Ismét a "futócipős városnézés" , azaz "forradalmi maraton"

Vicces egybeesés. Március 15. a magyar forradalom ünnepe, és pont a nagymaraton (a hatodik) is arra a napra esett :). Mindenesetre eldúdoltam a Himnuszt halkan, indulás előtt.

Szombat este kihagytam a futást, csak reggel futottam egy nyolcast, amit élveztem (szép idő volt, plusz még egy tündéri berni pásztor kutyust is megabajgattam :) . Koreában ritkán lehet nagyobb testű kutyákat látni).  Igyekeztem időben feküdni, mivel korán kellett kelni (5 előtt), hogy becsekkoljam a hátizsákom a teherautókba, amik a célhoz vitték a csomagot. Vicces, névre szóló zacskót is kaptunk, amibe a cuccainkat kellett tenni. Egyik futóklubos meg is szekált, mivel a nagyobbik túrahátizsákommal (amúgy nem nagy) mentem "becsomagoltad a lakásodban fellelhető összes cuccot?". Elmagyaráztam, hogy csak a hátizsák nagyobb :). Viszont minden eshetőségre felkészültem, volt nálam sort, térdnaci és hosszú futónaci, plusz pulcsi. Végül a térdnadrág mellett döntöttem és egy vékony hosszú ujjú pólót vettem a rövid ujjú futópóló fölé (reggel hideg volt, 0 fok, mikor kiértem).

A mosdót nehéz volt megközelíteni már a kora reggeli órákban is, ráadásul a női vécéknél is pasik álltak sorba. Persze készségesen előre engedtek, tehát rendesek voltak :) :). Fotózkodtunk a bandával, és sok sikert kívántunk egymásnak. Volt, aki vicces jelmezben futott. Köztünk is, pl. az ír srác a Szent Patrik -napot idézte meg megjelenésével, vagy egyik csaj (ő erős futó) cuki lila szoknyával egészítette ki a futóruháját :). Reggel egy Pókembernek öltözött pasas is sok sikert kívánt nekünk, illetve egy Pikkachu- sapkás ürgével is összevihogtunk az első kilométeren. Ráadásul volt olyan ürge, aki vízautomata-szerűséggel a fején futott...

Bemelegítés következett, mivel elég kevés hely volt, kétszer összeütközött a kezem az egyik pasaséval, és majdnem eltört az ujjam... (jujj). Ezután rajthoz álltunk, elénekeltük a koreai himnuszt, és tapsoltunk utána. Sokat kellett várni, mancsom eléggé fázott. Integettünk a drónoknak is, amik fejünk fölött köröztek. Hamarosan indulás, volt vagy 10 perc, mire átléphettük a startvonalat. Szerintem az elején elhibáztam, túl mivel gyorsan futottam, az első féltávig majdnem olyan gyors voltam, mint amivel általában a félmaratont szoktam szaladni. 10km után fájt a hátsó felem, de nem adtam fel. 13km-nél a pulcsit is levettem, és pólóban szaladtam tovább. Voltak kis holtpontok, pl. az emelkedők. 18 km-nél egy ismerős sráccal pacsiztunk (csak szurkolni jött ki), majd 20km körül két banánt ettem meg. Chocopie-t most kihagytam, mivel zavart volna, ha a csoki a fogamba megy. Ez erőt adott. A féltávot 1:54 körül tettem meg (ami 7 perccel gyengébb, mint a félmaratonos rekordom), és utána szúrt az oldalam, amit sikerült kiküszöbölni úgy, hogy pár másodpercre megálltam nyújtani, és utána rendesen tudtam futni ismét.

22km-től jobban lettem, ott átszaladtunk egy kisebb alagúton, ahol sokan elkezdtek éljenezni :). Amúgy rengeteg önkéntes jött ki, diákok, meg mindenféle futóklub szurkolói. A Gumpu Running Club képviselőinek majdnem beszóltam, amiért abbahagyták a Bundang Maraton szervezését. Csak viccelek, de imádtam azt a versenyt :(. 32km-ig nem is volt gond, bár 30km előtt az emelkedő kicsit húzós volt. De ott megint megettem két banánt, ami segített. 33km körül láttam a táblát a 10km-es verseny távjairól, és megkezdődött itt a visszaszámlálás. 33km után is voltak holtpontok, és már nagyon vártam a célt. 35km előtt kaptunk mazsolát, majd átszaladtunk a Han-folyó hídján, innentől egyre több ember biztatta a futókat. A szurkoló gyerekek olyan aranyosak voltak :). Néha random emberektől kaptam üdítőt, elfogadtam egyszer a kólát is, (annyira nem szeretem) meg valami C vitaminos italt is adtak (ennek savanykás íze sokat segített). Sörrel szerencsére most nem kínáltak, mint a a novemberi maraton esetén. 38-39 km-nél jött az utálatos szakasz, amikor a vaslapokon kellett futni (rosszabb, mint a tornatermi futás..., fujj), majd végre a 40km. Nagyon vártam a végét, örültem, mikor végre a stadionba értünk, ahol gyorsan lement az utolsó kör. Sajnos nem sikerült a célom, hogy 4 órán belül sikerüljön lefutnom, de közel jártam hozzá (4:02). Az őszi gyengébb maratoni ideim (4:15) után nagy haladás, de nem tudom, mi volt a gond. Le kellene adnom 5 kilót? Vagy nem kellett volna erősen kezdenem? Vagy a vízivással volt gond, mivel frissítőpontoknál kettesével vedeltem a vizet? Nem tudom, de azért örültem neki, hogy most egész jó időt futottam :). A "térdfáslikat" nem azért vettem fel, mivel baj van a térdemmel (szerencsére elég stabil a térdem), csak gondoltam, segít nagyobb távoknál a térd megfelelő működésében. Egyik korábbi versenyen kaptam őket szuvenírként, és most kipróbáltam, milyen. Kicsit melegem volt bennük, de szerintem egész jó dolog :). 

Sajnos a többieket nem találtam meg, azaz kevés embernek tudtam személyesen gratulálni, ami érthető, mivel sokan voltak. Most nagyon fáj a hátsó felem, és mindjárt megyek haza aludni... Most melegedni fog az idő, csak félmaratonok lesznek őszig (azt sokat tervezek). Félmaratont szinte bármikor le tudom futni (persze, ha most valami agyament azt mondaná, induljunk, nemet mondanék), de a teljes maraton azért eléggé meg tudja terhelni a szervezetet, nagyon le tudja fárasztani az embert. Most a járás-ülés nehezemre esik. Emellett még ott vannak az ultramaratonok, amikre rágondolni is rossz.

A sport tulajdonképpen megtanított egy nagyon fontos dologra: nem feladni az első sikertelenség után. Persze sokat segített az, hogy otthon folyton ezt mondogatták nekem. Pont jókor jött a maraton, most segített, hogy emlékeztessen a kitartás fontosságára :) :).