Egy kis retro

Egyik osztálytársnőm-aki szintén letette a záróvizsgát-egy képet osztott meg a facebookon hajdani osztálytermünkről. Úristen, mennyi emléket idézett föl bennem a korábbi és jelenlegi osztálytársakkal való nosztalgiázás! Szinte látom magam előtt azt a fiatal lányt, akinek angolja még nem annyira jó (bár azóta rengeteget fejlődött), és teljesen meg van ijedve, mivel nem érti a tanár minden szavát. Főleg, mikor oktatás helyett betett egy videót, hogy abból készüljünk, mert következő órán zh lesz belőle. Eléggé kétségbe estem az első "C"-m megkapása után, de a végén belejöttem, de abból a bizonyos tárgyból csak B0 -ig futotta. (bár azóta több A+-t szereztem, átlagom jó lett végül:) ). Teli voltam akkor kétségekkel, gátlásokkal, és reményekkel. Most ez az állapot nem változott, viszont a kétségek, remények változtak.
Kicsit hiányzik ez a régi állapot. A nagy nevetések, a két jópofa, energikus indiai srác, akik egybetartották a bandát. A prezik miatti nagy izgulások, a készülődések, az egymásnak való szurkolás. Ez volt az első két félévem. Sajnos a következő időszakban elmentek a jó fej emberek, mivel végeztek, és általános lett a nemzetiségek közötti klikkesedés. Jól kijövök mindenkivel, sok kedves, rendes ember van, de mivel nincs más európai ember közvetlen környezetemben, gyakran érzem magam egyedül a hétköznapokon. 

Néha egy-egy szeminárium ürügyén vissza- visszatérünk ide, de most már más diákok koptatják ezeket a padokat. Emberek jönnek és mennek, állapítom meg minden egyes koleszos ki-be költözéskor, illetve diplomaosztókor- félévkezdéskor.
 Sok régi figura nagyon is hiányzik. Sajnos semmi sem állandó. Én is menni fogok lassan. Remélem.  Jelenleg nagy bennem a bizonytalanság. Nemcsak tanulmányok ügyében, más dolgokban is. Lehet röhögni, de ennél rosszabb érzés nincs, nem kívánom senkinek... (csak azoknak az embereknek, akik a másik kárát nézik, hogy szemébe sajnálkozzanak, okos véleményt mondjanak. Aztán a háta mögött örüljenek. Na azoknál igenis szeretném, hogy egyszer saját bőrükön tapasztaljanak hasonlót, amit én is, egy-egy nem sikerült dolog, rossz döntés esetén... Akkor nem játszanák meg a tévedhetetlent...)  Remélem, az élet meg fogja világítani nekem azt a bizonyos további utat, hacsak egy pillanatra is. Diploma után is ez történt-küldött a sors az "árvízben bajba jutott" énemnek egy helikoptert, de a többi rajtam múlt, felszállok-e rá. (gondolom, az emberek ismerik az árvízben bajba került pap történetét).
  De ha egy esemény el is száll, a régi nevetések, emlékek magmaradnak. Naplóban, webnaplóban, esetleg régi fotókon. Jó lesz ilyenekre később gondolni :).

 Most három napig Dajeon-ban leszek. Csütörtökön megyünk, szombaton jövök. (A srácokkal azon röhögtünk délelőtt, hogy álmomban lekéstem a buszt, mert a koleszba rohantam vissza a futócipőmért...) Szeminárium, sporttal, remélem, jó lesz. Pénteken kedvenc kolléganőm (tényleg a kedvenc:) ) védi MsC szakdogáját. Sajnos nem lehetek ott, de lelkiekben nagyon szurkolok neki!!! Most mondta, mennyire izgul. Meg is értem, én tuti be leszel rezelve...

Házi... Ki kér?

Azaz ki akarja helyettem megcsinálni ezt a húzós beadandót? Már lassan kész, de ki akarja befejezni nekem? Bár mondhatnám ezt a tanárnak XD. Bár ezzel én nem tudnám meggyőzni az itteni tanáraimat. XD
Piáról jut eszembe: Vízum-ügyintézés után 2010 február utolsó napjaiban jöttem vissza Szöulba, és vittem a labor tagjainak unicumot. Amit meg is kóstoltak, egy egyetemi fesztivál keretén belül. EZ NEM PHOTOSHOP!!!!
Plusz még egy kissé kompromittáló kép kezembe került a kimerült laborpatkányokról XD. Bocsi, srácok XD. Csak annyira vicces ez a kép! Annyi vicces pózt föl lehet venni, mikor az ember alszik a laborban. Az kísérlet-asztalt a képen azóta én használom! XD
Még mindig bírom a skacokat, ha hülyülnek. Tudom, nem lehet mindig, mert a meló előbbre való, de ekkor bírom őket igazán.
Most van a suliban valami diákönkormányzat-kampány. Hatalmas transzparensek mindenhol, néha fiúk vagy éppen csajok táncolnak k-popra. Elég jó táncokat képesek lenyomni. A k-pop igazán nem az én szakterületem, elnézést, ha a koreai popbandák helyett néha a Horkyze Slíze-ről, Kalevaláról, Eurovízióról, Iron Maidenről, stb hallotok. De Korea annyira nem változtatta meg a zenei ízlésemet. Szívesen meghallgatom a zenéket, vannak kifejezetten jó dalok is. Szóval a lényegre visszatérve, mikor mentünk tömni a majmot (ebéd), akkor a menza (mit menza, sikdáng!!! XD) előtti kis téren lehetett "szerencsekereket" pörgetni. Kis plüss plédet vagy épp tollakat nyerhettünk. Mino mondta "Gyerünk, pörgessünk". Igaz, "csak" tollat nyertünk, de én annak is örültem. Tollból sosincs elég... De vicces volt kicsit, mikor egyszer tollat nyertem volna, a diákok háromszor is megpörgettették velem, de csak nem sikerült a plédet XD. Délután gofrit is sütöttek ingyen a jónépnek, de ahhoz sorba kellett állni. Egész jó volt, de az otthoninak nyomába sem érhet.

Egy közös fotó a "koreai kislányommal". Most kaptam meg, ezt a képet. Lekaptak, mikor fölemeltem, és cipeltem. Hát nem édes? Nagyon élvezte! Viccből mondtam Connie-nek és Jin-nek, hogy örökbe fogadtam a kicsit. Remélem, a saját leendő gyerekeim is ilyen aranyosak lesznek.A koreai gyerekek amúgy bűnrosszak, de annyira cukik! Zajosak, állandóan rohangálnak. Láttam olyant is, hogy a metrón felmásztak az űlésre, úgy elérték a kapaszkodót. És azon hintáztak. Vagy a szökőkűtban pancsoltak a nyári hőségben. Aki angoltanár Koreában, és óvodában, vagy általános iskolában tanít, biztos tudja.
Okés, akkor most veszek egy nagy levegőt, és megírom még az utolsó bekezdést. Holnapra kész lesz, és pénteken le is tudom adni. Más dolgom is van még péntekig, amivel tuti végezni akarok. Vasárnap Chungcheon és Samaksan, remélem, lesz dakgalbi -evés is (de rég ettem!). December 1én színházba megyek (Jegyért előre is köszönet a Magyar Nagykövetségnek!), aztán meg talán Woraksanra és Jebibongra Warren-nel! :)))).

Megint október :))) (azaz holnap)

Őszi színek kezdeményei a labor körül. Fúj a szél, 20 fok alatt van a hőmérséklet. Holnap-holnapután Muuidon leszek. Remélem, jó lesz :).

Bírom az egyik indiai osztálytársamat, ha koreaiul kérdezi meg, itt van-e Thana :D. Koreaiul válaszolok persze, és ez így vicces :D! Nem tudom, miért, vicces.

Most hétvégén utó-Bódvarákó lesz, ami sajnos nekem már kimarad. Pedig milyen jó is volt. Bódvarákót néha még emlegetni fogom. Jó is volt október elején lemenni a Rétre, túrázni. Háromszor voltam a Réten októberi hónapban. Először 2006ben (igen, amikor kezdő kolleszos voltam! :)) ), ami jó is volt, túra is. Bizonyos embereket leszámítva. 2008ban a második, de első napot elmosta az eső... Második nap viszont jól sikerült :). Aztán 2009ben, mikor még javában azt kerestem, hogyan tovább. Csak akkor este többen felöntöttek túlzottan a garatra, ez volt a gond. De volt tábortűz, gitározások, éneklések. Telihold! A falubeli néni sztrapacskát főzött a tiszteletünkre (némi anyagi szolgáltatás ellenében). Felmentünk az Esztramosra, tudtuk, hogy tilos, de jó volt. Elvadult szőlőt és körtét szedtünk és ettünk. És a "kispirossal" (mi vidékünkön "mocsári gyors", hallottam pár gúnynevét, de eredetileg BZMOT vasút) utaztunk, de jó volt.

A miskolci vasútállomás bisztrójában szoktunk egész klassz kaját szerezni. Amikor még jártak a fülkés vonatok, de király volt. Néha annyira visszamennék az ELTE-s időkbe. Átélni pár dolgot. Nem voltam egy menő csaj, sosem voltam az. A menőbb társasághoz látszólag nem akartam tartozni, de azért titkon vágyódtam rá. De azért voltak jó fej emberek, nem is kevesen. Nem, nem könnyű mindig, de vannak dolgok, amikért bánom, hogy nem lehet az élet időszalagját visszatekerni, mint egy magnó-vagy videókazettát.