DMZ maraton

Mivel vasárnap korán volt a találkozó, emiatt elhatároztam, jjimjjibangba fogok aludni. Viszont egyik futóklubos csaj, akivel jóban vagyok, mondta: dehogy megyek én jjimjjibangba, aludjak nála, ő közelebb lakik a Ichon-hoz, a találkozó színhelyéhez. Emellett invitált a zumba (egyfajta tánc) órájára is, ami nagyon jó fitneszprogram volt. Ezután barátnőmmel, meg egyik futóklubos sráccal elmentünk kajálni. Egy sütögetős helyre tértünk be, sangyopsalt enni. Rengeteg, hangos afro volt ott, akik szerintem valamit ünnepeltek. Persze voltak tengeri herkentyűk is dögivel, én pl. főleg őket pusztítottam. Meg a kimcsit, ami főleg megsütve finom. Később majd nyugovóra tértünk.
Edzés után...A srác nem táncolt, de másnap lefutotta a 10km-t! :)

 Pózolok a (félig sült) csípős polippal...

Másnap reggel fél 6kor volt a találkozó, el is indultunk időben. A buszon kaptunk banánt, chocopie-t, csokis tejet, narancslevet és vizet (dobozos kávét meg kaptam, csak úgy, mikor összebarátkoztam a mellettem ülő csajjal, aki aranyos volt :) ). Sima, dugómentes utunk volt, 2 óráig tartott durván. A DMZ maraton elég nagyszabású futás volt, rengeteg ember vett rajta részt.  Futóklubunknak is külön sátra volt, ahol átvettük a rajtszámot, és a három kilós helyi rizst, amit elajándékoztam, mivel én nem tudom elkészíteni (nem azért, mert nem tudok főzni, hanem a koleszban s**r a konyha). Én most nem fényképeztem, csak ismerőseim képeit nyúltam le...
 Készülődünk...

 Félmaraton útvonala... A full maratonosok még mentek egy bazi nagy kört. Most örültem, hogy nem vállaltam be a teljest (majd jövőre, ha itt leszek...), mivel fizikumom még  mindig nem tökéletes.

 A hadsereg tagjai is szurkoltak nekünk... Lelkesen pacsiztak a futókkal :).

Először a teljes maratonosok indultak, majd mi, félmaratonosok álltunk rajthoz. 7 perccel a teljes maratonosok után kezdtünk (10 perc helyett), hatalmas tömeg figyelt minket, zenészek játszottak, az emberek szurkoltak nekünk. Fülledt-meleg idő volt. Rizsföldek között haladt az útvonal, néhol falvakat érintettünk. A helyiek lelkesen szurkoltak annak annak a hatalmas csoport "őrültnek", akikről dőlt az izzadság, mivel voltak olyan lököttek, hogy lefutnak 42/21/10/5 km-t, ebben a melegben, mikor lazítani is lehetne, hiszen vasárnap van (csak viccelek). Az első "vizes állomás" 5km-nél volt, utána 2-3 km-enként lehetett vizet inni. Félúton meg chokopie-t is ehettünk. 13-14km-nél kicsit rosszul éreztem magam (felkavarodott gyomor és hasmenés-szerűség egyvelege) és meg kellett állnom. Ezzel bár időt veszítettem, de hála az égnek, túltettem magam rajta. 15km előtt volt egy banános állomás, majd 17-18km-nél át kellett futni a térképen is látható piros hídon. A folyó mellett szaladtunk később egy darabig. Megfordult a fejemben, úszni kéne most (félmaraton esetén ismerős érzés a "de beleugranék a folyóba/tóba/tengerbe)!! Persze, ez az akció nem lett volna sikeres, mivel elég gyors folyású volt a víz, ott már raftingolni szoktak. Aztán végre eljött az utolsó kilométer, amikor már eléggé rottyon voltam (kavargott kicsit a gyomrom, de nem durván). Hamarosan beértünk a városba, ahol találkoztunk a szurkolók hadával, többek közt a futóklubos ismerőseimet is megpillantottam, akik bekiabálták: "Hajrá, Eva!". Röhögve szaladtam be a célba, és miután pacsiztam a már célba ért csajokkal, átvettem az érmet, és a gyógynövényes-dobozos teát. Tökjó érmet kaptunk, kár, hogy a képen nem látszik...

  2 óra 07 volt az időm, ami még mindig nem tökéletes, de a múlt hetinél jobb. Várni kellett kicsit, addig a sátrunknál pihentünk. Később megettük az ingyenes bibimpap-szerűséget, amit osztogattak. Futás után két óráig nem bírtam enni, csak vizet ittam, de akkor már jól esett a rendes kaja. El is aludtam kicsit, a többiek ébresztgettek, hogy hamarosan indulunk haza. Délután 2 körül indult a busz, megint elaludtam kicsit. Pocheon-nál böszme nagy dugók voltak, de aztán kiürültek az utak. Négy óra után kicsivel már a Banpo-hídnál voltunk, ami közel Ichon-hoz. Vicces, nincs is izomlázam, azaz néha feszül a combom (főleg lépcsőzésnél), de tudok rendesen járni, sőt, futni is elmentem reggel. Volt pár félmaratonom, ami után egy napot pihentetnem kellett a lábam, pl. a Namsan alatt futott maraton, a Bundang Maraton, vagy a tengerparti maraton, vagy a múlt heti futásom.  De ez nem olyan volt, de nem bánom (hasonlóan a gyereknapi jótékonysági futáshoz).

Végezetül pár gondolat: DMZ területén már néha jártam. Sokan tuti azt hiszik, hogy nem biztonságos "oda ne menj"... Persze az ilyen rendezvények tuti nem veszélyesek, és szervezett túrák keretén belül nyugodtan mehetünk. Gondoljunk csak bele: Mielőtt Pestre mentem, mindenki csesztetett, hogy ott megtámadhatnak, megerőszakolhatnak... Mielőtt Szöulba jöttem, akkor is hallottam olyan dolgot, hogy elrabolhatnak, és eladhatják a szerveimet (valami üldözési mániás embertől... nem normális...).  Már sajnálom, hogy nem szóltam vissza, hogy "ezek bárhol megtörténnének, ennyi erővel az ember ki sem mozdulna a négy fal közül, mert félne, megtámadják"... Pl. hallottam pár incidensről abban a városban is, ahová én jártam gimibe!!!