Ezt most olvastam a New York Times honlapján. Egy Kanadában tanult koreai írta ezt a beszámolót.
A cikkírót családja kiköltöztette Vancouverbe, miután látták, hogy a bátyja belebetegedett a koreai iskolai rendszerbe, elvárásokba. Fájdalmat érzett a mellkasában, amire az orvosok nem találtak szervi tüneteket, és allergiás lett. Az illető anyja nem akarta, hogy ő is hasonló tünetektől szenvedjen, és gyógyszereket kelljen szedni. A cikkíró még a szerencsésebbek közé tartozott, akinek családja felismerte a problémát, és külföldre küldték. Viszont a legtöbb esetben a szülők azok, akik nyomást gyakorolnak a gyerekeikre.
13 évvel később az illető egy zsúfolt és drága magániskolában oktatott angolt, Gangnam mellett. A gyerekek igyekeztek kihozni magukból a legtöbbet, de már gyakran leragadt a szemük a kimerültségtől. Kérdezte a gyerekeket, boldogak-e ebben a környezetben. Egyik kislány kijelentette: akkor lenne a legboldogabb, ha nem lenne az anyukája, mivel semmi mást nem tud csinálni (mármint a kislány anyja), mintsem hogy veszekedni vele az iskolai teljesítménye miatt.
A koreai iskolarendszer bár sok ország számára példaként szolgál, de megvan neki a hátránya. Hála az "anyatigriseknek", a nagy tekintélyű tanároknak és a zsúfolt iskoláknak, a koreai diákok nagyon túl vannak terhelve, ami a diákok boldogságának és egészségének rovására megy. Sokak szerint a jelenlegi program már egyenlő a gyerekkínzással, és meg kell reformálni.
Az biztos, hogy a koreai rendszernek megvan az erőssége is. A siker a legfontosabb, mindenek felett, időt és energiát nem szabad kímélni a siker érdekében. Ezt motiváló tényezőnek gondolják. A cikkíró elmondta azt is, hogy amikor gimnazista volt, akkor 21. volt a rangsorban matekból a 60 személyes osztályban (évfolyamban?). Az anyja bár megdöbbent ezen a nagy nyomáson, de aggódott a jegyeiért, emiatt magántanárhoz küldte, aki segítségével a legjobb 3 közé küzdte föl magát matekból. Azonban ez a 90es évek elején volt, a "verseny" azóta erősödött.
A hagwon-ok, azaz azok a sulik, ahol a rendes iskola után tanulnak a diákok ("afterschool"), egyfajta mércét jelentenek a szülők számára, hogy ők mennyit fektetnek a gyerekeik oktatásába (tudom, "értelmes" mondat). A hagwon-ok egyfajta "lelketlen intézmények" (a cikkben így nevezik őket), ahol a diákok gyakran este 10ig vagy tovább tanulnak. A gyerekek naponta átlagosan 13 órát töltenek tanulmányi intézmények falain belül (iskola, különóra), és átlagosan 5.5 órát alszanak. A hagwon-ban töltött idő ennek kb. felét teszi ki.
A diákok tanulmányaiba való beruházás itt a legnagyobb a statisztikák szerint. A túlbuzgó szülők, és a magánintézmények nyomása azonban nem megoldás erre a problémára, főleg, amellett, hogy a diákoknak fizikai és lelki terheket kell elviselnie. Az illető egyik iskolatársának csomókban kezdett hullani a haja, és csak akkor kezdett visszanőni, amikor a lány leérettségizett, és főiskolára ment. 2010-ben az öngyilkosságok felét olyan diákok követték el, akik nem bírták az iskolák által rájuk rótt terhelést. Az iskolán belül a diákok elégedettsége itt a legalacsonyabb, a gazdag országokat összehasonlítva.
A koreai iskolarendszernek történelmi magyarázata is van. A Choson Dinasztia (1392-1910) ideje alatt a gyerekeknek át kellett menniük egy közszolgálati vizsgán, amit a királyi bíróság felügyelt. Ennek a vizságnak a sikeressége mutatta a fiatalok családjának anyagi és társadalmi hátterét. A tehetősebb szülők erre a célra magántanárokat fogadtak.
A család rendszere Koreában nagyon fontos. Gyakran a szülők döntenek a gyerekek sorsáról, mind tanulmányokat, mind a házasságot nézve. A házasság gyakran két család között megkötött "üzlet". Koreában gyereknek lenni nem a boldogságról szól, hanem a sikerről, engedelmességről és teljesítésről. Gyakran akkor sem szabad megmondani a véleményt, ha pl. a tanárral nem ért egyet a diák, mert abból konfliktus lehet, mivel egy alatta álló személy megkérdőjelezte a tekintélyét.
Reformok szükségesek, és már van 1-2 jele annak, hogy a helyiek készek a változtatásra. A kormány rájött, ha azt akarja szorgalmazni, hogy több gyerek szülessen akkor lépnie kell. Emellett arra kellene szorgalmazni a fiatalokat, hogy a házasságot ne egy "anyagi kötelességként" lássák. Már vannak szabályok, amik szabályozzák, hogy pl. este 10 után már ne legyen tanítás. (Ezt sajnos sok hagwon tulajdonos úgy küszöböl ki, hogy sötét üveget tesz az ablakokra.) Viszont ha Korea a 21. század oktatási modellje akar lenni, akkor meg kell szüntetni a régi feudális szabályokat, és figyelembe kell venni a fiatalok igényeit és teherbírását is...
Személyes vélemény: Külföldi fiatalként annyira nem tudok ebbe belelátni, főleg nem a részletekbe. Tény: Európában sem volt könnyű a suli, bár volt eszem mindig is, de sokat tanultam. Azért ennyire szigor nem volt, és azért tudtam időt szakítani dolgokra, amiket szeretek csinálni. Én választhattam meg, mit akarok tanulni, sportolni, meg egyéb más dolgokat is, nem kötelezett senki. Pl. meg akartam tanulni angolul, azért tanultam angolt. A sportot is azért csináltam/csinálom, mert szeretem, nem mert elzavartak edzésre :) :). De pl az énekkart nem szerettem annyira, azaz a tanárok módszereit, másokkal való elfogultságát nem bírtam.Szóval ennyi, tény, sehol sem könnyű a suli, de azért mi nem voltunk annyira túlterhelve. A szülőknek be kellene látni: Ha azért íratják be a gyerekeket tanfolyamra, mert a szomszéd kölyköt is oda járatják, az nem hoz sok eredményt, ha utálják... Meg kell kérdezni a fiatalt, szereti-e az adott dolgot, mert különben fölösleges pénzkidobás az egész.
A cikkírót családja kiköltöztette Vancouverbe, miután látták, hogy a bátyja belebetegedett a koreai iskolai rendszerbe, elvárásokba. Fájdalmat érzett a mellkasában, amire az orvosok nem találtak szervi tüneteket, és allergiás lett. Az illető anyja nem akarta, hogy ő is hasonló tünetektől szenvedjen, és gyógyszereket kelljen szedni. A cikkíró még a szerencsésebbek közé tartozott, akinek családja felismerte a problémát, és külföldre küldték. Viszont a legtöbb esetben a szülők azok, akik nyomást gyakorolnak a gyerekeikre.
13 évvel később az illető egy zsúfolt és drága magániskolában oktatott angolt, Gangnam mellett. A gyerekek igyekeztek kihozni magukból a legtöbbet, de már gyakran leragadt a szemük a kimerültségtől. Kérdezte a gyerekeket, boldogak-e ebben a környezetben. Egyik kislány kijelentette: akkor lenne a legboldogabb, ha nem lenne az anyukája, mivel semmi mást nem tud csinálni (mármint a kislány anyja), mintsem hogy veszekedni vele az iskolai teljesítménye miatt.
A koreai iskolarendszer bár sok ország számára példaként szolgál, de megvan neki a hátránya. Hála az "anyatigriseknek", a nagy tekintélyű tanároknak és a zsúfolt iskoláknak, a koreai diákok nagyon túl vannak terhelve, ami a diákok boldogságának és egészségének rovására megy. Sokak szerint a jelenlegi program már egyenlő a gyerekkínzással, és meg kell reformálni.
Az biztos, hogy a koreai rendszernek megvan az erőssége is. A siker a legfontosabb, mindenek felett, időt és energiát nem szabad kímélni a siker érdekében. Ezt motiváló tényezőnek gondolják. A cikkíró elmondta azt is, hogy amikor gimnazista volt, akkor 21. volt a rangsorban matekból a 60 személyes osztályban (évfolyamban?). Az anyja bár megdöbbent ezen a nagy nyomáson, de aggódott a jegyeiért, emiatt magántanárhoz küldte, aki segítségével a legjobb 3 közé küzdte föl magát matekból. Azonban ez a 90es évek elején volt, a "verseny" azóta erősödött.
A hagwon-ok, azaz azok a sulik, ahol a rendes iskola után tanulnak a diákok ("afterschool"), egyfajta mércét jelentenek a szülők számára, hogy ők mennyit fektetnek a gyerekeik oktatásába (tudom, "értelmes" mondat). A hagwon-ok egyfajta "lelketlen intézmények" (a cikkben így nevezik őket), ahol a diákok gyakran este 10ig vagy tovább tanulnak. A gyerekek naponta átlagosan 13 órát töltenek tanulmányi intézmények falain belül (iskola, különóra), és átlagosan 5.5 órát alszanak. A hagwon-ban töltött idő ennek kb. felét teszi ki.
A diákok tanulmányaiba való beruházás itt a legnagyobb a statisztikák szerint. A túlbuzgó szülők, és a magánintézmények nyomása azonban nem megoldás erre a problémára, főleg, amellett, hogy a diákoknak fizikai és lelki terheket kell elviselnie. Az illető egyik iskolatársának csomókban kezdett hullani a haja, és csak akkor kezdett visszanőni, amikor a lány leérettségizett, és főiskolára ment. 2010-ben az öngyilkosságok felét olyan diákok követték el, akik nem bírták az iskolák által rájuk rótt terhelést. Az iskolán belül a diákok elégedettsége itt a legalacsonyabb, a gazdag országokat összehasonlítva.
A koreai iskolarendszernek történelmi magyarázata is van. A Choson Dinasztia (1392-1910) ideje alatt a gyerekeknek át kellett menniük egy közszolgálati vizsgán, amit a királyi bíróság felügyelt. Ennek a vizságnak a sikeressége mutatta a fiatalok családjának anyagi és társadalmi hátterét. A tehetősebb szülők erre a célra magántanárokat fogadtak.
A család rendszere Koreában nagyon fontos. Gyakran a szülők döntenek a gyerekek sorsáról, mind tanulmányokat, mind a házasságot nézve. A házasság gyakran két család között megkötött "üzlet". Koreában gyereknek lenni nem a boldogságról szól, hanem a sikerről, engedelmességről és teljesítésről. Gyakran akkor sem szabad megmondani a véleményt, ha pl. a tanárral nem ért egyet a diák, mert abból konfliktus lehet, mivel egy alatta álló személy megkérdőjelezte a tekintélyét.
Reformok szükségesek, és már van 1-2 jele annak, hogy a helyiek készek a változtatásra. A kormány rájött, ha azt akarja szorgalmazni, hogy több gyerek szülessen akkor lépnie kell. Emellett arra kellene szorgalmazni a fiatalokat, hogy a házasságot ne egy "anyagi kötelességként" lássák. Már vannak szabályok, amik szabályozzák, hogy pl. este 10 után már ne legyen tanítás. (Ezt sajnos sok hagwon tulajdonos úgy küszöböl ki, hogy sötét üveget tesz az ablakokra.) Viszont ha Korea a 21. század oktatási modellje akar lenni, akkor meg kell szüntetni a régi feudális szabályokat, és figyelembe kell venni a fiatalok igényeit és teherbírását is...
Személyes vélemény: Külföldi fiatalként annyira nem tudok ebbe belelátni, főleg nem a részletekbe. Tény: Európában sem volt könnyű a suli, bár volt eszem mindig is, de sokat tanultam. Azért ennyire szigor nem volt, és azért tudtam időt szakítani dolgokra, amiket szeretek csinálni. Én választhattam meg, mit akarok tanulni, sportolni, meg egyéb más dolgokat is, nem kötelezett senki. Pl. meg akartam tanulni angolul, azért tanultam angolt. A sportot is azért csináltam/csinálom, mert szeretem, nem mert elzavartak edzésre :) :). De pl az énekkart nem szerettem annyira, azaz a tanárok módszereit, másokkal való elfogultságát nem bírtam.Szóval ennyi, tény, sehol sem könnyű a suli, de azért mi nem voltunk annyira túlterhelve. A szülőknek be kellene látni: Ha azért íratják be a gyerekeket tanfolyamra, mert a szomszéd kölyköt is oda járatják, az nem hoz sok eredményt, ha utálják... Meg kell kérdezni a fiatalt, szereti-e az adott dolgot, mert különben fölösleges pénzkidobás az egész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése