Végül megérkeztem a reptérre. Megtaláltam az American Airlines pultját. A masináról való check-in nem működött, és sorba álltam. Három check-in desk lett volna, de csak egy előtt volt ember, egy arab családdal nagyon nem tudott mit kezdeni. Aztán a sor meg egyre nagyobb. Kérdeztem az asszisztest, jön-e már valaki, aki becsekkol minket. Két ember is foglalkozott az arab családdal, és a nem voltak a helyzet magaslatán. Fáradt, kialvatlan (és koszos) voltam, a pokolba kívántam az egész American Airlines-t... Aztán végre egy rendes nő becsekkolt, kérdezte Koreában élek-e és kérte az alien card-omat is... Megállapította, "koraiul van" (ez Nobel-díjas megállapítás volt), de rendesen elmagyarázott mindent, és kiadott 3 beszállókártyát. A csomagom 28 kiló volt (vagy lbs-t ben mérték? nem tudom, de mindenesetre a konferenciás jegyzetek miatt jóval nehezebb volt, mint elfelé) Tudtam, hogy leszáll a gépem Dallas-ba, de azt nem, hogy 2 külön gép lesz ugyanazon járatszám alatt. Ezek után kajáltam egy tortillás csirkelevest, salátával. A leves finom volt, de a saliba túl sok parmezánt raktak, így sós volt. aztán bementem, a terminálban behoztam a wifit, és vártam a beszállást. A gépen kedves egy házaspár ült mellettem, kérdezték, Miami-ban élek-e... :) Ugyanis odamentek vakációzni. Irigyeltem őket, Floridába később én is el szeretnék jutni. A repülőutat végigaludtam.
A Miami reptér s**r. Megérkeztem, megkérdeztem a csomagokat, amiről kiderült, tényleg Szöulig fog menni. Bevásároltam némi csokit a hazaiaknak, meg a labornak is. Aztán kajáltam, és kiderült, a wifi itt fizetős, csak fél óráig használhattam ingyen. Mosdók elég ergyák, pihenni nem lehetett, mivel az az idióta zene végig ment. Bakker, wifi nincs, de azt a hülye, idegesítő zenét mi a túrónak kell tolni??? Már fáradt voltam, és aludtam is a földön, üléseken. Egy bolt kinyitott, kaját is tudtam venni.
Dallasi gép kicsit késve indult, mivel túl meleg volt az utastér (?) és le kellett hűteni. Ott is fél utat végigaludtam, fülem a leszállásnál pattogott, és nagyon fájt (kisebb gépeken ez gyakori tünet, a miami gépen is ugyanezt tapasztaltam, és nagyon rossz volt... :( ). Aztán megérkeztünk, korábban a vártnál. Egyik vett édességcsomagot és a plédemet ott hagytam a gépen, visszavonatoztam a reptéri vasúton a kapuhoz. Még szerencsére ott voltak a dolgaim, félretették nekem. Ez plusz pont. Itt is vettem 1-2 dolgot, az egyik eladó felismert, mivel ott vettem elfelé a csatlakozót. Volt egy kis időm kockulni. Dallas-i reptér tetszett amúgy. Hamarosan beszállás, ablak mellett volt helyem. Örültem már, hogy indultunk. Az út első részében moziztam, fotózgattam az amerikai tájat, és agyaltam, hová lenne jó később eljutni.
Aztán kaja (csirke, egész jó volt), utána kicsit videójátékoztam, és az út nagy részét végigaludtam. Itt is voltak amcsik, a pofátlan fajtából, akik azt hitték, ők s**rták a spanyolviaszkot, és csak ők vannak a gépen. Nagyon hangosan dumáltak, vihorásztak, nem törődvén azzal az apró részlettel, hogy az utasok nagy része aludna, mivel 14 órás az út (eddigi leghosszabb). Szerintem k***ra nem voltak szomjasak (bocsi a kifejezésért).
Már Japánt is elhagytuk, mikor fölébredtem, kajaosztás, félkómásan tésztát rendeltem, aztán kiderült, valami jjajjangmyeon-szerűség (kínai feketebab tészta, eleinte szerettem, de aztán valahogy most nem tudom megenni), amit utálok. Nem is ízlett, felét nem bírtam megenni, bónuszként még a gyomrom is felfordult kicsit tőle. Aztán hamarosan leszállás, semmi füldugulás, meg egyebek (nagy gépen nem szokott ilyennek bajom lenni). A plédet, amit adtak, megtartottam (még a new york-i vonaton mondta nekem egy nő, hogy vigyem el máskor nyugodtan, mivel úgyis kidobják, neki is onnan volt plédje). Az útlevél-ellenőrzés simán ment, és a csomagom is megjött nagy örömömre. Tényleg megkönnyebbültem (3 járat, 2 átszállás, tovább is van mondjam még? Mondjad :) :) ). A sok cuccra való tekintettel buszoztam, és taxiztam. Majd 2 hét múlva vonatozom, úgyis akkor közvetlen géppel megyek Bécsig (ilyen bonyolult utazás után jobb is :) ).
Azért jó volt visszatérni, még ha most is küszködöm az időzónákkal, akkor is :)
A Miami reptér s**r. Megérkeztem, megkérdeztem a csomagokat, amiről kiderült, tényleg Szöulig fog menni. Bevásároltam némi csokit a hazaiaknak, meg a labornak is. Aztán kajáltam, és kiderült, a wifi itt fizetős, csak fél óráig használhattam ingyen. Mosdók elég ergyák, pihenni nem lehetett, mivel az az idióta zene végig ment. Bakker, wifi nincs, de azt a hülye, idegesítő zenét mi a túrónak kell tolni??? Már fáradt voltam, és aludtam is a földön, üléseken. Egy bolt kinyitott, kaját is tudtam venni.
Dallasi gép kicsit késve indult, mivel túl meleg volt az utastér (?) és le kellett hűteni. Ott is fél utat végigaludtam, fülem a leszállásnál pattogott, és nagyon fájt (kisebb gépeken ez gyakori tünet, a miami gépen is ugyanezt tapasztaltam, és nagyon rossz volt... :( ). Aztán megérkeztünk, korábban a vártnál. Egyik vett édességcsomagot és a plédemet ott hagytam a gépen, visszavonatoztam a reptéri vasúton a kapuhoz. Még szerencsére ott voltak a dolgaim, félretették nekem. Ez plusz pont. Itt is vettem 1-2 dolgot, az egyik eladó felismert, mivel ott vettem elfelé a csatlakozót. Volt egy kis időm kockulni. Dallas-i reptér tetszett amúgy. Hamarosan beszállás, ablak mellett volt helyem. Örültem már, hogy indultunk. Az út első részében moziztam, fotózgattam az amerikai tájat, és agyaltam, hová lenne jó később eljutni.
Aztán kaja (csirke, egész jó volt), utána kicsit videójátékoztam, és az út nagy részét végigaludtam. Itt is voltak amcsik, a pofátlan fajtából, akik azt hitték, ők s**rták a spanyolviaszkot, és csak ők vannak a gépen. Nagyon hangosan dumáltak, vihorásztak, nem törődvén azzal az apró részlettel, hogy az utasok nagy része aludna, mivel 14 órás az út (eddigi leghosszabb). Szerintem k***ra nem voltak szomjasak (bocsi a kifejezésért).
Már Japánt is elhagytuk, mikor fölébredtem, kajaosztás, félkómásan tésztát rendeltem, aztán kiderült, valami jjajjangmyeon-szerűség (kínai feketebab tészta, eleinte szerettem, de aztán valahogy most nem tudom megenni), amit utálok. Nem is ízlett, felét nem bírtam megenni, bónuszként még a gyomrom is felfordult kicsit tőle. Aztán hamarosan leszállás, semmi füldugulás, meg egyebek (nagy gépen nem szokott ilyennek bajom lenni). A plédet, amit adtak, megtartottam (még a new york-i vonaton mondta nekem egy nő, hogy vigyem el máskor nyugodtan, mivel úgyis kidobják, neki is onnan volt plédje). Az útlevél-ellenőrzés simán ment, és a csomagom is megjött nagy örömömre. Tényleg megkönnyebbültem (3 járat, 2 átszállás, tovább is van mondjam még? Mondjad :) :) ). A sok cuccra való tekintettel buszoztam, és taxiztam. Majd 2 hét múlva vonatozom, úgyis akkor közvetlen géppel megyek Bécsig (ilyen bonyolult utazás után jobb is :) ).
Azért jó volt visszatérni, még ha most is küszködöm az időzónákkal, akkor is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése