Amit sosem fogok megszokni

Már eléggé sokat alkalmazkodtam, De lehet, még mindig nem eleget... Tegnap hivatalos voltam egyik indiai csajjal az indiai kollégám lakásába ebédre. Kislánya nemrég töltötte be az első életévét, ez is közrejátszott. A pici nagyon aranyos, eleven -eleinte félt tőlünk, de később már felélénkült. Babáztunk, bár félve nyúltam a hozzá, mert még mindig izgultam, leejtem, kárt teszek benne... Félek előre, ha saját gyerekem lesz-amit később szeretnék - mi lesz.  A táskámat ki akarta pakolni, mivel megtetszett neki a piros szütyő -el kellett tőle venni... (mondták is, táskával vigyázzunk, mivel "mint a majom, kipakolja")

De nem erről akarok beszélni. Nagyon finom currys csirkét csináltak. Először kérdezték, nem frusztrál-e a kézzel evés. Adtak egy kanalat, ha mégis. Ők kézzel ették a szószos rizses csirkét. De én, automatikusan használtam a kanalat, mivel a főtt kajához (egy -két kivétellel) nem mertem kézzel hozzányúlni. Tudom, kulturális különbség ez is, de bennem még mindig az volt, hogy a currys csirkét rizzsel késsel-villával kell enni. Vagy legalábbis kanállal. Lehet túlzottan civilizált ember vagyok, hogy nem tudtam legyőzni ezt a korlátot. Pedig tanúim vannak rá -nem is egy -hogy mikor idejöttem, pálcikával 2-3 nap után egész ügyesen boldogultam. De azt hiszem, a kézzel evés nekem már olyan dolog, amihez alkalmazkodni már nehezen fogok.. Megszekáltak, hogy a lótuszülésben elmcskásodott a tappancsom... ("Ha nem tudsz sokáig így ülni, hogy lesz jogsid Koreában?"- azt mondták, idekinn ez követlemény, bár szerintem csak vicceltek.) Bár ehhez hozzászoktam. :)

 Szeretnék elnézést kérni az indiai ismerőseimtől emiatt, nem bírálom őket. Ne higgyék, ezzel, hogy dölyfös vagyok, remélem, megértik. Hogy kiengeszteljem őket, el kell mondanom, nagyon szeretem az indiai kaját (és az egész kulturát, ahogyan ők meséltek róla). Bár sok olyan fűszert használnak, amiről nekem dunsztom nincs, mi az. A curryt már otthonról ismerem, de ma a currys csirképben megint ráharaptam valami furcsaságra (hasonló "élményt" okozott, mikor tavaly novemberben a csillagánizsra haraptam rá). De akkor is, jól elkészítik a dolgokat, persze elég csípősen főznek. Mint tudjátok, nem esznek marhát, disznót is alig (Bár itt, Koreában sok indiai mondta: szeretik a samgyopsalt, ami köztudottan malac). Emellett csináltak valami palacsintatészta -szerű lapos lepényt (ami nem a nán), amit csak nyáron lehet csinálni valami erjesztett hozzávaló miatt. Apropó fermentáció: aludttejet is csinálnak, mivel nyári melegben hűsít. Nagyon örültem neki, mivel hiányzik a nem édes natúr joghurt :) -már ecseteltem párszor. Viszont most is tapasztaltam, hogyha kiürült a tányérunk, akkor addig győzködték, vegyünk még. "Dehát már jóllaktam" "Még nem vagy eléggé tele" hehehehe.  Vigyázni kell, bármennyire is jól főznek :). Ez a jó abban, ha többféle nemzetiségű ember közt élünk, és jól kijövünk. Van lehetőségünk közelebbről megismerni a főztjüket is :). Bár egyelőre nekem nagyon limitált a lehetőségem a főzésre, egyszer meséltem- ezekben a pillanatokban nagyon sajnálom ezt :(.

Azt hiszem, szombaton tényleg megjön a monszun... :(. Tudom, hogy kell az eső. főleg, hogy már régen esett. De a fülledt idő nem épp a kedvencem. Még mázli, hogy most hétvégére nem terveztem semmi különöset, ahová mehetnék, azt le lehet mondani. Boryeongba az iszapfesztiválra viszont elmegyek. :)