Egyik osztálytársnőm-aki szintén letette a záróvizsgát-egy képet osztott meg a facebookon hajdani osztálytermünkről. Úristen, mennyi emléket idézett föl bennem a korábbi és jelenlegi osztálytársakkal való nosztalgiázás! Szinte látom magam előtt azt a fiatal lányt, akinek angolja még nem annyira jó (bár azóta rengeteget fejlődött), és teljesen meg van ijedve, mivel nem érti a tanár minden szavát. Főleg, mikor oktatás helyett betett egy videót, hogy abból készüljünk, mert következő órán zh lesz belőle. Eléggé kétségbe estem az első "C"-m megkapása után, de a végén belejöttem, de abból a bizonyos tárgyból csak B0 -ig futotta. (bár azóta több A+-t szereztem, átlagom jó lett végül:) ). Teli voltam akkor kétségekkel, gátlásokkal, és reményekkel. Most ez az állapot nem változott, viszont a kétségek, remények változtak.
Kicsit hiányzik ez a régi állapot. A nagy nevetések, a két jópofa, energikus indiai srác, akik egybetartották a bandát. A prezik miatti nagy izgulások, a készülődések, az egymásnak való szurkolás. Ez volt az első két félévem. Sajnos a következő időszakban elmentek a jó fej emberek, mivel végeztek, és általános lett a nemzetiségek közötti klikkesedés. Jól kijövök mindenkivel, sok kedves, rendes ember van, de mivel nincs más európai ember közvetlen környezetemben, gyakran érzem magam egyedül a hétköznapokon.
Néha egy-egy szeminárium ürügyén vissza- visszatérünk ide, de most már más diákok koptatják ezeket a padokat. Emberek jönnek és mennek, állapítom meg minden egyes koleszos ki-be költözéskor, illetve diplomaosztókor- félévkezdéskor.
Sok régi figura nagyon is hiányzik. Sajnos semmi sem állandó. Én is menni fogok lassan. Remélem. Jelenleg nagy bennem a bizonytalanság. Nemcsak tanulmányok ügyében, más dolgokban is. Lehet röhögni, de ennél rosszabb érzés nincs, nem kívánom senkinek... (csak azoknak az embereknek, akik a másik kárát nézik, hogy szemébe sajnálkozzanak, okos véleményt mondjanak. Aztán a háta mögött örüljenek. Na azoknál igenis szeretném, hogy egyszer saját bőrükön tapasztaljanak hasonlót, amit én is, egy-egy nem sikerült dolog, rossz döntés esetén... Akkor nem játszanák meg a tévedhetetlent...) Remélem, az élet meg fogja világítani nekem azt a bizonyos további utat, hacsak egy pillanatra is. Diploma után is ez történt-küldött a sors az "árvízben bajba jutott" énemnek egy helikoptert, de a többi rajtam múlt, felszállok-e rá. (gondolom, az emberek ismerik az árvízben bajba került pap történetét).
De ha egy esemény el is száll, a régi nevetések, emlékek magmaradnak. Naplóban, webnaplóban, esetleg régi fotókon. Jó lesz ilyenekre később gondolni :).
Most három napig Dajeon-ban leszek. Csütörtökön megyünk, szombaton jövök. (A srácokkal azon röhögtünk délelőtt, hogy álmomban lekéstem a buszt, mert a koleszba rohantam vissza a futócipőmért...) Szeminárium, sporttal, remélem, jó lesz. Pénteken kedvenc kolléganőm (tényleg a kedvenc:) ) védi MsC szakdogáját. Sajnos nem lehetek ott, de lelkiekben nagyon szurkolok neki!!! Most mondta, mennyire izgul. Meg is értem, én tuti be leszel rezelve...
Kicsit hiányzik ez a régi állapot. A nagy nevetések, a két jópofa, energikus indiai srác, akik egybetartották a bandát. A prezik miatti nagy izgulások, a készülődések, az egymásnak való szurkolás. Ez volt az első két félévem. Sajnos a következő időszakban elmentek a jó fej emberek, mivel végeztek, és általános lett a nemzetiségek közötti klikkesedés. Jól kijövök mindenkivel, sok kedves, rendes ember van, de mivel nincs más európai ember közvetlen környezetemben, gyakran érzem magam egyedül a hétköznapokon.
Sok régi figura nagyon is hiányzik. Sajnos semmi sem állandó. Én is menni fogok lassan. Remélem. Jelenleg nagy bennem a bizonytalanság. Nemcsak tanulmányok ügyében, más dolgokban is. Lehet röhögni, de ennél rosszabb érzés nincs, nem kívánom senkinek... (csak azoknak az embereknek, akik a másik kárát nézik, hogy szemébe sajnálkozzanak, okos véleményt mondjanak. Aztán a háta mögött örüljenek. Na azoknál igenis szeretném, hogy egyszer saját bőrükön tapasztaljanak hasonlót, amit én is, egy-egy nem sikerült dolog, rossz döntés esetén... Akkor nem játszanák meg a tévedhetetlent...) Remélem, az élet meg fogja világítani nekem azt a bizonyos további utat, hacsak egy pillanatra is. Diploma után is ez történt-küldött a sors az "árvízben bajba jutott" énemnek egy helikoptert, de a többi rajtam múlt, felszállok-e rá. (gondolom, az emberek ismerik az árvízben bajba került pap történetét).
De ha egy esemény el is száll, a régi nevetések, emlékek magmaradnak. Naplóban, webnaplóban, esetleg régi fotókon. Jó lesz ilyenekre később gondolni :).
Most három napig Dajeon-ban leszek. Csütörtökön megyünk, szombaton jövök. (A srácokkal azon röhögtünk délelőtt, hogy álmomban lekéstem a buszt, mert a koleszba rohantam vissza a futócipőmért...) Szeminárium, sporttal, remélem, jó lesz. Pénteken kedvenc kolléganőm (tényleg a kedvenc:) ) védi MsC szakdogáját. Sajnos nem lehetek ott, de lelkiekben nagyon szurkolok neki!!! Most mondta, mennyire izgul. Meg is értem, én tuti be leszel rezelve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése