Vannak percek...

...órák, napok, mikor azt hiszem, a fény az alagút végén csak egy újabb vonat fénye. Utálom a véget nem érő alagutakat!!!! Nem beszélhetek most részletesen a szituról, de van egy dolog, amivel már sokadjára próbálkozom, mégsem jön össze. Nem az én hibámból, nem keresem a bűnbakot, mint egyesek,. Nem vidít fel, hogy nem az én hibám, inkább tovább forralja az agyvizemet.

 Bár hétvégente, kirándulásokon rengeteg jó fej, hasonló érdeklődégű, gondolkodású emberrel barátkoztam össze, de a hétköznapokban is jó lenne pár hasonló. A közvetlen környezetemből nagyon is hiányoznak az ilyenek. Legalábbis az igazán ilyen emberek. Néha úgy ideteleportálnék pár otthoni ismerőst-más tészta, hogy ilyen esetben ők leharapnák a fejem, hehehe :). Bár biztosan nem, mert ha kérnék, visszaküldeném őket... :) Jó lenne egy féreglyuk is, amin néha haza tudnék menni :).

Várom a hazamenésem napját. Boldog vagyok, hogy közeledik, és hamarosan itt is lesz. Hiányzik már a fáról frissen szedett gyümölcs (meggyet megint lekésem, nemá'), a frissen nyírt fűben való mezítlábazás (jelenleg nincs kutyánk, nem kell félni az "aknára" lépéstől), a szántóföldön való futás. Meg még annyi minden.