Vadászrepülők...

Már a könyökömön jön ki, hogy minden hétköznap, dél körül, kora délutáni órákban legalább 10 szer sokkot kapok, mivel egy vadászrepülő repül el (hatalmas decibelles hangerővel) a suli felett... Egyáltalán mi a túróért kell mindig a suli felett röpködniük??? Ennél már csak az rosszabb, ha valaki tök hangosan beszél a telefonban mellettem... :S

Újra vizsga után

Na, ezt is túléltem. Nem volt nehéz, de nagyon koncentráltam, hogy vissza tudjak emlékezni a dolgokra. Eléggé elfáradtam, de szerintem jól sikerült. Tény, nem vallottam kudarcot. Olyan péntek-fílingem van, pedig csütörtök van.

Idegölő hetem volt, munka miatt főleg, mivel be akartam fejezni, amit be kell. Végük kis késéssel, de sikerült. Küldtük további munkára, ahol ma reggel mondta egyik srác, hogy gond van. Ma délelőtt szó szerint az őrület határán voltam, de végül megnyugodtam, mivel kiderült, mégsem olyan nagy a baj. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja, ahogy utólag kiderült, de majd ha végeznek, akkor kiderül. Jövő héten, remélem, már tudok foglalkozni az eredményekkel is, és a további kísérletekkel.

Most nagyon is fáradt vagyok, és le is higgadtam. Vizsgahéten a könyvtár előtt péksütit és tejet osztogatnak. Jó ötlet, hisz legtöbb diák reggel rohan a könyvtárba, mivel tanulni kell. Vagy épp ott töltötte az éjszakát. Halál a fogyira (becsszó, nem ettem meg, mikor nem voltam éhes), kiüt rajtam hamarosan a vörösbab-mérgezés.... Ma, vizsga előtt főtt kaját nem tudtam enni (a mezna üzemeltetőjét megölöm, mi az izéért tesznek bulgogit a bibimpapra, fúj. A menza-bulgogira ránézni sem bírok :S. A bibimpapba amúgy sem való hús, max hal!) , csak sajtos zsemlét és ivójoghurtot. Meg vizsga előtt egy csokit. Fájt a hasam, az idegesség, meg a túl sok szénhidrát-bevitel miatt este, de almával sikerült helyre hozni.

Tegnap este futás közben koreai csajok csatlakoztak hozzám tegnap este. Mondták, amit sok koreai csaj szájából hallottam: "I would like to lose some weight" (fogyni akarok). Mire én: "Me too". Ők: "No need, u look nice" (neked nem kell, te csinos vagy). Itt is ott van a Miss Piggy-szindróma, nemcsak az otthoni ismerősöknél. A koreai csajok legtöbben nagyon hiúak, fogyi -mániásiok. Akiken van pár kiló felesleg, megértem, de akin nincs... Fogyis shake, cereal, fitnesz, stb.

A Google mai logója. Megint kicsit koreai design :). (hangulosra emlékeztek, ugye?)

Még egy Ázsia-paródia. Koreaiak megőrülnek a műszaki kütyükért, ami néha bosszantó... Nekem ez nagyon bejön!!! :) Mámint ez a kép. Bár nincs iPod-om, iPhone-m, meg egyéb menő kütyüm, de akkor is, ez összefoglalja alényeget! :)

Vannak pillanatok, amikért érdemes itt lenni. A mai napom, amilyen rosszul indult, egész jól végződött. Nem akarok több rossz napot! Szóval mentem futni, és beállítottam egy mosást. Útközben először az óceániai sráccal találkoztam, aki kifejtette, mennyire nehéznek találja a koreai nyelvet (és szidta egyik tanárját, és a kissé apatikus osztálytársait...). Egyet értek, mármint szerintem is nehezek az ázsiai nyelvek (kínai, japán, stb...). Beszélgettünk kicsit. Futottam tovább. Egyik ismerősöm stoppolt le, akivel együtt voltam Eungbongsan-on augusztusban. Kiderült, egy suliba járunk (angol szakos), bár Facebookon most jelöltük egymást, és őt is meglepte a dolog.
És most jön a lényeg: Lejárt a mosás, bementem a mosókonyhába teregetni. Két koreai lány jött be, és egy angol szöveget nyomtak az orrom alá, hogy segítsek nekik kijavítani. Segítettem, a legjobb tudásom szerint, (remélem, jól is, de voltak benne olyan hibák, amik egy nem-anyanyelvűnek is feltűnnek, ha relatíve jól tud angolul) nagyon örültek neki. Mosolyogva teregettem, két perc múlva bejöttek, és egy kis csomag kekszet nyomtak a kezembe "Köszi, Eva"-megjegyzéssel. Mielőtt tiltakoztam volna, eltűntek... Ezzel a vidám mozzanattal zárult a mai nap. Vannak jó percek, amik mosolyra hangolják az embert. Az ilyeneket szeretem.

"Dehát az odeng is hal"

Egyik ismerősöm most látta a Facebookon az (Airbus A380) egyik régebbi repülős képemet, és "Kellemes utat, mikor jössz vissza Koreába?"-kommentálta. Megemlítettem neki, hogy ez már több, mint egy éves kép XD. Erre elnézést kért. Voltmár ilyenre példa, nem csak velem. Túl kis betűkkel írják a dátumot??? XD

Ebéd: A srácok elmentek enni, mivel azt hitték, én ebédeltem már. Nekem épp dolgom volt, és a nagymenzán olyan kaja volt, amit kevésbé szeretek (odeng :S), tehát mentem a campuson a kedvenc helyemre (ami egy kisebb menza, általában jó kaját adnak ott). Ott megtaláltam a srácokat. Ebéd után Mino kérdezte, hogy tudtam-e hogy oda mennek ők? Mire én: "Nem tudtam, de nem szeretem az odenget"... Megjegyzem, ma a jó kismenzán rendes sűlt hal (valami édeskés szósszal) volt, és az odeng is halból készül (ilyen préselt hal, nem tudom elmagyarázni, de Koreában népszerű, én nem szeretem). "Dehát az odeng is hal" Én: "De kicsit bizarr nekem". A látványa, mármint.

I hate the today

"Miért legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis.

Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis".

(József Attila)

Nem tudom, de most ez a hexameter jár a fejembe, ahogy József Attila a címét adta. Nem tudom, mi van velem, de a mai napot utálom. Nincs baj, de tény, nem sült el minden úgy, mint vártam. Mindenki be van húzódva a saját kis világába. Mindig emberek között vagyok, mégis egyedül, mivel mindenki a saját honfitársával klikkesedik. Tudom, nem lehet minden szép és jó, de akkor is... na megyek futni és alszom.

Csütörtökön midterm! Szurkoljatok légyszi!!!! XD

Google translator

A srácok épp a Google Translatorral szórakoznak. Van egy kihangosító, amivel a helyes kiejtést mondják el, és épp magyarul megcsinálták. Mikor meghallottam: "Tudok beszélni magyarul" -szétröhögtem az agyam. Vagy 'Ön mit eszik ebédre, vacsorára?" vagy épp "Ez vicces", vagy egyebek... Néha a srácok dilisek tudnak lenni XD. De ilyenkor kedvelem őket leginkább. :)))

Seoraksan újra. Csak az eleje és a vége nem lett volna!

Péntek este visszarohantam a kesztyűmért a koleszba, és ha már visszamentem, futottam is egy kicsit. Lassan múlt az idő, de végül elindultam Sports Complex megállóhoz. Hamarosan jöttek az emberek. Hasonlóan, mint tavaly, gyorsan leértünk, és szünet után megint végtelennek éreztem a túraúthoz való buszozást.

De ami miatt nehezen kezdődött a nap: A tény, hogy nemcsak mi vágyunk a temészetbe, hanem más is, és hatalmas "dugó alakult ki", többször csak araszolni lehetett... Bakker, ekkor a pokolba kívántam a koreai fegyelmet, hogy nem mernek előzni, ha valaki megállt. És elátkoztam a keskeny lépcsőket is. Nem mellesleg a túrabotokat is, amik meg szinte lehetetlenné tették az előzést. Ha elől megállt egy társaság, nemá, hogy előre engedte volna a többieket, hanem csak feltartotta a sort... Előre mentem, nem akartam, hogy a többiek dühösnek lássanak, és inkább mentem, próbáltam kiüríteni az agyam. Másik ok meg az volt, ha lassan mentünk, vagy megálltunk, akkor hamar elkezdtem fázni. Közben világosodott, hét óra felé a csúcson voltam, elsőként a bandából. Közben pár jópofa koreai bácsi leszólított, a "honnan jöttél" kérdés sem maradt el.

A mászást szinte egy pólóban hajtottam végre -rendben, a vége felé felkerült egy plusz felső- de a csúcson elkelt a három réteg pulcsi, és a dzseki. Áldottam az agyam, hogy végül a kesztyűt, fülvédőt betettem. Hamarosan a többiek is szállingóztak fel, elsőként Sarah-val és Cat-tal találkoztam. Mivel nagyon hideg volt, ráadásul köd, mentünk az első menedékházhoz.

Ködös táj... A szép kilátásból semmit sem látni...

Tavalyi kép: az első menedékház környéke így néz ki, ha tiszta az idő, tavaly előbb értünk fel, mivel egy héttel korábban indultunk. Mr. Kim, jövőre megint szervezzed egy héttel korábban Seoraksant, akkor még nincs tömeg!!!

A menedékházban találkoztunk másik túracsoportom emberievel, akiknek örültem. Akárcsak a melegnek is, de nem bántam, hogy elindultunk, mivel a belső, fűtött részben mindenki lökdösődött, tolakodott... Egyszer mintha előbújt volna a Napocska, amit a túrázok éljenzését vonta maga után, de csak egy-két pillanatra. Indultunk a kettes számú menedékházhoz, ami kicsit odébb állt. Közben örömmel állapítottuk meg, tisztul az idő! Estem-keltem itt, mivel a sziklák csúsztak, egyszer csúnyán bevertem a hátsó fertályomat...

Mikor végre elértük, már kitisztult az idő. Pihentünk itt kicsit, de nem olyan sokat, mint tavaly- Indultunk is hamarosan, hiszen a gerincen való végigmenés elég hosszú, és nem könnyű. Időközben melegedett az idő, három réteg le, egy felső megint elégnek bizonyult. Valahogy mintha könnyebbnek éreztem volna, mint tavaly, sokkal gyorsabban is haladtunk. Sarah szerint megszoktam az ilyesfajta terhelést, vagy az izmok emlékeznek erre a terepre. Kicsit fújt a szél, de ez inkább jó volt, mint rossz.

Elég jó tempóban másztunk, mivel gyorsan végigmentünk a gerincen, kevés pihenővel. Bár ezt megértem, mivel tapasztalat, ha gyakran állunk meg, sokkal fárasztóbb. Viszont ha megállunk öt -tíz percre bizonyos időnközönként, akkor nem "esik le", hogy fáradtak vagyunk, és jobban haladunk. A szakaszok nagy részére emlékeztem, de ért egy két meglepetés: "Tavaly ez még nem volt itt", "tavaly egész máshogy mentünk fel erre a csúcsra", stb.

De egy tök más szakaszon mentünk le, három buddhista szentélyt is láttunk. Szép színes levelek közt mentünk, játszottunk is velük.

Ééés: sikerült lekapnom egy amerikai mókust, miközben a turistáktól kunyerált némi kaját. Biztos sejti, nem kell félni a tőlük, nem bántanak, sőt pár "egzotikus" kaja is várható tőlük (mármint mókusszemmel nézve), az erdőben talált makk, mogyoró illetve fenyőmag mellett.

A vége felé már kiütközött az alváshiány, a 14 órás, szinte folyamatos menetelés, ha egy kis emelkedő volt, méltatlankodva nyögtem fel (A csajokhoz hasonlóan, és jót röhögtünk egymás méltatlankodásán). Sarah meghúzta a térdét, de nem volt súlyos szerencsére. A lányok hozzám hasonlóan "egyenletes, sziklamentes" terepre vágytak, de ez nem mindig valósult meg. A sziklák is csúsztak, ahogy mentünk lejjebb, és lejjebb. Amikor kiértünk a túra-részről, boldogok voltunk.

De a java most jött: megeredt az eső, és ráadásul hatalmas sor állt a "shuttle bus"-hoz, ami levitt minket a parkolóhoz. A turistabuszok ide nem mehettek, nem tudom, miért nem. Sarah és Cat pajeonról és makgoli-ról szóló álma is szertefoszlott, mivel a Buddha-templom boltjába nem árultak makgolit. "Ez egy Buddha-templom, itt nem árulunk alkoholt"-válaszoltak neki... Jobb híján be kellett érnünk ramennel és/vagy kekszel. Éhes voltam már,ha férget tettek volna elém, akkor azt is megettem volna (ok, azt azért nem). Másfél órát vártunk, mire buszba kerültünk, rázott a hideg... Egy hídon át vezetett a sor, és ami egy patakon ívelt át. Valami mozgott a vízparton, a híd mellett. Hát kiderült: vadmalacok! Nem féltünk tölük, biztos, csak élelmet kerestek. Ez egy kicsit oldotta a feszültséget. Végül kaptunk buszt, ami visszavitt minket a parkolóhoz. Az este hét helyett este 8kor indultunk, és be voltam rezelve, hogy járnak-e még a metrók. Nem éreztem magam fáradtnak, talán a fázás, az idegesség miatt. A buszban jó meleg volt, és hamar megnyugodtam, örültem, hogy indulunk, és végülis jól éreztem magam, a rossz dolgokon is túl vagyok. Egy rövid ideig még dumáltunik, de hamar elaludtunk. 9körül felébredtem, akkor már nagy csend volt. A buszunk száguldott a jelenleg nem forgalmas autópályán, én meg visszaludtam.

Minden jó, ha a vége jó: Este 10 előtt ébredtem, kérdeztem, hol vagyunk, mivel sok embert készülődni láttam. David: "Majdnem Jamsil-on". Dugó sem volt, mikor megláttam az ismerős hidat a Han folyón, megörültem. A 3-4órás utat a busz 2 óra alatt megtette, hihetetlen:). Csodák végülis vannak, csak észre kell venni őket! 11 előtt már a koleszban voltam! Kellett egy zuhanyzás, hogy tudatosuljon bennem: fáradt vagyok. Valahogy, mikor a kolesz fele sétáltam, azt éreztem, "meg sem kottyant", nem is lesz izomlázam. Ma reggel meg csodálkoztam, miért érzem a combom és a vállam XD.