Ma olvastam ezt az érdekes cikket. Néha felvetődik bennem is a kérdés: Miért csináltam ezt, miért döntöttem három éve az mellett, külföldre megyek doktorizni. Vállalva minden kockázatot, egy idegen kulturába való beilleszkedést. Pedig pl. kamaszként nem voltam valami alkalmazkodó. De az ember sokat változik az évek során...
Tulajdonképpen titokban kamaszkorom úta arról álmodom, hogy külföldön éljek. Nem tudom, hogyan-miképpen, de külföldön akartam élni. A PhD fokozat megszerzése is nagy álmom volt. Ez volt a két indok, hogy igent mondtam 2009 novemberében arra, hogy Ázsiába menjek. Egy régi barátom szerint nagy áldozatot hoztam. "Kivert magyar", heheheh :).
A kommunikációban az internet sokat segít, de erről már írtam. Meg a közösségi oldalak is, így tudom, mi van a régi ismerősökkel. Egyetemi évfolyamtársaim között többen töltöttek több-kevesebb időt külföldön. Vannak, akik teljes képzésre, de olyanok is akadnak, akik pár hónapot, de éltek kinn. Viszont nem tudom, Koreát merném-e ismerőseimnek, barátaimnak ajánlani. Kell hozzá egyfajta "őrület", nyitottság és persze kitartás. Tudom, a "magyar Dolores Umbridge" -azaz Hoffann Rózsa elítélne, ha ezen sorokat olvasná. Ok, csak viccelek. :).
A cikkben ez a mondat fogott meg: "Tényleg azért megyünk el, mert nem szeretjük eléggé Magyarországot?". Én igen is szeretem Magyarországot, több, mint 8 ezer km távolságból is. Néha van honvágyam, jó lenne, ha többször tudnék hazamenni. Viszont valami "isteni sugallat" azt mondta nekem akkor, lássak világot, próbáljam meg, mivel akkor ez egy életen át tüske lesz számomra. Sokan bíztattak, de voltak, akik le akartak beszélni. Családom szerencsére kezdettől fogva elfogadta a döntésem, és támogatott. Tudom, sokan efféle háttér nélkül csinálták végig, de akkor is...sokat jelent nekem ez.
Nem bántam meg ezt a döntést. Sok olyan dolgot tapasztaltam, amiről el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha megtörténhet velem. Megfogadtam, bárhogy is alakul az életem, nem fogok megbánni semmit. Azaz igyekszem úgy cselekedni, hogy ne bánjam meg a döntéseimet. :)
Tulajdonképpen titokban kamaszkorom úta arról álmodom, hogy külföldön éljek. Nem tudom, hogyan-miképpen, de külföldön akartam élni. A PhD fokozat megszerzése is nagy álmom volt. Ez volt a két indok, hogy igent mondtam 2009 novemberében arra, hogy Ázsiába menjek. Egy régi barátom szerint nagy áldozatot hoztam. "Kivert magyar", heheheh :).
A kommunikációban az internet sokat segít, de erről már írtam. Meg a közösségi oldalak is, így tudom, mi van a régi ismerősökkel. Egyetemi évfolyamtársaim között többen töltöttek több-kevesebb időt külföldön. Vannak, akik teljes képzésre, de olyanok is akadnak, akik pár hónapot, de éltek kinn. Viszont nem tudom, Koreát merném-e ismerőseimnek, barátaimnak ajánlani. Kell hozzá egyfajta "őrület", nyitottság és persze kitartás. Tudom, a "magyar Dolores Umbridge" -azaz Hoffann Rózsa elítélne, ha ezen sorokat olvasná. Ok, csak viccelek. :).
A cikkben ez a mondat fogott meg: "Tényleg azért megyünk el, mert nem szeretjük eléggé Magyarországot?". Én igen is szeretem Magyarországot, több, mint 8 ezer km távolságból is. Néha van honvágyam, jó lenne, ha többször tudnék hazamenni. Viszont valami "isteni sugallat" azt mondta nekem akkor, lássak világot, próbáljam meg, mivel akkor ez egy életen át tüske lesz számomra. Sokan bíztattak, de voltak, akik le akartak beszélni. Családom szerencsére kezdettől fogva elfogadta a döntésem, és támogatott. Tudom, sokan efféle háttér nélkül csinálták végig, de akkor is...sokat jelent nekem ez.
Nem bántam meg ezt a döntést. Sok olyan dolgot tapasztaltam, amiről el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha megtörténhet velem. Megfogadtam, bárhogy is alakul az életem, nem fogok megbánni semmit. Azaz igyekszem úgy cselekedni, hogy ne bánjam meg a döntéseimet. :)
파이팅 :)
VálaszTörlés싫어하다 "파이팅" :)!! Hehehe :)
VálaszTörlés