Saryangdo- ismét szigetelünk 1. rész

Nagyon klassz hétvégén vagyok túl. Azt vettem észre, szeretem a tengert, az ahhoz közeli hegyeket. A tengeri levegőt, a szép tájakat. Igaz, érettségi előtt álltam, mikor először láttam tengert, azelőtt csak elképzelésem volt, milyen lehet. Kicsit irigykedtem akkoriban azokra az osztálytársaimra, akiknek megadatott. Szeretem a mediterrán tájakat. Ezen a hétvégén is elkapott az a bizonyos fíling, mint Jinhae esetén: Elugrottam egy hétvégére Horvátországba. Főleg, hogy Saryangdo szigetnek mediterránabb az éghajlata.
 Szóval péntek éjjel, Gyoude-nél várunk Sojuman kisbuszára. Nagy nehezen megérkezik, befészkelődünk a járgányba. Kicsit szardínia-fíling volt az egész utazás. Ráadásul kifogtam a legeslegeslegeslegeslegkényelmetlenebb helyet, amit el tudtok képzelni ( pókok, csótányok, varangyok, szörnyek, sp, fluortomi, Rágógumi, stb, hahaha :)). Na mindegy, gondoltam, valahogy kibírom. Táskámat párnaként használva bóbiskoltam, néha tornáztattam a lábfejemet, hogy el ne macskásodjon a tappancsom. Mire végérvényesen magamhoz tértem, már világos volt. és a egy kissé rázós tengeri úton haladtunk. mikor elértük a kikötőt, örömmel szálltam ki a járgányból. Kicsit csípős idő volt még. Reméltem, melegebb lesz, főleg amiatt, hogy csak sort volt nálam. Némi kaja beszerzése után indult a komp. Egyszerre elfelejtettem, álmos vagyok, szörnyen aludtam, stb. Élveztük az utat.
Napfelkelte és tenger- egyik kedvenc életképem :).

 Motorcsónak!!! :) Az utasok integettek nekem, mikor elindultak :)

 Már a kompon :).

 Érkezés után páran vettek magukhoz némi kaját, de én már a kikötőben ettem. Majd egy szekszi, cuki rózsaszín busz elvitt minket a turistautakhoz. A fiúk sokkoltak minket nehezen mászható, veszélyes sziklákkal, nehezen járható utakkal. Előre megjegyzem: Mindenki életben maradt, kisebb horzsolásokon kívül nem történt semmi komoly baleset.
 Az elején idegesített, hogy tíz perc menés után húsz percre megálltunk pihenni. Basszus, ez a legrosszabb túramentalitás, amit el tudtok képzelni!!!! Nem melegedik be az ember rendesen, esélye sincs, hogy belejöjjön a gyaloglásba, és könnyebben elfárad. Seoraksan és Jirisan esetén az igazi, amikor megyünk, kis pihenőkkel, és fáradtásot sem érzünk. Hoppá, el kell mondanom valami: egyik hegyet a szigeten Jirisannak hívták, amin rengeteget röhögtem. Kissé vicces volt. Mutogattunk is a másik csúcsokra: "Az ott a Seoraksan, az a Hallasan, az a sziget ott Jeju-do, az meg Ullengdo".
"A szekszi" rózsaszín busz, hihihihi

 Tengeri herkentyűk, árultak rengeteget :)

 Útközben....

 Megálltunk enni, és mikor Irina körbekínált diót: "Ándzsuuu!" felszólítással, akkor arról azt hittem, azt jelenti, dió!!! Pedig valami olyasmit jelent: Add tovább, vegyél belőle!! :). Szép idő volt, gyönyörű kilátás, bár a Nap nem akart kisütni,de kellemes szél fújt. Tipikus kirándulóidő.
"Ándzsúúú!", hahahahahha

 "I'm sexy and I know it" hahahaha :) Sojuman néha annyira szekszi pózokat tud lenyomni, hogy az nem emberi!!! :) :)

 Megálltunk egy árus bácsinál, aki makgolit adott el a jónépnek. Na, az egy külön történet!!! Sojuman meghívott minket a lötyire. A fószer, örülvén a külföldi vendégeknek produkálta magát! Jópofizott velünk csekély angoltudásával, mi persze dőltünk a röhögéstől. Kérdeztük, van-e WC a környéken. Hát, volt. Egy fára kötött vászon választotta el a turisták által látható területeket, és a budi is egy fából összetákolt guggolós bioWC volt.... Olvasóim emésztőrendszerének megóvása érdekében nem teszek fel róla a naplómba képet...
Rázdmeg, rázdmeg :)

 Íme, a budi!!!! :)

 A makgolis fószer!!!!

 A turisták az elkövetkező csúcsokról mindig mondták "déndzsör"-azaz veszélyes, de pár ember szerintem nem volt teljesen józan. Néha a csúcson is kiabálták nekünk az ajussi-k ugyanezt. Szóval ami a húzós szakaszokat illeti: Az elején azt mondtam, jártam már ennél durvábbakon is. Csodás kilátás volt a tengerre itt is,
 Szóval elértünk egy "köteles" emelkedőt. Szerencsére elég "rücskös" volt. Szeptemberben valamikor írtam a Suraksan-ról, ahol szintén van egy köteles szakasz, de az olyan sima, hogy a babapopóval versenyre kelne (pedomacinak oda kellene mennie, hahaha). Könnyedén felértük. Ezzel ijesztgettetek, skacok? -gondoltam vigyorogva. Simán föl lehetett itt menni.
"Ezzel ijesztgettek, skacok???"

 Mikor azonban másztunk le, lefagyott az arcomról a mosoly. Megláttam még egy csúcsot, majdnem 100%os meredekséggel... Hű, bakker, most már tudom, miről beszéltek. Sebaj, majd valahogy feljutunk. Az elágazásnál a kíváncsiság erősebb lett a félelmemnél, és elindultam a banda nagy részével. Na, hamarosan megpillantottam, azt a bizonyos részt közelről. Meredek sziklafal, kötéllel. Ok, rücskös volt. "Úristen, mire vállalkoztam"-fordult meg az agyamba,  Két ajuma fölmászott rajta, majd erőt vettem az idegességemen, megfogtam a kötelet. A közepén elbizonytalanodtam, volt egy pillanatnyi  "na, most meghalok"-érzésem, de aztán túllendültem a holtponton, és gyorsan felértem a csúcsra. Remegő lábbal, de boldogan integettem a többieknek "Eric, megcsináltam!!!!" :). Iszonyat jó érzés volt legyőzni a félelmemet, ahogy régen CC mondta.
Hamarosan jöttek a többiek. Sojuman a csúcson észrevett egy kissé vérző karcolást a vádlimon, és lefertőtlenítette.
 Na a csúcsról való lemenet sem volt semmi. Egy létraszerű izén kellett leereszkedni, ami himbállódzott, félt az ember, mikor szakad le. Mellettünk meg olyan sima sziklafal, hogy Pedomaci ezt már tényleg babapopónak nézné. Itt jobban be voltam rezelve, mint felfelé, mivel lassabban zajlott... Lenézni sem mertem....
"Na, itt tényleg berezeltem"...

 A további lefelé menet simán zajlott, beértünk a faluba. Eric, hogy a vendéglős ajumát kiengesztelje (mivel korábbi leérésre számoltunk, és megígértük, náluk ebédelünk), vett tőlük rizst, zöldséget, hogy reggelink legyen.
  Irány a szállás, ami egy kellemes kis turistaház volt, nagy terasszal, tenger mellett, ondollal. Eric és két csaj úsztak egyet, én nem mertem. Legalábbis aznap nem. Azt mondták, nem volt hideg a tenger. Ezután kezdetét vette a sütögetős buli, nagyon jót ettünk. Hamar lefeküdtem, mivel az álmatlan éjszaka, és a nagy túra lefárasztott.
Törcsik : )

 Kaja...

 :) Tenger, naplemente, jó kaja, szép este volt! :)

Tó a hegyen

A prezentáció végül is sikeres volt. Egy kisebb szeminárium-termeben zajlott, egy szöuli kórházban. Rajtam kívül mindenki koreaiul tartotta, és a diszkussziók is úgy voltak, amikből sajnos semmit sem értettem, és nagyon elhúzták őket. Szünetben egyik régebbi osztálytárssal (Jae-Wu-val) is összefutottam, akit már régen láttam. Sajnos csak a vége felé kerültem sorra, amikor már eléggé ideges voltam, de végül magabiztosan el tudtam mondani.Vicces volt, hogy mikrofont kezembe sem vettem. Szerencsére ez senkinek nem tűnt fel, mivel megfelelő hangerővel beszéltem, a helyiség is elég kicsi volt. Annyira izgultam, hogy kiment a fejemből, hogy mikrofon is van... A végén fáradságot és megkönnyebbülés-félét éreztem. Alig tudtam figyelni az utánam következő három előadásra. Örültem, mivel a végén pozitív kritikákat kaptam. Az az igazság, engem a pozitív visszajelzések szoktak erősíteni, mivel ekkor tudom, hogy jó úton haladok. Az előadások után elmentünk egy kajáldába, ahol pajeont és makgolit fogyasztottunk. A profok később rendeltek egy fura kaját is. Zöldséges hideg tészta volt, hússal. A hús kicsit rágós volt. Megvizsgáltam egy darabot, döbbenten, egyben röhögéssel küszködve állapítottam meg: ez bizony csiga! Rendben, ettem ilyent is, nem is haltam bele XD. A kagylót megszerettem, de csigát eddig nem mertem kipróbálni. A békát viszont továbbra is meghagyon a franciáknak. XD

Éjfél volt, mire ágyba kerültem, összvissz 4 órát alhattam, de futás nem maradt el. . Homyeongsan hegyre mentünk. A metrón elaludtam, Morning Hill szerint úgy lehetett ezt észrevenni, hogy nem dumáltam. A megálló kicsit ismerős volt, egy január végi túra színhelye miatt, de mikor kiértünk, akkor rájöttem, ez számomra teljesen ismeretlen terep.
Cuki pandás sapek :)
Híd. Koreai verzió :) Befagyott folyócska.
Hát az első emelkedő sokkolóan meredek volt, éreztem is rendesen a vádlimat... Pont az az alattomos szakasz, ami nem látszik annyira durvának, de mikor rajta vagyunk, akkor érezzük, hogy valójában nem is olyan könnyű. Gyorsan haladtunk, dél körül már a hegycsúcson voltunk, ahol kajáltunk.
Szép kilátás, felfelé menet:
Fenn vagyunk :) "Ne állj fál lábon, nem vagy te gólya"XD.

Mark disznóbelet készített! Ettem már disznóbelet itt Koreában, 2010 novemberében. Sőt, mi magyarok is eszünk belsőségeket, gondoljunk csak a kolbászra, amit disznóbélbe töltenek... Vagy épp a pacalra, ami marhabendőből készül.
Az a bizonyos disznóbél...
Ebéd után teljesen meglepődtem: Mr. Kim nem felejtette el a köszöntést, amit múlt héten ígért! Egy törpe méretű "sajttortát hozott" ("francia" pékségekben lehet kapni, csokis változatban is), vékony gyertyákkal. Nem akartak a gyertyák meggyulladni, de találékonysággal sikerült megoldani. Örültem a köszöntésnek, el is érzékenyültem (múlt héten már ittunk az én szülinapomra is). Köszönet érte!!!Vágom fel a sütit :)
Továbbmentünk az erdőben, néhol csúszott a terep, a "rejtett jég" miatt. Élveztem a túrát, sokkal jobban, mint múlt héten. Eddie és én később, este megállapítottuk, azért, mivel múlt héten elég keveset mentünk. (Bukhansan és Dobongsan nagy része télen járhatatlan).
Megint egy ütős emelkedő következett, majd elértük a tavat. Körbe lehetett sétálni, de magát a tavat körbekerítették. Homyeong-lake egy mesterséges tó, nagyon szép látvány. Elég magasan helyezkedik el. A gátat már a hegycsúcsról látni lehetett.
Kilátás a gátról.
Hideg szél fújt ott fenn, örültem, mikor elindultunk le. Lefelé menet sok helyen jeges volt az út, egyik csajnak kölcsönadtam fél hóláncomat, a másikat meg én magam használtam. Mindjárt kaptam is Joey-tól, hogy a "Crampon csalás" XD. Hát, fél pár "hólánccal" nehezebb volt menni.Gyorsan leértünk, egy órán belül megtettük a 3 és fél kilométeres utat a tótól a faluig. Amikor megérkeztünk a lakott területre, egy "Eiffel-toronyot" is láttunk! Dunsztom sincs, hogyan került oda, és mire szolgál... De nagyon vicces volt XD.Countryside..
Egy néni bogyókat árult, gyöngysor-szerűen fölfűzve cérnára. Nem tudtam mi az, gondoltam próba-szerencse. Kiderült róla, gingko magja, amit megfőztek. Kicsit főtt kukoricára emlékeztető íze volt. Állítólag egészséges.Egy dakgalbis kajáldában fejeztük be a mai napot, a jól megérdemelt zöldséges csirkével, ami iszonyat jó volt. Kihoztak még nem csípős savanyúkáposztát is-na az nagyon ízlett! Olasz srác meg is viccelt a káposzta miatt, végülis magyarok szeretik a savanyú káposztát... Írjam ki most ezeredjére, hogy "A hülyeség, az megy?"Voltak, akik felöntöttek kicsit (nem kicsit, nagyon) a garatra, Mark a sokadik soju és makgoli után pl. baromi hangos lett, és mined második szava az volt, hogy motherfucker vagy sibál, persze csak viccelődött! XD (csúnya szavak) A vonathoz menvén egyik koreai srác (Jackie) a "be vagyok rúgva"-szót tanította nekem és Eddie-nek koreaiul-már kiment a fejemből... A metró hazafelé tömött volt, mint általában hétvégén. Bírom a "Chuncheon Line"-t, mivel korszerű, új, gyors, és nem utolsó sorban csodás helyeken megy keresztül. De ez az esti zsúfoltság hazafelé, ezt sosem szerettem... :S. Elég fáradt voltam a hétközbeni izgalmak és a kialvatlanság miatt, de nagyon jól éreztem magam most is :).

27.

Ezt is megértük :). Ma volt az egyik legellentmondásosabb szülinapom. Egyrészt örültem is, mivel sokan írtak nekem. Másrészt, volt egy megrázó élményem is. Szóval kora reggel, labor, gondoltam, elkészítem az előadásom. A srácok szinte egyszerre hívtak, hogy kell valami anyag a laborból-egyik lány asztalán volt, de nem értettem pontosan, mi, és olyan stílusú könyvből sok volt (a srácok sem tudták rendesen megmagyarázni :S). Komolyan az volt, hogy a mobilomon Kyu-hwan-nal, a labortelefonon Mino-val beszéltem. Mint egy vígjáték vicces jelenetében, mikor a szereplő (aki általában nyomozó) mindkét fülénél van 1-1 telefonkagyló XD.
Belesűrítettem a hátizsákomban az összes azzal kapcsolatos kiadványt. Egy kórházba mentünk, valami szemináriumra. Közben kaptam pár szülinapi SMS-t, szobatársamtól, kollégáktól, gyülekezeti tagoktól :). Köszi értük! :))). Szóval kimetróztam Migum megállóhoz (pont 5 perccel a busz indulása előtt értem ki), ahol találkoztam a srácokkal. Hálisten, a keresett anyag is a táskámban volt (izgultam, hogy pont azt felejtem el, volt már ilyen :S), de a legvastagabb könyvet meghagyták nekem :S. A többitől legalább megszabadítottak!!! Szóval buszra ültünk, és mentünk a kérdéses kórházba. Hosszas várakozás után egy szemináriumon vettünk részt (sajnos koreaiul), ebédre nagyon finom szusit ettünk. Én szeretem a nyers halat, de volt, aki annyira nem...
A kórházban idős, már amnéziás betegeket ápolnak, sokan már járni sem tudnak. Mikor ebéd után végigvezettek a kórházban, bemutatták a kórtermeket, és láttuk a betegeket is. Akiknél már jelentkezett az időskori demencia, elbutulás. Megrázó volt... A srácok később mondták, hogy meg is ijedtek tőlünk, mivel csak az orvosokat, ápolókat látják, és mi "új emberek" voltunk. Jól felszerelt kórház volt, foglalkozó termekkel, vallásteremmel. Megvolt a betegek kezeléséhez minden. Hát, nem lennék ápolónő, az tuti...
Mentünk haza, Főnököm kérdezte, milyen volt, elmondtam neki az előbb leírtakat. Azaz, hogy nagyon megrázott. Tudom, még fiatal vagyok, de én is lehetek öreg, magatehetetlen. Tudom, nem szabad ilyenről beszélni, de remélem, azt már nem fogom megérni.. (utóbbit magamban gondolom csak). Az undegraduate diákoktól kapott kekszek kicsit jobb kedvre derítettek (kedves üzeneteik főleg), de a délután folyamán el voltam kenődve, kicsit letört lettem emiatt.
Épp ezen gondolatok kavarogtak az agyamban, miközben az aktuális eredményeket tanulmányoztam. Később Thana kezet rázott velem: "Hallom, szülinapod van. Isten éltessen sokáig!". Pár perc múlva: Főnököm hívott, mikor beléptem a szobájába, ott láttam az egész bandát, akik felköszöntöttek. Egy szép gyümölcstorta díszelgett az asztalon, amin gyertyák égtek. Nagyon örültem, bevallom, el is érzékenyültem. Gyorsan visszarohantam a gépemért a laborba, és lefotóztam, mielőtt elfújtam a gyertyákat. :)
Köszönöm, skacok, és Főnökömnek is köszönet!!! Köszönöm a köszöntést, a kekszeket!!! Köszönöm az összes ismerősömnek, akik írtak nekem, gondoltak rám, örülök nekik nagyon! :)))Jól esett a felszabadult, derűs beszélgetés, miközben a sütit ettük. Mondogatták, hogy én a Bivaly évében születtem, ami nem igaz, mert akkor még a Patkány éve rúgta az utolsókat. (utána is néztem utólag, a Bivaly éve 1985 február 19én kezdődött). Thana mindenesetre megszekált a tejjel (a bivaly miatt) -én visszaugrattam, hogy szülinapjára szójatejet kap tőlem bosszúból! Istenuccse, remélem, áprilisig nem felejtem el! XD.
Végülis elértem pár (elég sok) dolgot a 26. életévemben, de még hosszú az út :). Szobatársamtól is kaptam egy doboz cookie-t :). Tuti csokimérgezésben halok meg XD. Viccet félretéve, holnap úgyis találkozom pár haverral, majd együtt kivégezzük egy részét :)!

Hajnali óceán

BÚÉK megint, most már tényleg 2012 van!
Elég eseményekben gazdag, kicsit stresszes napom volt, de megérte elmenni. A City Hall-ra való utazás túlzottan hosszú volt :(. A hármas metrón egy gyépés, vagy részeg pasas kiabált, és ettől már fájt a fejem. Mikor a zöld metró nehezen jött, akkor majdnem elegem lett, de nem hagytam magam. Azért is jól fogom magam érezni, akármi lesz, akárkik jönnek a kirándulásra. Az éjfél is a zöld metróra való várás közben ért. Gondolatban elénekeltem a Himnuszt. Aztán újabb sokk, pont a City Hall előtti megállóig ment csak a vonat. Rohantam, át a téren, ahol zajlott az ünneplés koncerttel, tűzijátékkal. Szerencsére a cél- megálló sem volt messze, és az aluljáróban is összefutottam egy ismerős figurával.
Hamarosan indultunk, próbáltunk aludni is. Warren adott mindenkinek felfújható kispárnát, és ez megkönnyítette a dolgot. Arra emlékszem, hogy hajnali négy körül vettünk föl embereket a buszra, akik előző nap érkeztek. Majd arra, hogy a busz nagyon nyögvenyelősen ment, hatalmas dugó volt. Végül megálltunk, és Warren kijelentette, kilenckor találkozunk!!! Irány a tengerpart. Hatalmas volt a tömeg, esküszöm, nyáron nem tartózkodik annyi ember a tengerparton, mint amennyi most kijött. Sötét volt még, de a érezni lehetett az izgalmat. Sok ember léghajó szerű lampiont eresztett az égnek. Azaz úgy működik, mint a léghajó. Sajna erről nem tudtam jó fotókat csinálni. De nagyon látványos volt.
Mások meg kézi-tűzijátékot használtak. Nem tudom, hogy működik, de az emberek itt hosszú csöveket tartanak az ég felé, amikből kiröpül 1-1 tűzijáték. Ilyent még nem láttam. De mind Szöulban, mind itt jelen voltak.

A tenger. Világosodik, de a Nap nem akar előbújni... :( Pedig még énekeltünk is, hogy biztassuk.
Reggel 8 felé már nagyon-nagyon fáztunk...Ez a kép is szemlélteti a nagy tömeget... Tényleg, ennyi ember egy kupacon még a Seoraksanon sem láttam hajnali 3kor...
Mivel fáztunk, gondoltuk, beülünk valahová, bár mission impossible volt szabad kajáldát találni a környéken... Ekkor előbukkant végre a Napocska!! :)
Hatan elindultunk a napfelkelte-fotózás után kajáldát keresni, szinte egymás táskájába kapaszkodtunk, hogy el ne veszítsük egymást, akkora tömeg volt. Végül egy norebengban kötöttünk ki. A kis szobában hatan remekül elvoltunk, ettünk egy késői reggelit, és énekeltünk. Főleg az új évvel, nappal kapcsolatos, főleg vidám dalokat. Így érdemes kezdeni az évet, gondoltam. Elég ismeretlen társaság volt, bár két-három ismerős jött, de akkor is. Mégis megtaláltam a jó fej embereket. És a kicsit rossz torkom ellenére is tudtam énekelni.
Majd kilencre kimentünk, de sétálni kellett egy órát az országúton, a tengerpart mentén, mire kiértünk a dugóból. Élveztük, az autósok is nevetve integettek nekünk.
A Yongpyeong-i sípályákhoz közel van egy bárány-farm, arrafelé mentünk tovább, mikor végre sikerült beszállni a buszba. Páran-nagyon kevesen fölmentünk egy kis dombra, ahol őrült hideg szél fújt, de a kilátás lenyűgöző volt!!! A fél méteres hóba néha térdig sikerült belelépnünk. Szöulban sajnos jelenleg még mindig nem érkezett meg a havazás...Nem túráztunk sokat, az időhiány, és a kimerültség miatt. A birkafarmhoz is lehetett volna menni, csak sokan úgy voltak: "nem adunk ki érte három dollárt"... Egyik srác bárány-saslikot kóstoltatott velünk. Meglepően finom volt, jól elkészítették a bárányhúst.
A mosdók megközelítése a tömeg miatt mindig nehézséget okozott. Ráadásul a női WC-t bezárták, a férfi mosdóba kellett mennünk. Az is elég gusztustalan volt. De azért szénné röhögtem magam, mikor az idős bácsik röhögve mondogatták a sorban álló hölgyeményeknek, ne nézzenek oda, míg a piszoárt használják :D. Persze több nő sutyiban kacsintgatott oda! :D (nem mintha látnánk valamit, hihihi)
Délután kettőkor már indultunk, ötre megérkeztünk...volna, ha nem lett volna akkora tömeg. Az eleje tényleg olyan volt, hogy 10 percenként lehetett 100 métert haladni, rémes volt... Ráadásul a hó is szakadni kezdett, sok helyen hóakadály alakult ki. 50 kilométert kb. négy óra alatt tettünk meg :S. Wonjunál megálltunk pihenni, onnantól már sokkal gyorsabban haladtunk.
Minden bosszúságom ellenére örülök, hogy itt lehettem, hogy ilyen mozgalmas, viszontagságos, de szép nappal kezdhettem a 2012-es évet.

Gugak

Ma este, a Nagykövetség jóvoltából csodás élményben volt részem. Ugyanis többek közt a Koreai Nemzeti Színház (National Theather of Korea) néha felajánl jegyeket a nagykövetségeknek, különféle kulturális rendezvényekre. Amiket ők szétosztanak a kultúrára igényt tartó honfitársak között. Most is egy jó kis koreai népzenei koncertre jutottam el jóvoltukból.

A koreai tradicionális zenét, más néven gugaknak nevezik. Speciális dobokon, és pengetős hangszereken, esetleg fuvolákon játszanak. Tulajdonképpen nem nagyon ismerem a koreai zenét. A k-pop tudásbeli hiányosságaimat már ecseteltem. Viszont nemcsak rockot hallgatok. Nagyon szeretem például a népzenét is- főleg könnyűzenével ötvözve.

Szóval ma órámon tűkön ültem, hogy ne tartsa sokáig, imám meghallgattatott. Siettem is egyből, mivel legalább egy óra a kiút a Namsan városrészbe, ahol a színház van. Vettem Suseo-nál egy jó kis rizs-háromszöget (nagyon finom, a rizsbe szárított halat, vagy csirkét töltenek, szezámmaggal megszórva), és felpattantam a jól bevált hármas metróra. Gyorsan kirepített. Azt tudni kell, hogy a színház és a metrómegálló közt ingyenes busz, úgynevezett "shuttle bus" jár. Ami negyon kényelmes. Bár a színház nincs messze, de nem emlékeztem az útra, hogy tavaly merre jártam. Most is eltévedtem volna, mikor kerestem az utat, de végül busz mellett döntöttem. A sofőr (aki felváltva szívta a taknyát és a fogát, fúj) kétszer is megállt az utolsó percbe odaérkező utasoknak. Gyanúsan sok volt a gyerek. Párhuzamosan két ilyen koncert is kezdődött. Rossz helyen akartam kérni a jegyet-útba igazítottak végül. Jól jártam, mert ott bögrét (egyik népzenekar fényképével) osztogattak, én is kaptam egyet. Még nem tudom, hová kerül, kolesz-e vagy labor, mivel már van jó pár bögrém.
Karácsonyi fények a szíház előtt.
De az agyam majd" felrobbant, átkoztam a koreaiak azon tulajdonságát, hogyha nem tudják a választ, vagy megjátsszák a gyíkot, vagy mondanak valami hülyeséget. Végül nagy nehezen megtaláltam, át is vettem a jegyem. Egy diétás cider (ami jelenleg nem almabor) megvétele után indulni akartam be-valaki rám köszönt. Egyik honfitársam volt, akivel kétszer is találkoztam már a Követségen :). Volt még időnk, egy darabig dumáltunk az itteni életről. Érdekes, hogy vidéki egyetemre jár, mégis belebotlott a God Mother nevű istencsapás szektába. Ezek szerint ezek mindenhol jelen vannak Korea-szerte, de sajnálatos módon az én városom a magja.
Hétkor kezdődött a koncert. Egy kör alakú terem volt, fedett, jól fűtött, lépcsőzetes ülésekkel. Kicsit a kamaraszínházakra emlékeztetett a stílusa.
Nagyon élveztem a darabot. Először bejött egy erdei koboldnak öltözött figura-kicsit lebutított Shrek XD. Táncolt, bénázott, amit direkt csinált. Kinyitott egy könyvet. Közben a kivetítőn is megjelent egy könyv, ami mindig mutatta, mi a darab címe. A zenészek közt többen tradicionális piros-fekete ruhát viseltek, koreai hagyományos hangszereken játszottak. Mások meg fekete modern cuccban, hegedűn. Néha egy hanbokot viselő énekesnő is énekelt. A képek minőségéért elnézést, vaku nem szabadott.
Az énekesnő:A terem, amiben a koncert zajlott, és a zenekar.
A zene közben mese-jeleneteket, koreai életképeket mutattak. Néha homok-rajzművészek alkottak csodás képeket a háttérben. Nagyon-nagyon szép volt az egész. Hol elérzékenyültem, hogy nevettem.
Az egész koncert nem tartott tovább egy óránál, de jelenleg elég is volt ennyi. Kb. gyerekek számára felfogható stílusban csinálták az egész előadást, a közönség 90%-át gyerekek tették ki. Plusz láttam pár külföldit is láttam, de nem sokat, de szerintem ez nekik is szólt. Örültem, hogy nem szalasztottam el ezt az alkalmat. Még egyszer köszönet a Magyar Nagykövetségnek az ajándék jegyekért!!!
Tulajdonképpen az ázsiai népzene sugallja a természet-közeliséget, az egyszerű emberek életét, küzdelmeit. Bár ezt szerintem bármilyen népcsoport esetén el lehet mondani. Pl. a magyar népdalok, népballadák és népmesék is.
Szívtam meg már kétszer koreai színházzal. Főleg amiatt, hogy nem értettem a darabot. Szeretek színházba járni, de itt kizárólag a zenés darabok jöhetnek szóba, ahol tényleg minimális a szöveg, de a cselekményt így is meg lehet érteni. Pl. a Warren féle színházlátogatást Cat-tel még máig is emlegetjük. Bár már csak röhögve, de az kész horror volt...