Jujj, olyan szomorú idő van ma... Esik az eső. Izomlázam múlóban, de tegnap este nagyon fájt a combom, így este jobban láttam pihenni kicsit és filmezni, röhögni egy jót valami lökött vígjátékon. Mikor túlestem a futáson, akkor azt mondtam "egy darabig nem". De most már várom a május 5-i félmaratonom. Ha az ember van olyan őrült, mint én, hogy megszereti a futást (vagy bármi sportot), akkor tudja, milyen érzés. Amikor túlesik egy nagyobb távon, és sikítani tudna a boldogságtól, hogy megcsinálta. Én is ezt éreztem az eddig lenyomott két félmaratonomon.
Nem tudom, még most sem, hogy a chip vagy a célnál elhelyezett stopper jelezte-e helyesen az időmet, de annyi biztos, örülök, mivel kevesebb, mint két órán belül teljesítettem!
Volt futós kép rólam, de olyan gáz, kínlódós fejem van, mintha egy kínzókamrában épp most tennék rám a spanyolcsizmát... 17 km után már minden bajom volt, (m)elegem volt (höhö), fájt a tappancsom, folyamatosan küzdöttem a józan eszem ellen, ami azt diktálta, ne erőlködjek, így nem volt energiám normális fejet vágni. De majd 5én igyekszem, célba éréskor főleg!!! Családomat azonban jelenleg megnyugtatom: full maratont (egyelőre) nem tervezek, a felet is elég leszaladnom!
Szóval alig két hét múlva újra megismétlem a kínlódást. Remélem, menni fog. Aki szeret sportolni, az tudja, mennyire jó érzés. Vicces, kamaszkorom óta futok. Sokat csúfoltak, hogy hamar elfáradok, emiatt kezdtem el. De durva volt, 300m-től már kifulladtam, utáltam a tornaórát. Egyben féltem a 12 perces Cooper -teszttől is. Hehe, akkor el sem tudtam képzelni, hogy 12 percet egyhuzamban lefutok... Szóval 14 évesen kezdtem, az udvarunkon, először többször párszáz métert, majd örültem, mikor egy kilométer simán lement. Egy év múlva 8-10 km -t le tudtam futni egyhuzamban. Falunk mellett klassz kis földutak vannak, azokat használtam. Tornatermek, edzőtermek sosem vonzottak, csak a szabadban szeretek futni. Remélem, életem végig lesz időm, egészségem és lehetőségem sportolni. Ha majd egyszer gyerekeim lesznek, velük is megszerettetem, ezt elhatároztam! :)
Nem tudom, még most sem, hogy a chip vagy a célnál elhelyezett stopper jelezte-e helyesen az időmet, de annyi biztos, örülök, mivel kevesebb, mint két órán belül teljesítettem!
Volt futós kép rólam, de olyan gáz, kínlódós fejem van, mintha egy kínzókamrában épp most tennék rám a spanyolcsizmát... 17 km után már minden bajom volt, (m)elegem volt (höhö), fájt a tappancsom, folyamatosan küzdöttem a józan eszem ellen, ami azt diktálta, ne erőlködjek, így nem volt energiám normális fejet vágni. De majd 5én igyekszem, célba éréskor főleg!!! Családomat azonban jelenleg megnyugtatom: full maratont (egyelőre) nem tervezek, a felet is elég leszaladnom!
Szóval alig két hét múlva újra megismétlem a kínlódást. Remélem, menni fog. Aki szeret sportolni, az tudja, mennyire jó érzés. Vicces, kamaszkorom óta futok. Sokat csúfoltak, hogy hamar elfáradok, emiatt kezdtem el. De durva volt, 300m-től már kifulladtam, utáltam a tornaórát. Egyben féltem a 12 perces Cooper -teszttől is. Hehe, akkor el sem tudtam képzelni, hogy 12 percet egyhuzamban lefutok... Szóval 14 évesen kezdtem, az udvarunkon, először többször párszáz métert, majd örültem, mikor egy kilométer simán lement. Egy év múlva 8-10 km -t le tudtam futni egyhuzamban. Falunk mellett klassz kis földutak vannak, azokat használtam. Tornatermek, edzőtermek sosem vonzottak, csak a szabadban szeretek futni. Remélem, életem végig lesz időm, egészségem és lehetőségem sportolni. Ha majd egyszer gyerekeim lesznek, velük is megszerettetem, ezt elhatároztam! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése