Namsan Hot Summer Marathon- amikor megtudtam, mi a kemény futás...

Most olyan hétvégém volt, amikor "nem úsztam meg szárazon" a dolgokat. A szombati napról később mesélek majd. Elnézést, hogy most kronológiailag nem helyes sorrendben írok a történésekről. De most annyira bennem van ez a futás-dolog, annyira friss, hogy ki kell írnom magamból. Hát, most megismertem a kemény futás fogalmát. Tudtam erről a versenyről, hogy nem lesz könnyű, és a "túlélésre" hajtottam csak (analógia a nehézségükről "híres" ELTE-s vizsgákkal. Ilyenkor mondtuk, csak a túlélésre hajtunk-azaz csak sikerüljön, mindegy, hogyan).

Szóval kora reggel indultam, kissé álmosan, mivel 8 előtt ott kellett lenni. A National Theater of Kora mellett volt a verseny. miután kiértem a metrómegállóból, láttam, szakad az eső. "Na, az Anyatermészet ezt a napot pont futásra teremtette"-gondoltam, majd sétáltam a színházhoz. Tudtam az utat, már kétszer jártam ott. Busz is jár a metrómegállótól  a színházig, de én most gyalogolni akartam. Az eső később elállt, bemelegítettünk.  Találtam még egy okot, miért jó csajnak lenni: Futóversenyekre több pasas nevez, emiatt a férfi mosdó esetén van nagy sor, a női esetén kisebb, vagy épp nincs :) :) :). Azaz a maraton az egyetlen olyan eset, ahol a nők könnyebben sorra kerülnek a mosdóban!

Kétféle futás volt: teljes maraton és félmaraton. A Namsan hegy lábánál lévő erdős-parkos részen futottunk, egy 3km-es úton, oda-vissza. A teljes maratonosok hét kört futottak, míg a félmaratonosok három és felet (azaz a negyedik körnél félúton megfordultunk). Elég kémény, hepehupás terep volt.
 A fordulópont, a távok... Azt hiszem, jó, hogy nem ezt a futást választottam életem első teljes maratonjának... :)

Az első kör nekem durva volt, főleg az első 3km. Dombra fel-dombról le, nem épp az erősségem. Azt hittem, fel fogom adni, de végül belejöttem, és a második körtől élveztem a futást!!

Futóklubom emberei között volt egy csoport, akik bátorították a versenyzőket, lötyit osztottak nekünk. Lelkesen szurkoltak az ismerős arcok láttán :).

A második -harmadik kör plusz a kiskör is sokkal könnyebben ment. Fáradságot sem éreztem, egészen a végéig. Talán, mivel gondoltam-az ilyen szakaszon való futás nem az erősségem, emiatt inkább bulinak fogtam fel ezt, mintsem versenynek. Nem baj, ha s**r időt futok, s**r helyezéssel, de futok egy jót. A szél is feltámadt, ami felfrissített. Erdős részen, fák alatt zajlott ez a futás, kicsit Margit-szigetes hangulata volt a dolognak. Néhol vízesések is voltak, amiket az eső okozott.
 Apropó, eső... A 15. km-nél elkezdett szakadni, amit most nagyon élveztem! (vízhűtéssel mentünk, ahogy otthon mondták...) Felfrissített, nem is izzadtam. Nem zavart, hogy vizes lettem :)-sötét felső volt rajtam...
Ezen a képen tuti már a negyedik kört futom, (itt már vizes vagyok) ami csak félkör volt :).

 Nagyon jó volt ennek a versenynek  a hangulata, jobb, mint számoltam. Mindenki bátorította a másikat, a többi futóklubos versenyző is nagyon jó fej volt. Ha szembefutottunk a másikkal, akkor szurkoltunk neki, volt, hogy egyik srác megveregette a vállam "good job, Eva".... Jó volt látni, hogy mi, futók egy nyelvet beszélünk, megértjük egymást, biztatjuk a másikat. Most (és múlt héten) éreztem igazán, hogy befogadtak a futóklubban, csapattagként kezelnek. Eddig is jól éreztem magam a futások során, dehát új voltam.

Vicces, hogy az ajusshi-k engem annyira bírnak futás közben. Egy pasassal gyakran előzgettük egymást. Az ürge zenét hallgatott-de nem fülhallgatóval, hanem mindenki hallotta, aki elment mellette: pl. Botticelli-től a "Time to say Goodbye" vagy az Operaház Fantomja zenéjét... A végén együtt értünk célba.  Elég rossz időt futottam, de számoltam rá: 2:33...bleeh... Tudom, az emelkedők megnehezítették ezt a futást, és ilyen szakaszon még nem mentem. De legalább jó edzés a szeptember végi Gapyeong maratonra, az is hepehupás lesz. Öröm volt beérni a célba, nagyon örültem, hogy sikerült ezt a futást is lenyomnom :).

 Mint mondtam, futás közben nem éreztem fáradságot, mikor célba értem, és átvettem az érmet... Akkor éreztem igazán, meghaltam! Izomlázam van most is...