Szombat este, Muuido-n. Épp a hálaadási pulykák elpusztításán fáradozik a társaság (nem túl nagy sikerrel...). A töklepény ismételten finom volt, az fogyott leginkább. A Nap lemenőben. Kedvem támadt egy kis sétára, csak úgy, egyedül. A tenger alacsonyan áll, és ki akartam tisztítani a fejem. Elsétáltam a tengerig. 13 nap a védésig, de már mondhatni, 12. Izgulok, próbálok rá nem gondolni, de nagyon-nagyon félek. Odaértem a sáros részre, a pocsolyákat átugrottam. Vagy átszökdécseltem rajtuk. Érdekes módon, nem ázott be a bakancsom, meg koszos sem lettem. Belenyúltam a tengerbe. Nem hideg, egyáltalán nem. Jó lenne egyszer nyáron is visszajönni és fürödni itt a vízben.
Annyira gyorsan elment ez a négy év. Emellett lassan is. Néha éreztem, rohan az idő. Néha pedig mintha valami varázsló lelassította volna az idő kerekét... Szeretem a Harry Potter-könyveket. 2010 január 6án, mikor leszállt velem a gép, nem hittem, hogy eddig eljutok. "Úgyis fel fogod adni"-mondta valaki. Utálom az álomtörőket. Néha tehetetlen haragot érzek valamennyi ember iránt, akik "huhognak", akik próbálnak lebeszélni. Tuti másoknak is jelen vannak ilyen emberek az életében. Hála az égnek, Családomtól mindig megkaptam a szükséges lelki támogatást, de azért találkoztam pár "negatív" emberkével, "úgysem fog sikerülni" beszólással. Nálam a "pozitív visszacsatolás"-dolog tökéletesen működik. Emlékszem, németből akartam nyelvvizsgázni, két nagyon jó tanárnő készített fel, akik követeltek, de megadták a kellő biztatást, motivációt. Persze én is sokat készültem rá. Angolból kicsit nehezebb volt a helyzet, ugyanis egy olyan "tanártól" (mostani agyammal már nem nevezem annak) vártam a felkészítést, aki folyton "visszahúzott", éreztem, hogy hátráltatott. Ezután egy rendes tanárnő segítségével (persze itt is sokat készültem rá, mert hiába van a jó tanár, ha mi nem tanulunk...) sikerrel letettem, nem sokkal érettségi előtt. Ez csak egy példa. Másrészt pedig próbálok röhögni rajtuk: "Sajnálom, hogy olyan sivár, unalmas életed van, hogy az enyémmel kell foglalkoznod" (höhö). Komolyan, az ilyen huhogást eléggé szánalmasnak találom. Vagy azt, ha valaki, bár nem mondja, de elégtételnek érzi, ha a másiknak nem jön össze valami. A negatív visszacsatolás viszont nem működött tökéletesen, de néha pont jól jött. Az embernek kell néha egy-egy s**gbe rúgás, különben elbízná magát... :). Viszont a "tudom, hogy megcsinálod" mondatok rengeteget jelentenek nekem. De csak akkor, ha "őszintének" érzem ezt a dolgot.
Amúgy meg:
Egyik pillanatban nagyon is optimista vagyok, és tényleg elhiszem, hogy összejönnek a dolgaim. De vannak percek, mikor elbizonytalanodom. Bár szerintem sokan vannak így.
Visszanézvén a négy évet, amit kinn töltöttem, sokszor eszembe jutnak a jó dolgok. De a rosszak is. Néha jól jött volna egy-egy európai diák a laborban, intézetben. Ahogy nézem, osztálytársaim közül a legtöbben kedveltek engem (remélem, valóban úgy volt). Viszont a koreai, kínai vagy vietnámi diákok gyakran klikkesedtek, azokba a közösségekbe nem lehetett beférkőzni. Viszont több indiaival szinte baráti lett a viszonyunk, aminek csak örülni tudok. Ott is megvolt a klikkesedés, de azért jobban befogadtak. . A sportolás-túrázás sokat segített, hogy ne gubózzak be... Viszont egyszer megsértődtem, mikor valaki azt mondta "Te annyit utazol"... -kicsit szemrehányóan, legalábbis én úgy éreztem. Bántott sokáig a dolog, mivel én elég görcsösen igyekeztem akkor, hogy ne lássanak engem beképzeltnek, "királylánynak", főleg nem sznobnak, vagy dölyfösnek. Egyik nap, futás közben is ezen rágódtam. Sajnos, az embernek gyakran utólag jut eszébe a frappáns válasz. Mai eszemmel biztos arra hivatkoztam volna, hogy nekem nincs okosmobilom, nem pózolok az fb-n az új iPad-ommal, vagy tabletemmel. Nem járok kávézókba sem (az sem olcsó mulatság...). Szóval valamennyire egálban vagyunk "pénzszórás" ügyében :) :).
Sok emberrel ismerkedtem meg, haverkodtam össze. De lett pár negatív élményem is ismertségeim között. Nem rajtam múlt, mivel én minden emberhez pozitívan álltam hozzá. Szóval nem én rontottam el a dolgot. Persze én sem vagyok tökéletes... De ha valaki részegen hívogat, és agresszívan beszél velem, olyan beszólásokat tesz nekem (huszonéves létére), amik esetén a 12 éves kamaszok is felháborodtak volna, majmolni akar, vagy épp ítélkezik, kontrollálni akar, azt nehezen tudom tolerálni. Szóval az ilyenek sztornót érdemelnek...
Sajnálom, hogy mostanában sokat "gondolkodom" meg agyalok, csak az idegesség kissé kihozza belőlem a dolgokat. Tudom, mind barátaimtól, mind családomtól is megérdemelnék egy nagy seggberúgást, de ez az igazság :) :). Jövő héten ilyenkor megint túl leszek a maratonon, ha sikerül lenyomni. Warren teljesen futás-ellenes, a legtöbb kirándulásról hazafelé menet nyomat egy elméletet, hogy miért jobb túrázni, mint futni. Jirisanról hazafelé egyik csaj meg is szekált, hogy "most mondhatsz egy cáfoló elméletet". De nincs kedvem nekem most cáfolgatni ezt. Én is imádok túrázni, szerintem a két dolog nem zárja ki egymást. Néha nehéz egyensúlyt teremteni, ha egy jó kirándulás, és egy jó futóverseny van egy időben. A Jirisan-Gayasan túra érdekében is lemondtam az akkor esedékes félmaratont (úgy, hogy már megvolt a rajtszám... Azt mondták eleinte, egy napos lesz a túra, aztán kiderült, kétnapos, blee...), hála az égnek, nem veszett kárba a rajtszámom, egyik csaj megvette (első félmaratonom helyét én is mástól vettem meg az utolsó percben).
Megyek vissza a társasághoz, akik már feladták a reményt, hogy az összes kaját elpusztítsák. Én is teli vagyok, nem bírok pulykát látni egy darabig. Megyünk a srácokkal tűzifáért, tábortűz lesz a tengerparton. Imádom a tábortüzeket. Annyira jó ülni körülötte, énekelni, dumálni. Hamarosan begyulladt, mályvacukrot sütünk, és begyújtjuk a római gyertyákat -mivel öngyújtóval nem megy. Persze ijesztő az egész, vigyázni kell a tűzijátékkal, de azért nem lesz baj. Már észrevettem, Koreában a római gyertyák elég nagy népszerűségnek örvendnek. Legalábbis a közeli boltokban rengeteget árulnak (cigit nem, nem mintha engem érdekelne). De a tűzijáték, megfigyeltem, a tengerparti "bulik" elengedhetetlen része tud lenni. Két fiú belecsobbant a tengerbe "Noormális?"-gondoltam röhögve, mivel elég hideg volt a levegő. Utána pedig rohantak a tűzhöz...
Norebang is volt. Szeretem ezt, akár még Backstreet Boys-ra is tudtunk bulizni (nem mintha utálnám őket). Eszembe jutott, tiniként, több, mint 15 éve majd' meghaltam azon, mikor osztálytársnőim szerelmesek voltak a BSB énekeseibe (Főleg a Nickbe)... Majd a Leonardo DiCaprio-ba... Persze a klasszikusok, többek közt a Sweet Home Alabama, Living on the Prayer vagy épp a Bohemian Rhapsody sem maradt ki a zenei reperoárból... Utóbbinál egyik csaj "rám esett", és együtt landoltunk a földön. Kissé beütöttem a hátsó felem. De azért jó buli volt. Ondol-on aludtunk, én éjfél körül "dőltem ki" (tudom, puha**** vagyok), megint túlfűtötték az emberek... Reggel 5, sötét van. Még alhatunk, nem hajt a tatár. Reggel 7, világosodik. Ezzel bennem is megindul a kisördög. Föl kell kelni. A kikészített pulykából enni próbálok, de elkap az undor tőle. Tegnap megkavarodott kicsit a gyomrom a buliban. De reggelire sem sikerül elpusztítani a madarakat, sőt, ebédre sem. Az emberek hazaviszik a megmaradt húst.
Séta a tengernél, mindenféle marhaság jár az agyacskámban. A víz most elég magas, de hamarosan húzódik vissza a medrébe. Még mindenki alszik. Nyáron is visszatérek ide, megfogadtam. És fürdök egy jót, összesározom magam, ahogy a koreaiak teszik. Tavaly is voltunk Muuido-n, de akkor egy héttel korábban. Vasárnap is gyönyörű idő volt akkor.A társaság most sem volt rossz, de tavaly több haver, jó fej ember jött. Sajnos a mostani nyirkos-nyákos, ködös idő, csontig hatoló hideg széllel kissé elveszi az ember életkedvét. Nem szeretjük ezt. Esőt is mondtak vasárnapra.
Reggeli, pulykaundor alábbhagy, legalábbis, ha fölmelegítjük a húst, meg tudom enni a pulykás szenyót kis főtt zöldbabbal (és magos kenyérrel). Fölmentünk páran a tengerpart mögötti dombra, de "többre nem futotta" az erőnkből. Másnaposság kínozza a nagytöbbséget. A tervezett délután 3 helyett már egykor el akarunk menni. Mi csak kettő előtt mehettünk, mivel késett a buszsofőr. Addig egy ajusshikból és ajummákból álló társasággal haverkodtunk össze. Rendesek voltak, mivel megosztották velünk a makgolijukat és kimcsijüket. Aztán már örültem, hogy indultunk, de ezzel más is így volt. A kompon még, csakis a megszokás kedvéért kimentem fényképezni egy pillanatra. Jól éreztem magam az első nap, de a másodiknál az időjárás nagyon közbeszólt és rányomta a bélyeget a hangulatunkra. Búcsú a tengertől, nem fájdalmas, de nem is örömteli. Csak az izgalom erősödik fel.
Emellett azon agyalok, gyümölcsöt kéne venni. Dugók Szöulban, végül épségben megérkeztünk. Tömeg a metrón, Tapyeong-nál leszálltam, esik az eső. Megvettem a gyümölcsöt, eső erősödik. Futás kimarad. Pedig most jó lenne...
Elnézést a terjengős fejezetért, kicsit kevertem az élménybeszámolót a saját, személyes gondolataimmal... Ki kellett ezt most írnom...
Amúgy meg:
Visszanézvén a négy évet, amit kinn töltöttem, sokszor eszembe jutnak a jó dolgok. De a rosszak is. Néha jól jött volna egy-egy európai diák a laborban, intézetben. Ahogy nézem, osztálytársaim közül a legtöbben kedveltek engem (remélem, valóban úgy volt). Viszont a koreai, kínai vagy vietnámi diákok gyakran klikkesedtek, azokba a közösségekbe nem lehetett beférkőzni. Viszont több indiaival szinte baráti lett a viszonyunk, aminek csak örülni tudok. Ott is megvolt a klikkesedés, de azért jobban befogadtak. . A sportolás-túrázás sokat segített, hogy ne gubózzak be... Viszont egyszer megsértődtem, mikor valaki azt mondta "Te annyit utazol"... -kicsit szemrehányóan, legalábbis én úgy éreztem. Bántott sokáig a dolog, mivel én elég görcsösen igyekeztem akkor, hogy ne lássanak engem beképzeltnek, "királylánynak", főleg nem sznobnak, vagy dölyfösnek. Egyik nap, futás közben is ezen rágódtam. Sajnos, az embernek gyakran utólag jut eszébe a frappáns válasz. Mai eszemmel biztos arra hivatkoztam volna, hogy nekem nincs okosmobilom, nem pózolok az fb-n az új iPad-ommal, vagy tabletemmel. Nem járok kávézókba sem (az sem olcsó mulatság...). Szóval valamennyire egálban vagyunk "pénzszórás" ügyében :) :).
Sok emberrel ismerkedtem meg, haverkodtam össze. De lett pár negatív élményem is ismertségeim között. Nem rajtam múlt, mivel én minden emberhez pozitívan álltam hozzá. Szóval nem én rontottam el a dolgot. Persze én sem vagyok tökéletes... De ha valaki részegen hívogat, és agresszívan beszél velem, olyan beszólásokat tesz nekem (huszonéves létére), amik esetén a 12 éves kamaszok is felháborodtak volna, majmolni akar, vagy épp ítélkezik, kontrollálni akar, azt nehezen tudom tolerálni. Szóval az ilyenek sztornót érdemelnek...
Sajnálom, hogy mostanában sokat "gondolkodom" meg agyalok, csak az idegesség kissé kihozza belőlem a dolgokat. Tudom, mind barátaimtól, mind családomtól is megérdemelnék egy nagy seggberúgást, de ez az igazság :) :). Jövő héten ilyenkor megint túl leszek a maratonon, ha sikerül lenyomni. Warren teljesen futás-ellenes, a legtöbb kirándulásról hazafelé menet nyomat egy elméletet, hogy miért jobb túrázni, mint futni. Jirisanról hazafelé egyik csaj meg is szekált, hogy "most mondhatsz egy cáfoló elméletet". De nincs kedvem nekem most cáfolgatni ezt. Én is imádok túrázni, szerintem a két dolog nem zárja ki egymást. Néha nehéz egyensúlyt teremteni, ha egy jó kirándulás, és egy jó futóverseny van egy időben. A Jirisan-Gayasan túra érdekében is lemondtam az akkor esedékes félmaratont (úgy, hogy már megvolt a rajtszám... Azt mondták eleinte, egy napos lesz a túra, aztán kiderült, kétnapos, blee...), hála az égnek, nem veszett kárba a rajtszámom, egyik csaj megvette (első félmaratonom helyét én is mástól vettem meg az utolsó percben).
Megyek vissza a társasághoz, akik már feladták a reményt, hogy az összes kaját elpusztítsák. Én is teli vagyok, nem bírok pulykát látni egy darabig. Megyünk a srácokkal tűzifáért, tábortűz lesz a tengerparton. Imádom a tábortüzeket. Annyira jó ülni körülötte, énekelni, dumálni. Hamarosan begyulladt, mályvacukrot sütünk, és begyújtjuk a római gyertyákat -mivel öngyújtóval nem megy. Persze ijesztő az egész, vigyázni kell a tűzijátékkal, de azért nem lesz baj. Már észrevettem, Koreában a római gyertyák elég nagy népszerűségnek örvendnek. Legalábbis a közeli boltokban rengeteget árulnak (cigit nem, nem mintha engem érdekelne). De a tűzijáték, megfigyeltem, a tengerparti "bulik" elengedhetetlen része tud lenni. Két fiú belecsobbant a tengerbe "Noormális?"-gondoltam röhögve, mivel elég hideg volt a levegő. Utána pedig rohantak a tűzhöz...
Norebang is volt. Szeretem ezt, akár még Backstreet Boys-ra is tudtunk bulizni (nem mintha utálnám őket). Eszembe jutott, tiniként, több, mint 15 éve majd' meghaltam azon, mikor osztálytársnőim szerelmesek voltak a BSB énekeseibe (Főleg a Nickbe)... Majd a Leonardo DiCaprio-ba... Persze a klasszikusok, többek közt a Sweet Home Alabama, Living on the Prayer vagy épp a Bohemian Rhapsody sem maradt ki a zenei reperoárból... Utóbbinál egyik csaj "rám esett", és együtt landoltunk a földön. Kissé beütöttem a hátsó felem. De azért jó buli volt. Ondol-on aludtunk, én éjfél körül "dőltem ki" (tudom, puha**** vagyok), megint túlfűtötték az emberek... Reggel 5, sötét van. Még alhatunk, nem hajt a tatár. Reggel 7, világosodik. Ezzel bennem is megindul a kisördög. Föl kell kelni. A kikészített pulykából enni próbálok, de elkap az undor tőle. Tegnap megkavarodott kicsit a gyomrom a buliban. De reggelire sem sikerül elpusztítani a madarakat, sőt, ebédre sem. Az emberek hazaviszik a megmaradt húst.
Séta a tengernél, mindenféle marhaság jár az agyacskámban. A víz most elég magas, de hamarosan húzódik vissza a medrébe. Még mindenki alszik. Nyáron is visszatérek ide, megfogadtam. És fürdök egy jót, összesározom magam, ahogy a koreaiak teszik. Tavaly is voltunk Muuido-n, de akkor egy héttel korábban. Vasárnap is gyönyörű idő volt akkor.A társaság most sem volt rossz, de tavaly több haver, jó fej ember jött. Sajnos a mostani nyirkos-nyákos, ködös idő, csontig hatoló hideg széllel kissé elveszi az ember életkedvét. Nem szeretjük ezt. Esőt is mondtak vasárnapra.
Reggeli, pulykaundor alábbhagy, legalábbis, ha fölmelegítjük a húst, meg tudom enni a pulykás szenyót kis főtt zöldbabbal (és magos kenyérrel). Fölmentünk páran a tengerpart mögötti dombra, de "többre nem futotta" az erőnkből. Másnaposság kínozza a nagytöbbséget. A tervezett délután 3 helyett már egykor el akarunk menni. Mi csak kettő előtt mehettünk, mivel késett a buszsofőr. Addig egy ajusshikból és ajummákból álló társasággal haverkodtunk össze. Rendesek voltak, mivel megosztották velünk a makgolijukat és kimcsijüket. Aztán már örültem, hogy indultunk, de ezzel más is így volt. A kompon még, csakis a megszokás kedvéért kimentem fényképezni egy pillanatra. Jól éreztem magam az első nap, de a másodiknál az időjárás nagyon közbeszólt és rányomta a bélyeget a hangulatunkra. Búcsú a tengertől, nem fájdalmas, de nem is örömteli. Csak az izgalom erősödik fel.
Elnézést a terjengős fejezetért, kicsit kevertem az élménybeszámolót a saját, személyes gondolataimmal... Ki kellett ezt most írnom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése