Gamer, mint meló????

Most olvastam ezt a cikket: 10 dolog, amit Korea jobban tud... Tudtam, hogy a videojátékok, játékprogramok itt sokkal népszerűbbek, és a koreaiak szinte függőek. Néha kollégáimat is látom játszani, főleg a mobiljukon. A StarCraft különösen populáris játék.

 

De sokan, akik profik vagyonokat keresnek vele. Yongsanon állítólag van az egyfajta E-sport stadion, ami olyan stúdió, ahol a gémerek (profi videojátékosok) mérik össze erejüket. Sokaknak meg ez"gamer" a munkájuk, amivel nagyon is jól keresnek... Emellett TV-n is közvetítik ezeket a mérkőzéseket.

Amit olvastam erről a stúdióról, a legfrissebb játékprogramokról adnak hírt, emellett a különböző videojátékos cégek reklámozzák önmagukat.

 Ok, én sosem voltam nagy játékprogram-őrült, a DOS-os játékokat még szerettem, de azon túl nem fejlődött ki bennem az ilyesféle érdeklődés. Lehet, szerencsére nekem más "függőségeim" lettek (höhö).

December van... 5 nap múlva védek (AAAAHHH!!!). Ma kicsit kijött valami honvágy-szerűség. Jó lenne hazamenni az ünnepekre, dehát azéletigazságtalan!!!!!! Tökre várom, hogy ledoktoráljak. Remélem, nem derül ki, hogy nem kellett volna... Szombat reggel csúnyán megszekáltak: "Szeretnél csinálni még egy Mastert?" Nem James Hetfield volt... (Master! Master!). Hát, most nem érzem értelmét...
 Tudjátok, Masters of Puppets... Aki ismeri, érti....

Meghaltam... Második maratonom: avagy a "józan ész" és a "kisördög" háborúja.

Na ma futottam egy nagyot. Megint. Méghozzá a második teljes maratonomat. Azaz megtettem durván a Budapest-Bicske, vagy Győr-Mosonmagyaróvár távot autóúton (az előbbi, az autópálya miatt Darwin-díjas ötlet lenne...)
Most néztem meg a neten: kocsival kb. annyi a távolság. Csak az összehasonlítás kedvéért írom. Nem öndicshimnusz, de imádok erről írni, mivel büszke vagyok arra, hogy sportoló (hosszútávfutó) lettem :). Még ha amatőr is.

Mivel tudom, öndicséret büdös, kicsit komolyra fordítom a szót. Fél 10re kellett ott lenni, a futóklubosok időben ott voltak. Yeouido-n zajlott a verseny. A Han-folyó, illetve az egyik, oda bemenő mellékfolyó mentén szaladtunk. Amúgy egész nap szinte csak csokit ettem csokival, ilyenkor szabad (jó ürügy a maraton a csokizásra). Négyen szaladtuk a teljes maratont, mondanom sem kell, én voltam köztük az egyedüli csaj. Szép idő volt, aminek örültem nagyon. Csak a futónacim esetén volt némi bibi. Méretre stimmelt, de egy nálam alacsonyabb (emiatt tömzsibb) emberre tervezték...Túl magas vagyok a koreai standardhoz.... Megoldottam térdzokni, és egy hirtelenjében vásárolt sort segítségével (beszereztem fülvédőt is). Az egyik futóklubos srác már régebb óta ismer, és ő mondta, fura engem naciban látni, mivel eddig mindig sortban feszítettem. Sajnos a héten kijött rajtam a hidegallergia (combomon csalánkiütés-szerű foltok), mikor -5 fokban kocogtam (harisnya nélkül), de ma kellemes meleg volt. Emiatt nem kockáztattam, ami lehet, buta döntés volt. Már az elején éreztem, túlöltöztem... Utólag, szakvéleményeket olvasva is megállapítottam a "túlöltözés"-dolgot. 10 fok felett sort és rövid ujjú ajánlott.

 Téli futós outfit... Csak úgy koreai módon sortot kell húzni a cicanacira (höhö). Aztán hidegebb időkben még egy réteg  pulcsi, harisnya, sál, sapka, kesztyű, és hajrááá!!!! :)

A "maratonos csapat"...Kemény három (ok, négy) ember vállalta be.

 10kor indulás, csak a teljes maratonosoknak. A többi futás dél körül kezdődött. Az első szakaszon tuti azzal hibáztam el, hogy gyorsan futottam (futóklubos srácok szerint is). Félmaraton-szinten ez jó lett volna, de full maraton esetén annyira nem szerencsés. Nem tudom az időmet, de szerintem ez egyéni csúcs lett volna. 10km-től lehetett chokopie-t és Poccari Sweat-et fogyasztani. Nem volt ez olyan nagyszabású, mint Chuncheon. Ott volt min nevetni, rengetegen szurkoltak nekünk, emellett nem "oda-vissza" ment, hanem "körben". Ami viszuont tetszett  hogy 2-3km-enként voltak frissítőpontok, ahol legalább vizet tudtunk inni. Most eléggé kiszáradtam, így vedeltem a lötyit.

30km után volt a holtpont, ahogy a szakvélemények mondják. 31km után konkrétan eltört a mécses, annyira lemerültek az energiáim, hogy nem emberi. Ekkor éreztem igazán azt a "belső hangot" (ami lehet, a józan ész sugallata volt), ami arról akart meggyőzni, adjam fel (sok futótól hallottam hasonlót). De a kisördög is ott motoszkált bennem "ezt be kell fejezni!" Ekkor már elég ádáz csatát vívtak egymással...
 Hamar túllendültem ezen, de 32kmtől, amikor a félmaratonosokkal (össze)futottunk, pár ismerős arcot is láttam, akik megjegyezték a piros (teljes maratonos) rajtszámom esetén, hogy én tuti jobban kikészültem, mint ők (sok emberen látszott, kimerült, így besétált). De azután meg kellett állnom minden km után egy kicsit. 1-2 percre, sétálni. 37km körül pár, félmaratonos ajusshi akart velem "flörtölni" ("házas vagy?"), de már nevetni-beszélni sem volt erőm. Ha félmaratont csináltam volna (eredetileg azt akartam, csak lemondtam a novenberi maratont Jirisan miatt, emiatt írtam ezt át teljesre), tuti szakadtam volna rajtuk. Utols 3km-nél a teljes maratonos ajusshi-k mondogatták nekem, meg ne álljak. Végül sikerrel célba értem, az időjelző 4 óra 5 percet mutatott (ezúttal lehetett hinni neki), ami 5 perccel (5 és fél) jobb, mint az októberi maratonom. A kisördög most győzedelmeskedett, én lefutottam a második maratonomat. 4 óra alá lenne jó menni, de majd talán egyszer...
 Végülis, most lehet hinni az időzítőnek:

 Érem... A 42.195km a legszebb rajta :) :)

 

Az öltözőben azonban elsírtam magam. A kimerültség mellett kijött rajtam az a sok s**r feszültség, izgalom, kétség, amit mostanában érzek. A futás, fizikai fáradtság kihozta. Mikor megnyugodtam és átöltöztem, akkor megtaláltam a futóklubos fiúkat. A két maratonos srác ott volt, és mondták, aggódtak, mivel látták, túl gyors vagyok (ahhoz képest, hogy csajként csináltam). A negyedik emberről meg az a pletyka terjeng, hogy holnap is maratont akar futni... NOOORMÁLIS??? :) :)

Szóval mire visszatértem  a campusra, megnyugodtam, sőt, már tudok is örülni a dolognak. Talán a célt is elértem: Lefárasztottam magam annyira, hogy ne fo***k annyira a védés miatt!!!  (höhöhö)

A következő teljes szerintem a Seoul Intenational Marathon lesz márciusban. Nekem nincs bajom a hidegben futással, hiszen a hideg ellen föl lehet öltözni. Nulla fok felett én simán futok hosszú távot (-10 fokokban már nem vállalnám, bár akkor is rendesen edzem naponta). Sőt, hidegben is szoktam kocogni (rendesen futni). Decemberre már nincsenek futások meghirdetve....:( Januárban, lehet, inkább túrázni fogok hétvégente. Februárban azonban már nincsenek őrült hidegek, szóval akkor már minden lehetséges :). Jól esik, hogy a futóklub emberei bírnak, és "csapattagnak" tekintenek. Talán kicsit "gyökértelennek" érzem magam manapság, emiatt jelent sokat "tartozni valahová".

Másnap: Nagyobb izomlázam van, mint az október végi maraton után, feszül a combom rendesen, de vállamat is érzem. De járni-lépcsőzni tudok. Ma reggel inkább pihentem, kell a regeneráció. Mint minden (a legtöbb) fiatal, én is szeretnék jól kinézni. Azért jó érzés, ha a tükörből egy sportos, energikus ember néz vissza... Nem(csak) hiúság kérdése az egész.Nem vagyok fogyiszakértő, de olvastam pár dolgot. Sok ember ott hibázza el, ha le akar fogyni, hogy elkezd éhezni, vagy kipróbál fogyitablettákat, illetve mindenféle csodadiétát. Az éhezéssel csak blokkolják az anyagcserét, megszólal a vészcsengő, a szervezet takarékra kapcsol. Ha meg az ember visszatér a rossz szokásokhoz, akkor is fuccs az egésznek. Ami meg a fogyitabit illeti, használati utasításban is benne van, hogy nem helyettesíti a helyes táplálkozást és a rendszeres mozgást azok a bogyók!!!  Csak táplálékkiegészítők.
Olvastam olyant is, hogy volt, aki az általa olvasott diétákból betartotta azokat az utasításokat, amik NEKI TETSZETTEK, így nem szenvedett, és sikerrel lefogyott. Emellett tartósan, mivel a helyes táplálkozást tudta tartani. Sport is nagyon fontos, de csak olyan mozgásforma, amit szeretünk csinálni, különben nonszensz az egész. Szóval ennyit akartam mondani. Nem okoskodom, csak leírom ezeket. Sosem diétáztam igazán, próbáltam helyesen enni. Bár most, védés árnyékában voltak kisebb "kilengéseim", bár belefér. Nem lettem stresszevő... szerencsére. Combból-fenékből lenne jó kicsit leadni, de azért jó látni, hogy nem vagyok löttyedt a kényes részeken!!! 

Mennyire igaz...

Egy hét múlva ilyenkor már nagy eséllyel túl leszek a dolgon... Háát, örülök, mint kismajom a farkának... Azaz, örülni fogok, ha sikerül!!! Most be vagyok rezelve!!! Egyik percben annyira bizakodó vagyok, hiszek benne, hogy a dolgok menni fognak. Máskor meg azt érzem, egy sötét alagútban járok... Nehéz így, egyedül... :( :( 

Amúgy lehűlt az idő, tegnap este megszívtam... Hát, elkezdődött a harisnyaszezon, ojje... Szerencsére holnapra nem mondanak rossz időt. Rég volt már "nagy futás", izgatott vagyok, de nagyon... Tudom, sokan ilyen hidegben Darwin-díjas ötletnek tartanák a maratont (höhö). Persze rendesen fel kell öltözni, és hajrá!!!

Na még egy dal ettől a dilis duótól...

Azt hiszem, bírom őket! :)

Amúgy ma van hivatalosan az amerikai hálaadás. A pulykázás már szombat-vasárnap megvolt részemről. Egy darabig nem fog hiányozni a pulyka nekem... Itt, Koreában nem gyakori a pulykahús. Otthon néha sütöttünk, de itt háromszor ettem pulykát összvissz: Egyszer 2010-ben, karácsony előtti síelős kiránduláson. Majd 2012-ben, mikor "elcsaltak" a hálaadási bulira. Meg most, ismét hálaadáskor, mikor Damoklész kardjaként lebeg fejem fölött a doktori védésem, és előtte még tengert akartam látni...

 A kép jelentése: "Boldog hálaadást! Hálás vagyok a családomért és barátaimért. Na és a futásért" (höhö). Hamarosan megyek is...

Ez beteg!!!-노라조 (NORAZO) - 야생마 (Wild Horse)

Ha a Gangnam Style vagy a The Fox nem elég, most megint megjelent egy újabb "ígéretes utód, ha az ember valami dilis dologra vágyik. Norazo a zenekar neve, Wild Horses a dal. És a Gangnam Stlye -hez hasonlóan szerepelnek pacik a dalban. Aztán az énekesek kentauraknak öltöznek, ezen annyit röhögtem :) :). PSY babérjaira akarnak ezek a lököttek törni? Amúgy úgy nézem, Jeju-n játszódik a klipp!!!Feldobta ez a napomat...

Madness...

Szakad a hó...Az én agyam is érzem, szét fog szakadni... Azaz felrobbanok. Megint az ostobenkó elvárások... :(. De legalább a maratont lefuthatom. Aztán a jövő hét rémálom lesz, tudom. Több cikket is el akarok küldeni. Eddig senkinek sem volt ideje megnézni őket... :( Mindig valami kifogás, mindig valami más fontosabb. A többiek munkájára érdekes módon mindig jut idő.  Tőlem elvárják, hogy legyek türelmes, segítőkész, jó fej, alkalmazkodó, de én senkitől sem kapom vissza ezt... Csak akkor vagyok fontos, ha valami segítség kell tőlem... Gyakorlom a védést, csak úgy, egyedül. Reggelente, míg nincs benn senki. Frusztrálnak az emberek, az állandó zsúfoltság, a gyökértelenség. Viszont egy csomó ember hiányzik, de rettenetesen... Szóval frusztrált vagyok. Jövő hét csütörtökön indiai osztálytársam/barátom véd, péntek reggel pedig én szeretnék túlesni rajta. Érzem, jó lesz, szinte érzem a megkönnyebbülést, amit akkor fogok érezni, ha sikerül a dolog. Aztán télen a kutatás, munkakeresés meg egyebek mellett arra is fókuszálni fogok, hogy jól érezzem magam. Karácsonyt, ha minden jól megy, túracsoportos ismerősökkel töltöm, és "művelődünk" kicsit Szöulban. Azaz pár múzeumot megnézünk... A Trick Eye Museum már nagy vágyam, csak eddig nem volt kivel mennem... Síelni is szeretnék menni, na meg túrázni jó sokat. Nem fogok görcsölni, sem stresszelni, nem éri meg. Szombaton mindenesetre megkínzom kicsit a futóizmaimat és jó lesz!!!!

Remélem, találok jó munkahelyet, ahol emberként kezelnek. A postdoc állás mellett már tuti, lehet esélyem, hogy saját magánszférám legyen (rendes fizetés mellett). Koleszba szívesen laknék továbbra is, de kizárólag egyágyas szobába. Már a szobatársaim jelenléte is idegesít. Talán az is közre játszik, hogy tipikus koreai lányok, akik annyira el vannak merülve a saját világukba, hogy nem emberi. Félénkek, na... Már elegem van kicsit, hogy éjfélkor hazajön a csaj és hangosan tesz-vesz. Pesten jobb volt koleszosnak lenni...Az ottani emberek legalább jó fejek voltak...

Egyik futóklubos ismerősöm írta nekem "A múlt egy szellem, a jövő egy álom. Amink van, az a jelen. Gondolj erre most, és ez motiválni fog". Ez tetszett :).

Volt pár pillanat, amikor ki tudnék szaladni a világból. Most sem vagyok másképp... Majd szombaton, a maratonon kifutom magamból a dolgokat...

Gondolatok a tenger mellett

Szombat este, Muuido-n. Épp a hálaadási pulykák elpusztításán fáradozik a társaság (nem túl nagy sikerrel...). A töklepény ismételten finom volt, az fogyott leginkább. A Nap lemenőben. Kedvem támadt egy kis sétára, csak úgy, egyedül. A tenger alacsonyan áll, és ki akartam tisztítani a fejem. Elsétáltam a tengerig. 13 nap a védésig, de már mondhatni, 12. Izgulok, próbálok rá nem gondolni, de nagyon-nagyon félek. Odaértem a sáros részre, a  pocsolyákat átugrottam.  Vagy átszökdécseltem rajtuk. Érdekes módon, nem ázott be a bakancsom, meg koszos sem lettem. Belenyúltam a tengerbe. Nem hideg, egyáltalán nem. Jó lenne egyszer nyáron is visszajönni és fürödni itt a vízben.

 Annyira gyorsan elment ez a négy év. Emellett lassan is. Néha éreztem, rohan az idő. Néha pedig mintha valami varázsló lelassította volna az idő kerekét... Szeretem a Harry Potter-könyveket. 2010 január 6án, mikor leszállt velem a gép, nem hittem, hogy eddig eljutok. "Úgyis fel fogod adni"-mondta valaki. Utálom az álomtörőket. Néha tehetetlen haragot érzek valamennyi ember iránt, akik "huhognak", akik próbálnak lebeszélni. Tuti másoknak is jelen vannak ilyen emberek az életében. Hála az égnek, Családomtól mindig megkaptam a szükséges lelki támogatást, de azért találkoztam pár "negatív" emberkével, "úgysem fog sikerülni" beszólással. Nálam a "pozitív visszacsatolás"-dolog tökéletesen működik. Emlékszem, németből akartam nyelvvizsgázni, két nagyon jó tanárnő készített fel, akik követeltek, de megadták a kellő biztatást, motivációt. Persze én is sokat készültem rá. Angolból kicsit nehezebb volt a helyzet, ugyanis egy olyan "tanártól" (mostani agyammal már nem nevezem annak) vártam a felkészítést, aki folyton "visszahúzott", éreztem, hogy hátráltatott. Ezután egy rendes tanárnő segítségével (persze itt is sokat készültem rá, mert hiába van a jó tanár, ha mi nem tanulunk...) sikerrel letettem, nem sokkal érettségi előtt. Ez csak egy példa. Másrészt pedig próbálok röhögni rajtuk: "Sajnálom, hogy olyan sivár, unalmas életed van, hogy az enyémmel kell foglalkoznod" (höhö). Komolyan, az ilyen huhogást eléggé szánalmasnak találom. Vagy azt, ha valaki, bár nem mondja, de elégtételnek érzi, ha a másiknak nem jön össze valami. A negatív visszacsatolás viszont nem működött tökéletesen, de néha pont jól jött. Az embernek kell néha egy-egy s**gbe rúgás, különben elbízná magát... :). Viszont a "tudom, hogy megcsinálod" mondatok rengeteget jelentenek nekem. De csak akkor, ha "őszintének" érzem ezt a dolgot.
Amúgy meg:

Egyik pillanatban nagyon is optimista vagyok, és tényleg elhiszem, hogy összejönnek a dolgaim. De vannak percek, mikor elbizonytalanodom. Bár szerintem sokan vannak így.


 Visszanézvén a négy évet, amit kinn töltöttem, sokszor eszembe jutnak a jó dolgok. De a rosszak is. Néha jól jött volna egy-egy európai diák a laborban, intézetben. Ahogy nézem, osztálytársaim közül a legtöbben kedveltek engem (remélem, valóban úgy volt). Viszont a koreai, kínai vagy vietnámi diákok gyakran klikkesedtek, azokba a közösségekbe nem lehetett beférkőzni. Viszont több indiaival szinte baráti lett a viszonyunk, aminek csak örülni tudok. Ott is megvolt a klikkesedés, de azért jobban befogadtak. . A sportolás-túrázás sokat segített, hogy ne gubózzak be... Viszont egyszer megsértődtem, mikor valaki azt mondta "Te annyit utazol"... -kicsit szemrehányóan, legalábbis én úgy éreztem. Bántott sokáig a dolog, mivel én elég görcsösen igyekeztem akkor, hogy ne lássanak engem beképzeltnek, "királylánynak", főleg nem sznobnak, vagy dölyfösnek. Egyik nap, futás közben is ezen rágódtam. Sajnos, az embernek gyakran utólag jut eszébe a frappáns válasz. Mai eszemmel biztos arra hivatkoztam volna, hogy nekem nincs okosmobilom, nem pózolok az fb-n az új iPad-ommal, vagy tabletemmel. Nem járok kávézókba sem (az sem olcsó mulatság...). Szóval valamennyire egálban vagyunk "pénzszórás" ügyében :) :).

 Sok emberrel ismerkedtem meg, haverkodtam össze. De lett pár negatív élményem is ismertségeim között. Nem rajtam múlt, mivel én minden emberhez pozitívan álltam hozzá. Szóval nem én rontottam el a dolgot. Persze én sem vagyok tökéletes... De ha valaki  részegen hívogat, és agresszívan beszél velem,  olyan beszólásokat tesz nekem (huszonéves létére), amik esetén a 12 éves kamaszok is felháborodtak volna, majmolni akar, vagy épp ítélkezik, kontrollálni akar, azt nehezen tudom tolerálni. Szóval az ilyenek sztornót érdemelnek...

Sajnálom, hogy mostanában sokat "gondolkodom" meg agyalok, csak az idegesség kissé kihozza belőlem a dolgokat. Tudom, mind barátaimtól, mind családomtól is megérdemelnék egy nagy seggberúgást, de ez az igazság :) :). Jövő héten ilyenkor megint túl leszek a maratonon, ha sikerül lenyomni. Warren teljesen futás-ellenes, a legtöbb kirándulásról hazafelé menet nyomat egy elméletet, hogy miért jobb túrázni, mint futni. Jirisanról hazafelé egyik csaj meg is szekált, hogy "most mondhatsz egy cáfoló elméletet". De nincs kedvem nekem most cáfolgatni ezt. Én is imádok túrázni, szerintem a két dolog nem zárja ki egymást. Néha nehéz egyensúlyt teremteni, ha egy jó kirándulás, és egy jó futóverseny van egy időben. A Jirisan-Gayasan túra érdekében is lemondtam az akkor esedékes félmaratont (úgy, hogy már megvolt a rajtszám... Azt mondták eleinte, egy napos lesz a túra, aztán kiderült, kétnapos, blee...), hála az égnek, nem veszett kárba a rajtszámom, egyik csaj megvette (első félmaratonom helyét én is mástól vettem meg az utolsó percben). 

Megyek vissza a társasághoz, akik már feladták a reményt, hogy az összes kaját elpusztítsák. Én is teli vagyok, nem bírok pulykát látni egy darabig. Megyünk a srácokkal tűzifáért, tábortűz lesz a tengerparton. Imádom a tábortüzeket. Annyira jó ülni körülötte, énekelni, dumálni. Hamarosan begyulladt, mályvacukrot sütünk, és begyújtjuk a római gyertyákat -mivel öngyújtóval nem megy. Persze ijesztő az egész, vigyázni kell a tűzijátékkal, de azért nem lesz baj. Már észrevettem, Koreában a római gyertyák elég nagy népszerűségnek örvendnek. Legalábbis a közeli boltokban rengeteget árulnak (cigit nem, nem mintha engem érdekelne). De a tűzijáték, megfigyeltem, a tengerparti "bulik" elengedhetetlen része tud lenni. Két fiú belecsobbant a tengerbe "Noormális?"-gondoltam röhögve, mivel elég hideg volt a levegő. Utána pedig rohantak a tűzhöz...

Norebang is volt. Szeretem ezt, akár még Backstreet Boys-ra is tudtunk bulizni (nem mintha utálnám őket). Eszembe jutott, tiniként, több, mint 15 éve majd' meghaltam azon, mikor osztálytársnőim szerelmesek voltak a BSB énekeseibe (Főleg a Nickbe)... Majd a Leonardo DiCaprio-ba...  Persze a klasszikusok, többek közt a Sweet Home Alabama, Living on the Prayer vagy épp a Bohemian Rhapsody sem maradt ki a zenei reperoárból... Utóbbinál egyik csaj "rám esett", és együtt landoltunk a földön. Kissé beütöttem a hátsó felem. De azért jó buli volt. Ondol-on aludtunk, én éjfél körül "dőltem ki" (tudom, puha**** vagyok), megint túlfűtötték az emberek... Reggel 5, sötét van. Még alhatunk, nem hajt a tatár. Reggel 7, világosodik. Ezzel bennem is megindul a kisördög. Föl kell kelni. A kikészített pulykából enni próbálok, de elkap az undor tőle. Tegnap megkavarodott kicsit a gyomrom a buliban. De reggelire sem sikerül elpusztítani a madarakat, sőt, ebédre sem. Az emberek hazaviszik a megmaradt húst.

Séta a tengernél, mindenféle marhaság jár az agyacskámban. A víz most elég magas, de hamarosan húzódik vissza a medrébe. Még mindenki alszik. Nyáron is visszatérek ide, megfogadtam. És fürdök egy jót, összesározom magam, ahogy a koreaiak teszik. Tavaly is voltunk Muuido-n, de akkor egy héttel korábban. Vasárnap is gyönyörű idő volt akkor.A társaság most sem volt rossz, de tavaly több haver, jó fej ember jött. Sajnos a mostani nyirkos-nyákos, ködös idő, csontig hatoló hideg széllel kissé elveszi az ember életkedvét. Nem szeretjük ezt. Esőt is mondtak vasárnapra.

Reggeli, pulykaundor alábbhagy, legalábbis, ha fölmelegítjük a húst, meg tudom enni a pulykás szenyót kis főtt zöldbabbal (és magos kenyérrel). Fölmentünk páran a tengerpart mögötti dombra, de "többre nem futotta" az erőnkből. Másnaposság kínozza a nagytöbbséget. A tervezett délután 3 helyett már egykor el akarunk menni. Mi csak kettő előtt mehettünk, mivel késett a buszsofőr. Addig egy ajusshikból és ajummákból álló társasággal haverkodtunk össze. Rendesek voltak, mivel megosztották velünk a makgolijukat és kimcsijüket. Aztán már örültem, hogy indultunk, de ezzel más is így volt. A kompon még, csakis a megszokás kedvéért kimentem fényképezni egy pillanatra. Jól éreztem magam az első nap, de a másodiknál az időjárás nagyon közbeszólt és rányomta a bélyeget a hangulatunkra. Búcsú a tengertől, nem fájdalmas, de nem is örömteli. Csak az izgalom erősödik fel.

 

 Emellett azon agyalok, gyümölcsöt kéne venni. Dugók Szöulban, végül épségben megérkeztünk. Tömeg a metrón, Tapyeong-nál leszálltam, esik az eső. Megvettem a gyümölcsöt, eső erősödik. Futás kimarad. Pedig most jó lenne...

Elnézést a terjengős fejezetért, kicsit kevertem az élménybeszámolót a saját, személyes gondolataimmal...  Ki kellett ezt most írnom...

Szigetelünk

Mégis elmentem Muuidora, a hálaadási bulira. Annyira ki akartam mozdulni, meg éreztem, hogy most ez kell. Elegem volt/van most kicsit. Már okokat fejtegettem. Most tengert akartam. Nem bántam meg, jól éreztem magam,de a tavalyi jobb volt. Szóval szombat reggel korán mentem Ori-ra, ahol a találkozó volt. Még senki nem érkezett meg és a buszt sem láttam, de hamarosan jött a mustársárga járgány. Aztán pár ember is. Következő megálló Suwon volt, ahol többen felszálltak. Muudio mellett idegesített, hogy mindig megálltunk. A kompnál várni kellett egy kicsit a másik buszra. Aztán kis tolatás-rendezkedés után a kompon voltunk. Hamarosan megérkeztünk a tengerpartra, és először csípős csirkét kajáltunk ebédre. Én ezt tavaly nagyon szerettem, idén is ízlett. Ezután játszottunk, járkáltunk, nézelődtünk a környéken.A sziklák még mindig gyönyörűek voltak...

 Most először próbáltam ki az itt nagyon népszerű római gyertyát... Félek a tűzijátékoktól, petárdáktól, a csillagszóró volt eddig az egyetlen pirotechnikai bigyó, amit biztonsággal kezeltem.

 Amúgy élveztem a dolgot...

 Nooormális???

 Norebang, jó volt.

 A második nap azonban elromlott az idő. Lehűlt, ködös, kellemetlen volt a levegő. Próbáltunk túrázni, de szinte semmit sem lehetett csinálni.

 Cigi nem kapható

 Kicsit túráztunk...

Fáradt

Este 10 múlt, lassan fekszem. Most Metallicát hallgatok, ami most előkelő szerepet foglal el zenei repertoáromban. Talán a kicsit zaklatott lelkiállapot hozzájárult, hogy visszatérjek a klasszikus kemény rockhoz. 

 8 nap a következő "nagy futásig". 14 nap a védésig. Próbálok nem izgulni, de nem megy. Barátaim folyamatosan nyugtatnak, nem lesz baj.  A "nagy futás" pedig kell a lelkiekben felkészüléshez. Most hétvégén is kimozdulok. A védést illetően a ppt készen van, bár tudom, hogy még sokat fogom kozmetikázni.... Fáradt vagyok, de nagyon. Rengeteget kísérleteztünk az elmúlt két hétben.. Persze ez szerencse kérdése is, nekem is voltak "holtpontjaim". Amikor hosszú ideig "nem jött semmi", aztán most ősszel az élet ismét úgy hozta, hogy találtam pár érdekességet. Tudom, büszkének kéne lennem, hiszen sokat dolgoztam vele, és lett elég sok érdekes eredményem ("good data"). Jó "együtt látni", azt a sok 'okosságot", amiket összehoztam. Azonban néha bosszant, hogy én egyedül "kínlódtam a dolgokkal" . Tőlem meg elvárják, hogy tanítsak, "képezzek ki" embereket. Vegyesek az érzéseim. Egyrészt, örülök, hogy végezhetek, hogy végre van esélyem arra, hogy "igazi" kutatóvá váljak. Szeretem a molekuláris biológiát, és szeretnék még fejlődni, megismerni pár dolgot. Szeretnék még kicsit itt maradni. Nem örökre, de 1-2 év mindenképp hasznos lesz rám nézve. Sok mindent szeretek itt, amiről már annyit meséltem. Tudok itt élni, egyelőre azt mondom. Többek közt azért, hogy itt megbecsülik a végzettséget, és tényleg van pénz a kutatásban. Nem vagyok karrierista, de azért egyetem után 4 év PhD, főleg külföldön, angolul, azért "már valami"... Tényleg jó érzés, hogy a szakmai dolgok mellett megtanultam jól angolul (bár natív angol ismerőseim többször is mondták, "olyan aranyos akcentusom van"). Emellett sokkal talpraesettebb lettem, ha a személyiségi változást nézzük. Tudom, öndicséret büdös...(hehe, a "lol" továbbra is tiltólistán van az én szókincsemben). Bár még mindig nehéz nemet mondanom mindenre, bár már fejlődtem ebben is.


Szóval tegnap dumáltunk egyik osztálytársnőmmel, hogy a koreaiak mennyire "merevek", szeretik kerülni a fizikai kontaktust, ha nem családtagról van szó. Legalábbis a  koreai fiúk elég határozottan mondták neki. Persze vannak kivételek. Egyik régebbi (koreai) kollégám, akivel szinte haveri volt mindig a viszonyunk, most ellátogatott a laborba, és szinte a nyakamba ugrott. Igaz, őt nagyon bírtam, és ő is bírt engem. Azért bejött a "nyugati kultúra", és az emberek (főleg a fiatalok) fogékonyak rá. Való igaz, itt az emberek általában "biccentenek" az ismerősöknek. Vicces sztori: Az magyarok mesélték valamelyik korábbi követségi találkozón (talán az elsőn, amire elmentem), hogy a reptéren összefutottak további magyarokkal. Amikor azok "biccentettek" nekik, akkor lecseszték őket, hogy "Nooormális?" (höhö). A legutóbbi követségi összejövetelen nagyon aranyosak, közvetlenek voltak az emberek. Pár emberrel (akik "ismerős arcoknak" számoltak ) puszival köszöntünk el, hiszen "Magyarországon is szokás"... :). Most sajnálom, hogy a régi koreai nagykövetnek, Lengyel Miklósnak lejárt a szerződése. Az új nagykövetet, Csaba Gábort még nem ismerem, de mindenképp ott leszek a találkozón, ha úgy adódik.

Hogy Magyarországra mikor megyek legközelebb, az is kérdéses. Eddig mindig adott volt a nyári (főleg augusztusi) hazaút, de most bonyolultabb a szitu. Ugyebár februárban megkapom a doktorimat hivatalosan is (ha sikerül a védés, de miért ne sikerülne?). Még postdoc pozíciót is kell találnom, addig a laborban maradok. Jó lenne nyaranta megoldani, mint mindig, bár kétlem, hogy a leendő munkahelyemen fél év után elengednek. Gyanítom, hogy munkába állás előtt próbálom megoldani valahogy... Évente egyszer továbbra is jó lenne. 

Bocsánat, hogy hosszú voltam, de   most valahogy "eldugult az agyam"... Fáradt vagyok, nincs kedvem semmihez. Soha nincs csönd, ez a nagy bajom. Mindig a szörcsögés, koreai nyivákolós duma, krákogás, affektálás, elvárások, már hasít az egésztől a fejem. Jó lenne fizikailag is egyedül lenni kicsit, de sajnos soha nincs olyan. Annyi minden van most az agyamban, hogy nem emberi...

Tudom, örülnöm kéne (és örülök is), hogy ott van a családom, vannak haverjaim, sőt, olyan emberek is, akiket barátoknak mondhatok. Sosem játszottam meg önmagam. Bár többen is félreértettek, mikor akik hétvégente láttak, és észrevették, szeretek ökörködni  egy jó kirándulás során. Mint bárki más.  Egy régi, ELTE-s haverommal azt taglaltuk pár hete, hogy "inkább bírjanak kevesebben azért, aki vagyok, mint sokan azért, aki nem vagyok". Ez annyira igaz...  Annyira szeretnék a védésen jól szerepelni, de  annyira félek tőle. Legalább 40 perc tuti lesz az előadásom (Disszertációm kicsit több, mint 130 oldal, persze így mindenestül...). Rossz belegondolni. Tudom, naponta átveszem, futok egy nagyot egy héttel előtte, és minden rendben lesz. Próbálok optimista lenni és mosolyogni. Menni fog... Két hét múlva ilyenkor talán már túlesek az egészen.

höhö

Tudom, ez szlovákul van, de akkor is, jó kis ska! Kb. ilyen fílingem lehetett érettségi után!! Magyarul, nagyon örültem neki, hogy végre megvan, mehetek egyetemre!

...

Végre lehet újra zenét posztolni! Egyik kedvenc zenekarom a Shinedown... Hát, most kissé zavaros időszakom van. Kísérletezem, készülők a védésre. Emellett sportolok, próbálom úgy alakítani a dolgaimat, hogy ne csak az elvárásoknak való megfelelés legyen a középpontban. Hideg van. Tulajdonképpen élvezem, jól esik ilyenkor is futni.  

Havazik

Szakad a hó, már nálunk is hózáporok vannak. November közepén. Szombaton még csak a Jirisan csúcsán volt némi hó, most meg már sokkal több esett állítólag... És májusig tuti megmarad... Tavaly legalábbis úgy történt. Vegyes érzések: még élvezném az őszt kicsit... De azért örülök.

Talán nem fogok megbetegedni a hétvégi túra miatt. Eléggé hasít a fejem most...
Most is ginzenges csirkeleves volt a menzán, hogy megelőzzem a megfázást, olyant ettem... Így néz ki... A pipi egyébként nem volt olyan nagy, mint a képen. De jól esett a főtt csirkehús :).

 Ha jól leszek továbbra is, és ha jól fogok állni a dolgokkal, lehet, elmegyek Muuido-ra jövő hétvégén hálaadási bulira. Mennék is meg nem is... Jelenleg épp ebben a stádiumban vagyok...Mennék, mivel elegem van kicsit. Mindenki szörcsög körülöttem, és ha már emberek között vagyok, sokkal jobban érzem magam a haverjaim között... Múlt éjjel hasfájára ébredtem. Szobatársam hajnali háromkor feküdt le... Emellett még sokáig nyomatták az ágyban a kütyüt... Ennyire függők... Annyira elegem van kicsit, hogy nincs egy hely, ahová elvonulhatnék, és csak én vagyok. Reggel a laborban, egész nap ott, zsúfoltság. Este haza, szobatársak, akik bár lehet, kedvesek, de tipikus koreai csajok. Már sokat meséltem, mennyire utálom, hogy folyton emberek között... mégis egyedül... Félek kicsit a jövőtől, hogy hogyan fogom megállni a helyem a későbbi munkahelyemen. Hogy lehet-e mellette "életem". Mondjuk sportnak csinálni fogok helyet...

Szél és hideg a Gayasan csúcsán

Nyolc a banda egy része elindult: A többség a Haiensa-hoz ment, de én azt már láttam, inkább a hegycsúcs érdeket. Heten indultunk, de négyen föladták... Megérte felmenni, a hideg és a szél ellenére is...
Nyújtás...

 Eléggé fújt a szél, hideg volt, de azért megérte!!!

 Haiensa...

Az út hazafelé hosszú volt. Dajeon-nál álltunk meg, eredetileg fél órára, de tankolási problémák miatt több, mint egy óra lett belőle... Addig nevettem kicsit az ajummákon, akik trot-ra buliztak a lemezbolt előtt (heheh). Cheonnan és Pyeongtek között szörnyű dugók voltak, a féknyikorgás idegesítő volt. De aztán kikeveredtünk belőle. Egyik ismerősöm annyira fanatikus volt, hogy misére akart este 9 körül menni... Én helyében nem tettem volna. Ugyanis az egy dolog, hogy fáradt voltam, másnap meló. De ami még nyomósabb ok: büdösnek éreztem magam. Ezen a hétvégén a "ne fürgyé le" üzemmód lépett érvénybe. Nem lehetett kulturáltan zuhanyozni, és én meg túl koszosnak büdösnek éreztem magam ilyen dolgokhoz...