Ma délután ezt a gyümölcsöt vettem.
Nem tudom, micsoda, de túra során néha volt alkalmam megkóstolni. Valami narancsféleség, "szőröstül-bőröstül" kell enni. Szerintem egész jó, állítólag egészséges. Főleg ebben az influenza-időszakban :). Sajnos tegnap kicsit megtámadtak a vírusok. Tegnap elég ergyán voltam, de ma már jobban érzem magam (még nem 100%). "Jaj de beteg vagyok, talán meg is halok, talán bizony az átkozott rhinovírus engem megtámadott"-hehehehe
Néha azt érzem, kimerültem. Lehet, csak tavaszi fáradság, de a spirituális energiáim kicsit legyengültek. Most télen akkora volt a nyomás... Meg egy napi bölcsesség: "A történések gyávák. Csak csoportostul mernek jönni". Hétvégén még nem tudom, mit fogok csinálni, de két hét múlva várok egy tavaszi virágos utat! :) :). Aztán Songnisanra is van esély, hogy eljussak, meg pár régi, kedves helyre...
Nagyon utálom a hét közben ismert érzést, miszerint folyton emberek közt, mégis folyton egyedül... A másik problémám, hogy nehezen mondok nemet. Egyszerűen a lelkiismeret-furdalás még mindig megvan, ha nem mondom le a hétvégi programomat, nem ugrok egyből stb, ha valaki valamit kitalál. Szívesen segítek, ha tudok, de a saját dolgaimat igyekszem előtérbe helyezni. Szerencsére elfogadják a "dilijeimet", a túrázást. Volt már példa arra, hogy péntek éjjel, 11 körül (!!!!) kaptam az SMS-t egyik kollégámtól "Ha nincs más programom, akkor nem tudnál-e holnap részt venni egy kisebb szemináriumon?"-úgy, hogy másnapra mindent leszerveztem. Megírtam ezt, meg is értették, gondolom, sejtették, van programom.
Szeretem a munkám, félreértés ne essék. De azért nem akarok 12 órákat benn lenni, vagy hétvégén bemenni, hogy mutassam: "mennyire elkötelezett vagyok". Az a külsőség-mánia már túl sok nekem. A magánszféra hiányát nehezen viselem, főleg, ha szobatársaim késő éjszakáig gépeznek, és néha emiatt nehezen tudok aludni. Egy elég kis szobában vagyunk hárman összezsúfolva... De megfogadtam, most már kibírom valahogy. Áprilisban beszélek Főnökömmel, hazalátogathatok-e augusztusban három hétre. Annyira szeretném, hogy nem emberi...
Nem ítélkezem, de gyakran eszembe jut, hogy egy koreai fiatalon mennyi a nyomás. Mindenhol meg kell felelniük... Már ezerszer meséltem erről. Egyszer indiai kollégám megkérdezte az egyik srácot, mit csinált hétvégén: "Játékprogramokat játszottam, és TV-ztem". Sok fiatalnak ezek töltik ki a szabadidejüket. Ahogy nézem, keveset sportolnak. Én viszont imádok túrázni-utazni. TV-t már időtlen idők óta nem néztem, smart-phone-m nincs. Januárban érdeklődtünk az árak iránt, tudnám finanszírozni, de úgy voltam vele, nekem nem kell. Diák vagyok, élvezem, hogy nem kell vagyonokat fizetnem érte. Abból a pénzből inkább utazom, világot látok, és nekem ez jobban megéri!! :) És azt is megfogadtam, hogy amikor csak lehet, igyekszem kimozdulni, kikapcsolódni, jól érezni magam.
Amúgy egész félévben oktatni fogok, aminek nagyon-nagyon örülök. Ezt most komolyan mondom! :)Tegnap izgultam, milyen lesz "betegen" eldugult orral, hasító fejjel. De végül sikerült! Emellett tavasszal három félmaraton is tervben van! :). Egyiket már le is fixáltam! :). Egyelőre teljes maratont nem tervezek...
Néha azt érzem, kimerültem. Lehet, csak tavaszi fáradság, de a spirituális energiáim kicsit legyengültek. Most télen akkora volt a nyomás... Meg egy napi bölcsesség: "A történések gyávák. Csak csoportostul mernek jönni". Hétvégén még nem tudom, mit fogok csinálni, de két hét múlva várok egy tavaszi virágos utat! :) :). Aztán Songnisanra is van esély, hogy eljussak, meg pár régi, kedves helyre...
Nagyon utálom a hét közben ismert érzést, miszerint folyton emberek közt, mégis folyton egyedül... A másik problémám, hogy nehezen mondok nemet. Egyszerűen a lelkiismeret-furdalás még mindig megvan, ha nem mondom le a hétvégi programomat, nem ugrok egyből stb, ha valaki valamit kitalál. Szívesen segítek, ha tudok, de a saját dolgaimat igyekszem előtérbe helyezni. Szerencsére elfogadják a "dilijeimet", a túrázást. Volt már példa arra, hogy péntek éjjel, 11 körül (!!!!) kaptam az SMS-t egyik kollégámtól "Ha nincs más programom, akkor nem tudnál-e holnap részt venni egy kisebb szemináriumon?"-úgy, hogy másnapra mindent leszerveztem. Megírtam ezt, meg is értették, gondolom, sejtették, van programom.
Szeretem a munkám, félreértés ne essék. De azért nem akarok 12 órákat benn lenni, vagy hétvégén bemenni, hogy mutassam: "mennyire elkötelezett vagyok". Az a külsőség-mánia már túl sok nekem. A magánszféra hiányát nehezen viselem, főleg, ha szobatársaim késő éjszakáig gépeznek, és néha emiatt nehezen tudok aludni. Egy elég kis szobában vagyunk hárman összezsúfolva... De megfogadtam, most már kibírom valahogy. Áprilisban beszélek Főnökömmel, hazalátogathatok-e augusztusban három hétre. Annyira szeretném, hogy nem emberi...
Nem ítélkezem, de gyakran eszembe jut, hogy egy koreai fiatalon mennyi a nyomás. Mindenhol meg kell felelniük... Már ezerszer meséltem erről. Egyszer indiai kollégám megkérdezte az egyik srácot, mit csinált hétvégén: "Játékprogramokat játszottam, és TV-ztem". Sok fiatalnak ezek töltik ki a szabadidejüket. Ahogy nézem, keveset sportolnak. Én viszont imádok túrázni-utazni. TV-t már időtlen idők óta nem néztem, smart-phone-m nincs. Januárban érdeklődtünk az árak iránt, tudnám finanszírozni, de úgy voltam vele, nekem nem kell. Diák vagyok, élvezem, hogy nem kell vagyonokat fizetnem érte. Abból a pénzből inkább utazom, világot látok, és nekem ez jobban megéri!! :) És azt is megfogadtam, hogy amikor csak lehet, igyekszem kimozdulni, kikapcsolódni, jól érezni magam.
Amúgy egész félévben oktatni fogok, aminek nagyon-nagyon örülök. Ezt most komolyan mondom! :)Tegnap izgultam, milyen lesz "betegen" eldugult orral, hasító fejjel. De végül sikerült! Emellett tavasszal három félmaraton is tervben van! :). Egyiket már le is fixáltam! :). Egyelőre teljes maratont nem tervezek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése