2014. november 16., vasárnap

National Health Maraton

A tegnapi futás kissé stresszesre sikerült... Ugyanis utolsó percben mondták, hogy másnap Incheonba kell mennem.  Szerencsére fél 3-tól kellettem igazán, így a versenyt sem kellett lemondani. Utálom ezt a dolgot: utolsó percben szólnak, ha szombaton kellek. Szerencsére ilyen ritkán fordul elő.
10re kellett ott lenni Yeouido-n. 9-re terveztem, hogy odaérek, de kicsit késtem, mivel rossz metróra szálltam, de szerencsére észrevettem, és gyorsan átszálltam. A lila vonalon két túracsoportos ismerőssel futottam össze, akik szintén félmaratont futottak. Megkerestem a futóklubosokat, átöltöztem. Mondom én, a csajok a legjobb átváltozóművészek :) :) :). Az utcai, kicsit csinosabb ruháról futócuccra vetkőztem. Elég csalóka idő volt. Sütött a Nap, akkor kellemes meleg volt, de árnyékban lehűlt az idő. Meg kicsit fújt is a szél. 10 után indultunk, jelenleg fülig ért a mosolyom, hogy nem teljes maratonra neveztem. Tavaly ugyanis ezt a futást maratonként csináltam, egyik legrosszabb maratonom volt. Akkor kellett, mert védés előtt voltam, ideges, csalódott, miegymás... Na mindegy. A kora őszi futócucc még megfelelő volt, de első pár km-nél még rajtam volt egy hosszú ujjú futópóló. 6km után egy ajusshi társult hozzám, akivel majdnem együtt szaladtunk. Bakker, engem kedvelnek az ajusshi-k futás közben. 15km körül pedig egyik futóklubos csaj (akivel nagyon jóban vagyuk) is csapódott, mondta nekem, hogy én motiválom őt, hogy gyorsabban fusson :). Tényleg jó időt futottunk, 1:52 körülit, és jó érzés volt beérni, és egymás nyakába ugrani a futóklubos lányokkal. Kicsit csalódott vagyok. Reméltem, meglesz az 1:45-ös idő most ősszel. Nem tudom, mi volt a baj. Tudom, volt a talpsérülésem, de az szépen rendbe jött, és az eredeti sebességemet is visszanyertem. Le kéne adnom 5 kilót? Vagy talán keményebben kellene edzeni, vagy többet kéne pihenni? Vagy épp nem kéne egy seggel két lovat megülni? "Sajnos" szeretek túrázni, ezáltal fotózni is, emiatt túrázom annyit :) :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése