hátborzongató :D!
Tehát a "modern boszorkánykodás" klassz dolog. Sőt, ha olyant talál, ami hasznos lehet, el is ismerik! :D.De sajnos kétélű. A boszikhoz hasonlóan itt is vannak jók és rosszak. A rossznál én az atombomára, a biológiai fegyverkere gondolok. Vagy arra, volt olyanra is példa, hogy valami mérget kevertek a beosztottak a főnökük kávéjába amitől megbénult. Vagy hátráltatják a másikat, a munkájuk elrontásával. Bár ezek nagy része szerencsére bűntetendő.
De a jó "boszik" is szerencsére sokan vannak akik szolgálják az egészségügy, a tudomány fejlődését. Kemény meló, de ha valami sikerül, érzi az ember, megérte!!!!

Klónoztatnom kéne magam + Újabb bizonyíték a kutya-medve rokonságra

Néha komolyan, akkor milyen jó lenne. Egyik énem tanulna, másik kísérletezne dolgozna, harmadik pihenne. :)))) Akkor minden jobban menne nekem, végére járnék a munkámnak, meg tudnám tnaulni 100%ra az anyagot. Meg túrázni is elmennék, akkor, mikor nem szabad.

Hát most ez a dal jár a fejembe, nem tudm, miért:

Lassan egy éve, hogy örök vadászmezőkre távozott Foltos, a kutyám. Eszembe jutott most. Tudom, nem szabadna, de néha még szomorú vagyok miatta.

Mikor még pici volt, ismerkedik. Annyira édes volt! Kicsit a pandára emlékeztetett. Hát újjabb bizonyítéeka a kutya-medve rokonságnak :D.
Ugye?:D. Nem vagyok taxonómus, de akkor is, kicsit arra emlékeztetett.

Nagykutyaként...

"Ne félj tőle, nem harap! Mármint Folti, ne félj a bácsitól!" :))) Itt is ismerkedik:). Ok, már ismerték akkor egymást, de fiatal kutyusként mindig örült az új embereknek.

Annyira sajnálom, de rosszabb lenne, ha évente egyszer-kétszer látnánk csak egymást...

I have a dream

-mondta Martin Luther King.
-énekelte az ABBA.

Komolyan, néha eszembe jut, hogy remélem, most jó úton vagyok az felé, hogy teljesítsem azt a bizonyos álmot. Kamaszkoromban született a külföldön való tanulás. Akkor nem így gondoltam, megjegyzem. A PhD egyetem alatt. De úgy nézett ki, sajnos "benőtték a bokrok"... Tavaly ősszel azonban előkerült egy bozótvágó kés, egy email formájában, erről az ösztöndíjról, majd a fűrész a főnököm első levele képében :).
Majdnem egy éve ilyenkor döntöttem véglegesen, menni akarok. Eddig úgy néz ki, nem döntöttem rosszul. Még hosszú az út, de ha nem kezdtem volna bele, akkor örökre bánnám!

"Az igazi lúzer az, aki annyira fél a vereségtől, hogy meg sem próbál küzdeni ellene"
(A Little Miss Sunshine című filmből van, amúgy nagyon aranyos, érdemes megnézni :) )

Ez is nagyon igaz:
"Megfutamodni a harctól, ez a legrosszabb, ami megtörténhet velünk. Rosszabb, mint vereséget szenvedni, mivel a vereségből mindig tanulhatunk valamit, de a megfutamodással csak ellenségünk győzelmét hirdetjük"
Paulo Coelho