Ötödik félmaratonom, 30 fokban, de tenger mellett!

Másnap reggel 6kor ébredtem, és nem álltam ellen-belementem kicsit a tengerbe, és sétáltam a vízparton. Annyira élveztem. Nem mertem belemenni nagyon, mert egy kicsit félek a cápáktól. Lehet, ok nélkül, de akkor is. Hallottam pár balesetről már...

Angol stílusú kávézó a szállónk mellett: ez a gumicsizma és vízforraló virágokkal olyan vicces!

 Még képek a reggeli tengerpartról...

Reggeli készülődés után indultunk a verseny színhelyére. Egy bakit találtam a szervezésben: Reggel 10kor kezdődtek a futások, amikor már nagyon meleg volt. Sétáltunk a verseny színhelyére. Csak a rajtszámomat vittem magammal, a cuccaimat a szállóban hagytam, ahogy a legtöbb ember. A chip most karszalag-szerű volt, amit a cipőre kellett tenni. Emlékszem, márciusban, első futásomon ezt karszalagnak néztem, és a csuklómra raktam... hehe.. Most viszont segítettek nekem felhelyezni.

Indulás előtt megnéztem a hastáncosokat, k-pop táncosokat. Ezek után két, fitneszedző csajjal lehetett tornázni, akiknek kissé Rubint Rékás volt a stílusuk... :) Egyébként jó bemelegítő gyakorlatokat mutattak. Közben meg ronggyá röhögtem magam: A közelemben tornázott egy afro srác, párducmintás felsőben  rázta a hátsóját, hehehe. Kicsit vicces volt. Nem maradt ki a PSY Gentleman sem, a bemelegítés végén arra ráztuk!
Ezek után starthoz kellett állni, ahol a szokásos egymás hátát masszírozás, és pár "fájting" (blee) elkiáltása után feldörrent a startpisztoly (most először volt ilyen), és irány!
Az első kilométereknél megvolt ez a "mi a túróért csinálom ezt a ****-t?" érzés, de aztán ránéztem a tengerre, ami hatására sokkal könnyebben ment. Volt vagy 30 fok, tűző nap. Néhol fenyőerdők mellett szaladtunk el, és igyekeztünk árnyékba húzódni.
 Lelkes önkéntesek, sőt a turisták is szurkoltak nekünk. Többek közt vicces volt, mikor egyik étterem vagy nyaraló teraszán a kissrác minden futónak kiabálta "fájting!". Követtek minket a zenélő kocsik is, amikből bíztató zenét nyomattak. Siklóernyősök (motoros) is figyeltek elmentek fölöttünk. A rendőrök is biztattak néha, akik terelték a forgalmat. Közel a fordulóponthoz, az őrtoronyban lévő katona is rám vigyorgott :). Az elsősegélynyújtó emberek, mentősök is folyamatosan járták a terepet. Volt pár sérülés, de szerencsére, a futóklubosok mind épségben visszatértek.

A húzósabb szakaszokon, ahol hosszan kellett tűző napon menni, kilométerenként osztottak vizet.  Emellett banánt vagy jégkrémet (fagyasztott üdítő stílusú) is lehetett enni futás közben, hogy ne essen le a vércukrunk. Néha befújták a lábunkat hűsítő aeroszollal, ami felfrissítette az izmokat, nekem legalábbis sokat használt.
Kár, hogy nem vittem kamerát. Annyira szép részeken futottunk, de akadályozott volna  a futásban. Ebben a melegben még órát sem tettem, mivel zavaró tud lenni...  Láttam egy ajummát, aki tengeri sünökkel megrakott kosarat cipelt a hátán. Vicces momentumok: Egyik csaj -aki szerintem megnyerte a félmaratont- Playboy-nyuszisra vette a figurát (nyuszifül, farok...). Emellett egy pasas műsegget csatolt a hátsójára! Úgy nézett ki, mint egy hím pávián! Na, ott szakadtam!
Legjobban 7km után éreztem magam, amikor közvetlenül a tenger mellett futottunk. A fordulót elérve lelkesen szurkoltunk egymásnak, néha pacsiztunk a másikkal, vagy bekiabáltuk az ismerős arcoknak: "sok sikert!". 13-14km-ig minden rendben volt, élveztem a mozgást, 16km- nél beütött  a holtpont, amit nem tudtam rendesen kezelni. Akkor épp tűző napon futottunk, viszonylag messze a tengertől. Az 5km-es fordulópontnál kicsit jobban lettem. Emlékszem, még egy vicces momentum történt ott: A szurkoló önkéntesek üres palackokkal csapkodták a futók hátát, masszírozás gyanánt... Egyik srác bikini- felsőt viselt, bakker!!!! Az utolsó kilométernél elfutottam a szálló előtt, majd összefutottam több ismerőssel, akik 5km-t vagy 10km-t futottak, és szurkoltak nekem, meg a többi félmaratonosnak. Jól esett, erőt adott az utolsó pár száz méterhez. Elég s**r időt futottam, 2 óra 08 perc 55 másodperc, eddig ez volt a leggyengébb időm. De mindenki erre "panaszkodott". Tudom, most csak a futás számít, hogy túléltük, ebben a melegben is. Beszéltem később pár tapasztaltabb futó ismerősömmel, ők is mondták, ebben a melegben nehezebb futni, 15-20 perccel hosszabb ideig tart lenyomni a felest, mint amit 15-20 fokban futnánk. Összehasonlítva, két futást teljesítettem két órán belül: A Bundang Marathon-t április vége felé, illetve a május eleji jótékonysági futást Yeouido-n. Viszont akkor még nem voltak ennyire őrült melegek, tehát bizakodom, hogy ősszel sikerül jobb időket futni. A Namsan Marathon jövő héten lesz, de azt örülök, ha végig tudom csinálni... (de a futónaci tetszik, amit kapunk azon a versenyen :), most is  tökjó futópólót kaptunk ) Tudom, a futás miatt csinálom a félmaratont, nem a verseny miatt, de csak úgy megemlítem.

Szóval a célban egyik csajjal-aki negyedik lett a női félmaratonosok között -és átvettük az igazolást a futásról. Sétáltunk vissza a szállóhoz. Megkönnyebbültnek, felszabadultnak éreztem magam, annak ellenére, hogy "meghaltam a fáradságtól". De a tengerbe belesétáltam még egyszer, utoljára, jól esett. A szokásos eufóriát éreztem, amit félmaratonok után szoktam, aminek függője lettem! A szállóban rendbe tettük magunkat, aztán pakolás.
Egy utolsó csoportkép.

Buszoztunk vissza a kajáldákhoz. De előtte odamentünk a szervezőkhöz, itt ért egy kellemes meglepetés: Én is benne voltam az első 10 ben a futók között, 9. lettem a női félmaratonosok között, amit honoráltak is. Kaptam egy nagy doboz tradicionális koreai kekszet, iszonyatosan örültem- nem a keksz miatt, csak kb. 15. helyrwe vártam magamat. Nem tartom magam annyira jó futónak, de azért nem vagyok rossz sem. Ami a kekszet illeti, szerintem hazaviszem, úgyis 2014ig jó, és egy hónap múlva megyek! Na most találtam egy okot, amiért jó csajnak lenni! Félmaratonban könnyebb jó helyezést elérni, "gyengébb" idővel is. Pasiként viszont jobban bele kellene húznom ugyanezért a helyezésért! :)
 Emellett egy csomó sojut kaptunk. Még nem tudom, mi legyen a palack sorsa. Opciók: (1) narancslével finom, de ezzel a baki, hogy én nem iszom, főleg nem hétköznap (2) Jövő héten túra (evezés) a CIK-val, és vannak emberek, akik tuti vevők rá! (3) Hazaviszem, de ebben is van két bibi. Egyik, könnyen törik. Másik, lehet, hogy egy haveri kapcsolatot rontok el egy rossz sojuval, hehehehe.  Szóval még agyalok kicsit ezen a dilemmán :):).

Érdekes, hogy futás után nem éreztem éhséget, épp ellenkezőleg, voltak pillanatok, amikor szinte hányinger kerülgetett. Megfigyeltem, hogy félmaraton után egyszerűen "kikapcsol" az éhségérzetem. Most pl. egy óráig azt éreztem, hogy nem megy le semmi a torkomon, csak a víz. Talán a fizikai megerőltetés mellékhatása. A kajálás során jobban lettem, de enni rendesen nem tudtam. A fagylalt, amit hazaút előtt megettem, paradox módon jól esett.

Szöulban  esett ma az eső (egyik ismerősöm írta SMS-ben), itt viszont ragyogó napsütés volt, bár délután 3 körül, indulás időpontjában elkezdett beborulni az ég, és hazafelé elég ronda monszunesők voltak. Plusz elég randa dugók is voltak, egyes szakaszokon fél óra kellett egy nyamvadt 2km-hez! AAAAH, szörnyű volt... Aztán elfogytak a járművek, de durva volt: mikor megálltunk egyik pihenőnél, és eső miatt futni akartunk, nehezen ment... Most is izomlázam van, elég rendesen, nemcsak a combomban-hátsómban, hanem a karomban, sőt derekamban is... Szerencsére én gyorsan regenerálódom, 1-2 nap alatt elmúlik majd :) :). Ichon -nál raktak ki minket, előtte még tanúi voltunk a Banpo- hídnál a  hídshow-nak. Szerencsére nem esett az eső, mikor megérkzetünk, de azért egy órába került, mire hazaértem. Klassz hétvégém, ha jövőre itt leszek, ismét jövünk erre a futásra! Sőt, tavasszal a Samcheok- maratont is megejtjük. Örültem, hogy kipróbáltam a tenger melletti futást, kicsit megvolt a Horvátország- hangulat most is :) ! Ez a félmaraton volt legjobb hangulatú, legszebb terepen végighaladó futás. A meleg ellenére sem bántam, hogy bevállaltam a felest!

Izomlázra visszatérve: Első félmaratonom után durva volt, de másnap túrázni is tudtam vele, tehát elviselhető szinten jelentkezett. Másfél hónappal később volt a Bundang Maraton, amit legjobb idővel szaladtam végig, gyönyörű, cseresznyevirágzós időszakban. Utána nagyon durván jelentkezett. Két hétre rá, a jótékonysági futás után alig éreztem fájdalmat. Talán kevés idő telt el a két futás között. Egy hónappal később, a másik Han-folyó menti maraton után éreztem a combomat, de nem durván. Most viszont, Bundang Marathon-hoz hasonlóan elég kemény... Komolyan, nem értem. Kíváncsi vagyok a jövő vasárnapi futás után mit fogok mondani :) :).