2012. február 16., csütörtök

Izgul

Keveset aludtam, de nem vagyok álmos. Majd alszom, egyik nap hamarabb hazamegyek és ágyba bújok. Tegnap este 11ig javítottam a prezimet, nemcsak a sajátomat, egy másikat is. A srácok sokat segítettek :). Késő este volt már, mikor elindultam haza, hideg szél fújt. A koli felé rohanva azt kívántam, bár lenne egy féreglyuk a kolesz és a labor között, és bár lehetne ilyenkor teleportálni... Pedig ezt a kolesz-labor távolságot egy-két kivételtől eltekintve csak gyalog vagyok hajlandó megtenni. (Sosem ültem még a "katicás buszon", bár most vakáció van, még nem jár)
Tudom, nem kell aggódnom, mivel párszor beszéltem már emberek előtt, nem is rosszul (legalább is azt mondták nekem). Szeretem is csinálni. De mégis félek kicsit, de lehet, ez csak egészséges izgalom. Remélem, menni fog.
Délelőtt a bandának elmondtam. Jó hangulatban telt az egész dolog, rengeteget röhögtünk közben. Most még pár dolgot javítottam rajta, izgulok. Szlovák punk-rock-ot hallgatok (IneKafe és Horkyze Slíze, iszonyat jók!!!), a pörgős zene megnyugtat. Elavult nézet, hogy egy (majdnem) harmadéves doktorandusz nem hallgathat punk rock-ot... Nem tudom, de doktoranduszként is van igényem a "dilire", a viccesre, a poénosra. Inkább legyen az ember kicsit lökött, mint haláli unalmas... Mondták páran, hogy egész jó humorom van. Apu is ilyen, meséltem, gyakran történt, hogy dühöngtem, bosszankodtam valami miatt (sajnos kicsit forrófejű vagyok), és mondott valami vicceset. Nevettem egy jót, és mindjárt nem láttam olyan borúsan a dolgot.
Igyekszem kihozni magamból délután a legjobbat, amit csak lehet, sőt még annál is jobbat. :) Izgulok, de megpróbálom. Reméljük, menni fog. :)

Ez nagyon jó!!! Hiába, a rock örök, és elpusztíthatatlan :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése