Mi mindig búcsuzunk

.Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtõl reggel, a nappaltól este,
A színektõl, ha szürke por belepte,
A csöndtõl, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtõl, mely fájt és égetett,
Minden képtõl, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihûltek,
A tûnõ tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtõl, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettõ, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idõ várja,
Lelkünk, mint fehér kendõ, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitõl mi mindíg búcsuzunk

Ezt a verset nyolcadikos ballagásomon mondtam, nagyon szeretem, még most is. Hetek óta ez jár a fejemben, aktuális hangulatomat tükrözi. Igaz, ez a búcsú nem végleges, hisz visszajövök. Egy hónapra rá megint búcsúzom-de akkor a családtól, mivel jövök vissza. Erre egyelőre nem akarok gondolni.
De inkább olyan hangulatom van, mint amit Berzsenyi fogalmazott meg a "Búcsúzás a Kemenes-aljtól" című művében. Hogy szomorú, hogy el kell utaznia, de az utazás öröme is érződik. Énbennem is keményen munkálkodik ez a kettős érzés. Hol görcsöt érzek a hasam táján, hol pedig felszabadult örömet. Remélem, a repülőn csökken az izgalom.

Lassan 5 éve, hogy a berni pásztorunk, Bobi örök vadászmezőkre távozott :(. Manapság sokat gondolok rá. Ha egyszer lesz lehetőségem kutyát tartani, akkor a berni pásztor is szóba jön majd, hogy olyanom legyen, hiszen egy tündéri kutyus. Nem tudom, csak gyakran jut eszembe manapság.

Holnapután reggel már Gimpon fogok dekkolni, és várom a beszállást a pekingi gépre. Napok óta ugrásra készen, elfelejtettem már milyen furcsa érzés. Talán az agyam tudat alatt készül, hogy pénteken nagyon korán kell kelni?

Estére az időzóna-visszaugrásnak köszönhetően aznap Párizsban leszek. 7 óra vissza, remélem, át tudok állni a "régi" időzónámra. Azért régi, mert majdnem 25 évig ebben éltem, de most a szöuli a természetes. De megjegyzem, keletről-nyugatra való utazás esetén könnyebb az átállás, mint nyugatról keletre. Nem tudom, miért. Egy bölcs azt mondta, hogy keletre menet esetén annyi nap kell hozzá, ahány időzónát mentünk. Nyugatra utazás esetén másfélszer olyan gyorsan megy az átállás.

Jeju-do 4. nap - Hallasan. "Time to say goodbye"

Ha edig keveselltem az edzést, ma bepótoltam!!!
Szóval korán keltünk, de nem eléggé. Taxival mentünk ki, ami szerintem tök szemétség volt, hogy ez nem számított bele. A tengeralattjáró-túráról lemondtam volna ez miatt. De megérte.


Az edzettebbekhez csapódtam, Adam, Matt mellé, akikkel simán feljutottunk, de Duncan és Warren már felértek. Tulajdonképpen az edzettebb srácok kissé motiválnak engem, meg az is, hogy nincs nagy dugó. Nem a forgalmi, hanem a "turista-dugóról" van szó. Aki szeret túrázni, az úgyis érti, miről beszélek. Hát azért nem volt egyszerű, levegő után kapkodtam, nem tudom, ezt a csúcsra való rohanás, vagy a majdnem 2000méteren tapasztalható kissé ritkább levegő okozza. Ok, 2000m még nem nagy dolog, ha magasságot nézzük, de hogy Korea egyik (talán) legmagasabb hegyére mentem fel, igenis nagy dolog!. De azért öröm volt felérni, és csodás volt a kráter!!!

A kráter, állítólag nyáron-ősszel tó is van benne. Sajna most nincs, de így is nagy élmény. Sosem láttam ilyent:))).
Ezek nem normálisak! Hideg volt a csúcson!!!

Egy ismerős- STEVE! A konkurens túracsoporttal, a Discover Koreával is összefutottunk.

Majd le, Harry irányításával félig futva, félig tempós gyalogolva. Mint egy zupás őrmeser! HEHEHEHEHE!
Pár jó nagy hegyen már voltam, mióta Korea az otthonom. Seoraksan, Taebaksan (az is elég nagy), most Hallasan. Jirisan még sajnos hátra van, de tavasszal az is meghódításra kerül- reméljük még többször is :).

De a honvágyam elhagyása sikerült. Páran elmentek lóhúst enni. Hívtak, de nem akartam. Ló egyelőre olyan, mint a kutya, nem tudom elképzelni a tányéromon (Mike egyet értett). Talán egyszer változik a véleményem, de most inkább nem, hisz tegnap lovon ültem, ma meg megeszem... Milyen dolog az?
Később, útban a kikötőbe, egy ecuadori srácnak meséltem a magyar konyháról, sosem tudtam ilyen jól összeszedni a dolgokat még, pedig nem először mesélek róla. A kikötőben olcsón vettem csokoládét, (10 dollár/4doboz, a városban 10 USD -ért jó, ha 2 dobozzal kapunk). Igaz, a kikötőben vámmentes a cucc. Szöulban sokkal drágábbak amúgy a Jeju-i csokik (7 dollár/ doboz), emiatt is vettem, ajándékba, addig meg a repülős táskámban fog dekkolni. Vitamintablettát sem felejtettem el, mivel elég jókat mondtak róla (10 USD helyett 7 USD). azlért írtam ki USD-t, mert ők szokták így mondani, lehet, amcsinak néznek :D! Amúgy 1USD=1000KRW (kb).

A komp:

Mosolygok, de szomorú is vagyok- Viszlát Jeju!

Naplemente: Harry, én és Warren, mint fotósok, rohantunk ki a kütyükkel!


Búcsú:

"Jack, repülök"

Kiírtuk-JEJU! Méltó búcsú!

Viszontagságos volt a hazaút, amiről meséltem. De megérte az egész. VISSZAJÖVÖK MAJD!!!! Köszi, Warren, hogy elérhető áron, de megmutattad nekünk ezt a csodás szigetet!!! :))) De legközelebb Incheonból induljunk komppal!