Pedagógusnap

Ma van. Nem maradtam ki én sem, bár szerintem engem inkább osztálytársként, mintnem tanárként tartanak számon. Ezennel ma megszegtem a no cukor szabályt, mivel megettük a Főnökömnek vett sütit, de 1-1 alkalommal meg lehet szerintem... A cukorvirág rajta engem illetett. Majd valamikor, félmaraton után megeszem, most inkább nem... :) :)

...

Szeretem ezt a dalt.... Jól vagyok. Tegnap jó volt futni a bandával, főleg mikor túlestem az első nehéz emelkedőn. Jó volt érezni, hogy sokan őszintén kedvelnek, elfogadnak. Nem vagyok egy központi figura, sosem voltam. Nem vagyok sem nagyhangú, illetve sem talpnyaló. De azért jó érzés látni, ha bírnak, csapattagként kezelnek. Sajnos van 1-2 ember, akit bírtam, de kicsit elszaladt vele a ló, mióta "központi figuráknak" számítanak. Kicsit mintha éreztetnék az emberrel, hogy "nem elég menő" hozzájuk képest. Próbálom szugerálni, hogy le van s**rva, nem másoknak akarjak megfelelni, csak önmagának. A Spartan Race-t (híres akadályverseny) mindenesetre megpróbálom, de nem azért, hogy mutassam, milyen király vagyok, hanem amiatt, mivel már elég régóta ki akarom próbálni ezt, sokan mondták, milyen jó :) :).
"Félelmek"

Próbálok büszke lenni a dolgaimra, és erősnek lenni. Próbálok arra gondolni, ami már sikerült, és a további célokra koncentrálni, hogy azok is összejöjjenek. Igyekszem kicsit összeszedni önmagam, és újra teljesen pozitív lenni, leküzdeni az idegességet. Remélem, sikerülni fog :). Hétvégén Bijindo-ra megyünk, már várom :). 

Esti Namsan

Nem tudom, mi miatt gondoltam, ma este el kellene mennem a futóklubos szerdai futásra. Tulajdonképpen szeretnék gyakrabban elmenni, csak elég messze van, legalább 1 órás vonatozás. De ma valahogy úgy éreztem, el kell mennem, mivel kell egy kis "hegymenet"...
Késve érkeztem, a metrók tömve voltak. Az emberek szerencsére megvártak. A csajok többsége kikerülte az emelkedőt, de én most fölmentem a hegycsúcsra. Laza 8km volt, kicsit dombos szakaszon. Ismerem ezt a távot, és többedik "nekifutásra" valahogy könnyebben megy a hegynek felfelé való futás, bár rendesen megizzadtam, azt nem tagadom. A végén a meredek lejtőn párszor felszaladtunk, gyakoroltuk a guggolást illetve a plank challenge-t. Azért elég kimerítő, ráadásul a "rücskös" beton is eléggé kikezdi a könyököt... "Lyukak" keletkeznek rajta... De azért jó volt, melegszik az idő :).

A  futás után a kajáláshoz is csatlakoztam, és ott  a futóklubos vezetők ajándékoztak mindenkinek 1-1 futós címkét, egy bizonyos távval (5km, 10km, félmaraton, teljes maraton). Ezeket a címkéket kell gyűjteni, és aki először szerzi meg a négyet, az nyer. A múlt vasárnapi versenytől indul a dolog. Én már előre tudom, nem fogom ezt a játékot megnyerni, és nem is törekszem rá, mivel a maraton októberig eléggé necces (lenne) a meleg miatt. De mindegy, azért köszi érte, aranyosak vagytok :).

Ezt a kajáldát szeretjük, mivel nagyon finom dolgokat adnak, árban is korrektek Legalábbis a csípős tofujuk az nagyon klassz, osztrigával sem spórolnak. Mondjuk a kocsu párszor torkomra ment, de mindegy. Elég hamar elköszöntem, mivel fáradt voltam. Másrészt pedig egymás szavát sem lehetett érteni, mivel a másik asztalnál ittak, és hangosak voltak. Sajnos hétközben erre én képtelen lennék.

Ajummás dolgok

Koreában van az a mondás, hogy három féle ember létezik: A férfiak, a nők, és az ajummák. Ezen sokat röhögtem, és van is benne valami. Alapjában véve bírom az ajummákat, mivel legtöbbször jópofák, kedvesek, sportosak :).  Eddig kevés problémám volt velük.

Viszont ma volt velük jó és rossz tapasztalatom is.
1. A rossz: Ebéd után elmentem egy kis mogyorót és gyümölcsöt venni (péksüti, nasi helyett, délutáni kaja gyanánt) a közeli piacra. Az egyik gyakran emlegetett szekta temploma mellett vezetett el az utam. Láttam valami transzparenst a templom falán, és rénéztem egy pillanatra. Egy ajumma megállított, megfogta  a kezem, valamit mondott, mintha a templomba akart volna vezetni. Én menni akartam, mondtam, nem, meg hogy nem tudok koreaiul, ő azonban nem tágított, szinte erőszakkal vezetni akart a templomba. Én szinte kitéptem a kezem a kezéből, és mentem vissza sietve a suliba. Sajnos ezen szektával nem szeretnék kapcsolatba kerülni, már ecseteltem. A gyülekezetben sem szeretik őket.

2. A jó, azaz jobb:  Este futottam, elkapott az eső, emiatt kevesebbet szaladtam, mint szerettem volna. Elkocogtam visszafelé az éttermek előtt, ott az ajusshi-k és ajummák észrevettek, és "szurkoltak" :). Bírom, hogy gyakran van, hogy bemegyek a boltba, kajáldába, felismernek, és mondogatják: "undong?"(sportolsz?), amin csak nevetni tudok. Egyik futó ismerősöm is mondta egyszer, hogy az anyukájának étterme van Bokjeong-dong-on, és mondta neki, hogy "ismered azt a magas csajt, aki minden nap elfut az éttermem mellett?" :) :). Néha random ajusshi-k leszólítanak, hogy láttak engem reggelente futni. Szóval ebben az ügyben "celebnek" számítok kicsit a környéken. A koleszban is emiatt voltam ismert főleg :) :). 

Futás a rákos gyerekekért

Hajnalban indultam, és most nyugodt lelkiismerettel megettem némi csokis brownie-t banánnal. Magyarázat: most épp igyekszem kevesebb finomított cukrot fogyasztani, kicsit tudatosabban enni, részben a futás miatt. Másrészt pedig, sokat olvasom, hogy a cukor olyan, mint a drog...Egyik fitneszedzőnk szerint " a cukor nemcsak a s***et, hanem a rákot is hizlalja..." Nem tudom, lehet hogy van benne valami. Na mindegy.

 Hat körül indultam, és a metrón majdnem elaludtam. Időben kinn voltam. A színpadon egy hegedűművész csaj játszott, nagyon jó volt, Michael Jacksont, meg a Wayne Világa zenéjét olyan jól elnyomta hegedűvel, hogy csak na :). A bandát megtaláltam, kicsit lustának éreztem magam, mivel "csak" félmaratonra neveztem, miközben rengetegen indultak teljes maratonon. Melegedett az idő...

A mai futás egy jótékonysági futás volt a rákos gyerekekért. Két éve már vettem részt rajta, és most megint rajthoz álltam a bandával, ugyanúgy félmaratonnal (csak 5 perccel jobb időt szaladtam).

Melegítünk a futásra :)

Indulás elótt: "Egy közös fotó egy csapat csinos csajjal" :) :).

Szóval indultunk. Nagyon meleg volt. Egyik futóklubos csaj szerint túl erősen kezdtem, emiatt fogyott el az erőm a végére. Próbálom megfogadni a tanácsát, mivel ő tapasztaltabb ebben a kérdésben, mint én. Persze én is sokat fejlődtem, már 1:50 alá mentem szerencsésen, még remélem, sikerül közel kerülnöm az 1:40hez később. Most nem sikerült 1:50 alatt futni, mivel meleg volt, de remélem, később összejön ez a célom is. Igyekeztem nem lelassulni. A forduló körül szurkoltunk a maratonosoknak is, emellett egyik pasassal egy darabig együtt futottunk. Én lehagytam őt azzal a jelszóval, hogy neki még nagyobb szüksége van az energiára. Jómagam is megkínlódtam az utolsó 5 kilométerrel, de az utolsó hajrában megelőztem két félmaratonos koreai csajt. Kilencedikként értem célba. Most nem számoltam helyezést, mivel tudtam, ez nagyobb verseny, mondtam, annak is örülök, ha az első 10ben benne leszek... Ami sikerült is.

Egy profibb fotó rólam, egy másik futóklub tagjainak fotósaitól. Hát, egész kigyúrtnak látszom ezen a képen (persze nem úgy)... Hiába, a photoshop csodákra képes :) :). (csak viccelek... :) )

Lett még egy negyedik helyezett is, vicces, hogy pont ugyanazzal a csajjal állhattunk a dobogóra :).

Díjkiosztásra felsorakozván :)

Tényleg örülök a kisebb sikereknek. Örülök, hogy látszik, fejlődöm ebben is, mivel szeretem a futást csinálni. Gondolkodom a terepfutáson is, hogy egyszer ki kellene próbálni. A futóklubból többen tegnap egy terepfutó versenyen voltak, és azt mondták, nagyon jó volt...

Musical a campuson

A Rómeó és Júliát játszották ez egyetem színész-és táncos tanulói. A dalok és a táncok nagyon tetszettek,  de a helyi színházi élményeim alapján a koreai színjátszás kimerül a kiabálásba...

Viszont nagyon tetszik, hogy Koreában egy egyetemi szabadtéri színpadon színvonalas előadásokat le tudnak bonyolítani. 2011-ben egy operát játszottak a suliban, az is hatalmas élmény volt volt, szinte az Operaházban is megállta a helyét. A szabadtéri koncertekről nem beszélve, láttam párat a campuson, és jól éreztem magam rajtuk mindig, annak ellenére, hogy nem vagyok k-pop rajongó, kevés zenekart ismerek. De a szabadtéri koncerteket, bulikat nagyon szerettem mindig is. 

Agymenés

Szomorú vagyok Nagybátyám elvesztése miatt, de próbálok tovább lépni. Nem fogok bezárkózni, megfogadtam. Holnap ugyanúgy részt veszek a futóversenyen, ahogy terveztem, jövő hétvégén pedig ugyanúgy elmegyek Bijndo-ra. Otthon is ezt mondják, nem szabad. Hálás vagyok mind Családomnak, meg azon embereknek, akik kedvelnek/szeretnek... :)

Pár vidámabb dolog: 
A héten megvettem a repjegyem Amerikába, még szállást kell foglalni. Találtam már megfelelőt, olyant, ahonnan közvetlen metrójárat van a konferencia színhelyére, és még baráti árfekvésű is. Nagyon tervezem, hogy megyek New York-ba is kicsit, mivel 3 órás vonatút Wasington DC-től, nem érdemes kihagyni. Ha már gyerekkori álmom volt eljutni oda, és most teljesíteni kéne azt is.

 Július 17én indulok, és 18án délre érkeznék meg. A repjegyekkel az volt a baj, hogy vagy alig 2 óra volt az átszállási idő, vagy  hajnali fél 1re érne DC-be, amikor nincs közlekedés, és szállásra sem tudnék becsekkolni. Dallas-i reptéren fogok elfelé "csövezni" 15 órát, de éjszaka szerintem a terminál jóval biztonságosabb...  25én indulok vissza, és 27én érkezem vissza Szöulba (időzónák....). Visszafelé meg Miami-ban fogok 9 órát "csövezni" a terminálban. Amúgy nagyon hosszúak az utak, kb. 30 órásak, de vagy ez, vagy át kellene kajakoznom a Csendes óceánt :) :). Mondjuk izgulok, mivel sokat fogunk óceán felett menni, és ott tuti lesz pár ijesztő légáramlat, amitől kicsit megijed az ember, de reménykedem a legjobbakban.  Eddig is megszoktam a hosszú repülőutakat, de akkor zömében szárazföld felett repültünk.

Amúgy örülök, mivel egyik cikkemre jó kritikát kaptam (első próbálkozás), el fogják fogadni módosítás után. Azzal a munkával én is elégedett voltam, elég fontos "okosságot" írtunk le, és szerintem jól összehoztuk azt a munkát. Ez azért is jó, mivel most már tudom, hogy teljesíteni fogom a második év követelményét.  Tudom, nekem sem sikerült minden elsőre. Volt már, hogy többedik próbálkozásra fogadták el a cikkemet/cikkünket, és szerintem még lesz pár olyan eset. A nyári konferencia pályázatán most nyertem elsőre, azt is próbáltam már párszor, mire most sikerült. Tudom, ilyenkor a sikertelenség rizikóját is vállalnia kell, de ha valami nem sikerül elsőre, akkor nem szabad összetörni, hanem megpróbálni újra. Egy filmben ezt tökéletesen megfogalmazták: "Az igazi lúzer az, aki annyira fél a verességtől, hogy meg sem próbál tenni ellene".  A Little Miss Sunshine lenne a film, ha érdekelne valakit.

Ez az ábra is jól mutatja ezt...

Szerintem Ázsiában sokat változtam. Optimistább, pozitívabb lettem (egy-egy rossz pillanatot leszámítva). Még néha elégedetlen vagyok magammal, de elfogadtam önmagam. Tudom, Korea eléggé a stressz országa, és szerencsésnek mondhatom magam, hogy viszonylag jó helyen vagyok. Ennek ellenkezője is bekövetkezhetett volna. Megtanultam értékelni a jót, a kisebb sikereket is, és nem irigyelni a mást. A rosszat pedig elfogadni, és ha lehet, tenni ellene, és bízni abban hogy "semmi rossz nem tart örökké, végül megszépül". Persze a sport is sokat segített, mivel levezeti a felesleges energiákat...