Esős -ködös éjszakai túra a Fuji-ra

Két órás buszozás, és sikertelen alvási kísérletek után megérkeztünk a hegyhez. 2500 méter magasan kezdtük meg a túrát. A Yoshida trail-en mentünk, akinek ismerős (5th station).  Ez  a legnépszerűbb túraterep, mivel ez van a legközelebb Tokióhoz, azaz a legkönnyebben megközelíthető onnan. Több túraútvonal is van, de figyelmeztettek minket, ha valaki letér a Yoshida-ról, mondjuk a Subashiri-re, Gotemba-ra, vagy a ne adj Isten a Fujinomya-ra (ezek vezetnek fel a kráterhezm a legutóbbi pont az ellentétes pólusra vezet), akkor sokat kell fizetnie (500 USD,ami  kb. 100 ezer forint...), hogy visszajusson a helyes útra.

Hideg szél fújt, tehát minden eshetőségre felkészültem: volt nálam futócucc (ez volt az egyfajta "alapöltözet"), több pulcsi, vízhatlan naci, esődzseki, váltás zokni, sapka sál, kesztyű... Áldottam később az agyamat, hogy azt a hátizsákomat is elhoztam, amin esővédő van :). Az elején még nem öltöztem túl, nehogy megizzadjak...Eleinte nagyon könnyű szakaszokon mentünk, gyorsan elértük a következő esedékes menedékházat. A Hold is világított, csillagokat is lehetett eleinte látni.

Aztán a 7. menedékháznál szakadni kezdett az eső. Gyorsan, vízhatlan cucc fel, és néhol, a menedékházak WC-jébe húzódtunk be, hogy megvárjuk az eső végét. Aztán ahogy értünk fel, nem is az eső esett, hanem egyfajta felhőben voltunk, emellett fújt a szél, kicsit zápor-fíling volt... Másztunk rendületlenül... A fényképezőgépet igyekeztem biztonságba helyezni, néha azonban nem álltam meg, fotóztam...

Cicákkal jelezték a WC-t :).

Na, a csúcs, az utolsó menedékháztól még egy 400 méterre volt, de az volt életem leghosszabb 400 métere, legalább 2km-nek tűnt. A ködös-párás-szeles idő miatt néha mondtam, feladom... De már egyre közeledett a kapu a sárkányokkal. 

Aztán bementem az első épületbe, ami egy buddhista szentély volt. Egy percen belül találkoztam túravezetőnkkel, akivel vigyorogva pacsiztunk. Egy random japán pasastól kaptam fémdobozos forrócsokit, csak úgy nekem ajándékozta, hogy ez felmelegít. A doboz tényleg átmelegítette kicsit a kezemet, és a meleg ital is jól esett. Ezután irány a kajálda- szuvenírbolt kombó épület, ahol rament, udongot ehettünk. Azzal ijesztgettek, 20 dolláros rameneket lehet ott enni, és 9 -11 dollár volt a kaja (igaz, a városban tuti ugyanezt töredék pénzért meg lehet venni...). Voltak egyfajta tűzhelyek, amikben parázs volt, itt tudtunk lábat melegíteni, szárítkozni. Vicces volt, gőzölgött a tappancsom, amikor "száraz" zoknit vettem... A menedékházban "pihentünk" el is aludtam.

Lábmelegítés Fuji-stílusban :).A fényképezőgép miatt nemcsak én aggódtam, de szerencsére megoldottam: betettem a száraz kesztyűmbe a kütyüt, és ott kiszáradt. Úgy néz ki, nincs baj, most is kifogástalanul működik :).

Egy órát töltöttünk ott, felébredtem, mikor kitisztult az idő, és végre gyönyörű képeket lehetett csinálni. Reszkettem, de élveztem innentől kezdve a dolgot :).

A menedékház a csúcson :).

Az egyik sárkánnyal :)

Ezek után szedelőzködtünk, és mentünk le a hegyről. Amilyen nehéz volt az utolsó pár száz méter, és amennyire szerettem volna mielőbb leérni, annyira örültem, hogy feljöttem, és megvártam, míg szertefoszlanak a felhők :):).