Láttam már Koreában is szép szurdokvölgyet...

...de a mi Rám -szakadékunk hihetetlenül csodálatos! Magyarországon ezen szurdokvölgyeket szeretem leginkább. Három barátom egy túrát szervezett a hazatérésem ürügyén: Elvonatoztunk Nagymaros Dömösi átkelőig, majd ott átkompoztunk a Dunán. Eléggé fel volt duzzadva, féltem, hogy a komphajó nem tud átmenni, de mégis elég gyorsan átért.

Majd megindultunk. A Vadálló Kövekhez másztunk fel elsőnek, ahol volt némi energia-utánpótlás.

Attila-fej- tényleg olyan mint egy süveges-szakállas pasas feje. Egy honfoglaló magyar, esetleg hun vagy épp akármilyen nomád... Vagy mongólok... -ezt direkt írtam hosszú ó-val, mivel a South Park-ban (mikor a kínai pasas Nagy Falat épít SP köré, és "büdös mongólok" :D)

Egy kis házisüti, jó lett. Tudom, ettől a Schobert Norbi és Rubint Réka hátast dobott volna, vagy benyomta volna: "ez nemcsak a hátsót, hanem a rákot is hizlalja" XD. De túra alatt, ha az ember folyamatosan mozog, megbocsájtható.

Tiszteletemre csináltak egy S-es pólót (M es a méretem, csak kicsit a Miss Piggy szindróma) egy két évvel ezelőtti túránk emlékére. Ugyanis 2009-ben velük: Endzsivel, Bandival (Tata, Klotild, Ubul stb. kinek mi XD) és Kovarekkel sátoroztunk 4 csodás napot a Cserehátban (Kovareket ott ismertem meg). Nagyon örültem neki. Még két ember jött: Kovarek barátja, Ágoston, és egy közös barát, Margit. Őket aznap ismertem meg. Tökjó társaság, és szép idő. Állítólag én hoztam el az utóbbit-legalábbis ők azt mondták. Fújt a szél, néha beborult az ég, de tökéletesen esőmentes nappal ajándékozott meg minket a sors.

Ezek utá a Prédikálószék (Paptrónus -pletykák szerint egy ismerősük nem jegyezte meg rendesen a nevét) következett, ahonnan szép kilátás nyílt a Duna-kanyarra:). Itt pihentünk kicsit.

Aztán egy hosszabb, monoton lefelé menet következett, majd a Szőke-forrás völgyén keresztül eljutottunk a Rám -szakadék bejáratáig:). Csodálatos szurdokvölgy ez is, de fotózni nem nagyon tudtam, mivel nem adták a képek vissza a szépségét.

Állítólag tavaly sok gomba nőtt errefelé, idén sajnos csak a Clamidiák. Bandi teleszedett egy nagy szatyrot, és az élete árán is felvitte a gombát a szakadó esőben a Rám-szakadékon!! XD. Magyarul: életét áldozta (volna) a gumbákért. :))) Hála az Égnek nem lett baja.

A szakadék csodálatos volt!!!! :)))

Hol korláton, néhol létrán kellett mászni, ami csúszott. A patak folyt, néha csodás vízeséseket formált a sziklákon. Ide még majd jövök!!! A Bulamsanhoz, Suraksanhoz hasonló állítólag is abban, hogy télen kész öngyilkosság itt menni :S.

Végül a Lukács -árok vagy a Vörös-árok mellett vacilláltunk. Délután 4 volt, ha délután 2 lett volna, akkor én igent mondtam volna a hosszabbra (Árpád-vár, Vörös -árok), de végül nem, a Lukács -árkon át mentünk. Itt szerencsére kevés sárral megúsztuk. Aztán kiderült, így is az utolsó kompot értük el, de előtte még megkóstoltuk a capucchinot a helyi kávézóban- hát az bejött! :)

Csodás nap volt, kár hogy hamar vége lett. Rég röhögtem ennyit, mint most. És totál el is fáradtam! Köszi, srácok-csajok, köszönöm, hogy megszerveztétek, és eljöttetek!!! Kár, hogy nem tudok Veletek annyit túrázni, de annyira örültem neki! Már nagyon hiányoztak a dumák, amiket le tudtok nyomni XD.

Bevallom, Koreában többek közt az ilyenek is hiányoznak. A szép magyar tájak, vagy épp európai városok. Ezeknek hangulatát nem lehet pótolni.

Elveszett pálcikák "új hazájukban"

Tavaly, hazautam előtt találtam egy fél pár pálcikát (fémet, nem az egyszer használatos fát, amit a legtöbb kajáldában vagy a Seven Elevenben adnak) a campuson, és eltettem. Haza is vittem, gondoltam, jó lesz karónak Anyu aloe-i, vagy egyéb szobában tartott virágai mellett. Bele is szúrtam egyik Aloe-s cserepébe, gondoltam, jó helyen van. Majd visszamentem Koreába. Ősszel, egy kirándulás alkalmával szintén találtam egy elejtett pálcikát, ragyogott a sárban- "még egy karó"-gondoltam mosolyogva, és eltettem. Október óta ott pihent a hátizsákomban. Majd mikor most hazaútra került sor, nem felejtettem el betenni, bele is szúrtam egy cserepes virágba. De mint kiderült, Szüleim inkább eltették a két fél pálcikát emlékbe. Csak a vicces az, hogy felemás párról van szó, mivel a két pálcika mintázata más! XD

Mindegy, az idei ajándék egy része pálcika lesz :))).

Volt egy rossz álmom itthon. Azt álmodtam, hogy még Párizsban vagyok, és bementem a konferencia-terembe, ahonnan egy zombi jött ki. Valóság: Közben félálomban kinyitottam a szobám ajtaját, és azt hiszem, sikítottam. Mikot Anyu és Apu bejött, azt hittem vagy fél percig, hogy még ezt is álmodom. Majd leesett, itthon vagyok a saját ágyamban :S. Fura volt.

A konferencia

A párizsi konferenciáról eddig nem tudtam írni, de azért mégis érdemel egy fejezetet. Elég húzós volt, sok érdekes előadás volt, de fárasztó mindig koncentrálni, figyelni. Az utolsó két nap már vártam nagyon a hazautam, hullafáradt voltam,. A poszterem hála az égnek első napon volt, így a többi alkalommal csak tanulás volt a lényeg.

Hálisten volt érdeklődő, ez a kép a kedvencem, a fiúk csinálták. Tilos volt fotózni, de Gilyoung és Kyu-hwan menő gépével megpróbálta. Az én kütyüm nem alkalmas erre, mivel nagy, lebuknék vele elsőre...

Egy japán pasas kérdezte: "Why Korea?"- mondtam, ott doktorizom, ösztöndíjjal vagyok kinn. Mikor elmeséltem neki a kutatásomat, akkor "Szereted a kimcsit?"-volta kérdése, ami köztudott, hogy igen XD.

A délutáni előadásokon megismertem egy helyes olasz lányt, akivel össze is barátkoztunk, sok előadáson voltunk együtt. Berlinben dolgozik, USA-ban doktorizott. Együtt mentünk a fogadásra is, ami állati jó volt!!! Majd rakok fel képeket!

Egy körhinta-múzeumban volt, ahol ki lehetett próbálni alovas körhintát, sőt, egy olyant is, amin biciklik voltak, nekünk kellett hajtani! :). Hajóhintán kicst felfordult a gyomrom... De azért vissza a gyerekkorba!

Az a biciklis körhinta XD.

Kaja is isteni: Volt ott sajtkóstoló, vattacukor, crépe (francia palacsinta), rizottó, sütik. Egyedi dolog volt az egész.

Vattacukor és pattogatott kukorica, mint a gyerekkorban. Egyszer Szöulban kóstoltam a vattacukrot, de nem volt olyan jó, mint itt. Ez viszont visszaadta kislánykorom búcsúinak élményét :))). Amikor nagyon is szerettem, mint minden gyerek. Akárcsak a körhintákat!

Csakhogy csorgassátok a nyálatokat XD!

Rengeteg játék, például le kellett dobni a gonoszok fejét, vagy labdákat kellett lyukba görgetni. Nagyon élveztem ezt a délutánt. Főnököm nem volt, mivel talált egy koreai templomot-meséltem, hogy hívő keresztény- és oda ment. De szerintem azt akarta, hogy engedjük el magunkat, hiszen ha nincs otthon a macska, cincoghatnak az egerek! XD

De a további napok főleg az előadásokról szóltak, bár az esti szemináriumokon szép állófogadások-vacsorák voltak. Többek közt először ettem articsókát. De volt padlizsánkrém, spagetti-félék, jó sok gyümölcs. Mondjuk a francia péksütitől kicsit csömöröm lett. Vicces, annyira vártam, hogy végre európai kaját ehessek, de most inkább a könnyű kajáknak örülök jobban.

Vicces eset: Főnököm mondta a srácoknak, milyen jó a kéksajt- a penészes. A srácok ki is próbálták(rizzsel, mi mást enne egy ázsiai, ha nem rizst???), és nem jött be! Másnap reggeli: Főnököm mondta: "kóstoljátok meg a gyümölcsöt joghurtba mártva"-a két fiatalúr egyből húzta a száját, mire mi ketten röhögtünk! Főnököm végig nagyon rendes volt, velünk röhögött, poénkodott, bírom, hogy ilyenkor :))). Van, mikor nem, de most igen. Kaját csomagolt nekünk, néha olyan volt a hangulat, mintha nem is munkatársak, hanem egy család lennénk :).

Egyik esti előadáson, amire nekem és Kyu-Hwan-nak kellett menni, nem járt kaja. Én nem voltam annyira kajás, de Kyu-hwan igen, és reklamált a főnöknek (megjegyzem, volt azon az estén egy olyan előadó pasas, akinek olyan hangja volt, mintha ivartalanították volna XD, kicsit irritált), és jellemző módon ázsiai (thai, de szemet szúrt a bandának első nap egy koreai étterem is) kajáldában ettünk. De három koreai pasastól mit várunk... Gil-young útlevelét első nap ellopták (főnököm szerint az dél-koreai útlevél keresett), kapott a Követségen egy ideigleneset. (megtámadták fényes nappal a metrómegállóban).

Nicolas Sárközi, a francia elnök is részt vett egyik napon. Vicces volt, hogy ellenőrző-kapukon kellett átmenni, csomagjainkat is átkutatták, ha a két szekció közt át akartunk menni a másik épületbe folyadékért, akkor újra ellenőriztek. Sárközi miatt átszervezték a negyedik napot. Franciául beszélt Sárközi, de a kivetítőkön fordították le angolra-főnököm szerint rosszul... Akkor történt: vettem ebédre csirkés szendvicset, (nagyon jót adtak, sok zöldséggel és mákkal a tetején) főnökömékkel a poszteres-kiállító teremben találkoztam, ők is vettek egyet nekem, de azért nem veszett kárba a plusz szenyó.

Utolsó napon főnököm előbb lelépett, még együtt reggeliztünk, de előbb elment. A már a nem használt termekben bontották a díszletet. Megkóstoltam ebéd gyanánt azt a csokis cupcake-t, amivel már szemeztem első nap óta, hát csalódtam benne. Kevés magyar volt, ami szintén nagy bánatom. Azok nagy része külföldön dolgozik. DE a repülőn ülve leszólított egy egy magyar kutató- orvos, hogy szintén ott járt. És a nevemet megjegyezte, hogy egyik poszteren volt "egy magyar első szerző, több koreai névvel együtt" -mondtam, én vagyok. :). Ő csak tapasztalatot szerezni volt kinn. De azért örültem, hogy legalább így, a repülőn hazafelé találkozhattunk:).

Bár az utolsó napon már vártam a hazautat, elég rossz idő volt, és súlyos elvonási tüneteim voltak futásból (idő és futócipő hiánya), de nagyon boldoggá tett, hogy főnököm elvitt! Rengeteget tanultam, sok érdekes, hasznos dolgot hallottam. Köszönöm neki, még itt is, ha nem is olvassa, akkor is! Örülök, hogy elvitt, a nehézségek ellenére is.

Nem tagadom...

...jó itthon lenni :). Egy év után különösen. Tudom, az ember idővel beleszokik, de akkor is. Olyan rég láttam már a családomat, furcsa érzés volt újra bemenni a rég nem látott szobámba. Viszont öröm volt újra futni, a faluhoz közeli földúton. Kicsit pihenni. Unom a tömeget, a zajt, annyira le tudja szívni az ember energiáját. Ősszel még nagyon teli voltam energiával, de tavasz végére valahogy elfogyott a lendület. Remélem, most helyre jön minden. Kell ez az "Ázsia-elvonókúra", hahahahaaha!

Szóval volt pár hivatalos ügyem, már magyar viszonylatban is diáknak számítok (külföldön tanuló diákok kérhetnek magyar diákigazolványt útlevél/személyi és hallgatói jogviszonyi igazolás esetén), tavaly is érdeklődtem, de akkor nem volt meg hozzá egy papírom. Most viszont véégre!!! Egy dunai hajókirándulás is megtörtént :))). Most jó itthon, csak az idő ne lenne ilyen ocsmány... Pénteken utazom fel Pestre :).

Magyar

Jelentem, épségben megérkeztem Pestre! :))) A kijutás a CDG-re (párizsi reptérre) kalandos volt, de az út simán ment. találkoztam pár nagyon aranyos magyarral. Majd beszámolok róla később, akárcsak a konferenciáról. De most fáradt vagyok, alszom egy jót.

Utólagos módosítás: Volt egy sokkoló élményem, emiatt nem tudtam írni rendesen, most viszont már igen. Szóval Kyu-hwan (kiköltöztünk az apartmanról, a srácok más szállásra mentek) és én kitaláltuk, megnézzük a Sacraceur-t (híres székesegyház Párizsban, azt pont nem láttam). Sajnos én úgy voltam, városnézéshez kevés az időm, reptérre menéshez meg túl sok (ötre ott akartam lenni, tehát volt 3-4 szabad órám). Az egyik metrómegállóban nagy kavarodás, franciául hangosbemondó. Kiderült, baleset történhetett-Egy ember feküdt a síneken. Szerencsére nem láttunk lényeget, de sejtettem, ez már nem él... Talán egy sikeres öngyilkosság, te jó ég. Sokkolva mentünk tovább, el is vette a kedvünket ez a Sacraceur-tól.

Mentem a reptérre, szerintem potyán. Ugyanis bajba kerültem, a táskámat bekapta az ajtó- segítségért kiabáltam, egy nő kinyitotta. A konferencián kapott metróbérletre azt mondták, jó a reptérre is, nem igazság! A CDG-re menő metrót is nagy nehezen megtaláltam, és éreztem, ez a kb. 20kilós csomag mennyire magatehetetlenné tesz...

Elég sokkos voltam, de egy koreai srác -festett szőke hajú- mondta: ülj le, nyugi, ez a CDG-re megy. Elmondta, Koppenhágába megy a haverjaival, onnan Incheonba. Ő is Air Chinával, mint én... A kettes terminálra érve megint nem akart nyílni az ajtó, de segítettek, mikor kértem. (A TGV állomása is itt volt, ami nagy kísértés, de most a röpcsi kerül sorra.) Ezek szerint blicceltem-de nem az én hibám, félrevezettek. Vásárolgattam, pihentem, olvastam a jegyzeteimet, mivel volt 3 órám, mire végre elkezdődött a check-in. Előttem egy csajnak túlsúlyos csomagja lett, elég lassan haladt a sor. Egy fószer előre akart tolakodni... Végül a Buisness class sávjába is mehettünk. Engem két perc alatt becsekkoltak, folyosó menti ülésre, de kicseréltettem, ablak mellettire, túlsúlyos bőrönd itt sem volt. A kapukba be a szokásos cipőlevevés, laptopkivevés, aztán a kapuknál örömmel tapasztaltam: 15 perc wifi ingyenes, tudtam értesíteni az otthoniakat.

A kapukhoz érve fura érzés volt újra magyar beszédet hallani: szóba elegyedtem két -ugancsak külföldről hazatérő útitársammal-egy Brazíliában cserediákoskodó középiskolás csajjal, illetve egy Ausztráliában élő férfival. Beszélgettünk a külföldi élet szépségeiről és árnyoldalairól. A beszálláskor pedig egy magyar ember megszólított, hogy ő is a konferencián volt, megjegyezte a nevem :). Sima utam volt, a MALÉV géppel. Mézgáék is Malév géppel mentek Párizsból Pestre, de ők pórul jártak... Két óra alatt Pestre értem, ahol Gábor várt :). Kisbusszal mentünk haza, és nagyon örültem, mikor átmentünk a Dunán, láttam a rég nem látott pesti fényeket! Ráadásul a rádióban megszólalt a Holdviolától a "Bánat utca", az pluszban jó kedvre derített! Végre megérkeztem! :) Annyira szép Pest, így, hogy egy éve nem láttam :)))).

Ezzel a géppel utaztam Pestre:

A közös fotó, aminek annyira örülök!!!! Mind a négyen rajta vagyunk. Főnököm amúgy nagyon jópofa ember, velünk röhögött, hülyéskedett, mikor épp reggeliztünk, vásároltunk... Tulajdonképpen elég családias volt a hangulat a banda között, még ha este húztuk is a szánkat, mikor 500 posztercímet el kellett olvasni hullafáradtan. Sok érdekes előadás volt, de az utolsó két napon már fáradt voltam, és nagyon vártam, hogy Pesten legyek...

Párizsi metrónak gumikereke van...

Itt a diák nyugodtan hivatkozhat arra, ha késik a suliból, hogy "kilyukadt a metró kereke" És az ajtaját nekünk kell, nyitni-csukni. Szöuli korszerű szerelvények kicsit elpuhítják az embert XD.
Bringák, a szállásunk mellett, amik bérlhetőek, elég magas óradíjjal...
PlaneÁrium XD
Automobil! XD A kocsiszalonokban egyedül ez tetszett, főnököm legalább háromba bement... A három pasinak az volt a mániája, hogy mindig a menő iPhone-ukat szinkronban használták, hogy mindig összedugták a fejüket és mobiloztak...

Szorítsatok, mab lesz a poszterem!!! :)

Első francia napról

Fáradtak vagyunk. Főnököm is befutott, várost néztünk. Mozgalmas nap volt, és a továbbiak is azok lesznek, csak kicsit másképp. Na alszom egyet, majd beszámolok erről is :))). Egyelőre próbálok barátkozni azzal a ténnyel, nem Ázsiában vagyok. Párizs nagyon szép, egyszer már voltam, akkor is tetszett, most még inkább fel tudom fogni, hol tartózkodom jelenleg :)

Szóval még annyit, hogy reggel nagyon jól esett a friss levegő, végre nem az a fülledt koreai idő... Élveztem, bár a koreai módi szerint sortot-pólót húztam, kicsit rázott a hideg... Át is kellett öltöznöm városnézés előtt. Megszoktam a meleget, de számoltam az esetleges lehűléssel, fel tudtam öltözni. Főnököm is épségben megérkezett, együtt a banda. Kyu-hwan átjött abba a szobába, ahol én vagyok, és a galériahelyiséget is igénybe vette (mondtam felmegyek, de ő volt az erősebb!). Ez lesz, ha két felmászós- ágyas szobában lakó koleszos egy szobába kerül:).
De szerettem a szállást, csigalépcsőn kell felmenni, lift nincs, ami nekem nem baj, de 20 kilós csomaggal már nem tiltakoztam volna ellene. Főzéshez megvolt minden felszerelés, többször is főztünk. Vicces volt főnökömet látni, ahogy a ramennel bajlódik, vagy kéri, főzzük túl a tojást. Furcsának találta, hogy megeszem a lágytojást :). Egy nagyon édes macsek is lakott egy szinttel alattunk, aki főleg engem szeretett :).
Regisztráltunk a konferenciára, majd sétáltunk kicsit a városba, megkóstoltuk egy híres pékség termékeit. Guszta sütiket lehet kapni, szemnek is szépek, ízre? Hát, letesztelni nem tudom, de majd kóstolok egy-kettőt, ha lesz időm és inspirációm. Ebédhez kimcsit ettünk, de az ergya kimcsi volt. Főnököm szerint tök más hangulata van, hogy Európában eszünk kimcsit, mintha Koreában. Amit most ettünk, inkább paradicsomos káposzta. Szeretem a paradicsomos káposztát, de jelen esetben fúj... Croissant is valahogy jobban esik az eredeti hazájában, mint Szöulban mondjuk. Hideg van, azaz lehet, hidegfront, mivel fúj a szél, Esik néha, és nagyon jetlagem van...
Ez jó kép lett :)))


Ha már Eiffel-torony:). Sok színes bőrű pasas árulja a kicsinyített modelljét egy euróért, nagyon veszélyes, vigyázzatok velük!!!

Pekingi reptér plusz egy kalandfilm cselekménye-avagy hogy jutott el Évi Párizsba?

Pekingi reptér hármas termináljába érkeztünk, ami Gábor (a barátom) szerint nagyon pöpec. (elég Ázsia-fan). Hát, az is volt, Duty-free shopokkal, kajáldákkal, rengeteg tündéri panda-szuvenírekkel… Sajnos nem volt a dubaihoz hasonlóan economy- class-nak pihenőterme… Wifit itt sikerült beállítanom, annyi volt, hogy egy automatába betettem az útlevelem, kaptam jelszót, felhasználónevet, ami pár óráig érvényes lett, és tudtam jelezni a családnak.

Pandamacik!!! :)))) Úgy hazavinnék párat! :)

Cuki kis ázsiai csaj a terminálhoz menő buszon :))).

Az útlevél- ellenőrizésnél még egy tök spéci masina is volt, ami kamera-szerűség lehetett. Beolvasták az útlevelemet, és lefotózott, hogy az útlevél-fotóm, és a képem megegyezik-e. Elég nyomi kép van az útlevelemben, de azért elfogadták. Laptopot megint ki kellett vennem, Gimponál is –„fogadjunk, hogy laptopot kivetetik”, hát kivetették! Megint a tipi-tapi, igaz szenzorral, és végre a terminálban lehettem! Ééés! Kaptam kínai pöcsétet! Gábor, már van ilyenem is, beee! Gimponál egy tök más pecsétet tettek be, mint Incheonba. Ismételten megjegyzem, ezzel az útlevéllel tuti nem engednének be Észak-Koreába, mivel teli van Dél-koreai pecséttel, hahahahahaha!

Reptéri képek:

A gépemre késés volt kiírva, igaz, csak egy óra. Belefér-gondoltam. Akkor még nem sejtettem, hogy az egy óra valójában majdnem négy óra lesz, hogy sejthettem volna… A kapuhoz azért odamentem, és ott osztottak kaját és vizet (drága pénzért vettem vizet -3 euró…). A kaja nem volt túl jó, rizs, füstölt tojás, amit Koreában imádok, de itt ergya volt, túl sós.Virsli is... Szüleim szavaival élve: nem túl bizalomgerjesztő...

Gépbe betereltek, hát bakker, nem szárnynál kaptam helyet? Mindegy, alvás, de nem indulunk. Tök ideg lettem, mivel jelre várunk. Több, mint két órát vártunk, mire végre megmozdult a gép. Elég lassan indult, szóval volt egy négy óra késés, mire elindulhattunk. (Viszlát, Ázsia)

Elég régi röpcsi volt, semmi extra, kicsit izgultam, hogy jutunk el ezzel Párizsig, de aztán olyan simán szállt fel, fülem sem dugult be, néztem is nagyokat. Mindegy, örültem, hogy felszálltunk mivel már amiatt voltam berezelve, hogy nem indítják mégsem ma, Pekingben éjszakázunk. De aztán végre! A hangosbemondó nagyon rossz volt, de mikor kihallottam, hogy Párizs, 8500 kilométer és hogy 11 óra, végleg megnyugodtam-már olyan kényszerképzeteim voltak, hogy visszafordítják a gépet... Valami időjárási gubanc lehetett, elég sokáig repültünk a felhők közt. Rázni sem rázta a szél, azaz néha éreztem 1-1 légáramlatot, de nagyon simán ment. Kaja is bejött. Először csirke és tengeri herkentyű közt kellett választani, és az utóbbit kértem, rizzsel. Gyümölcsöt, valami csirkés-uborkás salátát, friss zsemlét, illetve gyümölcsöt kaptunk. A kávéscsészében volt valami, amiről azt hittem, műanyag-ízű víz (Emirates esetén az volt benne), kiderült, joghurt. Nem is annyira a kaja esett jól, inkább az, hogy végre rendes kaja! Italosztásnál átnyújtottak nekem egy kínai sört is! Gábor, ez neked szól, már nem mondhatod, nem ittam kínai sört!!! Hát nem rizs is volt az összetételében???

A további út inkább alvás –szerű micsodával és a konferencia absztraktjainak olvasásával telt. Álmodtam is, arra emlékszem, megjelent Jézus a campuson, és beszélgettünk is. Villanyt leoltották, ablakokat lehúzták. Egyszer szemembe is villant a Nap, mikor kinéztem, inkább lehúztam. Szemem amúgy mintha begyulladt volna… De szerintem nem. Út vége felé kaptunk még egy kaját, én spagettit ettem, zöldséges... és elvileg koktélrákkal, de volt benne egy darab rák. Ízére nem panaszkodom, mivel az bejött. Valami salátát is adtak, édességként egy beazonosíthatatlan valamit, először tofunak néztem, bizalmatlanul méregettem. De végül valami túrószerű édeskés dolog volt, nem rossz. És natúr joghurt.

Hamarosan landolás, már vártam, nagyon (Hello, Európa!). Csodálkoztam, hogy ez elég régi gépnek tűnő masina, milyen simán véghez viszi a felszállást-leszállást! Bár nagy gépen kevésbé van füldugulás. Nem is rázkódott, de élt bennem az emlék ahogy azt a nagy böhöm Emirates gépet tavaly augusztus végén rázta a szél... Tartottam tőle, hogy ez a repülőút elviszi a legutóbbi visszautamtól az "Évi legrosszabb repülőútja" -díjat, de végül nem sikerült neki ez az akció. Hálisten:)

A CDG egy modern reptér, labirintuson kellett keresztül menni a cuccosért, amit nagy sokára ki is adtak. Megkönnyebbülök mindig egy repülőút esetén, ha mindkét csomagom épségben megjön, bennem van a para, ha nem. Gondoltam, odamegyek a moszkvai géphez, hátha a fiúk ott vannak - Kyu-hwan gépe is akkor futhatott be. Vártam kicsit, majd megkérdeztem, hová érkezett-kettes terminálra, ahová reptéri vasút. Nagy nehezen megtaláltam, a fiúk nem voltak ott. Kerestem egy internet helyet -wifi bakker fizetős volt, de a gmail sehogy sem akart bejönni. Majd mentem vissza az egyes terminálra, ahová az én gépem érkezett. Kérdeztem az infónál, mikor indul az első párizsi busz reggel hatkor- Bakker éjfél volt, és annyira vágytam a szálláson lenni, hogy nem emberi. És végül „take a cab” üzemmód lett. Odamentem a taxi-állomásra, és megkérdeztem egy idősödő feka sofőrt, mennyiért vinne el. Kb. 50 euró- mondta, gondoltam, belefér. Izgultam, ez nem a rasszizmus miatt, de sok sofőr nagyon hiéna… De végül is a pasas korrekt volt, mert az körül volt a tarifa. Még fel is hívta a szállás tulajdonosait. Áldottam az eszem, hogy kinyomtattam a szállás papírjait! Na de a bejutás sem ment könnyen, egy nő jött, mondta, nem lehetséges. Nyolckor nyit a recepció. De jött egy fiú és egy lány is. A csajnál volt poszter-henger, ő is konferenciára jött -koreai lány volt, de Franciaországban tanult. (az én poszterem textil-szerű anyagra volt nyomtatva, és össze lehetett hajtani, mint egy ruhát. A laptopom mellett utazott, egy mappában)

Végül csak sikerült bejutni a szállásra (arra hivatkoztam, ami az igazság volt: sokat késett a gépem), a csajt és a srácot beengedték, majd engem is odakísértek. Bekopogott a nő egy másik szobába, ahonnan nagy örömömre ismerős hangok szűrődtek ki! Kyu-hwan és a másik srác (Gil-young, de hívjuk csak Gilnek) odaadták a kulcsot. Izgultak miattam hogy elvesztem, látszott rajtuk megkönnyebbültek, hogy épségben ideértem. Hát, nem mondom, én is, pedig arra készültem, reptéren éjszakázom! Főnököm holnap érkezik. Azaz ma, hehe. Aludni nem tudtam, összevissza álmok, széles sávon futó agy, éreztem, ha míg nem írom le ezt, nem fogok tudni pihenni...

Gimpo Airport és a pekingi út

Szóval a koliban tegnap éjjel alig tudtam aludni, max 3-4 órát. Négy óra is alig múlt, mikor már magamhoz tértem (éjfél után nyomott el az álom, hiába, ha korán kell kelni, nem megy), írtam haza, megígértem, amit tudok, jelzek. Ha lehet, Pekingből, de Párizsból mindenképp. Remélem, szobatársamat nem zavartam fel, de írtam neki egy cetlit, hogy augusztus 13án jövök (tudja, mert elbúcsúztunk előző nap, mivel korán kellett indulnom, nem udvariasságból mondtam, hiányozni fog Korea), és hogy elnézést a zajokért. A kolesz portájához fél 5 kor lementem, de nem volt ott senki, bezárták az épületet is. Hát persze, ötkor nyitják! Vártam egy picit a szobában, ellenőriztem kicsit a dolgaimat, majd uzsgyi, pont már ott volt az egyik portás bácsi. Kijelentkeztem, és ott hagytam a kártyámat, ennyi időre le kell, ráírtam a nevem-szobaszámom, plusz a távozásom és (reménybeli) visszautam dátumát. Viszlát, kolesz, viszlát sportpálya, augusztus közepén jövök-búcsúztam az épületektől halkan.

Irány a labor felé, a bőröndöm kicsit nehéz, hiszen elég sok rizst zsúfoltam be tegnap. Már egész világos volt, szerencsére az esti eső elállt. Viszlát, BioNano- súgtam, és ott hagytam az esernyőmet. Mivel sejtettem, hogy a metrók még nem járnak, taxit fogtam Moranig, mivel sok cuccom van. (Take a cab-angolul…) Átmentem az út túloldalára-és egyből jött egy járgány, ami meg is állt nekem. „Moran, please”- kértem. Viszlát, campus- gondoltam, és indultunk. A bácsi kedves volt, kérdezte, hogy diák vagyok-e itt. Mondtam, igen. Félig koreaiul, félig angolul dumáltam, azaz primitív koreai-tudásommal, és angollal komplikálva. „Hánguk csuájó?”-azaz szereted-e Koreát?. Mondtam, igen. Gyorsan odaértünk, (segített a cuccaim ki-be pakolásába) és még volt 15 percem a Gimpo-i buszra. Elsőt, az 5:15öset lekéstem, az 5:45ös volt aktuális. Elment egy incheoni és egy KTX állomásra érvényes busz is, és 1-2 perces késéssel a várva-várt Gimpo felé menő járgány.

Esős, szomorú idő volt, alig szálltam fel a buszra, és hagytuk magunk mögött a várost (Viszlát, Bundang), megeredt az eső, sőt, mikor Szöulon mentünk keresztül - megjegyezem, főútvonal volt, gyorsan haladtunk. – láttam, a Han river szinte kiöntött a medréből, elöntötte a parton lévő épületeket.

Alig több, mint egy óra alatt megérkeztünk a nemzetközi terminálra (Viszlát, Szöul), a check-in- ig volt még idő- fóliázót itt sem találtam, nem tudtam bevonni a bőröndöket. 10 perc múlva kezdődött a check- in, kinyomtatták nekem a párizsi gépre szóló beszállókártyát is. Csomagom éppen 20 kiló volt (Szerencséd főnök!!!! XD). Aztán egy monitorhoz kellett mennem, ahol a bőröndök látszódtak, ahogy gördülnek a futószalagon. Ha a cuccaimat láttam átmenni a „sárga vonalon” , akkor tuti felkerülnek a gépre. Hálisten, hamarosan meg is jelentek. Még volt idő, nézelődtem a duty free shop-okban, ettem egy fagylaltot búcsúzóul és némi kaját, mivel számoltam-a pekingi gép nem fog hosszan menni, nem számoltam nagy kajára, sőt, ha akkor is elégedett lettem volna, ha csak folyadékot kapunk.

Bementem a kapukhoz, a duty-free shopokban 2-3 szoros áron van szinte minden, mint Insadongon. Pl. Insadongon 4-5 dollárért (4-5000 KRW) megkapsz egy 5 darabos pálcika-készletet, itt 10-12 dollárt vesztegetik. De sorolhatnám. Volt időm, pörgettem szerencsekereket-először egy rament, majd egy pepero-t (csokis ropi) nyertem. Meséltem már a szöuli szükséghelyzetről :). Itt multifunkcionális a WC!!! Becsukod az ajtót - van villany. Aztán zuhany is van, amivel azokat a bizonyos területeket ki lehet mosni… Wow. És nem elég, melegíthető ülőke, sőt, le sem kell húzni, mikor felállsz, lehúzza magát.

Időben történt a beszállás, ablak mellett kaptam helyet. Kis gép volt, de nem telt meg teljesen. Időben indult, simán felszállt (Viszlát, Korea!), bár a fülem bedugult. A szél néha rázta, de nem rezeltem be (csak kicsit). A várt lötyi is jött, sőt kaját is kaptunk, ahogy számoltam, kis dolgot. Mosdóra menet kellemes illatokat éreztem- pizza margherita szerűség (paradicsomos-sajtos) lehetett, ízlett is. Ilyen „rövid” – alig két órás- útra nem kapunk nagy dolgot, utaztam már párszor, és ismerem a repülőutak lefolyását.

A repülős pizza:

Ezzel a géppel mentem:

Európa!!!

Hála az égnek, épségben megérkeztem Párizsba. Wi-fit végre tudom fogni, így hát beszámolhatok a párizsi utamról. Hosszú és viszontagságos úton vagyok túl, de legalább ideértem. Fáradt vagyok, amit produkáltam, minden, csak nem alvás. Srácok megkönnyebbültek, hogy épségben megérkeztem. Én is. Kínában amúgy tényleg tiltott a facebook és youtube XD, nemcsak legenda, és a blogomra sem tudtam belépni :S! Pedig azt hittem, ez csak szóbeszéd.

Reggelizni kéne. "Mit hoztunk?"-vetődött fel a kérdés: Persze a válasz egyértelmű: ramen és rizs... Persze azért jól esett az utóbbi is.
Na most mesélek mindjárt.

Útra kész

Vééégre!!!! :)))) És még azt a jó sok előre gyártott rizst is be sikerült tennem!!! :))). Remélem, nem lesz túlsúly. Felemelve a bőröndöm annyira nem nehéz, de mérlegre nem vagyok hajlandó állni!
Poszter kinyomtatva, páraszívó dobozok beüzemelve, csomagok összekészítve. Évi fáradt. Izgatott. Attól tartok, aludni sem tudok, és ideges vagyok, hogy nem tudok időben felébredni. Tudom, kissé nyughatatlan vagyok, túlzottan is, ha valami miatt izgulok, nehezen lehet velem bírni. Elnézést ezért mindenkitől. A poszter nyomtatása előtt többször is majdnem elpattant egy húr, mint ahogy Dolly Roll énekli. (többek közt hogy milyen lassú, és a cuccaimat is be kell tennem szárítóba, stb) De annyira örültem, mikor kezembe vettem először, és büszkén mutattam a srácoknak, illetve főnökömnek. (Olyan képet vághattam, mint Mino májusban, mikor az övé lett kész)

"Találkozunk Párizsban"-búcsúzott főnököm. :)). Hihetetlen. Nemrég láttam az Anasztáziát Youtube-n. Szép rajzfilm, elég régi és eléggé elferdítik a feltételezett valóságot. De a valóság is rejtélyes, sok fekete folt, legenda övezi, akárcsak a Vasálarcos esetén. Az utókor gyakran kiszínezi a tényeket. Szóval a rajzfilmben: Ánya kapott kislányként egy medált, amin ugyanaz van, mint amit főnököm most mondott. És végül az segítségével talált vissza a nagyanyjához.

Esőben szállítottam haza a dolgaimat, el is szakadt a szandálom, szerencsére akkor már a koliba értem. Poszter nem ázott meg, ez a lényeg :). Na lassan elteszem magam, holnap hosszú nap lesz! Viszlát Korea, augusztus közepén találkozunk! :))). El sem hiszem, holnap este már Európában leszek! (persze csak az időzóna. visszaugrás miatt) Remélem, tudok aludni valamit, bár kizárt, ha "ugrásra készen" vagyok, nem megy... :S

(A képen Minakshi és én hülyéskedünk :) )

Utolsó nap

Holnap utazom. Para, nagyon is... Rémálmaim voltak.

Most szereztem be a vízelszívó dobozokat. A Seven-Elevenben ezer forintnak megfelelő pénzért hármat kaptam, a szobára elég. Amúgy is a koli (2007ben nyitották meg) szigetlése jó, és rendszeresen van légkondizva.

Fülledt az idő, alig több, mint fél órát küszködtem az elemekkel (futás) mikor kifogott rajtam...

Főnökömnek néha olyan ötletei támadnak, hogy az ember nem tudja, röhögjön-e kínjában. Tegnap kitalálta, hogy viszünk kaját, mert olcsóbban kijövünk. Rám is bízott egy nagy adag rizst. Ok, max 3 kiló, de akkor is. Algákat könnyen összenyomom (ebben gyakorlatom is van, hiszen kérésre viszek haza, és egy 16os csomagot zanzásítottam össze), súlyuk nincs, de a rizs... Ojje, lehet parázni a túlsúlyos csomagtól :S. De remélem, nem lesz az...

Holnap megyek, olyan hihetetlen, annyira örülök! Egyben a para, idegesség, sok dolog miatt, de remélem, jó lesz, Egyszerre telt ez a majdnem egy év gyorsan is, meg lassan is. Furcsa érzés, főleg, hogy meséltem, azt hittem, fél év után sikerül hazajutnom. És ezalatt az idő alatt Ázsia sokkal természetesebb közeg lett, mint az első fél évben. Persze otthonról is fogok írni, ha lesz időm és inspirációm-de az írás szenvedélye inkább akkor jött, mikor kijöttem. Gondolom, olvasóim is inkább érdeklődnek a koreai dolgaim iránt.

Mi mindig búcsuzunk

.Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtõl reggel, a nappaltól este,
A színektõl, ha szürke por belepte,
A csöndtõl, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtõl, mely fájt és égetett,
Minden képtõl, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihûltek,
A tûnõ tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtõl, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettõ, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idõ várja,
Lelkünk, mint fehér kendõ, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitõl mi mindíg búcsuzunk

Ezt a verset nyolcadikos ballagásomon mondtam, nagyon szeretem, még most is. Hetek óta ez jár a fejemben, aktuális hangulatomat tükrözi. Igaz, ez a búcsú nem végleges, hisz visszajövök. Egy hónapra rá megint búcsúzom-de akkor a családtól, mivel jövök vissza. Erre egyelőre nem akarok gondolni.
De inkább olyan hangulatom van, mint amit Berzsenyi fogalmazott meg a "Búcsúzás a Kemenes-aljtól" című művében. Hogy szomorú, hogy el kell utaznia, de az utazás öröme is érződik. Énbennem is keményen munkálkodik ez a kettős érzés. Hol görcsöt érzek a hasam táján, hol pedig felszabadult örömet. Remélem, a repülőn csökken az izgalom.

Lassan 5 éve, hogy a berni pásztorunk, Bobi örök vadászmezőkre távozott :(. Manapság sokat gondolok rá. Ha egyszer lesz lehetőségem kutyát tartani, akkor a berni pásztor is szóba jön majd, hogy olyanom legyen, hiszen egy tündéri kutyus. Nem tudom, csak gyakran jut eszembe manapság.

Holnapután reggel már Gimpon fogok dekkolni, és várom a beszállást a pekingi gépre. Napok óta ugrásra készen, elfelejtettem már milyen furcsa érzés. Talán az agyam tudat alatt készül, hogy pénteken nagyon korán kell kelni?

Estére az időzóna-visszaugrásnak köszönhetően aznap Párizsban leszek. 7 óra vissza, remélem, át tudok állni a "régi" időzónámra. Azért régi, mert majdnem 25 évig ebben éltem, de most a szöuli a természetes. De megjegyzem, keletről-nyugatra való utazás esetén könnyebb az átállás, mint nyugatról keletre. Nem tudom, miért. Egy bölcs azt mondta, hogy keletre menet esetén annyi nap kell hozzá, ahány időzónát mentünk. Nyugatra utazás esetén másfélszer olyan gyorsan megy az átállás.

(Alig) 3 nap

Megkezdtem a bepakolást, egész jól állok. Eurót váltottam, a szükséges cuccost rendbe tettem, ajándékok megvéve. Már csak a a lényeg van hátra: posztert kell kinyomtatni, mosni-takarítani utoljára, és az ébresztőt beállítani-és fel is kelni rá! De bevallom, nyakamat teszem rá, hogy aludni nem fogok tudni... Pénteken irány Franciaország :)! Nem lesz olyan meleg, de legalább végre napos időt mondanak Párizsba! Egy Ázsia-mentes hónap :): Úgy örülök!!! Persze hiányozni fog az itteni légkör, itteni haverjaim, a gyönyörű, hegyes vidékek, de augusztusban jövök vissza. Szerintem a következő periódus könnyebb lesz.

Unom a monszunt... Már most, az állandó esőt, a párás levegőt... Jövő nyárra asszem beszerzek gumicsizmát, itt nagy divat... Tudom, otthon ciki ilyent fölvenni kerten, szántóföldön vagy épp terepgyakorlaton kívül, de itt nagy divat nyáron :D. Nyáron mindenféle színben, elegáns cuccokhoz is (bár gyanítom, az ilyeneknél van váltócipő) előszeretettel viselik a csajok.

Ez aranyos kép :)

Még pár fotó a szemináriumról-tényleg sportról

Ma véégre küldtek nekem fotókat Pyeongchangról-teszek is fel párat. 4 nap-el sem hiszem, 4 nap, és utazom. Lehet, hogy beszerzek 1-2 vízelszívó dobozt a koliba, szobatársamnak is van olyanja. Tudom, a szoba rendszeresen légkondicionálva, szellőztetve van-ezért is jó a kolesz, hogy nem az üres szobából megyek el. Jobb félni, mint megijedni :D!Tegnap istentisztelet során imádkoztak értem, jól esett. De előtte találkoztam két totál erőszakos God Mother-es térítővel-ezek BAROMI erőszakosak, tényleg nagy betűkkel, ha azt mondod nem érdekel, akkor sem koptatod le őket. Az ilyen erőszakos gyülekezetek az én meglátásom nem túl jók, ilyeneket jobb kerülni. Az ilyenekről gyanítom, szekták.

Rengeteget esik mostanság, már unom... UUUTÁLOM A MONSZUNT! De ezt nagy betűvel írom!!! Ma reggel elég gyüggyő voltam, kerestem az esernyőmet az asztalomon, aztán esett csak le, bakker, a folyosón van-tegnap este is esett :S, és ilyenkor a kolesz folyosólyán száradnak. Szobatársam nézhetett hangyásnak, vagy nagyon álmosnak (sztem az utóbbira nagyobb az esély, bár futottam is).

"Volt egyszer egy csapat" -ezt a musicalt pár hete néztem a youtube-n, szomorú a történet, de nagyon szép a zenéje. Ez az első nagy focimeccs után készült. Focizni nem tudok, de legalább futottam egy nagyot.

Kosárlabda! De régen játszottam! Nem felejtettem el!

Épp azon vagyok, hogy gólt rúgjak! Az ostobenkó arckifejezésért bocsi, de sztem minden focista ilyent vág, ha koncentrál...

Húú, ez is tetszik-épp elrúgtam a labdát egy foci és baseball szerű játék során. A két fotó akár két filmkocka is lehetne XD.