Egy éve kezdődött...

...az a bizonyos őrület. Egy éve, pont ilyenkor futottam le életem első félmaratonját, és pont itt, a Jamsil melletti olimpiai stadionból. Volt egy kis nosztalgia-érzésem is. Most, doktorként ez volt az első nagy futás. 31km, Jamsiltól, a stadionból indult. Azért volt 31 km opció, mivel 3.1. a mai dátum, és ez ünnepnap Koreában, pontosan a függetlenség napja, mikor Korea felszabadult a japán megszállás alól.

Klassz idő volt, sortban futottam, és ezt nem bántam meg. Elsőként a 31km-esek és félmaratonosok indultak, elég sok "profi" futó volt, emiatt hamar feladtam, hogy versenyezzek, ennek ellenére gyorsan elértem a félmaratonos fordulót. Utána még futni kellett 5km-t oda-vissza. Itt kezdtem fáradni. A 2:40es időjelző embernek kidurrant a jelző léggömbje, mivel beakadt a faágba. 13-14km-nél előztek meg a futóklubos srácok, rám vigyorogtak, ez sokat segített (mármint a biztatás). 15.5-nél volt a forduló, ahol képembe tömtem a rizssütit és a sportlötyit, és húzás visszafelé. A félmaratonos forduló előtt (visszafelé után) van egy húzósabb emelkedős szakasz, na, az nagyon nehezen ment, de végül följutottam rá, és még gyalogolnom sem kellett. Mintha jobban bírnám az emelkedőket, mint régen. Majd, ha úgy adódik, a Hot Summer Marathon-on letesztelem (feltéve, ha megszervezik, és ha épp nem látogatok haza Európába, mivel az is megeshet). Utána megint jobban lettem. Bosszúság volt, hogy 7.5nál már nem adtak vizet, az ivókút pedig nem működött, de 5km-ig kibírtam, ott megint vedeltem a sportitalt. Az utolsó kilométereken sok futó besétált, pár félmaratonos feladta, és sétált, nekem is feszültek a combjaim. Aztán egy ürge 1km előtt "Fájting, még 1.1 km", majd be a stadionba. Jó érzés volt, az időjelzővel szembesülvén láttam, benne vagyok a 3 órában, amit SMS-ben meg is erősítettek egyből, célba érés után.

 Eléggé elfáradtam, fáj a hátsó felem elég rendesen, de azért örülök. 2 óra 51 perc 28 másodperc volt a pontos időm, ami elég jó. Viszonyítva ahhoz, hogy sokaknak ennyi kell a félmaratonhoz. A legs**rabb félmaratonos időm 2 óra 33 perc volt (Az a bizonyos Hot Summer Marathon). Amúgy nem hittem, hogy 3 órán belül sikerül. Nem azért, mivel nem hiszek magamban, csak annyira lefáradtam az elmúlt időszak miatt (költözködés, nemalvás és egyebek), hogy féltem attól is, hogy nem fog majd menni.

 Itt még kicsit fázom...10 fok felett már sort kell. Legalábbis nekem. A hosszú ujjú felsőt megbántam, futhattam volna pólóban. De majd máskor :) :).

Az érem nagyon jó volt most :).

 Futás után kajáltunk: A szervezők rizskorongos levest és makgolit adtak a kitikkadt versenyzőknek. Jól esett a kaja, közben a jó fej ír sráccal cseréltünk eszmét a futásról. Két hét múlva Seoul International Marathon, amit mindketten tervezünk. Vicces, hogy előtte lesz St. Patrick's Day, ami az íreknek ürügy az ivásra. Elmesélte, ismerősei megmosolyogják, mivel vigyázni akar a piával aznap. Én egyet értek azonban vele. Másnaposan nem hiszem, hogy sikerrel lehet maratont teljesíteni (még nem próbáltam). Szóval két hét múlva maraton. Már várom. Évente 2-3 ilyent tervezek, többre sajnos nem hiszem, hogy lesz energiám :).

Gubanc a diplomával

Nem tudom, megírjam-e ezt a fejezetet. Gondolom, megírom, mivel itt nem mi szúrtuk el a dolgot, és megoldódott. Legalábbis remélem. Szóval szerdán kézhez kaptuk a doktorit, és hamar feltűnt, hogy "Doctor of Engineering" (D.Eng) volt beírva a "Doctor of Phylosophy" (PhD) helyett. A két dolog között van egy kis különbség. Eddig mi sem tudtunk róla... Főnököm is meglepődött, meg én is, sőt, indiai barátom is, akivel együtt doktoráltunk. Először megtagadták tőle a segítséget. Gondoltuk, hétfőn intézkedünk, azonban tegnap (pénteken) a srác mondta, reklamáljunk ma, és elmentünk a központi irodába "panaszt tenni"...  Szerencsére sikerült elintézni. Rövid győzködés után elértük, hogy javítsák ki a hibát. Nyomtattak nekünk új oklevelet, így most már helyesen van a diplománkban az ominózus dolog.

Egy kis magyarázat, amit eddig én sem tudtam:
D.Eng vagy Eng D. fokozat: Mérnökök szokták kapni (pl. építészmérnök, villamosmérnök stb.), persze mesterképzés utáni, magasabb fokozat. Állítólag egyenrangú a PhD-val.

PhD fokozat: Elsősorban a tudomány-kutatás (lehet ez természettudomány,bölcsésztudomány, gazdaságtudomány stb.) területén egyetemi diplomát szerzett emberek szoktak PhD képzéseken részt venni.

Szóval van egy kis különbség közöttük, és D.Eng fokozattal lehet, sok helyen nem fogadnák el az állásjelentkezésünket, amire PhD fokozat a követelmény. Állítólag a korábbi diákok esetén is előfordultak hibák a diplomában, és okoztak kellemetlen helyzeteket. Reméljük, most már minden rendben az fokozatunkkal...

Egy kérés/ Open letter

Egy "nyílt levél":  Olvasóimnak az eddigi követésért köszönetet szeretnék mondani. Nyugi, nem hagyom abba  a naplózást. DE kérem, senki ne kommentáljon semmi vallási vagy politikai témájú dolgokat, vagy egyéb olyant, ami nem a fejezethez tartozik (most kaptam egy vallási témájú kommentet, angolul,). A naplóm nem vitafórum, ahol meg lehet osztani az ezzel kapcsolatos dolgokat. Szívesen válaszolok mindenféle, Koreával, kinti dolgokkal kapcsolatos kérdésekre, akár személyes emailben is. Mostantól törölni fogom azon dolgokat, amiket nem tartok témába vágónak. Szóval erről van szó. Még egyszer köszönöm minden olvasómnak a figyelmet. Továbbra is írni fogok, ha említésre méltó dolog történik :).

An open letter, a request: Thanks to all readers for reading me. Don't worry, I won't stop writing my diary. BUT please, don't write any comments, associated with relegion or politics. My diary is not an online forum, where you can share/discuss your opinion, associated with relegion or politcs.  I am pleasend to answer all questions, associated with the life in Korea, if I can. From now, I will delete all "non-matching" comments. That's it. Thanks again for all of my reader's attention. I will keep writing, as much I can  :)

Költözködés-első benyomások

 Végre a diákszállón, az új szobámban aludtam. Még pakolok-rendezkedem, vennem kell még pár dolgot. Elég kicsik a helyiségek. Zuhanyzó van hozzá, de a wc közös. Internet is van, csak kábelt kellett venni, aztán, ha bedugod, akkor működik. Kisebb frigó is van a szobában, plusz TV (amire nincs szükségem, mikor oda akarták adni a távirányítót, megmondtam). Konyha elég komplett, a rizs fogyasztása elvileg benne van a szállás árában. Talán kis célzás is: néha főzni kéne :).  Mosógépek a konyhából nyíló kis fülkében találhatóak. Még ruhaszárító-állványra lesz szükség, ma megveszem. Meg esetleg hosszabbítóra, a konnektorok nehezen elérhetőek... Meg jó sok ruhafogas is kell, ugyanis igazi szekrény nincs, de van egyfajta állvány, amire a ruháimat akaszthatom. Amit nem lehet felakasztani, dobozokban lesz. Belegondolva, a koleszban sem volt nagyobb hely egy emberre a 3-4 ágyas szoba esetén, de ott elég rafináltan oldották meg a dolgokat... Ha az ember egyedül van a helyiségben, akkor nagynak látszik, de ha 3-an 4en vagyunk, akkor zsúfolt tud lenni. Tudom, még fiatal vagyok, meg egyebek, de azért már vágytam a magánszférára. Persze, a kolesz nagyon hiányzik. Nem tudom, hogy vannak vele, de biztos, hogy a portásbácsik is hiányolják, hogy futni megyek... Négy évig mutattam a sporttal jó példát a kolesz lakóinak, legalábbis mondták, emiatt voltam főleg ismert...

  De ami jó, hogy saját szobám van, nem kell máshoz alkalmazkodni: Akkor kelek, amikor akarok, akkor megyek haza, amikor akarok, akkor megyek futni, amikor akarok, nem zavar senki azzal, hogy késő estig gépezik, meg egyebek. Remélem, majd rendesen tudok is aludni. Rendes volt osztálytársnőmtől, hogy alhattam nála pár napot, de azért nehéz folyton máshoz igazodni...

Elvileg a diákszálló az egyetemhez tartozik. Egy többszintes épület hatodik emeletén van, alsó szinteken éttermek, norebang, kávézók üzemelnek. A metrómegállóban van, közvetlenül, öt percnyire a labortól. Ami sajnos Koreában (főleg Szöulban) drága, az a szállás... Ami nem csoda, mivel sok ember, kis helyen. Szöul pedig egy 25 milliós nagyváros, ha az agglomerációt, környező városokat (Bundang, Suwon, Gimpo, Guri stb.) belevesszük. Elég magas a kaució a bérlés során, gyakran több- százezer forintnak megfelelő pénzt kell foglalóként leperkálni a rendes lakások esetén. Nem tudom, vidéken talán olcsóbb lenne. De nem hiszem, hogy ott tudnék élni, nyelvismeret hiányában. Tudom, sokan mondanák, lusta dög voltam, hogy nem tanultam meg rendesen a nyelvet, de a valóságban nem olyan egyszerű a dolog...

Jisan ski resort -latyakos csúszás

Szóval tegnap megkaptam a doktorimat, aztán aznap elmentünk a Jisan Ski resort-hoz. Szerintem ez a tél végi síelés hagyomány lesz nálunk. Most ezerszer jobban éreztem magam, mint tavaly. Talán, mivel tavaly én voltam az egyedüli külföldi. Vagy pedig most a többiek sokkal nyitottabbak voltak.
Szóval fél 6 körül indultunk, az állítólag ingyenes shuttle-bus-sal. Hamar feladtam a reményt, hogy én  most olvasni fogok, mivel sötétedett. Írtam pár köszönő SMS-t pár barátomnak, megköszönvén, hogy biztattak ez alatt a 4 év alatt. Tényleg sokat jelentettek nekem ezen kicsiny dolgok, és érkezés előtt egyik indiai barátommal dumáltam. Gyorsan ott voltunk...

Este sütögettünk, kajáltunk, dumáltunk, játszottunk. Nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud hosszú távon törökülésben ülni, azt megjegyzem.

Éjfél előtt feküdtem le, a többiek hamarosan követtek. Én elég jól aludtam, bár a "kipihent"-állapotot távolról sem közelítettem meg. Reggeliztünk, majd sétáltunk a kölcsönzőbe. Elég sok sínacit felpróbáltam, de sajnos egy túl nagy mellett döntöttem, de megoldottam a problémát, övvel.

Amúgy Jisan Ski Resort Szöultól kb. egy órányira van. Kisebb és kevésbé népszerű síterep, így gondolom, "bankszámla-barátabb" megoldás, ha az ember csúszni akar. Voltak emberek, akinek először volt léc a lábukon, azoknak a kölcsönző emberei oktatást biztosítottak. Páran feladták, de volt, aki próbálkozott "csúszásokkal", több-kevesebb sikerrel.

A hó sajnos elég "luckos" (azt már tudom, hogy utálom a lucskos káposztát, de most azt is megtudtam, a "lucskos havat" sem bírom annyira. Ennél már csak az rosszabb, mikor a hó odafagy az olvadás után, és jeges lesz. ) vagy latyakos volt, plusz 10 fok lehetett, látszott, hogy mesterséges hóról van szó.Ha már a Hókirálynő ide nem ért el, a hóágyúkat kellett beüzemelni. :) :). Csodálkoztam amúgy, hogy még így is üzemel a síterep, de azért elég jókat csúsztam.  Én kihasználtam a jó időt, a lejtőket, és pár nehezebbet is megpróbáltam. Nem esetem sokat, egyszer -kétszer összeakadtak a léceim, de nem vészes. A végén a síugró-dombocskákra is rámentem. Bár azok még csak a kezdő dombok voltak, de azért élveztem. A fiúk mondták, ugorjak. Én nem mertem, mivel szombaton nagy futás lesz majd :) :).

Egy baleset volt, de szerencsére nem súlyos, egyik srác elesett, megsérült a keze. Szerencsére, nem törés. Jól éreztem magam, jót síeltem idén, utoljára. Közeleg a tavasz, hamarosan véget ér a síszezon... A jövő évre viszont megelőlegeztem magamnak a rendes síkesztyűt :) :).

A diplomaosztóm

Szóval ma ez is megvolt. Még egyszer nagyon köszönök mindent, mindenkinek! Minden olyan kaotikus, nehéz szavakat találni, mennyire örülök a Családom/barátaim kedvességének! :) Sok régi és jelenlegi osztálytársam is megjelent. Emellett a gyülekezetből többen eljöttek, nekik is nagyon örültem, Rengeteg virágot kaptam, egyelőre a papírkosaramat és a lavóromat is vázának használom :) :).

Szóval 10:40-re kellett ott lenni. Az egyetem alapítója, elnöke is ott volt. Először készítettek egy kis interjút velem, mint külföldi hallgatóval. Tényleg csak Koreáról beszéltem, hogy szeretek itt. Meg az indiai fiúval is, a ceremónia után. Később bevonult az egyetem elnök-asszonya, illetve a további fejesek is jöttek. Elénekelték a koreai himnuszt, és elkezdődött a kiadás. Az elnökasszony mindenkivel kezet rázott, mikor átadta a doktori fokozatot. Egy órás volt az egész ceremónia, utána további diplomaosztók voltak. 3 napos az egész esemény. Szerintem mind a virágárusoknak, mind a fotósoknak hatalmas üzlet a dolog, és ezt rendesen ki is használják. Plusz a talárkészítőknek is, mivel a ruha kölcsönzése sem egy olcsó mulatság... (20 ezer forintnak megfelelő, és csak egy óráig viseled...)
 Miután kimentünk, fotózkodtunk kicsit. Engem, bevallott, frusztrált a tömeg.Sok barátom jött, mind a gyülekeztből, mind az indiai volt osztálytársaim. Nehéz volt az egyensúlyt megtalálni, hogy mindenkire tudjak figyelni, és ez kicsit frusztrálónak éreztem.

Végezetül a gyülekezettel mentünk ebédelni a közeli kajáldába. Kicsit ideges voltam most is a sietségek miatt, meg íratlan szabályok miatt, de végül minden megoldódott :) :). Komolyan mondom, annyira örülök, hogy ők is itt voltak, és együtt ünnepeltek velem. Sokat jelentett, főleg most. Nincs honvágyam, félreértés ne essék. Hiányoznak az otthoniak, de honvágy az nincs. Viszont a barátok, fontos emberek jelenléte/biztatása mindig nagyon jól esett ::).

Utána a labor embereitől kaptam egy tortát, amit majd az esti bulin együtt megeszünk. Rengeteg virágom van, osztálytársaktól/ barátoktól :). Becsekkoltam a diákszállóba (ami kb. egy lájtosabb kolesz), ideiglenesen jó, főleg, hogy saját szobám van. A mostani  félévtől úgy néz ki,  oktató (is) leszek a jelenlegi sulimban.
Este megyünk el, holnap síelünk :). Remélem, nem fogok eltaknyolni, lesérülni. Hiszen szombaton újra nagy futás :) :).

Ő is megkapta...

Várunk...

Egy megkésett fotó...

 örülünk...

 Barátokkal, osztálytársakkal...

 Ünnepi kaja :)

 A laboros torta...

 Osztálytársnők és a virágok...

 Én, már virágok és talár nélkül :) :)

Megkaptam...

Köszönöm mindenkinek!!! :) :)

Nem tudom, mit érezzek...

Alig egy óra, és kezdődik a dolog. Nem tudom, mit érezzek. Örülnöm kéne... De valahogy nem megy. ELTE-s koromban is ugyanezt éreztem. Az elmúlt héten annyi minden történt, össze vagyok kavarodva, kimerültem. Tudom, minden helyrehozható, amíg egészségesek vagyunk, meg képesek vagyunk tenni érte, addig nincs olyan, végzetes hiba. De most kicsit úgy érzem, kicsúsztak a dolgok a kezemből. Helyre tudom hozni...

"Főzni mindenki tud...."

"...csak nem tud róla" -mondtam még december elején egyik barátomnak. Mire a válasz: "Főzni egyszerű. Beletesszük a fagyasztott pizzát a sütőbe, és megvárjuk, míg szénné ég". Tudom, tipikus pasis duma (fiúról van szó), de vannak kivételek. Sokan  tényleg képesek erre a tudományra, és nagyon jók belőle (többek közt Apu, emellett több fiú- barátom/fiú-ismerősöm is). Amúgy nem nagy ördöngösség az egész főzés-dolog, legalábbis Családomban többen is mondták, fantázia kérdése (is).

Most pár napig egyik osztálytársnőmnél és lakótársánál "csövezek", mivel csak holnap tudok beköltözni az új szobámba. Mondjuk rendesek, hogy erre a pár napra náluk maradhatok, de azért jó, hogy visszakapom holnaptól (hivatalosan holnaputántól) a függetlenségemet. De ennek is megvan a jó oldala -kaptam némi motivációt, hogy megtanuljak főzni... A koleszban elég limitált volt a konyha, így maga a főzés is. Viszont a diákszállóban elvileg elég jó lehetőség van a kajagyártásra, szóval szerintem néha megpróbálom. Egyszerű, egészséges kajákat könnyű összedobni szerintem nem nagy kunszt. Túrák alatt is sokat segítettem a főzésben, ott is eltanultam ezt-azt. Ha nem is leszek  Jamie Oliver új konkurense, de legalább Anyut megnyugtathatom: nem vagyok olyan csaj, aki a tojást sem tudja rendesen feltörni...

Elektromos wok-szerű edény... Büszkén sütöm a tofut... 

 Amit csináltam: gombás brokkoli, kis tofuval és szójaszósszal. Pirított hagyma tojással, és szimpla sült tofu szójaszósszal. A csajok azt mondták, jó lett, szerintem sem szúrtam el, pedig féltem.

Hamarosan...

Megjött a köpeny, meg az a vicces kalap, amit holnapután fogok viselni. Felpróbáltam, mindennek megfelelő a mérete. Fura érzés... Eddig mindig irigykedtem azokra az osztálytársakra/barátokra, akiknek megadatott ez, és én is vágytam erre. Most végre rám is sor került. Szerdától hivatalosan is Dr. leszek. Nehéz elhinni...

Amúgy most ***** dühös és csalódott vagyok... Nem említek részleteket, de nem az én hibám az egész... Nem a  bűnbakot keresem, mivel nincs értelme. Most remélem, senki nem fog jönni a "veszíteni tudni kell" meg a   "ami nem öl erősít" vagy a legrosszabb "mindenki azt kapja, amit érdemel" közhelyekkel, mert ez csak olaj a tűzre...

Pletykák a téli olimpiáról...

Bár nem nézem a téli olimpiát, de azért hallok dolgokat. Követem a híreket is. Vannak ügyes magyar versenyzők is, bár mi inkább a nyári olimpián szoktunk kiemelkedő eredményeket elérni.
Idén lesz a foci VB is, mivel magyarok nem a legjobbak fociból, emiatt Koreának szoktam szurkolni.

Most hallottam, hogy az egyik koreai műkorcsolyázó versenyző, Kim Yuna ezüstérmet szerzett Szocsiban. Ami nem is lenne baj, de sokak szerint az aranyat érdemelte volna. Embere válogatja, ki mit gondol. A pletykák szerint állítólag az orosz versenyző, aki az aranyat nyerte, hibázott a koreográfiában, és sokan mondták, ha nem orosz lenne, nem kapott volna magas pontszámot. Az a szóbeszéd is terjeng, hogy azért nyert, mivel az orosz műkorcsolya-egyesület elnökének felesége...  Most "lázongások" is voltak Szöulban, mivel a tüntettek, és fújoltak az egész dologra.  Nem tudok erre mit mondani, mivel nem láttam magát a versenyt. A pletykákat pedig sosem szerettem. Én tényleg csak arról írok, amit hallottam.

 Tuti, a koreaiaknak sem nagy öröm, hogy a versenyzőjük hajszál híján (mert nem sok kellett hozzá) maradt le az aranyéremről. Ilyen esetben az ember könnyen keresi a "bűnbakot", vagy az ürügyet. Gyakran veszem észre, hogy az olimpiákon, Eurovízión, meg egyéb esetekben is belekavarják a politikát, és fújolnak, hogy "mert a politika, mert ez mert az", amit undorítónak tartok.

Ennek ellenére szép eredmény ez is. Nem értek a műkorcsolyához, ez az egy biztos. De annyit tudok, biztos rengeteg edzés-gyakorlás és lemondás kell ahhoz, hogy ilyen mutatványokat véghez tudjanak vinni. Mivel szerintem elég emberfeletti az egész dolog. Mindkét csaj nagyon tehetséges, és színvonalas volt a koreográfiájuk.

Kim Yuna, Korea egyik legismertebb műkorcsolyázója.

Adelina Sotnikova, az orosz versenyző, aki az aranyérmet nyerte.

"Mindig az késik a suliból, aki közel lakik hozzá..."- azaz jó percek

A káosz, az hát... megvan. De azért vannak jó pillanatok...

Most egy költözködési procedúra közepén vagyok. Sajnos, mint posztdokos, már nem maradhatok a koleszban.  Szívfájdalom, mert bár nem volt tökéletes, szerettem ott lakni.Az egész csomagolás ebben az "utálok innen elmenni"-hangulatban telt. Hiányozni fog a hegyoldal, a "meditációs séták" a koleszból a laborba/és vissza. Szerdán hurcolkodom be az új szállásra, ami a laborhoz közel (5 percnyire tőle) lévő diákszálló. Annyiból viszont örülök, hogy saját szobám lesz, és nem kell azon dühöngenem, ha szobatársaim egész éjjel/késő estig tanulnak (tavaszi félév), meg részegen esnek haza (néha megesett mostani őszi félévben egyik csajjal). Emellett könnyebben rá fogom venni magam, hogy fussak, meg mivel a metrómegálló mellett van, kevesebb lesz a stressz, hogy elkések valahonnan (nem jellemző rám, ritka eset). Viszont vicces: általános iskolás koromban és gimiben is megállapítottunk egy "Murphy törvényt", ami szerint mindig az késik el a suliból, aki legközelebb lakik hozzá. Volt benne valami :) :). Laborban is néha teljesült az a dolog.

Viccet félretéve, takarókat kellett vennem, amit ma elintéztem. Párnát nem vettem, mivel kamaszkorom óta anélkül alszom. Viszont nem álltam ellen, megvettem ezt a kutya alakú díszpárnát... Annyira aranyos :). Az új szobában remélem, megvéd a kutyus a szellemektől meg a rézmicsodájú baglyoktól :) :).

Szerda zsúfolt lesz: Nemcsak az új szállásra kell becsekkolni, de a diplomaosztóm is aznap lesz. Aztán, hogyha ez nem elég, a laborral úgy néz ki, a "buli" után indulunk egy két napos "csapatépítésre". Aznap sütögetős kajálás és prezik, másnap síelés. Szerencsére lesz oktatás is a csúszni nem tudó embereknek. Én pedig nem megyek meredek lejtőkre, mivel hétvégén újabb "nagy futás" és óvni kell a lábaimat! :).

Vicces sztori: Egyik kínai osztálytársnőm mesélte, hogy mikor hazalátogatott, és látta az öccse angol dolgozatát, amire jó jegyet kapott (középiskolás).  Elolvasta a csaj, és látta, teli volt hibával. Ezt megmondta az öcsinek, és a srác válasza: "Csak az első és az utolsó mondatot kell jól írnom, akkor tuti jó jegyet ad a tanár"-trükkös... :) :)

A gyülekezetben annyira aranyosak voltak most. Tényleg, sok kedves embert ismertem meg, több barátra leltem itt. Többen tervezik, hogy ott lesznek a diplomaosztómon. Megköszöntem ma minden biztatást, bátorítást, amit a majdnem három év alatt kaptam. Egyre inkább azt érzem: Egyszer tudom, el kell mennem, de most még szeretnék maradni... Minden szempontból az lenne a legjobb.

Élet apró örömei: Egyik pasas most sütit hozott, amit ő csinált. Megkóstoltam, és kicsit visszaadott egy gyerekkori emléket. Ugyanis  kicsit emlékeztetett szeretett Nagyim sütijére (mézes-fűszeres). Beugrott az a nyári emlék, mikor mézes sütit csináltunk, én is segítettem. Csak foltokban emlékszem arra a bizonyos délutánra, mivel ovis/kisiskolás lehettem.Viszont kedves emlék gyerekkoromból. Aztán volt a kertjükben egy hatalmas diófa (már kivágták), imádtam azt is, ott tanultam meg fára mászni. Minden nap, amikor ott voltam, néztük, ahogy mennek a tehenek a legelőre, majd este jönnek vissza, és néha mi is kimentünk a rétre gombát szedni. Akkoriban sok gomba volt a legelőkön, főleg eső után. Gyerekként az ilyen dolog élmény az embernek...

Aztán nagyszüleimnél sokszor láttam disznóvágást ("boncolás", egyetem előtti anatómia gyakorlat, hehe), és valahogy szerettem gyerekként ezeket a dolgokat. Nagyobb gyerekként már sokkal jobban inkább tudtam segíteni.

Na, most megint írtam egy csomót, és elment az idő, lusta vagyok futni menni. Izomlázam van a tegnapi túrától, mivel a hóban menetel, "önmagunk egyensúlyban tartása" komoly lábmunkát igényelt... Mintha félmaratont futottam volna, olyan érzésem van... Na, mindjárt összeszedem magam, és indulok!!! 

Vicces fotók a koreai évkönyvekben

Most találtam ezt a linket, és tegnap egyik angoltanár csaj is mesélt erről. Állítólag Korában, vannak olyan gimik/középsulik, ahol az utolsó éves diákoknak megengedik, hogy vicces képeket rakjanak az évkönyvbe. Szerintem nagyon jó! Bírom  a kreatív dolgokat, és sajnos (vagy hála az égnek, ki tudja), a normákat, formalitásokat nem szeretem... Szerintem kreativitás nélkül szürke és unalmas lenne az élet :).

Havas Hambaeksan

Sokat hallottam arról, hogy Gangwon-do-ban rengeteg hó esett. Seokcho és Gangneung környékén az összes turistautat lezárták. Emiatt a Seoraksanra sem tudtunk menni tegnap. Hambaeksan hegység közel van Taebaksanhoz, szép, hasonló stílusú túraterep. Rengeteg hó volt, tehát lefelé menet elég sokat estünk-keltünk, vagy épp "szánkóztunk". Éljen a vízhatlan túranaci, jó ötlet volt elhozni :).
Nem volt túl pihent a társaság...

 Viszonylag időben érkeztünk... Volt egy kis dugó, de gyorsan kikerültünk belőle... A szerpentinek a szokásos módon fölkavarták a tápcsatornámat egy percre. Ígyhát örömmel ugrottam ki a buszból.

 Játékhelikopter... Egyik haverom mániája, azt mondja, kicsit gyereknek érezheti magát. Erre én: "Ha majd később fiaitok lesznek, milyen jó lesz" Mire a srác: "Én vagyok a nagy gyerek" :) :).

 Valami gyom, szeretem a "művészi" gyomokat...

 Jujj, hó van! :) Imádom! Szöulban idén olyan kevés volt...

 Rengeteg különös fát láttunk.

Hegycsúcs, már majdnem ott vagyunk.

Tetszett a hegytetőn az obszervatórium: Felén volt hó, felén nem.

 Hóember, végül felépítettük. Pedig már régóta terveztem a hóembert, de vagy hó nem volt hozzá, vagy affinitás. 

Buddhista objektumok.

 Szánkózás...

 Utolsó hegycsúcs...

Már lefelé, itt már minden bajom volt, ha megálltunk, már fáztam. A többség cipője átnedvesedett.

 Lefelé menet, a meredek szakaszokon sok volt a nadrágfék :). Szó szerint szánkózva mentünk le, a végén már élveztem. Egyszer elég rondán beütöttem a hátsó felem, mikor megcsúsztam. (utólagos módosítás: még mindig fáj, nem kicsit, nagyon!!! De rendbe fog jönni )

 Még egy száraz gyom...

Szerencsére hazafelé nem volt dugó, így a tervezettnél korábban Szöulban voltunk.