2016. augusztus 26., péntek

Hamarosan ismét Ázsiában

Vasárnap megyek vissza Koreába. Most tényleg szívesen utazom, pedig ez szokott a legnehezebb utam lenni. Azaz valaha ez volt, de azóta változtak az idők. Egyik régi barát kérdezte, milyen érzés folyton magyar szót hallani. Egyrészt jó, hogy értem az embereket. Másrészt fura, mivel megszoktam, hogy angolul kommunikálok legtöbbször (meló, túra, és még a Párommal is).  Hétfőn délben (helyi idő szerint) érkezem meg. Vannak nehéz pillanatok, de még szeretnénk maradni kinn.

 Időközben volt Koreában egy katonai gyakorlat, így megúsztam azt is, hogy a légvédelmi riasztó- rendszerrel megijesszenek engem. Pedig ilyen állítólag többször van évente. Eddig egyszer sem hallottam. Jobb is, mivel már attól is berezeltem, mikor bedurrant a füstjelző a koleszban (mondjuk éjjel háromkor nem nagy öröm semmilyen alarm...). Tavaly pont otthon voltam, mikor egy fél perces szirénapróba volt a falunkban. Remélem, élesben már nem lesz ezekre szükség.

Aztán meg vége a monszunnak is hamarosan. Remélem :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése