Utálom a monsznt.

Napok óta esik... Mióta visszajöttem Japánból, szinte minden nap... Annyira elegem van ebből a fülledt időből, legszívesebben csak aludnék. Az ember folyton álmos ilyenkor. Vagy azon agyal, átmegy EMO-ba... (amúgy utálom az EMO-t...)  Szeptember végére szeretnék egy jobb szobába vagy apartmanba menni. Nem tudom, hogy fogom megoldani. Kicsit igazságtalannak tartom, hogy mindenki másra hárítja a "segítségnyújtást" vagy az épkézláb magyarázatot. Vagy hogy az egyetemen nem nagyon segítenek a diákoknak ez ügyben. Kínaiaknak, indiaiaknak könnyű, mivel ők tudnak a másiktól segítséget kérni, nekem pedig nincs idekinn senkim. A legrosszabb, ha olyan emberek veszik személyes sértésnek, ha szívességet kérek tőlük, akikkel én mindig rendes voltam. Ennek ellenére egyik barátom megígérte, segít, őszintén remélem, hogy lesz belőle valami, és szeptember végére elmehetek egy jobb helyre.

Utálom a monszunt. S**r ilyenkor futni, folyton kocogásra kell váltanom, és ronggyá izzadok rendszeresen. Nehéz ebben az időszakban koncentrálni. Úgy érzem, ezer darabra szakadtam, és nehéz összerakni a mozaikokat. A történések gyávák, csapatostul jönnek... Van benne valami...

Tegnap egy szappanopera közepébe csöppentem, pont az ebédet kellett miatta elhalasztani. Részleteket nem említek, de nem velem volt a baj szerencsére, nekem semmi közöm az incidenshez (akkor épp otthon voltam). Állítólag nem tudta, hogy nagy hibát követett el az illető, ami büntetendő lenne. Állítólag egy félreértés is közbejátszott,  hogy így alakuljon a dolog, nem tudom. Tudom, okos ember más kárán tanul. Én sem vagyok tévedhetetlen, nem török pálcát más feje felett, mivel nem ismerem a szitut :).

Várom már az őszt, komolyan. Utálom a monszunt, még most, a sokadik ázsiai nyaramon is.