2012. szeptember 26., szerda

Agymenés, már a (nagyon) sokadik

Mosrt sem k-popot raktam be :). De tőlem már megszokhattátok. Szeretem ezt a zenekart :)

Tudom, sokan azt mondják, szégyen, gyalázat, hogy ebbe nem ástam be magam. Lehet, ezerszer említettem, de egem annyira nem fogtak meg a dorámák, és a popzene. Inkább szeretnék minél több helyre eljutni, nemzeti parkokba főleg :).  Október erre alkalmas időszak. Nagyon örülök, ha eszembe jut, hogy megyek majd Jinjuba, illetve a Gayasanhoz. A maszkfesztivált lemondtam, majd jövőre. Tudom, nem én vagyok a Korea-fan magyarok prototípusa, én inkább természetjáró vagyok. :). Jó, hogy Koreában ekkora kultusza van a túrázásnak. A lassú, gyakran megállós túrákat nem szeretem. Inkább annak örülök, ha folyamatosan megyünk, kis pihenőkkel. Ráadásul arra a helyre is lehet, eljutok, ahová két éve akarok :). Vicces, hogy egyszer Főnököm megemlítette, jobban ismerem a koreai hegyeket, mint egy ehte koreai :). Van benne valami :)

 Hétvégén és hétfőn chuseok, amikor a gyülekezettel leszek egyik napon. Elvállaltam, hogy tartok egy kiselőadást Magyarországról -más külföldi is csinál hasonlót hazájáról. A prezi összeállítása kihozta kicsit a honvágyat. :(. De azért jó volt megcsinálni. Csak annyit tudnék róla mesélni, hogy csak na, De sajnos időkorlát van, így kiemeltem pár fontosabb történelmi momentumot (honfoglalás, kereszténység felvétele stb.), ünnepnapok, tradícuionális ételek, népművészet, látnivalók. Illetve "amire büszkék lehetünk" illetve "amire sajnos nem lehetünk büszkék". Tulajdonképpen szeretem a hazámat, büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok. Bár most az élet elszólított jó messzire tőle, de a hazaszeretet nem ezen múlik :).

Első prezin túl vagyok, nem lett rossz, de még kettő hátravan. Most hétfőn volt, előtte jó kaja volt, színvonalas helyről rendelték. Sajnos kicsit elhúzódott, mivel rengeteget "vitáztak", sajnos koreaiul (szörnyű nyelv, most is ezt mondom)... Technika is közbeszólt egyszer, de megoldottuk. :).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése