2014. november 14., péntek

Agymenés

Nem vagyok álmos, tehát naplót írok :) :). Nem tudom, futottam délután egy tízest, holnap délelőtt ismét egy jó kis edzés, aztán kettőre Incheonban kell lennem... Utolsó pillanatban tudtam meg, nem szeretem az ilyent :( :(. Még jó, hogy nem szerveztem be semmi különöset a szombat délelőtti sportesemény miatt. Mostanság jól vagyok, bár semmi különös nem történt, ami megosztható lenni, mégis rendben vagyok. Izomlázam nincs, azaz elmúlt :). Vicces, két hét alatt két maraton megvolt, bár a futóklubosok között vannak igazi fanatikusok is, akik négy maratont lefutottak ősszel. Nekem az kicsit sok.

Amúgy alkotok, főleg az őszi témájú képek mennek manapság, meg gyakran emberi emóciókat próbálok meg kifejezni, bár már megjelentek az állati portrék is a képeim között :) :). Imádom a pasztellkrétát, és bár elég sokat maszatol, és párszor már megszekáltak, ha elfelejtek rendesen kezet-arcot mosni egy-egy kép megalkotása után. Az olajpasztellel szemezek még nagyon, egyszer tuti kipróbálom.

Amúgy vicces, hogy az egyik srácnak szülinapja volt a laborban, és erről én a Facebookról tudtam, vettem neki csokit, meg szülinapi üzenetet is írtam. Lementem a diákok szobájába, mivel egyik csajjal akartam beszélni. Az egész labor ott volt, sütiztek, félretettek nekem egy nagy szeletet. A srácot köszöntötték. Főnököm mondta, hogy miattam van az egész szülinapozás. Mivel én gondoltam rá, és a többiek is úgy tettek :). Ezért is jó a közösségi oldal: nagyjából tudod, mikor van az emberek szülinapja :) :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése