Beszélő magyar kövek

Minakshi még tavasszal kérte: hozzak neki magyar követ. A Duna partjáról. Tudom, ezen kövek elég mindennapiak, de elkapott a kreatív szellem, és némi filctollal-zsírkrétával "magyarossá" alakítottam őket.
Egy apró személyes ajándék, csokit úgyis viszek. Egy magyar zászlót rajzoltam rájuk, és magyar szövegekkel dekoráltam. "Köszönöm" vagy "Jó napot kívánok" esetleg "Szép napot". Szerintem ötletes apróság lesz ez a kinti kedves ismerősöknek. Legfeljebb megmondom, mi mit jelent, kis magyar nyelvlecke. Régen -és néha most is -előfordul, hogy megkérdezik, "hogy mondják magyarul?". Nem nagy dolog. De remélem, örülnek nekik. Az én magyarul beszélő köveimnek :)))

Nagyon félek...

...a jetlagtól. Már most, a nyugat-kelet irányba való utazástól, az olyan alvászavart okoz, főleg, hogy délután 5kor fut be a gépem. És a búcsúzástól is, hogy az otthoniakat újabb egy év után láthatom csak viszont.

Nem baj, meg fogom szokni. Tavaly is megszoktam. Monszunnak hamarosan vége, kezdődik a suli, ősz nagyon szép Koreában. Szabadidőmet majd igyekszem kihasználni, túrázni, haverokkal lenni, amikor csak lehet. És lelkiismerettel végezni a munkámat.
Kicsit azt hiszem, gyerekként hasonló életről álmodtam. Nem így, de ilyen pörgésről, világot látni, legyen benne valami, ami nem hétköznapi. Néha nehéz, de eldöntöttem: mondjon bárki bármit, én ezt végig viszem!!!

Elengedni valakit...

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj. (Müller Péter)

Pénteken utazom, szombat este érkezem vissza új otthonomba. Vegyes érzések, hiszen annyira jó volt itthon, annyira jó volt viszontlátni a családot a barátaimat. És persze Őt is... De benne van a torkomban a gombóc, hogy előre láthatóan egy évig nem jöhetek... Nem mintha nem szerettem meg volna Koreát, az ázsiai világot. Néha már kezdek olyant érezni, hogy hiányoznak bizonyos dolgok. De akkor is, bár bírom a koleszt, a sulit, a kinti világot, de annyira jobb lenne gyakrabban jönni!

Próbálok kicsit pihenni, hiszen mozgalmas időszakom volt, és nem hiszem, hogy a visszautam utáni időszak nyugisabbnak várható. Jövőre Kanadában lesz ez a konferencia, amin most voltam. Remélem, főnököm elküld, majd ráhajtok, hogy küldjön. :)!!!

Kirándulásunk Montenegróba harmadik rész- Mauzóleum Lovcen mellett és a tenger

Sokáig aludtunk, mivel tegnap este későn érkeztünk haza. Majd végre feltápászkodtunk, és take a cab üzemmódban kimentünk a buszpályaudvarra, mivel kevés időnk volt. Egy szerb pasas ült előre, kicsit olyan macsó típus, tetókkal, miegymás. Meghallotta, hogy magyarul beszélünk, megkérdezte magyarul: "Hogy vagy?". Mondta, tud pár szót, bár elég nehézkesen ejtette. De tulajdonképpen egy nem magyar anyanyelvűtől nagy teljesítmény, ha meg tud szólalni.

Sajnos busz nem ment, tehát irány a vasútállomás, ami szintén ott volt egy jó nagy köpésnyire XD.

Jugó címer az egyik vonaton:

Vonat indult, csodás kilátás a tengerre, majd böszme hosszú alagút... Keresztül mentünk a Skodrai-tavon is, ami egy nagy tó Albánia és Montenegró határán. Néha szigetszerűen hegyek nyúlnak ki a tóból, és egy várat is láttunk. Fotóm sajnos nincs.

Podgoricába mentünk egy elektricska (orosz HÉV-et elektricskának nevezik, Oroszországban a 200km-nél rövidebb távra ilyenek járnak, a nagy távokra meg a plácckárt-os vonatok azaz a pojezd, azokról később mesélek) szerű szerelvénnyel. Hamar megérkeztünk a buszpályaudvar szerencsére itt is a vasút mellett volt. Csak mikor bementünk, egy döglött kutya feküdt a buszpályaudvar kapujában, attól majdnem sokkot kaptam...

Busz egyből indult, szép hegyi utakon. Cetinje-be mentünk, a régi fővárosba. Ugyanis Cetinje nagyon magasan van, és nem alkalmas fővárosnak, a Tito-korabeli időkben építették Podgoricát. Podgoricáról még annyit, hogy kulturálisan nem túl jelentős, nem néztünk itt várost. Amit láttam belőle, szocreál panelok, épülő házak...

Egy órás hegyi út után megi is érkeztünk, ahol egy sofőr ránk is startolt, hogy elvisz a mauzóleumhoz, fejenként 12 euróért, mivel messze van a mauzóleum a buszpályaudvartól. Cukorkával is megkínált minket, rendes volt. Vissza is hoz, sőt, meg is vár minket, míg mi ott nézelődünk. Belementünk, mivel arrafelé busz nem jár, max. turista, busz. Sőt, még ki is szállt, hogy nézelődjünk, fotózzunk. Bónuszként még le is fotózott minket a heggyel. A Lovceni Nemzeti Park csodálatos volt, szép kilátás, csak a szerpentinek és a gyors vezetés miatt kicsit liftezett a gyomrom, főleg az agyam...

A szerbek egyébként folyton dudálnak, vezetés közben, mint az olaszok. Gáborral legalább 10 okot felsoroltunk, miért dudálnak, pl, köszönni, ismerősnek jelezni, hogy gyere, elviszlek, esküvőkor örülni, stb. Utolsó indok: MERT ARRA VAN KEDVÜK! XD

Felértünk, majd jó sok lépcsőn kellett felsétálnunk, szerencsére ezeknek nagy része egy alagúton vezetett át. Valami nagy király lett ide temetve, ezen hegység második legmagasabb csúcsára. Azért a második, mivel a király szerény volt, és gondolta, lesz még nagyobb uralkodó, aki méltó a legmagasabbra. De nem volt olyan szerénytelen alak, aki oda merte volna temettetni magát... Így a legmagasabb csúcsra egy TV antenna került.

A mauzóleum:

A hegytetőről csodás a kilátás, itt épült egy híres kilátóhely.

A szép kilátás. Velünk.

Visszatérve Cetinjében már be volt dugulva a fülem, minden bajom volt... Lerakattuk magunkat a belvárosban, egy kolostornál, ahová a ruszkik előszeretettel zarándokolnak. Fotózni tilos volt, és fel kellett kötni egy -egy színes kendőt, amivel el kellett takarni a lábunkat, ha sortot visletünk. Csajoknál még elment, de a pasik nevetségesen néztek ki csíkos, virágos, rózsaszín vagy épp sárga kendőben, ami szoknya módra volt a derekukra kötve.

Amúgy a zarándokolásról, és az oroszok hitvilágáról: A szocializmus végével sok orosz fanatikus hívő lett, mivel a kellett valamibe kapaszkodni, hinni-az ortodox katolikus vallás jellemző arrafelé. Divat volt a rendszerváltás után, hogy a templomokat újjá építették, és hogy elzarándokolnak más kolostorokba. Durva példa: van Moszkvában egy híres templom (Megváltó Krisztus Székesegyház, láttam három éve). Sztálin leromboltatta, hogy lesz egy iroda-komplexum, nagy Sztálin szoborral a helyén -Szovjet Palota. Nem volt elég pénz ennek felépítésére, vagy épp politikai okokból nem valósult meg. (vagy épp befolyt a Moszkva-folyó vize) De ott van a nagy gödör, amivel valamit kezdeni kellett. Hát, lett a templom helyén egy uszoda! Rendszerváltás, elkezdődött a vallásos hullám, Jelcin újjá építette, a nagy éhínségek közepette. Emiatt sok orosz nem bírja ezt a székesegyházat. Tudom, nem tehet róla, hogy politikai merénylet áldozata lett... Még egy vicces példa: Sztálin állítólag azért nem bontatta le a Kreml templomait, mert oda járt gyönyörködni az ikonokba! :)))

Szóval a kolostor Cetinjében:

Visszatérve Cetinjébe -Ebédeltünk, mivel már délután 4 volt, nagyon kajásak lettünk. Egész jó csirkefilét ettünk sajttal -sonkával töltve, és gombás szósszal leöntve. Cetinje belváros kihalt volt, sok üzlet bezárt, sok a kihalt épület... Elég lepukkadt, néhol a téli tűzifa a házak oldala mellett volt, ezek szerint itt nincs gázfűtés. Szegényes város. Kb. Szergijev-Poszad-fíling, bár annál nagyságrenddel jobb (egy másik orosz élmény, előjönnek a három évvel ezelőtti oroszországi utunk emlékei XD). Szergijev- Poszadon van egy híres kolostor, de a város totál halott, sok romos épülettel. Lehangoló látvány volt. És gondoltuk, kaja tuti olcsóbb lesz, mire kiderül, nagyon drága. Gábor vett ott egy romlott-gyanús gyrost, még jó, hogy nem lett semmi baja... Ha Oroszországba mentek, gyrossal (shaurma néven árulják) vigyázzatok!!!

Busz indult hamarosan Podgoricába. (bár sok cab driver hirdette, hogy 50 euróért visszaviszi a turistákat Bar-ba, de még sok városba ott volt az ajánlat, persze nem éltünk vele) Döglött kutya hála az Égnek eltűnt a buszpályaudvarról. Gondoltuk, vonattal megyünk, de azt nem kalkuláltuk be, hogy arról a szerelvényről van szó, amivel két napja érkeztünk! Ami rendesen késett, közben roma asszonyok árulták portékájukat, ránk akarták tukmálni a zoknit, övtáskát. Egyik már nagyon köhögött Gábor szerint keveset keresnek. Rosszmájú leszek: bezzeg cigarettára telik, mivel többnek is ott füstölgött a kezébe-szájába a bűzrúd...

A vonat persze nagyon nem akart jönni, néha voltak olyan kényszerképzeteink, hogy halljuk a hangját, vagy épp látjuk a fényeit. De sajnos csak hallucinációnak bizonyultak, tehát irány a busz, ami kis dugóval, de eljuttatott minket Bar-ba. Ezúttal jó helyen szálltunk le, és Gábor javaslatára beültünk egy kellemes helyre. Egy jó fej és aranyos felszolgáló srác szolgált ki minket, aki angolul is tudott. Gábor előző nap hallevest evett, ami jól nézett ki, ízlett is, tehát megettem most egyet én is. Nagyon ízlett, bár fura, hogy a mediterrán népek rizst is tesznek a levesbe- Horvátországban is ettem két éve olyan zöldséglevest, amiben volt. Majd sétáltunk az esti tengerparton, ahol kellemes szláv zene szólt, és egy vidámpark szerű részen működtek a körhinták is. Hatalmas éjszakai élet van a vízparton, egy mediterrán városban, az egyszer biztos, ha kiépítettek egy tenger menti sétányt. Ilyenkor nyáron tuti!!!

Másnap pakolás, az ATM-hez és vissza egy órát kellett sétálni. Utána fürödtem a tengerben. Ami köves volt, de a tenger tökéletes, meleg vizű és úszásra alkalmas. És tökéletesen medúza-mentes :))).

Golgotavirág:)

A tenger:)

Itt is:)

Pálmák és leanderek díszelegtek, a leander-bokrok láttán szerintem Szüleim sárgulnak, mivel akkorára megnőnek, mint egy pálma. (De azért a kertünkben viruló leanderekre sem lehet panaszkodni :) )

Ebédre megint jó kis tengeri herkentyűt ettem- roston sült tintahalat krumplisalátával -persze Gábor szívatásait ("egy méter távolság, mivel tengerszagod van") is el kellett viselnem. Ő ugyanis nem szereti az ilyeneket, bár nem értem, miért. Én imádom!!!

Szerencsére a koreaiak és a mediterrán népek még egyben egyeznek -azon kívül, hogy elviselhetetlenül hangosak - hogy a tengerparton élnek, és a seafood-ot kiválóan el tudják készíteni. Nekem is nagyon ízlett, búcsúebédnek kiváló volt.

Még úsztam egy nagyot, és pakolás, pihi. Őrület, a tenger mennyire ki tudja szívni az ember energiáját-pozitív értelemben. A meleg, a sós víz. Hajam katasztrofális lett tőle, de megérte, főleg, hogy ez helyre hozható egy mosással!

Majd irány a vasút. Az utazás körülményeit nagyjából elmeséltem. Hogy nem kaptunk hálókocsira helyet, stb. Az orosz platzkarthoz képest jól aludtam. Most elmondom, mi a platzkart, azért is: A távolsági vonatokon Oroszországban a harmadosztály a legolcsóbb, és ott a nincsenek kupék. Hanem az ülések ággyá alakíthatóak, kapunk matracot, takarót, ülés alá a cuccok betehetők, mint egy ládába. Egyik embernek fel kell másznia a felső ágyra létra, korlát nincs. Olcsó viszonylag. Ennél a koreai ondolos, padlón alvós szálló is kényelmesebb. Tudom, akkor még nem szoktam az ilyent, néha egy-egy kiránduláson elment az emeletes ágy, de vonaton! Most már tuti jobb lenne, bár a kolis ágyamon létra és korlát sem hiányzik. Nem is nagyon aludtam akkoriban... Távolsági vasút Oroszországban ilyen, ruszkik megszokták. Most viszont ágy sem volt ülésen összekuporodva jobban aludtam, mint akkor az ágy-féleségen, a plácckárton, csomagomat párnának használva. A részeg fogyatékost sem említettem a szomszéd kupéban. Idegesítően kiabált, sört ivott, és kidobta az üveget az ablakon. Gáborral összenéztünk, hogy a gyépés minek iszik sört.

Valami szerb városban egyik szembelévő vonaton énekeltek az utasok tök hangosan, verték a vonat falát... Koncert vagy focimeccs lehetett... Két rocker is beszállt a fülkébe, egyikről eléggé látszott, hogy lány, de annyira fiús hangja volt, Gábor is megjegyezte, hogy tuti transzvesztita.

Újvidék és Subotica között a k. 50 kilométert két óra alatt tette meg, agybaj volt, nem akartam már több késést, de az Avala IC viszonylag időben (20 perc késés, mi az a két órás késések után?) a Keletiben volt. Kb. ennyi az utazós élményem. Jó hosszú, de végül épségben megérkeztünk Pestre.Valójában a viszontagságos út ellenére is megérte, még ha nem is volt sok időnk, de láttunk pár szép dolgot. Egy szívfájdalom: Dubrovnyikba is szerveztek hajóutat, ami nagy álmom, és nem is drágán. De erre már nem volt időnk. Majd reméljük, jövőre lesz esélyem eljutni oda. Mostanság imádom az európai mediterrán városokat. A hőséget utálom, de a mediterrán hangulat annyira feltölt, totál beleszerettem! Montenegróban is annyi túraterep van, de nyáron nem merném bevállalni, ha itthon élnék. Ősszel inkább.

Jó hosszú fejezet lett. Hiába, ha írni van kedvem, le sem lehet állítani :D!

Kirándulásunk Montenegróba, második rész: Budva és a Kotori-öböl

Szóval buszra ültünk, és indultunk. Az ülésre száradt kiköpött rágókon kívül (fúj!!!!)- ugyanis leszerelték az ülés háttámláján a szemeteseket-nem volt rossz út, klassz zene (főleg szláv slágerek, de a 2005ös görög eurovíziós dalt is felismertem, ami akkor a győztes dal volt) szólt a buszon. És a kilátás sem volt semmi!!! Ez a benyúló rész egy hangulatos városka volt valaha, de sajnos szállodává lett átalakítva.

Budvára megérkezve dörgött az ég, pont jókor ültünk be ebédelni, mivel elkezdett szakadni az eső. Mediterrán éghajlat ilyen: nyáron száraz, néha egy jó kis zápor enyhíti ezt. Mindegy, már éhesek voltunk, kora délután révén. Gábor megszekált, mivel tengeri herkentyűs spagettit kértem -imáádom!! :). Rendelésre várni kellet, mivel négy szerb pasi flörtölt keményen a pincérnővel... (szerbek nagyon tudják játszani a Casanovát)

A budvai tengerpart -fagylalt errefelé nagyon nyerő -hihetetlenül szép. Rengeteg yacht és luxushajó állt a kikötőbe. Gáborral sokat filóztunk, mennyire költséges ezek fenntartása (kikötői díj, üzemanyag stb). Sok hajó volt beregisztrálva pl. a Kajmán-szigetekre, Kubába, mivel akkor nem kell adózniuk.

Montenegróról tudni kell, bár nem EU tag, de euró a fizetőeszköz. Háború nem érintette, és mikor különvált Szerbiától, akkor vízummentességet adott az oroszoknak. És sok orosz milliomos fektet be itt. Sokat röhögtünk azon, hogy az apartman eladó hirdetések főleg oroszul vannak kiírva XD.

Budva történelmi belvárosa csodálatos! :))).

Sikátorok:

Ortodox templom, harangtornya nagyon ott van:

Régi jugoszláv szuvenyíreket is lehetett kapni...

Majd elbuszoztunk Kotor-ba. Egy órás buszút volt Budvától, a kotori vár egyből feltűnt. A történelmi városban fel lehetett jutni a hegyen lévő erődhöz, csak én vállaltam ezt be. Szépen kiépítették, izgultam, hogy szandálban nem fog menni. Viszont sokan tangapapucsban feszítettek (nem röhögni!) , és simán másztak, annyira nehéz nem volt. És a kilátás az öbölre! Leírhatatlan! Egy kis kápolna romja is díszelgett a várfalon. Kiépített úton, lépcsőkön mentem felfelé, egyértelmű volt, hová, merre.

Már sötétedett, mikor másztam le, és már ragyogtak a város fényei. Klassz kis mozgás, bár izomlázam nem lett. De élveztem, kár, hogy Gábor nem jött fel velem a hegyre. Neki is tetszett volna. Csak sajnos megfájdult a feje, nem kockáztatta.

Sétáltunk a belvárosba, majd a kikötőbe is lementünk, meglestük a luxusyachtokat-és hajókat. A hegyekben a legenda szerint van egy kolostor, ami összegyűjti az esőfelhőket, meredek sziklafalakon áll. Ott évente 2000mm csapadék is leeshet (bakker, mint nyáron Szöulban...). Próbálták már megközelíteni, de olyan vizes volt a hegyoldal, hogy nem tudták. Persze ez csak egy legenda, közel sem biztos, hogy igaz. Mindenesetre érdekes. Elég későn volt buszunk, és hosszú volt az út haza. Egyszer rendőrök szálltak fel a buszra, mivel valakit kerestek. Aztán meg túlmentünk, pedig a szállás mellett is megállt a busz. Mindegy, követtük a tengerpartot, és ahol hangos zene ment, egy szupermarket mellett: na ott laktunk!!

Kirándulásunk Montenegróba - az odaút és Bar

A vonatunk július31én este 10 után indult- volna, ha nem késett volna 20 percet. Késő vonat, késő este: ezzel engem ki lehet kergetni a világból. De a Beograd gyorsvonatra tettek pár kocsit, a késéssel érkező Dacia expressről, és emiatt volt a macera. Mikor bemondták: 11es vágány, megindult a tömeg, és húzás! Hála az égnek, volt helyünk, de mivel nem tudtunk hálókocsira venni, ülve aludtunk, ami roppant kényelmetlen. 10 perc késéssel végül is kigördült a szerelvény a Keletiből. 2 óra múlva meg a határnál ébresztettek-kissé félkómás állapotomból, hogy útlevél-ellenőrzés. Tudtam, hogy macera ez, hogyne tudtam volna, mégis bosszantó volt hallani, ahogy a szerb rendőrök flörtölnek az amcsi csajszikkal... Persze a tökölés mind Kelebiánál, mind Szabadkánál (Subotica) megvolt. Belgrádba érve már világos volt, de várost nézni nagyon nem volt időnk. Mindegy, reggeliztünk, és rájöttem: a csevap egész jó kaja :). Eddig csak hallomásból tudtam, de most meg mertem kóstolni.

A következő vonatunk nemsokára indult, relatíve tiszta, kulturált szerelvény. Csak megint késéssel indult, hogy a ménkű ütne belé XD! Ráadásul egy idegesítő nő került a fülkénkbe, aki eldohányozta már a hangját, és mindig mindenkivel dumcsizni akart. Gábor szerint is, a másik három szerb sráccal fecsegett, minden ostobaságról. Rajtunk látta: magyarok vagyunk, pedig velünk is kommunikált volna. A szerbek nagyon hangosak, koreaiaknál nem különbek!! :S.

A vonat amúgy két óra késéssel érkezett Bar állomásra. Rengeteg alagút van arrafelé, Szerbiában és Montenegróban, és irtó hosszúak-mondjuk hegyes vidék, érthető, de viszonylag lapos részre is tettek párat.
Emellett annyi félig befejezett, vagy félbehagyott lakóházat nem láttam, mint ott. Háború nyomait nem nagyon láttuk. Gábor szerint Bosznia -Hercegovinán is keresztülmentünk, azaz fogott a telónk boszniai hálózatot. De csak rövid távon. Bosznia Hercegovinában van állítólag a legtöbb taposóakna-csak tapasztalt kísérővel lehet túrázni, kiépített útvonalon, nem lehet azt mint nálunk. Azaz, ha hív a természet, szigorúan tilos letérni az útról, hogy keresünk egy bokrot.

Végre átléptünk a montenegrói határon, valami kolostor mellett. Csodálatos hegyeken mentünk keresztül, de meguntam az életemet, mire megérkeztünk...

A szállásunk tulajdonosa kijött elénk, egy apartmanban laktunk 3 napig, ami közel volt a strandokhoz. De ennek árnyoldala: A bulihelyekről behallatszott a zene, de azért elaludtunk. Elég normális helyen aludtunk, csak Gábor szerint volt pár csótány... A szoba elég levegőtlen, fülledt tudott lenni délelőttre.

Másnap kelés és reggeli után elsétáltunk a buszmegállóhoz, ami a város másik felében van. Persze a kiviligetek most is nagy élményt nyújtottak-mediterrán népek szőlő-vagy kivi-lugast csinálnak, ami árnyékot tart a kocsijuknak, vagy napközben nagyon hasznos, ha kiülnek beszélgetni az udvarra.

Gránátalma-és fügefa is akadt elég rendesen.

Bar nem annyira nevezetes kulturálisan, inkább csak a tengerpartja miatt látogatják, ami nagyon szép. Eredetileg az egyik hegyre épült- Stari Bar - de leköltözött inkább a hegy lábához a tenger miatt. Nem volt időnk a régi városhoz felmenni.

Tűzött a nap, és több, mint egy óránkba tellett, mire kiértünk a busz-állomásra, ahol legalább kellemes forrócsokit adtak (meggyel, és nagyon sűrű volt). Kotorba akartunk először utazni, de a kotori busz pont elment. Jellemző. De Budvába hamarosan indult, tehát vettünk oda buszjegyet, és vártunk.

Vándormadár röpködött kicsit

Hétfőtől máig csavarogtunk kicsit -elvonatoztunk Montenegróig :). 20 órás vonatút(Évi már hozzászokott a hosszú és viszontagságos utakhoz, de ez nagyon ütött!!!), miegymás, de azért szép volt. Volt pár bosszúság-pl. idegesítő útitársak, 2 órás késéssel érkeztünk meg, apartmanunk a zenés szórakozóhelyekhez közel volt, tehát nem túl csendes, a hazafelé útra épphogy kaptunk helyjegyet, hálókocsi-jegyről álmodni sem lehetett. Neten nem tudtuk intézni, a Keletiben sem, az ottani vasútállomáson azt mondták, a kalauznál kell megvenni a vonaton-de az összes hálókocsi jegy el volt adva :S. Tömeg volt, zsúfoltság, az ablakok le voltak húzva, de a körülményekhez képest kielégítően aludtam, hála az égnek nem loptak tőlünk semmit Csak kétótánként fel kellett ébredni. Monenegrói határ, én húztam a lóbőrt. Gábor felrázott, hogy útlevél ellenőrzés. Ok, elővettem, és visszaaludtam. Gábor felrázott, hogy "el ne aludj, jegyellenőrzés, és még a szerb határőrök hátra vannak". Éjfél volt. Gyorsan megvolt, éjjel háromkor utasváltás, aztán nyolcig kb. nyugodtan aludtam. Csak már túl hosszú volt az út.

Az elmondott kellemetlen tényezők tömkelege ellenére jól éreztem magam. Budva és a Kotori-öböl nagyon csodálatos volt, felejthetetlen élmény. Láttuk egyik hegyen-Lovceni Nemzeti Park -egy híres király mauzóleumát, ahonnan szép kilátás nyílt, és a cab-driver is korrekt áron vitt fel minket a hegyre, és le is hozott (más dolog, agyam-gyomrom liftezett a szerpentinek miatt). A tenger szép volt, bár köves, de tökéletesen medúza -és egyéb szörny-mentes. Úszni lehetett benne. Kaják isteniek, bár Gábor szekált a tengeri herkentyűk miatt. Árak korrektek, megfizethetőek. Szóval megérte elmenni!!! Fotók hamarosan!!!