Első félmaratonom -mikor tényleg győztesnek érzem magam

Hullafáradt vagyok, de büszke. Megcsináltam. 28 évesen, PhD-s éveim vége felé (nagyon úgy néz ki, és őszintén remélem) sikerrel teljesítettem. Első félmaraton- 21 kilométer, egyhuzamban (ok, volt két fél perces szünet, de az nudli), kb. két óra alatt. Persze eddig is rendszeresen futottam, naponta 1-2 óra mindig megvolt. De nem hittem, hogy 10-15 kilométernél többet le tudok futni. Nyáron, mikor Pesten voltam, a Szigeten simán leszaladtam egy tízest minden nap, de nagyobb vágyálmaim nem voltak. Csak annyi-legyen egy futásra alkalmas út a környezetemben, és naponta legyen 1-másfél órám legalább, hogy fussak.

  Viszont múlt héten beszélgettünk egy baráttal, és szóba jött, meg kéne próbálni a félmaratont. Szkeptikus voltam, kicsit. 21 km valahogy soknak tűnt. De bogarat ültettek a fülembe. Rátaláltam egy szöuli futóklub honlapjára, és láttam, pénteken, a március elseji ünnepnapon is van egy versenyük. Emellett további ismerőseim is beszámoltak a futás közbeni-futás utáni érzésekről. Imádok futni, szeretem az érzést, amit a testmozgás nyújt nekem, a szabadságot, az erőt. Utána pedig a fáradságot. De versenyezni nem szeretek. Most viszont döntöttem: Megpróbálom a félmaratont, akármi is lesz. Legalább letesztelem magam. Néha kellenek nekem ezek a "fizikai erőpróbák", mivel jót tesznek az önbizalmamnak (ami már sokat javult, de mélypontok még vannak). A Seoraksan gerincét is pont ezért szeretem: mivel megadja ezt az "erőpróba" -élményt.

Szóval a futásról: Reggel indultam, az olimpiai stadion felé, ahol már álltak a standok. Megtaláltam a szervezőt, mindjárt kaptam tőle egy klassz, zöld széldzsekit, ami benne volt a futás árában. A rajtszámon nem az én nevem volt, mivel utolsó pillanatban vettem meg egy versenyző félmaratonos "helyét", akinek valami közbejött, és nem tudott elmenni. A stadionban már folyt a szervezés, mindenről gondoskodtak. Volt öltöző, "vizes állomások", ahol a futók ihattak, csomagmegőrző, emellett rendezvény-szerűségek is. Háromféle futásra lehetett nevezni: Rendes félmaraton (21km), 10km, és 5km. Bevallom, filóztam rajta: átíratom magamat 10km-re...

 Rengeteg ember indult. Pár külföldi is csatlakozott, a spanyol sráccal bemelegítettünk közösen. Ezután összefutottam pár ismerőssel, akikkel tovább tornáztunk: A szervezők ugyanis mutattak tornagyakorlatokat a színpadon. Majd kismillió "Fájting" -kiáltás után indult a nagy menet. Igyekeztem csak a futásra koncentrálni, hiszen tudtam, a rutinos maraton-futókkal szemben esélyem sincs...  Nem érdekelt (azaz nem akartam, hogy érdekeljen), hányan vannak előttem-mögöttem, hányan előznek meg, csak arra koncentráltam, bírjam energiával! Öt km-nél gondoltam: ostobaságot csinálok, de aztán megráztam magam. Az emelkedők (nem túl erős) voltak kicsit neccesek, lejtőket élveztem.
Az olimpiai stadion Jamsil-hoz közel

 Aztán "nagy nehezen" elértem a fordulót, ahol csokit és banánt lehetett enni. Amire nagy szükségem volt, mivel a vércukorszintem kezdett leesni (félreértés ne essék, nem kerülgetett ájulás, csak a spiritusz volt fogytán). Sokat segített, a futás is könnyebben ment. Az utolsó öt kilométeres állomásnál is lehetett csokizni, ami jó időzítés volt, mivel ismét beütött a holtpont. Az utolsó öt kilométeren tényleg csak az "adrenalin" hajtott, egyik ismerősöm szavaival élve. Szembe szél fújt, voltak pillanatok, mikor legszívesebben elterültem volna a fűben/sárban (höhö). Az utolsó  két kilométernél tényleg már csak a "dac" volt, ami tartotta bennem a lelket... Plussz az olimpiai stadion, ami egyre "közeledett" (azaz én közeledtem felé :) ).  A tudat, hogy most már majdnem húsz km-t lenyomtam, nem adhatom fel. Aztán végre beértem a stadionba, átöltöztem. Hatalmas érzés volt. Iszonyat jó volt tudni, hogy "megcsináltam, túl vagyok rajta", ezer wattos vigyorral mentem az öltöző felé. Hasonlított az egész szitu egy nehéz, de sikeres vizsga vagy egy fontos prezi utáni örömre. Tulajdonképpen most is vizsgáztam, bár kicsit másképp, mind egyetemi/doktori éveim alatt megszokhattam. Kaptam kaját illetve lötyit, majd mosakodtam, átöltöztem. Ezután ettem némi rizskorongos levest, majd irány haza!

Komolyan mondom, klassz volt az egész dolog. A Han-folyó mellett futottunk, gyönyörű idő is volt. Mikor otthon, Pesten, a Szigeten futottam, ahhoz hasonlított az hangulat... Azt hiszem, nem ez lesz az utolsó félmaratonom! :)

A Han -folyó Jamsil-nál.

Valamennyire győztesnek éreztem magam. Hiszen legyőztem önmagam, hogy képes vagyok erre, meg tudom ezt csinálni. :) :)Tényleg emiatt próbáltam meg, ha már Ulleungdo-ra nem mehettem (végülis senki sem ment. Lefújták az utat, mivel állítólag ma nem biztonságos a tenger. De még lesz rá esély, szóval nem csüggedek). De tök vicces, Szüleimmel sokat röhögünk, hogy kamaszként, hatodik-hetedikben mielőtt elkezdtem volna edzeni, 500 méter lefutása is nehezemre esett. Most meg lenyomtam egy félmaratont! :) :) Tudom, Apu, őrült vagyok, de néha kell az őrület! :) :) Ahogy nézem, ez a fejezet túl emocionálisra sikerült. Elnézést ezért, de ki kellett írnom magamból az érzéseket. Nem szeretek ömlengeni, inkább a személyes véleményemet szoktam leírni, amennyiben ez nyilvánossága hozható. Viszont most úgy ítélem, ezek a félmaraton közbeni/ utáni tapasztalatok közzé tehetők....

Végre először olyan szobatársam van a három év után, aki egész jól beszél angolul. Első ránézésre egy aranyos, kedves lánynak tűnik, remélem, be is igazolódik az első benyomásom. A másik csajjal még nem találkoztam, de őszintén remélem, rendes lesz ő is. Velem könnyű jól kijönni, még ha egy kicsit forrófejű is vagyok!

Ulleungdo-t most ideiglenesen "ejtettem". Valahogy annyi minden jár az agyamban, hogy jelenleg nem tartottam okos döntésnek. De hamarosan mindenképp szeretnék eljutni oda. Lesz még rá esély, érzem. Viszont tervezem: Tavasszal istenuccse megpróbálom lefutni a félmaratont!

...

Hát; már eléggé várom a tavaszt... Nem szeretem ezt a ggot-ssam-chui-t... :(.

High1 resort kollégákkal

Tudom, a zene nem ide illik, de szeretem ezt a dalt. Szóval péntek délután kiderült, laborunk emberei egy szemináriummal összekötött síelésen vehetnek részt. Hát, ha síelésről van szó, akkor miért ne? Kicsit (nem kicsit, nagyon) be voltam rezelve a szombat esti dugó során, mivel kollégáim azzal ijesztgettek, hogy reggel hatkor találkozunk majd. De mikor megnéztem az emailjeimet, akkor megkönnyebbültem: Reggel tízkor fog indulni a busz! A buszút kényelmes volt, és viszonylag gyorsan odaértünk. Gangwon-do-n mentünk keresztül, ami gyönyörű. Rengeteg természeti látnivaló van errefelé, ugyanakkor sok kedves emlék fűz ehhez a részhez. Az első napról bővebben nem akarok mesélni.

Ma viszont síeltünk, amit nagyon élveztem. A High1 nagyon klassz síterep, Yongpyeong-gal vetekszik. Kár, hogy idén ez az utolsó síelés decemberig.
Lekaptam ezt a meredek lejtőt, miután lementem rajta. (höhö) Eléggé berezeltem, mivel hosszú volt és meredek. Illetve a hó sem volt rajta tökéletes, de sikerrel teljesítettem. 

 Golyós felvonó! :)

 Nekem tetszettek a pályák, gyönyörű volt a kilátás a felvonóból! :)

 A felvonókat istenségekről nevezték el: Hera, Athena, Zeus, Victoria, Apollo.... Yongpyeong-on színekről (Gold, Blue, Red stb), míg az O2-n gyümölcsökről nevezték el a felvonókat :).

 :)

 A koreai mosdó-szabályok rohadt viccesek! Itt az ürgék pl. úgy végzik a dolgukat, hogy le sem tolták a nadrágjukat. Hát, FAIL. EPIC FAIL!

 Kollégáim örülnek a síelésnek... hehehe

 Kaja: hot-dog plussz tteokbokkli.

Épp örülök a síelésnek, hehehe :). Jelenleg megfelelő méretű sínaci van rajtam! (Az O2-n már ecseteltem azt a bő gatyót). Síeltem is eleget, bevallom, estem is. Egyik diákon röhögtem, amikor snowboard-dal hatalmasat esett, erre én is eltaknyoltam a léceimmel...  De ez szombaton is megtörtént, már meséltem róla. Egyik srác szerint ez a karma, mivel a káröröm nem szép dolog. Szemet szemért, hehehe :)

 Szóval örülök, hogy eljöttem. Bár kicsit más érzés volt, mikor haverokkal, barátokkal síelek. Most nagyon hiányoztak, nélkülük uncsibb volt.
 Egy valami nem tetszett: Volt egyik pálya mellett egy síugrópálya. Oda építettek egy mozgójárda-szerű felvonót, amit nem lehetett kikerülni. Csúszós volt, és lassan ment, valahogy ez nem tetszett. Szerintem a csákányos vagy tárcsás felvonó célszerűbb lett volna itt (térkép szerint az lett volna, szóval fail). Ausztriában, Kreischbergben (ahol síelni tanultam, ide egyszer visszatérek) nagyon bírtam ezeket.
A hó minősége nem volt rossz, főleg most, a tél vége felé. Mikor decemberben először síeltem Yongpyeong-on, a friss hóban nagyszerű volt. Vagy talán akkor bennem volt a "Hurrá, itt a tél"-érzés, most pedig már kicsit várom a tavaszt...
Épségben hazaértünk, senki sem sérült, a busz is viszonylag gyorsan visszatért Szöulba :).
Még valami: Idén télen tanultam egy sízős kifejezést: Fehér hátsó: Akkor használják, mikor valaki sível/snowboard-dal elesik, és egy darabig seggen csúszik hehehehe. Szerencsére idén télen ez a "Fehér hátsó" jelenség nálam ritka volt (bár előfordult). De egy biztos: Jövőre, ha időm, és egyéb lehetőségeim engedik, el fogok menni síelni, mivel imádom ezt a sportot! :)

Sajneong lake- tankok, latyak és egybek....

Talán az utolsó téli túra volt. A hazafelé horrorisztikus dugók voltak, és ráadásul rám bíztak egy kesztyűt, ami egy okostojás ott hagyott előző kiránduláson... Amiatt is halálra idegeskedtem magam, meg a másnapra beharangozott koreai indulás miatt. Tudom, nem szabad, de elegem volt... Most beszéljenek a képek!
Ezek a masinák jöttek szembe a busszal... Nem értettük a tankokat-talán háború lesz? Remélem, nem?

 Vándormadár épp egy fát választott ki, ahol fészket rakhat...hehehe :)

 Eulália-tábla...

 Kilátás a csúcsról.

Jégcsap-művészfotó, Vándormadár-verzió...

 A hatalmas pstaláda a csúcson...

 Warren hónagyalt gyárt!!! :) :)

Lefelé menet elég meredek, csúszós szakaszon mentünk le, a hátsó felem nem méltányolta ezt annyira... Párszor seggre ültünk :( Jujj, eléggé tud fájni! a legfájdalmasabb akkor volt, mikor egyik haveromat röhögtem ki, és nem figyeltem eléggé.... Tudom, megérdemeltem, mivel a káröröm nem a legkedvesebb (de a legszebb) öröm. :)

Amazing...

Egy túlsúlyos pasas mögöttünk, höhö!

 A szörnyekkel mindig könnyen összehaverkodom...

Hehehe.... Nem mondom meg mi jut erről eszembe...

 Ugrunk a jégen! Vicces árnyékok! :) (Warren szerint, de igaza van)

 Kaja! Elég jó volt, zöldséges-szójás leves. Ezt halásztam ki belőle, mutogattam a srácoknak, hogy "Jujj, mi lehet ez?" "Te vagy a biológus, neked kell tudnod" Én:"Dehát én nem taxonómus vagyok". "Biztos valami genetikailag módosított valami" (Dr. Mephisto- SP -ből az őrült genetikus pasas, aki öts**gű majmokat hozott létre....)

 Utána kénes fürdőbe ment a csoport nagy része, de az én bőröm és a gyógyfürdő nem épp jó haverok... Volt, aki annál inkább élvezte, mert rendesen elkésett... Már mindenki ott volt, csak az illető nem. Elnézte az órát... höhöhö. Szóval hazafelé szívbaj és idegeskedés...

Agymenés csak úgy

Péntek reggel.Jelenleg egyedül vagyok a laborban, a vakáció vége felé. Ami nekem nem volt vakáció -höhöhö. Egész idő alatt melóztam, csak hétvégén-ünnepnapon mozdultam ki. Egyrészt jó tél volt, síelni is tudtam, rengeteget túráztam. Másrészt voltak nehéz pillanatok is. Egy hete megjelent a honvágy az érzéseim között. Azt hiszem, a képzeletbeli Seoraksan-gerincen eljutottam a holtpontra. De remélem, ezen a holtponton sikerrel túl fogok jutni.
Az első fél évet egész jól éltem meg. Az idei ősz életem legjobb ősze volt. Gyönyörűek voltak a levelek, rengeteg helyre eljutottam, sok jó fej emberrel akadtam össze. Karácsony előtt volt egy kisebb honvágyam, de gyorsan elmúlt. A karácsony utáni időszak kicsit idegesebb volt, többet stresszeltem, mint kéne. Jelenleg azon dolgozom, hogy megtaláljam az egyensúlyt. Nehéz néha, nem tagadom. Három éve, mikor kijöttem, akkor is tisztában voltam ezzel. Remélem, tavasszal végre végére járhatok pár fontos dolognak, és választ kaphatok pár fontos kérdésre. Április vége felé meg remélem, elkezdhetek gondolkodni, hogyan is legyen a hazautam. Mivel augusztusban nagyon-nagyon szeretnék hazalátogatni! :) De emellett a legnagyobb vágyam: Ha július végén- augusztusban hazajutok, mosolyogva akarok hazamenni.

Ezt meg kell osztani

Aláírom, a magyar nyelv tényleg nehéz! :). Le a kalappal a magyar szakos diákok előtt! :). Ha én nem lennék magyar, nem tudom, meg tudnám-e tanulni ezt a nyelvet. Tuti a kínaival lenne egyenrangú számomra.

Néha kérdeznek tőlem magyar szavakat, mit jelent ez, mit jelent az. Jeju-n, második este koccintottunk, és megkérték, mondjam magyarul. Aztán egy barátnak ellőttem az egészségedre -egészs***edre párost, amin jót röhögtünk! Rengeteget nevetek azon, ahogy itteni ismerőseim próbálják meg kiejteni a magyar szavakat. Nagyon aranyosan szoktak hangzani egy magyarul tudó külföldi szájából. Bár állítólag én is akcentussal beszélem az angolt, bár mondták, aranyos akcentusom van... Volt pár ember, akire figyelni kellett kezdetben, ha meg akartam érteni az angolját, mivel olyan erőteljes akcentussal beszélt, de most már tisztán értem őket. Vagy ők dumálnak tisztábban, vagy én szoktam meg a stílusukat. Állítólag az utóbbi az igaz :).  

:)

Úgy néz ki, megfázás elhalasztva! :) Reggel nem fájt a torkom, futni is bírtam (szóval remélem, túrázni is tudok hétvégén menni). Lehet, hogy az előző fejezetben említett kimerültség váltotta ki. Este korábban hazamentem, futottam, és Austin Powers-t néztem (iszonyat jó!). Esti futás során egy amerikai csajjal találkoztam, aki egy pireneusi hegyikutyát sétáltatott. Imádni való egy kutyus volt. Aki engem ismer, tudja, ezekért a nagy, formás, vastag bundájú ebekért meg vagyok kattanva :).

Na és hogy jó kedvem legyen, a tavaszi -nyári bakancslistámon három fő tétel:
-Ulleungdo - a Japán-tengeren található sziget, Korea legkeletibb szigetje, Jeju-hoz hasonlóan vulkanikus... Állítólag elég "Gyűrűk Ura" fíling :)
-Jindo -A déli partokon található sziget, ahol tavasszal egy földhíd képződik. Mellesleg innen származik a "jindo kutya" is
-Namhe -nyáron nagyon szép lehet, a déli részen...
 

Ismét hétfő

De tegnap melegem volt harisnyában... Ma harisnya nélkül futottam. Visszajött egy régi jó barátnőm, aki már hiányzott :) :)

Úgy néz ki, a szombati túra nem okozott maradandó károsodást-ugyanis nem fáj a torkom, pedig tegnap féltem ettől... Szombat este rondán átfáztam.... (Tévedtem! Légútjaim rockfesztivál-gyanúsak! Rocker létemre utálom ezt... Meleglötyi rulez egy darabig... jujj)

Fáradt vagyok. Eléggé... Az az igazság, ez a február vége, március eleje mindig "gány" szokott lenni. Se tél, se nem tavasz, influenza-időszak. Már fél éve itt vagyok, de még mindig tudom, hogy van fél év.  Ekkor már a honvágy is gyakrabban elő szokott jönni... Próbálom nyugtatni magam, hogy "egyszer ennek is vége lesz". Hát, őszintén remélem... Nagyon őszintén...

Téli Sobeksan

Sobeksant szeretjük! Komolyan mondom, egy kedves őszi élményem fűz hozzá, így szívesen jöttem vissza. Sőt, tavasszal is vissza szeretnék ide térni, mivel állítólag nagyon szépek itt a tavaszi virágok. Meg maga  a környék is gyönyörű. Ez is egyik kedvenc helyem.

Ma reggel is, mikor megpillantottam a barátokat, ismerősöket, egyből jó kedvem lett! :) Volt, aki egy jó nagy plüsspárnát is vitt az útra... Cuki... hehehe

Az út hosszú volt, de viszonylag kevés dugóval odaértünk... Késve. Aludtam valamennyit, mivel az éjszakám nem volt épp a legjobb. Dél előtt kicsivel érkeztünk meg, és indultunk felfelé. Pár erősebb túrázóval előre mentünk. Az az igazság, hogy azt valljuk: ha gyorsabban megyünk, többet pihenhetünk. Nem szeretek araszolni. Sajnos én ilyen vagyok...
Cuki hógolyó!!! :) :) Ugye, Sarah? :) 

Szánkóztunk Mr. Kim "szalmazsákján". Christian mögém akart ülni, de nem tudtunk rendesen elhelyezkedni rajta. Mindenesetre jót röhögtünk! :)

Később megálltunk ebédelni. Most először vittem rament. Hétköznapokon nem nagyon eszem ilyent, de hétvégén, túra közben jól szokott esni. Mióta karácsonyra termoszt kaptam, azóta mindig viszek túrára meleg vizet-teát... A terep nem volt annyira meredek, de néhol túl sokan voltak. "Human traffic jam, utálom ezt a jelenséget...
Mivel szélvédett helyen voltunk és a Nap ragyogóan sütött, kicsit megizzadtunk. A csúcson meg hideg volt, mivel fújt a szél...
A hó Birobong közelében. 

 A csúcson! :)

 Sarah! Phil! Mosolyt kérek! :)

 Az ökörködés itt is ment...

 Birobongról lefelé menet...

Elindultunk lefelé, mivel a csúcson fújt némi szél, és elkezdtünk fázni. Főleg a fülem... Sarah és én eléggé előre mentünk, szinte lerohantunk a hegyről, megállás nélkül...
Kutyusmutyus, közel a buszhoz! :)

Sajnos volt pár csigalassúságú túrázó, így elég sokat kellett várni a többiekre. Egy étterembe mentünk, a kaja nem volt túl jó. Eléggé átfáztam, minden bajom volt. Viszont nagyon örültem, hogy Mr. Kim megint nem felejtette el a szülinapomat. Engem (múlt héten volt a szülinapom) és Dave-t (valamikor mostanság van neki is) felköszöntöttek, mielőtt indultunk! :) Jujj, köszönet érte! :)

Hazafelé egyből elaludtam, szinte mozdulni sem bírtam, és nagyjából ki is pihentem magam. Dugómentes utunk volt, a 3-4 órás utat két óra alatt tette meg a busz... Ezt szeretjük :).

Este a koleszban, párbeszéd a családdal:
Ők: "Nos, milyen volt a buli?"
Én: "Dehát én nem buliztam, hanem túrázam"
Ők: "Jól érezted magad, szeretsz túrázni, tehát buliztál! Neked ez a bulizás"
Imádom a családomat! Ezt komolyan mondom :).

höhö

Alkoholmentes sör az egyetem üdítő automatájában! Én ugyan nem szeretem ezeket a dobozos lötyiket, de ezen jót röhögtem! :)

Tök vicces, az egyetem területén található boltikban nem tartanak alkoholt (én ugyan nem iszom, csak egy megjegyzés). Amúgy megsúgom: A kolesz boltjában lehet igazi sört kapni! (a korábbi szobatársamtól tudom!)

Szomorú....

Ez a videó is arról szól, hogy szegény koreai diákok mennyit kínlódnak -reggel 9től este11ig suliban vannak.  Hatalmas nyomás van rajtuk, és elég magas az öngyilkosság aránya idekinn. Olvastam már erről... A buddhista szentélyben a szülők a felvételi vizsga előtti 100 napban minden éjjel imádkoznak. hogy gyerekeik bejussanak a jó egyetemre.... Gáz :( 

Agymenés

Fura, hogy megint véget fog érni egy vakáció... Hasonló érzés, mint a tavalyi: fáradtabbnak érzem magam, mint a kezdetekor. Mivel alig pihentem, csak hétvégén vagy ünnepnapon kapcsolódtam ki. Ma reggel befizettem a koleszt. Fura, most nincs szobatársam. Csak márciustól lesz. Kicsit üres a háromszemélyes szoba, de részben élvezem is, hogy csak az enyém. Tudom, nem verseny, de hosszabb ideig lakom koleszban, mint Anyu :). Bár az én szitum más, mivel ő gimiben és fősulin volt koleszos. Én pedig egyetem (5ből 3 év) és PhD alatt. Pedig gimiben senki sem hitte el rólam, hogy én valaha koleszos leszek.. Változik az ember.

Szóval most még tél van. Kicsit már titkon várom a tavaszi virágokat... Aztán egyre inkább azon vagyok, hogy a hosszú hétvégén elmegyek (márc 1-3) Ulleungdo-ra.  Március 1 ünnepnap Koreában. Otthon is túráztam, de valahogy idekinn szerettem meg igazán a természetjárást. Otthon is lenne rá igényem, de itt ez az igény valahogy fokozódik nálam. Kicsit "mutáns" vagyok... Legalábbis pár haverom szerint. Engem így kell szeretni.

Mostanában elég húzós időszakom volt, idegeskedések. De legalább egy viszonylag fontos dolognak végére tudtam járni. Még lesz egy hivatalos ügyem, nevezetesen a tartózkodási engedélyem meghosszabbítása. Remélem, nem lesz vele gubanc.

Valentin nap... Hát, nem nagyon érdekel engem. Egy kicsit üzletnek fogom fel a dolgot, cukorsziruppal leöntve. Magyarul, nekem ez túl nyálas... De Bruce Willis-t egy golden retriver kölyökkel a kezében nem utasítám vissza :). (Bruce Willis: A kölyök zárójelenete) Ok, csak viccelek. Mindenesetre ilyenkor a lányok adnak a pasijaiknak ajándékot itt, Koreában...Pár baráttól már kaptam pár "Boldog Valentin napot" üzenetet, de szerintem ők is ugyanígy gondolják. Egyébként tündériek, hogy gondoltak rám :).

Szóval kicsit már kezdem unni a telet. Várom a melegebb időt, mikor nem szárad ki a bőröm annyira, és nem kell 2-3 réteget fölvenni. A márciusi se tél-se tavasz időszak annyira nem lelkesít... Rengeteg gyümölcsöt eszem, mivel attól valahogy jó kedvem szokott lenni :). Ma vettem két hatalmas ananászt, egész olcsón. Néha arra gondolok, nyáron milyen jó volt Achimgari-n, az Inje -folyóban pancsolni :).

 Ha eszembe jutnak ezek a szép emlékek, vagy épp haverokkal túrázom, akkor azt mondom: az idők végezetéig maradnék Koreában. Viszont vannak dolgok, amik nagyon nem tetszenek. Gyakran előfordul, hogy a körülöttem lévő emberek frusztráltsága rám ragad. Ezt, és a tömeget annyira nem szeretem... 

Kicsit korábban indultam futni, az álmatlanság illetve a gyomromban lévő nyomás miatt. Élveztem a mozgást, hogy szabadban vagyok. Elfutottam Bokjeong megállóig. Pontos távolságokat nem tudok, kb 20-30 perc alatt érem el a metrómegállót, tehát durván 6-7km lehet oda-vissza. Ma reggel misszionáriusok állítottak meg, és kávét adtak nekem. Reggel fél 7 körül járhatott, atyaég, ilyen korán fölkeltek? Megköszöntem, és jobb kedvvel rohantam vissza a kolihoz. Kelet felől megpillantottam a derengést. Hét körül járt. Azt hiszem, hosszabbodnak a nappalok. Bár Szöul délebbre van, mint Budapest, így kevésbé észrevehető, de azért örülök neki. Annyira nem szeretek sötétben futni...

:)

Szülinapom alkalmából (vasárnap volt) egy rahedli csokit kaptam kollégáimtól! Kimentem mosdóba, bejöttem, és totál meglepődtem! "Atyaúristen! Köszi, skacok! :)" -mondtam nevetve. "Vasárnap volt a szülinapod, ugye?"-kérdezték. "Igen" :). Nem lesz hízókúra, nyugi, de nagyon örültem nekik! :) Cukik vagytok! :) Szeretlek benneteket, még ha nem is tudom mindig kimutatni! :)

 Míg távol voltam, a facebookon rengeteg köszöntést kaptam Sajnálom, hogy nem tudtam rájuk időben válaszolni. Itt is köszönetet szeretnék mondani a virtuális fülhúzásokért! Elég társasági lény vagyok. Sajnos, sokat használom a fb-t is... Egyszer viccelődtem egy jóbaráttal, hogy föl kéne adnom eme "rossz szokást". "Dehát minek kellene feladnod?"... Ésszerűen használom persze :). De néha nagyon hasznos tud lenni! Pl. ilyenkor :). De túra során is felköszöntöttek :). Fölmenni a Hallasan-ra, az egyik legjobb dolog volt, amit szülinapomon csinálhattam. Csak pozitívan :).

Jeju, harmadik nap

Az utolsó napunk elég lightos volt, mivel pakolni kellett. Reggeli után irány a busz, majd mentünk a tengerparthoz, ahol a Sárkány-szikla is áll. Járkáltunk, illetve fotózkodtunk a tengerrel. Elég erősen hullámzott a tenger a szél miatt...

 Az én kialvatlan fejem.... Előző este vacsi után beültünk egy kellemes helyre, és elég sokáig dumáltunk páran... Rosszul aludtam kicsit, hülye álmaim voltak...

 Madarak napoznak :). Egy sikeres fotó... Elég messziről közelítettem rájuk...

"Vigyázz, ott jön a tengeri kígyó"

Háát, no comment... Azt hiszem, a hableány örül....hehe :)

Állítólag ennek is nagyon örült...

 

Ezek után irány a Jeju Nemzeti múzeum. Zárva volt, de a kertjébe be lehetett menni. Tradicionális koreai játékokat lehetett játszani. Pl. egyesek sárkányt eregettek. Emellett rugdostuk azt a bizonyos labdát. (valami tollaslabda szerűség, csak nehezebb) Nehéz elmagyarázni, állítólag a belső lábfejjel kell rúgni. Én folyton elbénáztam, és röhögtem a fiúkon, mikor ők ronották el. De azért jó volt. Lehetett enni tteokguk-ot is (ricecake levest). Jó kis program volt, az utolsó fél órában.

 Aztán irány a komp, ahol indulás előtt ettünk csirkét. Most elég sokat járkáltam a fedélzeten, gyógyszer nélkül, mégsem lettem tengeri beteg. Pedig mozgott a komp. Nem értem a szervezetem...  Erős szél fújt, röhögtünk mások ügyetlenkedésén a szélben, gyakran pedig széllel szembe szaladgáltnk.Én is kipróbáltam! :)
Csirkézünk, indulás előtt...

 Pihi útközben :) höhö

Megérkeztünk épségben. A buszt egyből felismertem (fekete, gitárok díszelegtek rajta), mondtam is a többieknek: "a gitáros busszal jöttünk". Kicsit fáj a jobb csuklóm jelenleg. Gyanítom, a túra közben húzódhatott meg, mivel más konkrét magyarázat nincs rá. Nem látok rajta semmi szokatlant.

Ahhoz képest, hogy ünnep volt, viszonylag simán hazaértünk. Hét óra volt az út, hasonlóan a "rendes újév esetén", de most jóval nagyobb volt a távolság. Szép idő volt, kevesebbszer dugultunk be az utakon, mint számoltuk. Byansanbando körül volt egy baleset, meg Pyeongtek magasságában is elakadtunk. Valami katasztrófafilmet néztünk hazafelé, amit érdekes módon élveztem, de ezzel nemcsak én voltam így. Viszonylag emberi időben értem haza, fél 11 körül már a koleszban voltam. Jól éreztem magam Jeju-n most is, még visszatérek. Mondjuk jövőre, Chuseok-kor, ha szerveznek biciklitúrát! :) Bár most van egy "fontosabb" álmom, Ullenungdo, ebben az évben -remélem hamarosan' -azt is meg tudom ejteni. Legkésőbb nyáron biztosan! :)