Evezős hétvége-1

Kiskamasz voltam, mikor először fogtam evezőt a kezembe. Szerencsés vagyok, mivel egyrészt, Szigetközben voltam gyerek, ahol a vízsportok elég népszerűek. Először ladikon tanultam meg evezni. Azzal sajnos az volt a baj, ha egy fa kidőlt, vagy "szemetes" volt a víz, amin át akartunk menni, akkor nehezen lehetett vele mozogni. Mondogattuk, hogy a kajakot itt simán át lehetne emelni. Később olyan szerencsések voltunk, hogy lett egy kétszemélyes túrakajakunk. Apukámmal azon a nyáron elég sokat eveztünk, szerettem is. Mikor kormányozni tanultam, és bozótba akartam hajtani, akkor jott a "nem szedünk málnát" szállóige. Fel is borultunk egyszer, amin évekkel később is röhögtünk. Akkor nem volt vicces, de utólag visszagondolva nagyon is az. Már gimis voltam, eljártam vízi táborba, ahol kenuval közlekedtünk. Egyetem alatt sajnos kicsit kimaradt az evezés dolog, viszont fél évvel az Ázsiába történő érkezésem előtt (akkor még dunsztom sem volt arról, hogy alig fél év múlva Ázsiában leszek :) :), haverok hívtak 10 napos vízitúrára a Tiszára, az is nagy élmény volt. Koreában többször volt kezembe evező, kajak, rafting révén, de hosszú idő után most vettem részt először itt hosszabb kenutúrán. Elszoktam ez evezéstől, de nem felejtettem el, szerencsére :).

Szombaton reggel indultunk, hatalmas késéssel... Ennyi embert nem könnyű eligazgatni. Emellett még dugók is voltak az úton. A társaság nagy része a vízi fesztiválra ment, ahol egyfajta verseny volt, sárkány alakú csónakokkal "Dragon boat race", több csapatot szervezett túracsoportunk. Én azonban a "nyugisabb programra" mentem: A két napos kenutúrára. A verseny is jól hangzott, de sajnos később vettem észre, de nem bántam meg a döntésemet.
Először a fesztivál helyszínére mentünk, de a kenutúrások hamarosan indultak tovább.

 Hosszabb buszút következett, szinte végtelennek tűnt. A Chuncheon-gáthoz mentünk (amin a maraton során át kell futni), és ott ebédeltünk. Nem vártam sokat a kajától, de a dzsendzsgcsige nem volt rossz. Utána még kicsit fényképeztünk. A bevezetés és az oktatás esetén fennállt az "alcímeket kérek"-dolog, mivel fordítás nem volt. Párokba rendeződtünk, és beszálltunk a csónakokba.

 Nagyon klassz fából készült kenukkal mentünk, bár borulékonyak voltak, és kevésbé kényelmesek, mint az otthon megismert műanyag kenuk, élveztem bennük az evezést.

 Gyakorol a társaság.  Szerencsére rutinos partnert fogtam ki, és mint meséltem, nekem sem először volt evező a kezemben. Jól haladtunk, de voltak olyanok, akik megkínlódtak a dologgal. 

 Nem voltak az ülések túlzottan kényelmesek, sőt, nyikorogtak is, de ennek ellenére tetszettek ezek a kenuk, nem kicsit, nagyon (ez a szállóige kivételesen tetszik nekem).

 A táj gyönyörű volt, eleinte sok felhő borította az eget, de a túra során kitisztult az idő.

 Itt többen fogták a csónakot. Így fel lehetett benne állni, de csak óvatosan :). Persze a kenu nem diszkótáncra alkalmas hely, ahogy gimis koromban a túravezetőnk mondta, de ki tudja?

 Kb. félúton volt némi pihenő, amikor nehéz volt járni, és megtalálni az egyensúlyt a két órás ülés után, de jól esett a mozgás. Tipikus countryside típusú részen álltunk meg, rizsföldekkel, gyümölcsfákkal, tiszta levegővel, na és persze pottyantós budival :). 

"Élni tudni kell, a többi senkit nem érdekel, csak az,  hogy élni tudni kell" (Junkies).

 Néha interjúkat csináltak az emberekkel a gumicsónakos szervezők.

 Az utolsó szakasz húzósabb volt, az utolsó fél óra lefárasztott mindenkit, mivel erősebb lett a sodrás, és a szél is feltámadt. Aztán láttuk, hogy a rendőrcsónak, ami kísért minket, megállt, és az előttünk lévő hajók sem mennek tovább, hanem megállnak, és a part felé mentek. Az elsők közt értünk be, és megvártuk a banda másik részét is. A kezdők megkínlódtak, de volt, aki könnyen megbirkózott a feladattal. Volt olyan is, aki meg azért kínlódott meg, mivel a partnere most fogott először evezőt, és nem volt túl ügyes.  Minden kezdet nehéz :). Borulás szerencsére nem történt.
 Közben az idő hűlt, ahogy sötétedett.

 Járt némi kaja, nagyon jól esett, bár nem a kedvencemet adták (zsíros főtt hús, olyan majdnem, mint a kövesztett szalonna, csak a piros paprika és fokhagyma hiányzott belőle), de a legtöbb dolog nagyon ízlett.

Bár a szálláson zsúfoltan voltunk, de sok jó ember kis helyen is elfér (olvadás esetén meg sok hóember kis fejen is elfér, höhö :) ).  Egy klassz, erdei házakból álló üdülőkben laktunk, de sajnos nagyon a semmi közepén épült az egész komplex.

 Azt mondták, 2-3 perc sétányira van a legközelebbi bolt, de benézték, mivel egy órát kellett gyalogolni a civilizációért. De akkor összefutottunk a banda pasitagjaival, akik alaposan "megcsapolták" a helyi bolt sör-és makgoli készletét. Visszafelé is eltévedtünk majdnem, de gyorsan megérkeztünk a szálláshoz. Viszont jól esett a hosszabb séta az egész napos kenuzás és ülés után. Este egy darabig dumáltunk, ökörködtünk, szülinapot ünnepeltünk. Viszont a banda nagy része időben ágyba bújt. Hamar elaludtam, volt egy rémálmom, de hamar lenyugodtam, és az éjszaka további részében normális álmokkal áldott meg a sors. Ráadásul senki nem horkolt, ami szintén külön öröm volt számomra :).