Fáradt...

Azt hiszem, védés előtt lesz még egy  "nagy futás"... Totál a hatása vagyok az október 27-i versenynek. Persze ez pozitív értelemben érthető. Kellett ez a löket az önértékelésemnek, újra embernek érzem magam... Amúgy korcsoportomban (huszonévesek) között hetedik lettem a 48ból... Harmincas-negyvenes nők már többen vannak... Mondtam már a koreai idős generációról, hogy mennyire sportosak, kismilliószor. Szóval védés előtti szombaton is futok, mivel  fokozottan kell a pozitív löket. Lelkiekben is fel kell készülni a dologra... (höhö) és a futás így a felkészülés része. Legalábbis számomra. Elnézést, hogy ennyit írok a futásról. Lehet, ezután sem fog változni, mivel még meg fogok próbálni a közeli és távoli jövőben jó pár felest (nekem a "feles" szó nem a "féldecit" jelenti, gondolom, már tudja a környezetem :) ). Néha a "dupla felesre" is nevezni fogok, bár a legtöbb jövőbeli futásom továbbra is félmaraton lesz. Aki sikerrel teljesítette a maratont, vagy épp a félmaratont, tuti megért. Az első ilyen "erőpróba" teljesítése hatalmas, fenomenális érzés, megismételhetetlen dolog. Az embernek kell pár óra, vagy épp nap, mire elhiszi "igen, megcsináltam". A további "nagy futások" után is megvan az "élmény", de az már másfajta öröm. Ha valaki rendszeresen indul ilyen megmérettetéseken, függővé válik. De inkább ez, mint a pia (höhö)!

  Mikulás napján (December 6án) védek, aminek külön örülök, hogy pénteki nap. Tehát nem fogok "hétvégét veszíteni" a felkészüléssel. Ami szintén jó, hogy délelőtt lesz az egész "buli", tehát nem kell végigizgulnom a napot fél 4ig, hanem délre már talán túlesek az egészen, és délután pihenhetek. Szombatra meg már leszek annyira pihent, hogy tudok örülni, ha sikerrel túlesek  a dolgon (mert miért ne? :) :)). Egyelőre tervezem, Korában maradok még kicsit, postdoc pozíciót is hamarosan elkezdek keresni. Mikor egyik kutató, akivel van közös munkánk kérdezte a terveimet, elmondtam neki. Erre ő: "A hegyek miatt?" (hehehe). Felvilágosítottam, hogy rengeteg szempontot figyelembe vettem... Szakmai meg egyéb személyes dolgok is szerepet játszottak benne... Szóval ideiglenesen a "maradni" opció lép érvénybe...

Fáradt vagyok, fáj a fejem... Hasonló érzésem van, mint a Harry Potter- könyvek szereplőinek, amikor dementorokkal találkoztak. Ugyanis azok elszívták az energiájukat, életkedvüket. Aludni lenne most a legjobb. Annyi mindent szeretnék/tudnék csinálni. Szerencsére elég aktív ember vagyok, sportolok, természetet járok, tudok rajzolni, szeretek fényképezni is. Annyi minden van, amit még megtanulnék, kipróbálnék... Jó lenne... Klassz érzés látni a fényt az alagút végén, azt meg kell hagyni...

Egyes korai lányoknál pedig nincs önzőbb teremtmény a világon...