Saryangdo- ismét szigetelünk 1. rész

Nagyon klassz hétvégén vagyok túl. Azt vettem észre, szeretem a tengert, az ahhoz közeli hegyeket. A tengeri levegőt, a szép tájakat. Igaz, érettségi előtt álltam, mikor először láttam tengert, azelőtt csak elképzelésem volt, milyen lehet. Kicsit irigykedtem akkoriban azokra az osztálytársaimra, akiknek megadatott. Szeretem a mediterrán tájakat. Ezen a hétvégén is elkapott az a bizonyos fíling, mint Jinhae esetén: Elugrottam egy hétvégére Horvátországba. Főleg, hogy Saryangdo szigetnek mediterránabb az éghajlata.
 Szóval péntek éjjel, Gyoude-nél várunk Sojuman kisbuszára. Nagy nehezen megérkezik, befészkelődünk a járgányba. Kicsit szardínia-fíling volt az egész utazás. Ráadásul kifogtam a legeslegeslegeslegeslegkényelmetlenebb helyet, amit el tudtok képzelni ( pókok, csótányok, varangyok, szörnyek, sp, fluortomi, Rágógumi, stb, hahaha :)). Na mindegy, gondoltam, valahogy kibírom. Táskámat párnaként használva bóbiskoltam, néha tornáztattam a lábfejemet, hogy el ne macskásodjon a tappancsom. Mire végérvényesen magamhoz tértem, már világos volt. és a egy kissé rázós tengeri úton haladtunk. mikor elértük a kikötőt, örömmel szálltam ki a járgányból. Kicsit csípős idő volt még. Reméltem, melegebb lesz, főleg amiatt, hogy csak sort volt nálam. Némi kaja beszerzése után indult a komp. Egyszerre elfelejtettem, álmos vagyok, szörnyen aludtam, stb. Élveztük az utat.
Napfelkelte és tenger- egyik kedvenc életképem :).

 Motorcsónak!!! :) Az utasok integettek nekem, mikor elindultak :)

 Már a kompon :).

 Érkezés után páran vettek magukhoz némi kaját, de én már a kikötőben ettem. Majd egy szekszi, cuki rózsaszín busz elvitt minket a turistautakhoz. A fiúk sokkoltak minket nehezen mászható, veszélyes sziklákkal, nehezen járható utakkal. Előre megjegyzem: Mindenki életben maradt, kisebb horzsolásokon kívül nem történt semmi komoly baleset.
 Az elején idegesített, hogy tíz perc menés után húsz percre megálltunk pihenni. Basszus, ez a legrosszabb túramentalitás, amit el tudtok képzelni!!!! Nem melegedik be az ember rendesen, esélye sincs, hogy belejöjjön a gyaloglásba, és könnyebben elfárad. Seoraksan és Jirisan esetén az igazi, amikor megyünk, kis pihenőkkel, és fáradtásot sem érzünk. Hoppá, el kell mondanom valami: egyik hegyet a szigeten Jirisannak hívták, amin rengeteget röhögtem. Kissé vicces volt. Mutogattunk is a másik csúcsokra: "Az ott a Seoraksan, az a Hallasan, az a sziget ott Jeju-do, az meg Ullengdo".
"A szekszi" rózsaszín busz, hihihihi

 Tengeri herkentyűk, árultak rengeteget :)

 Útközben....

 Megálltunk enni, és mikor Irina körbekínált diót: "Ándzsuuu!" felszólítással, akkor arról azt hittem, azt jelenti, dió!!! Pedig valami olyasmit jelent: Add tovább, vegyél belőle!! :). Szép idő volt, gyönyörű kilátás, bár a Nap nem akart kisütni,de kellemes szél fújt. Tipikus kirándulóidő.
"Ándzsúúú!", hahahahahha

 "I'm sexy and I know it" hahahaha :) Sojuman néha annyira szekszi pózokat tud lenyomni, hogy az nem emberi!!! :) :)

 Megálltunk egy árus bácsinál, aki makgolit adott el a jónépnek. Na, az egy külön történet!!! Sojuman meghívott minket a lötyire. A fószer, örülvén a külföldi vendégeknek produkálta magát! Jópofizott velünk csekély angoltudásával, mi persze dőltünk a röhögéstől. Kérdeztük, van-e WC a környéken. Hát, volt. Egy fára kötött vászon választotta el a turisták által látható területeket, és a budi is egy fából összetákolt guggolós bioWC volt.... Olvasóim emésztőrendszerének megóvása érdekében nem teszek fel róla a naplómba képet...
Rázdmeg, rázdmeg :)

 Íme, a budi!!!! :)

 A makgolis fószer!!!!

 A turisták az elkövetkező csúcsokról mindig mondták "déndzsör"-azaz veszélyes, de pár ember szerintem nem volt teljesen józan. Néha a csúcson is kiabálták nekünk az ajussi-k ugyanezt. Szóval ami a húzós szakaszokat illeti: Az elején azt mondtam, jártam már ennél durvábbakon is. Csodás kilátás volt a tengerre itt is,
 Szóval elértünk egy "köteles" emelkedőt. Szerencsére elég "rücskös" volt. Szeptemberben valamikor írtam a Suraksan-ról, ahol szintén van egy köteles szakasz, de az olyan sima, hogy a babapopóval versenyre kelne (pedomacinak oda kellene mennie, hahaha). Könnyedén felértük. Ezzel ijesztgettetek, skacok? -gondoltam vigyorogva. Simán föl lehetett itt menni.
"Ezzel ijesztgettek, skacok???"

 Mikor azonban másztunk le, lefagyott az arcomról a mosoly. Megláttam még egy csúcsot, majdnem 100%os meredekséggel... Hű, bakker, most már tudom, miről beszéltek. Sebaj, majd valahogy feljutunk. Az elágazásnál a kíváncsiság erősebb lett a félelmemnél, és elindultam a banda nagy részével. Na, hamarosan megpillantottam, azt a bizonyos részt közelről. Meredek sziklafal, kötéllel. Ok, rücskös volt. "Úristen, mire vállalkoztam"-fordult meg az agyamba,  Két ajuma fölmászott rajta, majd erőt vettem az idegességemen, megfogtam a kötelet. A közepén elbizonytalanodtam, volt egy pillanatnyi  "na, most meghalok"-érzésem, de aztán túllendültem a holtponton, és gyorsan felértem a csúcsra. Remegő lábbal, de boldogan integettem a többieknek "Eric, megcsináltam!!!!" :). Iszonyat jó érzés volt legyőzni a félelmemet, ahogy régen CC mondta.
Hamarosan jöttek a többiek. Sojuman a csúcson észrevett egy kissé vérző karcolást a vádlimon, és lefertőtlenítette.
 Na a csúcsról való lemenet sem volt semmi. Egy létraszerű izén kellett leereszkedni, ami himbállódzott, félt az ember, mikor szakad le. Mellettünk meg olyan sima sziklafal, hogy Pedomaci ezt már tényleg babapopónak nézné. Itt jobban be voltam rezelve, mint felfelé, mivel lassabban zajlott... Lenézni sem mertem....
"Na, itt tényleg berezeltem"...

 A további lefelé menet simán zajlott, beértünk a faluba. Eric, hogy a vendéglős ajumát kiengesztelje (mivel korábbi leérésre számoltunk, és megígértük, náluk ebédelünk), vett tőlük rizst, zöldséget, hogy reggelink legyen.
  Irány a szállás, ami egy kellemes kis turistaház volt, nagy terasszal, tenger mellett, ondollal. Eric és két csaj úsztak egyet, én nem mertem. Legalábbis aznap nem. Azt mondták, nem volt hideg a tenger. Ezután kezdetét vette a sütögetős buli, nagyon jót ettünk. Hamar lefeküdtem, mivel az álmatlan éjszaka, és a nagy túra lefárasztott.
Törcsik : )

 Kaja...

 :) Tenger, naplemente, jó kaja, szép este volt! :)

Ismét bringára!!!

Korán aludni tértem, de a fesztivál zajai odahallatszottak a koleszhoz, elég rendesen... Aztán kedves szobatáram recsegtette azt a ***** székét már megint, nem értem, mi a túróért nem tud nyugton ülni... Ilyen pillanatokban bevallom, meg tudnék pofozni valakit... Morcosan ébredtem, és be voltam rezelve, hogy elkések. A campuson már elkezdődött a fesztivál maradványainak eliminálása. Jött is Warren a busszal, de a pofozkodhatnékom nem múlt el. Sinyongsanon javult a hangulatom, mikor pár ismerős arc megjelent. :). Hárman voltunk magyarok, ami rekord :). Sajnos meg kellett állnunk várni, mivel voltak, akik tényleg lekésték a buszt.

 Mikor már Ganghwa-do-n voltunk, kicsit felfordult a gyomrom, annyira hepehupás volt az út. Érkezéskor Julie (koreai csaj) kimondta: Biciklö (asszem, Kristóf mondta neki régebben magyarul), akkor elkezdtem röhögni, és végleg megfeledkeztem mind a rosszkedvemről mind az álmosságról. Kiválasztottam egy kellően magas bicót (sajnos napszemüvegemhez illő piros nem volt, fekete bringával nyomtam). Mikor mindenki megtalálta a neki megfelelő csőszamarat, indultunk.
  Eleinte nagyon hepehupás volt, nehezen bírtam, de megmosolyogtam a a bringáról leszálló embereket... Aztán én is feladtam... Néhol érződött a tipikus "vidéki bűz" azaz a tehénlepény illata, hahaha :)
Felismertem Manisant. Vicces, hogy Steve-ék is ott voltak aznap. Hívtak engem is. De akkor már tudtam: nem akarom kihagyni a bringázást, semmi pénzért sem. 

Élveztem a tekerést. Egy tengerparton pihenünk. Homokos-sáros tengerpart volt. Sokan játszottak a sárban, nem tudtam, mit. Talán kagylót, vagy egyéb tengeri herkentyűt kerestek. Szívesen besétáltam volna kicsit a tengerbe, de sajnos nem lehetett. Kellemes idő volt, nem túl meleg, tipikus kirándulóidő. Egy vietnámi srác megkóstoltatta velem a fürjtojást, nagyon ízlett. Még sosem ettem ilyent.

 

 Elcsodálkoztam, hogy a Gachon University-nek itt is van egy campusa... Mondjuk örülök, hogy nem ide kerültem. Kicsit elszigetelt helyen van, rossz közlekedéssel...Szeretem Ganghwa-do-t, de ezen okok miatt egyelőre nem élnék itt...  A szélmalmok vele szembe nem tudom, mit szolgálnak. :)

 Tekertünk tovább, az út itt laposabbnak bizonyult, amit méltányoltam. A következő állomás a kajálda volt, ahol szójás-tofus-zöldséges levest ettünk, jó sok gombával. 30kilométert tettünk meg ekkor, és aki nem akart tovább menni, itt kiszállhatott. Nekem természetesen meg sem fordult a fejemben ezen gondolat. Sok ember döntött a további 30km megtevése mellett.

 A bringákat Critical Mass módra a levegőbe emeltük:

Sajnos a földút nem bizonyult jó választásnak, mert a bicikliutat szöges dróttal elkerítették, de az említett drótkerítés nem volt magas, így át tudtuk emelni a bringákat. Volt, aki a taposóaknákkal poénkodott... Egy obszervatóriumhoz mentünk. Ezután, viszonylag lapos szakaszon tekertünk. Egy romot is megpillantottunk, kérdeztük Warrent, mi az? "Csak egy rom". Erre egyesek méltatlankodtak: "Warrent nem érdekli a történelem", hahahahaha :). Ezek után a makgolis néniket ("Még jövünk!") megkerülve a Han-folyó felőli, szöges dróttal elkerített szakaszon mentünk, ami már a demilitarizált zónához (DMZ) tartozott. Még nem volt alkalmam elmenni a DMZ-be, csak itt Ganghwa-do-n láttam. Kissé hepehupás úton haladtunk, egy-két emelkedővel. A folyó völgye magas, szöges drótos kerítéssel volt elkerítve. Megrázó, egyben érdekes látvány volt. A kerítésen túl már Észak-Korea partjai látszódtak. Sajnos nem volt annyira tiszta idő, de azért láttunk valamit.

 Még volt 10 kilométer a végső célig, amik "dolmen"-nél volt. 

Rizsföldeken keresztül futott a bicikliút, kissé kackaringós volt. Egy őshüllő-múzeumba mentünk, ahová 3 dollár lett volna  a belépő (nem fizettünk). Mindenesetre jól elszórakoztunk a műanyag ősszörnyekkel. "Jurassic park", hahaha :) Akkorra én már hulla voltam...("Meghaltam"-valóban itt már nagyon holtponton voltam)

A legrémesebb szörnyeteg, hahaha :)

Egy kis emelkedő-ahol feladtam, hogy fel tudok tekerni, a traktoros bácsi meg is előzött, az utánfutóban a egy néni ült :)- után örömmel gurultam be a végső állomásra. 60km. Sosem tekertem még ennyit egyhuzamban (ok, nem egyhuzamban, de egy túra alatt). Az eddig legnagyobb tekerés 50km volt, itt, Koreában. Büszke voltam magamra, bár hullafárdt lettem. Ülőgumóim kellően le lettek amortizásva, izomlázam van.
"Meguntam Győrnek gyönyörű göngyvárában laktomat..."- Jason épp azt fejti ki, hogy kissé oroszra emlékeztető hangzása van a magyarnak, és kerdezett tőlünk pár magyar szót... hahahaha :).

 Még egy keresztény templomnál megálltunk, ami úgy nézett ki, mint egy buddhista szentély. Érdekes volt, de én Warren helyében kihagytam volna... Majd irány Hongde, ahol egy indiai étterembe mentünk. Jason meggyőzött, csatlakozzak. Bár hezitáltam, de azért amit eddig ettem, azt kell mondanom: szeretem az indiai kaját. All you can eat kajálda volt. Háát, a benyomásom: Nagyon ízlett, de eltömített. Elég csípősen főznek ők is. Bár volt, aki kifejtette, ehetetlenül csípős dolgot még nem evett. A brokkoli-krémleves, a nán (lapos indiai lepény, foghagymával ízesítve), és a mangós lötyi (valami joghurtos cucc) iszonyat finomak voltak. Másik kedvencem a csípős csirke volt. Nagyon jól laktam, de ma kicsit megbosszulta magát a csípős kaja... Nem is tudtam, hogy a curry ennyire tud csípni...:(. Részleteket nem említek.:) Árban is korrekt volt, kétezer-valahány forint magyar pénzbe átszámítva, ráadásul üdítőt is kaptunk, mint "szörviszö" (néha koreaiak szokása, ha vásárolunk, adnak még plusz dolgot, hogy máskor is jöjjünk).
Warren örül, "hurrá, indiai kaja"!!!

 Én is elégedett voltam, mikor végigkóstoltuk a kínálatot.

Boldogan indultunk a metróhoz, bár Hapyeong megálló közelebb lett volna, mint Hongde, de le kell sétálni ezt a kaját... Aki nem ismeri Hongde-t, elmondom, hogy egyik bulis hely Koreában. Hongik University (híres a művészeti képzésről) környéke, teli klubokkal, éttermekkel. Három ilyen ismert "bulis" hely van: Itaewon, Gangnam és Hongde. Esténként ezek teli vannak fiatalokkal,
 Szóval a metrók jöttek, viszonylag gyorsan otthon voltam. Ülni nagyjából tudok, hahahaha, de izomláz megvan rendesen. Bár rossz kedvvel indultam el, de mosolyogva jöttem vissza. A suliban már csak pár ottfelejtett plakát, lebontott stand, és pár szemét emlékeztetett a háromnapos tivornyára....

Hajnali óceán

BÚÉK megint, most már tényleg 2012 van!
Elég eseményekben gazdag, kicsit stresszes napom volt, de megérte elmenni. A City Hall-ra való utazás túlzottan hosszú volt :(. A hármas metrón egy gyépés, vagy részeg pasas kiabált, és ettől már fájt a fejem. Mikor a zöld metró nehezen jött, akkor majdnem elegem lett, de nem hagytam magam. Azért is jól fogom magam érezni, akármi lesz, akárkik jönnek a kirándulásra. Az éjfél is a zöld metróra való várás közben ért. Gondolatban elénekeltem a Himnuszt. Aztán újabb sokk, pont a City Hall előtti megállóig ment csak a vonat. Rohantam, át a téren, ahol zajlott az ünneplés koncerttel, tűzijátékkal. Szerencsére a cél- megálló sem volt messze, és az aluljáróban is összefutottam egy ismerős figurával.
Hamarosan indultunk, próbáltunk aludni is. Warren adott mindenkinek felfújható kispárnát, és ez megkönnyítette a dolgot. Arra emlékszem, hogy hajnali négy körül vettünk föl embereket a buszra, akik előző nap érkeztek. Majd arra, hogy a busz nagyon nyögvenyelősen ment, hatalmas dugó volt. Végül megálltunk, és Warren kijelentette, kilenckor találkozunk!!! Irány a tengerpart. Hatalmas volt a tömeg, esküszöm, nyáron nem tartózkodik annyi ember a tengerparton, mint amennyi most kijött. Sötét volt még, de a érezni lehetett az izgalmat. Sok ember léghajó szerű lampiont eresztett az égnek. Azaz úgy működik, mint a léghajó. Sajna erről nem tudtam jó fotókat csinálni. De nagyon látványos volt.
Mások meg kézi-tűzijátékot használtak. Nem tudom, hogy működik, de az emberek itt hosszú csöveket tartanak az ég felé, amikből kiröpül 1-1 tűzijáték. Ilyent még nem láttam. De mind Szöulban, mind itt jelen voltak.

A tenger. Világosodik, de a Nap nem akar előbújni... :( Pedig még énekeltünk is, hogy biztassuk.
Reggel 8 felé már nagyon-nagyon fáztunk...Ez a kép is szemlélteti a nagy tömeget... Tényleg, ennyi ember egy kupacon még a Seoraksanon sem láttam hajnali 3kor...
Mivel fáztunk, gondoltuk, beülünk valahová, bár mission impossible volt szabad kajáldát találni a környéken... Ekkor előbukkant végre a Napocska!! :)
Hatan elindultunk a napfelkelte-fotózás után kajáldát keresni, szinte egymás táskájába kapaszkodtunk, hogy el ne veszítsük egymást, akkora tömeg volt. Végül egy norebengban kötöttünk ki. A kis szobában hatan remekül elvoltunk, ettünk egy késői reggelit, és énekeltünk. Főleg az új évvel, nappal kapcsolatos, főleg vidám dalokat. Így érdemes kezdeni az évet, gondoltam. Elég ismeretlen társaság volt, bár két-három ismerős jött, de akkor is. Mégis megtaláltam a jó fej embereket. És a kicsit rossz torkom ellenére is tudtam énekelni.
Majd kilencre kimentünk, de sétálni kellett egy órát az országúton, a tengerpart mentén, mire kiértünk a dugóból. Élveztük, az autósok is nevetve integettek nekünk.
A Yongpyeong-i sípályákhoz közel van egy bárány-farm, arrafelé mentünk tovább, mikor végre sikerült beszállni a buszba. Páran-nagyon kevesen fölmentünk egy kis dombra, ahol őrült hideg szél fújt, de a kilátás lenyűgöző volt!!! A fél méteres hóba néha térdig sikerült belelépnünk. Szöulban sajnos jelenleg még mindig nem érkezett meg a havazás...Nem túráztunk sokat, az időhiány, és a kimerültség miatt. A birkafarmhoz is lehetett volna menni, csak sokan úgy voltak: "nem adunk ki érte három dollárt"... Egyik srác bárány-saslikot kóstoltatott velünk. Meglepően finom volt, jól elkészítették a bárányhúst.
A mosdók megközelítése a tömeg miatt mindig nehézséget okozott. Ráadásul a női WC-t bezárták, a férfi mosdóba kellett mennünk. Az is elég gusztustalan volt. De azért szénné röhögtem magam, mikor az idős bácsik röhögve mondogatták a sorban álló hölgyeményeknek, ne nézzenek oda, míg a piszoárt használják :D. Persze több nő sutyiban kacsintgatott oda! :D (nem mintha látnánk valamit, hihihi)
Délután kettőkor már indultunk, ötre megérkeztünk...volna, ha nem lett volna akkora tömeg. Az eleje tényleg olyan volt, hogy 10 percenként lehetett 100 métert haladni, rémes volt... Ráadásul a hó is szakadni kezdett, sok helyen hóakadály alakult ki. 50 kilométert kb. négy óra alatt tettünk meg :S. Wonjunál megálltunk pihenni, onnantól már sokkal gyorsabban haladtunk.
Minden bosszúságom ellenére örülök, hogy itt lehettem, hogy ilyen mozgalmas, viszontagságos, de szép nappal kezdhettem a 2012-es évet.

Dirty memories (mocskos emlékek) -Iszapfesztivál Boryeongban

Tavaly nyáron óriási émény volt, mikor elutaztunk a Climbing in Koreával (egyik túracsoportom) Boryeongba, a sárfesztiválra. Jó sok embert megismertem, barátkoztam velük össze. Szóval nagyon jó volt, eveztünk előtte a tengerben. Most nézem a dátumokat, sok túracsoport már hirdeti a kirándulást oda. De az a baj, hogy idén július 16-24ig lesz, amikor én már Európában leszek (és augusztus 10-12 közt tervezem a visszatérést Ázsiába). Nem panaszkodom, hiszen ez a konferencia az álmom volt, ami most teljesül. Meg majdnem egy év után újra látom az otthoniakat, akik már nagyon hiányoznak, és ez a két tény kárpótol. Meg még ott a jövő nyár is :))).
De azért bemutatom most, de nem kizárt, ha még egyszer odavet a sors, akkor sem hagyom ki, hogy írjak róla.
Szóval Boryeong South Chungcheong tartományban van, és egy hatalmas tengerparttal büszkélkedhet: Daecheon Beach. Évente, júliusban megrendezik a sárfesztivált ezen a tengerparton. Nagyon népszerű esemény, nagy tömeg szokott lenni. Az emberek iszappal kenik be önmagukat, van iszapcsúszda, különféle sáros játékok, színes sár-festés, tengerben pancsolás. Konceretek is vannak, homokszobor kiállítással. Sáros szépítőszereket árulnak, ugyanis az iszappakolás állítólag szépít.
A tavalyi évet azonban most rekonstruálom pár fotóval. Lehet, sokan azt gondolják, nem nagy szám, de nekem nagy élmény volt. Először láttam tengert, megismertem pár jó fej embert (ez rímel :)))). Ha valaki Koreában él, és beleesik a július a tartózkodási idejébe, ki ne hagyja!!!!

Evezős képek:).

A buli területén- Csak ciderrel(ez az üccsit takarja jelenleg) koccintunk :))

Először tengerparton:
Koszosan az igazi!!! -Bár jómagam kicsit be voltam rezelve, hogy a sarat nem lehet kimosni -csak ijesztgetés volt, hát megjegyzem, ki tudtam!!! Csak ugrattak :S
Pancsi, ruhástul-meleg volt a tenger...
Várunk, hogy befessenek színes sárral:
Én nem akartam, de végül engem is odaráncigáltak...
Persze a piros-fehér-zöldet nem véletlenül választottam :)))
Szépek vagyunk :)))
Hoppáááá!
Koreai Swárceneggerekkel pózolós: nem tudtam választani közülük :D! Amúgy tetszik ez a kép:).

Homokszobrászat, ez a polip különsen tetszett :)))
Egy szép naplemente, tenger felett, tudom giccs, de mégsem:) Ok, a belógó vezetékektől eltekintve:)))

Csodás nap volt, az ember koszos volt, és még élvezte is!!! Sőt, az volt a legmenőbb, aki a lgkoszosabb lett, bár ezt a versenyt nagyon nem nyertem meg...
Csak úgy jött, hogy írjak róla. Talán azért, mivel elkezdték a szervezni rá a túrát, többek közt Warren is :). Kár, hogy most nem lehetek ott :(. De nem búsulok, hiszen most van a cseresznyefa-virágzás, hamarosan csodás fotók várhatóak. És a Buddha születésnapja alkalmával rendezett laterna-fesztivál is közeleg! :))))