Az "Észak és Dél"-dilemma

Köztudott, hogy Kim Dzsong Il karácsony előtt meghalt. Eddig nem nagyon volt ihletem írni arról, mi a véleményem az esetről, hogy van-e arra esély, hogy a két Korea újraegyesül-e vagy sem. Annyi minden lekötött, annyi minden teendőm volt, hogy nem volt időm ezen gondolkodni. Tegnap azonban istentiszteleten előjött a téma. Jött egy ameriakai keresztény csoport, akik észak-koreai menekült diákokkal fognak együtt dolgozni. Nem értettem mit, hogyan, de az egész istentisztelet tegnap az északi szomszédainkért szólt.
A gyülekezetben mindenki nagyon szeretné, ha a két Korea újra egyesülne. Nekem erről azonban más a véleményem. Európában történt hasonló kettészakadás. A második világháború után a kettészakadt Németország (NSZK és NDK). Két különféle kultúra, politika, gazdaság. Aztán a rendszerváltás után egyesültek. De rengeteg gondot okoztak, meg szerintem okoznak ma is a különbségek. A Good-bye Lenin című film is kiválóan tükrözi a változást.

Észak-és Dél Korea ugyanúgy kettészakadt a 50es években, a koreai háború után. A különbségek itt sokkal nagyobbak, mint Kelet-és Nyugat-Németország esetén. Teljesen más a politikai vezetés, Észak-Korea egy totál zárt ország. Aki olvasta Orwelltől az 1984-et, annak biztosan van róla elképzelése. Mert én nagyjából az "1984"-ben leírt világra tudnám hasonlítani. Hatalmas ott a szegénység, éhínség jellemzi (néha füvet kaszálnak, hogy egyenek) az északi szomszédainkat. Az a pár ember, a diktátorok, és családjuk jól él. Mellesleg Észak -Korea sokat fordít az atomprogramra, túl sokat a hadseregre. Betegesen rettegnek a nyugatiaktól, ami durva anomáliát mutat Dél-Korea Amerika- majmolásával (vagy ahogy mi majmoljuk az EU-t). Teljesen más világ, mint Dél-Korea. Csak speciális idegenvezetéssel szabad az országba belépni. Dél-Koreával való határ még ma is szigorú őrizet alatt van. A DMZ, az úgynevezett demilitarizált zóna/övezet látogatható, még nem voltam ott.

Régen, a szocialista időkben Magyarország és Észak-Korea között diplomáciai kapcsolat volt, de jelenleg Pesten nincs észak-koreai nagykövetség, viszont Bécsben megtalálható. Mielőtt kijöttem, kaptam egy könyvet, amiben magyarok meséltek az észak- vagy éppen dél- koreai tapasztalatukról. Több diák tanult ösztöndíjjal Észak-Koreában, érdekes beszámolók születtek. A Neoton Família zenekar viszont Dél-Koreában és egyéb ázsiai országokban is nagyon sikeres volt. Viszont egy szomorú példa: olvastam egy cikket az észak-koreai magyar kórházról. A Rákosi Mátyás kórház még ma is működik, és teljesen ledöbbentem, mikor olvastam a cikket. Hogy egy ezer éves röntgentgépen dolgoznak még mindig, hogy sörös üvegekből csepeg az infúzió, hogy nem sterilek a körülmények, stb.

Ez mind mutatja, hogy milyen nagy a különbség a két ország között. Tudom, előbb-utóbb be kell, hogy következzen ez az egyesülés, a diktatúra sem tarthat örökké. De szerintem kell ahhoz még legalább 10 év. Remélem, nem erőszak és háború árán. Évtizedek kellenek, hogy Észak-Korea behozhassa a lemaradását.

Űrfelvétel a föld megvilágításról, Észak Korea, a sötét folt...
Phenjan
Kim-Ir-Szen szobra, virágokkal.

Felvonulások... Diktátor képével. Hatalmas fegyelem.

Szélkerék

Vicces, hogy idén másodjára jutottam el a Keleti tenger környékére. Ugyanis a mai célpont Mr. Kim vezetésével szintén Pyeongcheng környékére vezetett, a birkafarmhoz. A sors ismételte magát, ugyanis a farmot most sem néztük meg. Ezt a kirándulást elvileg december 24ére terveztük, csak el kellett halasztani. Lehet, jobb is, mivel aznap támadtak meg a vérszomjas rhinovírusok meg egyéb kórokozók, és nem éreztem túl jól magamat. Azaz nem éreztem magam annyira jól, hogy túrázzak is.
Szóval egy fárasztó héten voltam túl, mivel most minden ömlesztve jött, írás, kísérletek, undergraduate diákok tanítgatása (ami most mindenkinek feladata). Nem lesz könnyebb ezután sem. Nagyon álmosan indultam el, nehezemre esett kimászni az ágyból és kijönni a meleg szobából... Már sokan ott voltak, ismerősök, és kevésbé ismert egyének is. A buszon elbóbiskoltam, szinte a mosdó-szünetig aludtam. Onnan meg csak fél óra buszozás volt a turistautakig. Ki is pihentem magam egész rendesen.
Szóval ismerős helyen kezdtük a túrát, csak most el is jutottunk a Seonjaryeong (bonyolult neve van...) hegy csúcsára. Nem volt olyan kemény terep. Annyira szikrázó, napos idő volt, nem is éreztük a levegőt hidegnek. Már az első pihenőnél meg kellett szabadulnom egy pulcsitól, a kabátomat néha így is túl melegnek éreztem. De volt, aki egy pólóban nyomta, Eric, nem fagysz meg? A torta Mr. kim kezében nem csalás, nem ámítás. Fölvittük a hegy tetejére, azaz majdnem a tetejére. Ugyanis CC szülinapja volt nemrég. CC és Danae összeházasodtak karácsony előtt, ez miatt is gratulálni kellett :D. Szép környéken mentünk, egyik részen a tengerre is rá lehetett látni, ugyanis nagyon közel volt.
A hegy tetején vannak a címben említett szélkerekek. Ugyanis a hegy tetején szeles idő szokott lenni, és jó szolgálatot tesznek a masinák, áram-termelés szempontjából. Ausztriában is gyakoriak, sőt, már nálunk is kezdenek elterjedni. Ennyire "testközelből" még sosem láttam őket. A csúcshoz közel volt egy nagy, hómentes tisztás, ahol leültünk enni. CC-t és Danae-t felköszöntöttük.
Ramen-főzés sem maradt el, a tényleges csúcsra is fölmentünk. Hóember!!! :))) Sojuman rárakta a kalapját, hogy meg ne fázzon a feje szegénynek XD.
Egymás fürdetése a hóban...
Viszont mikor hosszabb időre megálltunk a lábujjam nagyon elkezdett fázni, ami nem azért volt, mivel beázott a bakancsom. Nem tudom, mi okozhatta, de mikor elindultunk lefelé, akkor már megint minden jó volt, mivel mozogtunk.
Gyorsan leértünk. Ilyen havas időben az ember vágyakozik azután, hogy visszamehessen a gyerekkorba, ugye, Eric?
A buszon kezdetben mindenki punnyadt. Egy kicsit dumáltunk, de mindenki elaludt, én is. Mosdószünet után megindult a norebang-buli, ami feldobta az embereket. Hamar megérkeztünk Jamsil-ra, nem úgy, mint múlt héten. Most se hóakadály, se dugó nem volt. Bár vasárnap este tuti lesz, mikor az emberek utaznak haza Yongpyeong-ról, síelésből... Istenem, de nem volt kedvem hazajönni, el lehetett volna tölteni a vasárnapot is, mmondjuk a tengernél. De sajnos semmi sem tökéletes... Ha az ember elutazik Szöulból vidékre, akkor mintha a mindennapi gondokat is maga mögött hagyja, felszabadul.
Visszatérve Szöulba azonban a szorongás visszatér. Tudom, le kéne szoknom az idegeskedésről, szerepelt ez az újévi fogadalmaiam között, de akkor is (most pl. észrevettem, hogyha kevésbé görcsölök, akkor jobban tudok koncentrálni a teendőkre). Mert hétvégén az ember azokkal van, akiket kedvel, akikkel jól érzi magát, nincs a harc, hogy megfeleljünk, teljesítsünk... Szöul (és egész Korea is) azonban egyfajta stressz gócpont. Mindenki siet, rohan, teszi, amit tenni kell. Viszont hétvégére a mindennapi stressz nagyon le tudja meríteni az embert.

Hotpack

Elromlott a fűtés a laborban. Nem tudom, mi a gond, de nem túl felemelő érzés, főleg, hogy a többi emeleten kellemes meleg van... Már jelentettük a hibát, remélem, hamarosan rendbehozzák.
Van, aki viccet csinál belőle XD. A cső Mino kezében -70 fokon volt XD, jó alap egy jéghegynek, nem?
De nem erről akarok beszélni. Dél körül kicsit kinéztem, és döbbenten láttam, hogy a metrómegállók mellett a campuson piros ruhás emberek állnak. Gondoltam, valamit reklámoznak. "Beetetés", mondaná erre Anyu. ELTE-n is osztogattak néha csokit, kólát, stb. Itt is néha előfordul, hogy valami új terméket reklámoznak, és megkóstoltatják a járókelőkkel, hogy jobban vigyék. Én is jutottam már ingyen müzlis szelethez, füstölt tojáshoz ilyen úton. De arra is volt példa, hogy a sulimenza előtt fánkot kóstoltattak.
Szóval a piros ruhás emberek a hideg miatt egy szerintem ázsiai találmányt, a "hotpack"-et osztogatták. Mellette Chocopie-t és kávét is. Szóval a hotpack egy speciális zseléből, vagy porból készült anyagot tartalmaz. Párna szerű csomag, benne az "anyaggal", (ami nem tudom, mi) rázogatni (amiben a "por" van) vagy nyomkodni (zselés változat) kell pár percig, ettől felmelegszik, és kellemesen melegíti a kezet. Nem tudom, mi miatt melegedik fel, talán olyan molekulák, amik rázás, vagy nyomkodás hatására hőt termelnek.
Kirándulásokon, téli városnézéseken (és fűtetlen munkahelyen) jó szolgálatot tesz, koreaiak is előszeretettel használják. Lehet tenni a kézba, de láttam már zokniba tehető darabot is. Tudniillik az ujjak felülete nagy, és ezáltal az ember fázós kézre (lábra, orra, fülre). Hasznos dolog, eddig nem jöttem rá. De mostantól a tél hotpack nélkül nem lesz tél :).
Nyílt a campuson egy új étterem-szerűség, ami a Tomato nevet kapta. Koreai és fúziós kajákat árulnak itt, 2-4 dollár egy adag, tehát viszonylag olcsó. Viszont amit kóstoltam, az nagyon finom volt. Kis kajálda, főleg elvitelre lehet kérni. A banda minden este onnan rendeli a kaját, de én nem szoktam vacsizni. Lehet rendelni, de házhoz szállítás nincs. Érte kell menni, dehát közel is van a laborhoz. :)

Két év

Lassan (pontosan holnap) két éve, hogy Koreában földet ért a gépem először. Sokan kérdezik, milyen nekem itt Koreában. Tulajdonképpen minden szép és jó... lenne, ha nem lennének azok az átkozott kulturális különbségek. Ezek néha tudják keseríteni az ember életét. Mintha az ember más bolygóra érkezett volna... Nem nagyon nyugtat rossz perceimben a tudat, hogy ők is szembesül(né)nek ugyanezzel, ha külföldre kerül(né)nek.Ennek ellenére sok szép élményt adott a két év, nem bántam meg. Sok helyen voltam, és leszek is majd, sok hegyet megmásztam. Főnököm egyszer megjegyezte: jobban ismerem a koreai hegyeket lassan, mint ő :D. Ami valamennyire igaz is, sok klassz helyen jártam már.
Most meló ezerrel, de január vége felé holdújévkor már nagyon vágyódom Jeju-ra. Igen, megint Jeju, tavaly nagy élmény volt, remélem, idén is az lesz.
Mi a túróért van mindig ilyen hideg a laborban? Tudom, megy a fűtés, de az ablakok szigeteltsége, na arról jobb, ha nem mondom ki a véleményem. Szinte dől az emberre a hideg levegő reggelente... A kis villanyradiátort meg felvitték az ötödikre, hogy az undetrgraduate-soknak is legyen. Tudom, nem vagyok önző, nekik is kell a meleg. De jó volt néha, hogy melegítette a kezem. Most meg ez sincs... Shit... A rosszul fűtött labor/munkahely okozza a megfázást, nem a futás vagy a túrázás!!!

Hó

Ma délután havazott. Vietnámi osztálytársaim nagyon élvezték:)

Én is.
Most monták nekem, hogyha tudunk örülni a hónak, az azt bizonyítja, hogy még mindig fiatalok vagyunk. Van benne valami. Esne kicsit több hó télen, és kevesebb eső nyáron. Jobban örülnék neki...

Nooormális? Nr. 3

...aki ezt képes a kutyájával csinálni? Lopott kép, de sokat röhögtem rajta :)A kutyás fejezethez annyit fűznék hozzá, itt Korában gyakoriak az ölebek. A kutyák öltöztetését nem tettem hozzá. Nagy divat, és sokan összetévesztik őket a plüssmacival, vagy a Barbie babával. Rendben, szeressék a kutyusokat, én is imádom őket... Kiskoromban én is felöltöztettem vagy bepelenkáztam a nagyszüleimnél a kutyakölyköket (akkor még nem volt kutyánk, az ötödik osztályt kezdtem, mikor Bobit elhoztuk), de ez egy iskolás kor előtt álló gyerektől még elnézhető. Szerintem sok kisgyerek megtette ugyanezt. Itt viszont felnőtt emberekről beszélek!
A kutyaöltöztetés is elfogadható bizonyos esetekben. Pl. ha hidegben egy mellényt, kabátkát adnak a frissen nyírt kutyára, rendben van. Hogy meg ne fázzon. De néha idétlen ruhákat tudnak szegény ebre húzni... A kutyus szőrének festése, elcsúfítása meg már bűntény!!! Nem lennék a szegény ebek helyében...

Pár gyöngyszem ebben a témában XD.
A pudlit már egyszer bemutattam, mikor Jeju-do- ra mentünk, nagyon nem élvezte a cipőt... Kaparta a padlót, meg fogával akart megszabadulni tőle... Még a gyerekemre sem adnék ilyen idétlen rózsaszínt...
A felső kép szintén Jeju-do-n készült, az alsó nem saját. Csak azt akarom ezekkel mondani, hogy a hanbok-szerű jelmez kutyusra már vicc a köbön :S. A törpespicc -kölyök a felső képen aranyos volt, de akkor is, sokat viccelődtem, hogy elmegyek divattervezőnek, kutyák számára. Az alsó képen lévő pincseren lévő "hanbok" azonban az ízléstelenség felsőfoka.

Hajnali óceán

BÚÉK megint, most már tényleg 2012 van!
Elég eseményekben gazdag, kicsit stresszes napom volt, de megérte elmenni. A City Hall-ra való utazás túlzottan hosszú volt :(. A hármas metrón egy gyépés, vagy részeg pasas kiabált, és ettől már fájt a fejem. Mikor a zöld metró nehezen jött, akkor majdnem elegem lett, de nem hagytam magam. Azért is jól fogom magam érezni, akármi lesz, akárkik jönnek a kirándulásra. Az éjfél is a zöld metróra való várás közben ért. Gondolatban elénekeltem a Himnuszt. Aztán újabb sokk, pont a City Hall előtti megállóig ment csak a vonat. Rohantam, át a téren, ahol zajlott az ünneplés koncerttel, tűzijátékkal. Szerencsére a cél- megálló sem volt messze, és az aluljáróban is összefutottam egy ismerős figurával.
Hamarosan indultunk, próbáltunk aludni is. Warren adott mindenkinek felfújható kispárnát, és ez megkönnyítette a dolgot. Arra emlékszem, hogy hajnali négy körül vettünk föl embereket a buszra, akik előző nap érkeztek. Majd arra, hogy a busz nagyon nyögvenyelősen ment, hatalmas dugó volt. Végül megálltunk, és Warren kijelentette, kilenckor találkozunk!!! Irány a tengerpart. Hatalmas volt a tömeg, esküszöm, nyáron nem tartózkodik annyi ember a tengerparton, mint amennyi most kijött. Sötét volt még, de a érezni lehetett az izgalmat. Sok ember léghajó szerű lampiont eresztett az égnek. Azaz úgy működik, mint a léghajó. Sajna erről nem tudtam jó fotókat csinálni. De nagyon látványos volt.
Mások meg kézi-tűzijátékot használtak. Nem tudom, hogy működik, de az emberek itt hosszú csöveket tartanak az ég felé, amikből kiröpül 1-1 tűzijáték. Ilyent még nem láttam. De mind Szöulban, mind itt jelen voltak.

A tenger. Világosodik, de a Nap nem akar előbújni... :( Pedig még énekeltünk is, hogy biztassuk.
Reggel 8 felé már nagyon-nagyon fáztunk...Ez a kép is szemlélteti a nagy tömeget... Tényleg, ennyi ember egy kupacon még a Seoraksanon sem láttam hajnali 3kor...
Mivel fáztunk, gondoltuk, beülünk valahová, bár mission impossible volt szabad kajáldát találni a környéken... Ekkor előbukkant végre a Napocska!! :)
Hatan elindultunk a napfelkelte-fotózás után kajáldát keresni, szinte egymás táskájába kapaszkodtunk, hogy el ne veszítsük egymást, akkora tömeg volt. Végül egy norebengban kötöttünk ki. A kis szobában hatan remekül elvoltunk, ettünk egy késői reggelit, és énekeltünk. Főleg az új évvel, nappal kapcsolatos, főleg vidám dalokat. Így érdemes kezdeni az évet, gondoltam. Elég ismeretlen társaság volt, bár két-három ismerős jött, de akkor is. Mégis megtaláltam a jó fej embereket. És a kicsit rossz torkom ellenére is tudtam énekelni.
Majd kilencre kimentünk, de sétálni kellett egy órát az országúton, a tengerpart mentén, mire kiértünk a dugóból. Élveztük, az autósok is nevetve integettek nekünk.
A Yongpyeong-i sípályákhoz közel van egy bárány-farm, arrafelé mentünk tovább, mikor végre sikerült beszállni a buszba. Páran-nagyon kevesen fölmentünk egy kis dombra, ahol őrült hideg szél fújt, de a kilátás lenyűgöző volt!!! A fél méteres hóba néha térdig sikerült belelépnünk. Szöulban sajnos jelenleg még mindig nem érkezett meg a havazás...Nem túráztunk sokat, az időhiány, és a kimerültség miatt. A birkafarmhoz is lehetett volna menni, csak sokan úgy voltak: "nem adunk ki érte három dollárt"... Egyik srác bárány-saslikot kóstoltatott velünk. Meglepően finom volt, jól elkészítették a bárányhúst.
A mosdók megközelítése a tömeg miatt mindig nehézséget okozott. Ráadásul a női WC-t bezárták, a férfi mosdóba kellett mennünk. Az is elég gusztustalan volt. De azért szénné röhögtem magam, mikor az idős bácsik röhögve mondogatták a sorban álló hölgyeményeknek, ne nézzenek oda, míg a piszoárt használják :D. Persze több nő sutyiban kacsintgatott oda! :D (nem mintha látnánk valamit, hihihi)
Délután kettőkor már indultunk, ötre megérkeztünk...volna, ha nem lett volna akkora tömeg. Az eleje tényleg olyan volt, hogy 10 percenként lehetett 100 métert haladni, rémes volt... Ráadásul a hó is szakadni kezdett, sok helyen hóakadály alakult ki. 50 kilométert kb. négy óra alatt tettünk meg :S. Wonjunál megálltunk pihenni, onnantól már sokkal gyorsabban haladtunk.
Minden bosszúságom ellenére örülök, hogy itt lehettem, hogy ilyen mozgalmas, viszontagságos, de szép nappal kezdhettem a 2012-es évet.