Háát...

Szakad az eső, utálom. Remélem, ez már csak a monszun utóhatása. Várom az őszi leveleket és túrákat :). Amúgy totál be vagyok rezelve... Egyre inkább esélyes, hogy végzek hamarosan. Nem jelentem ki ezt 100%ig, de megvan rá az esély. Most egy cikket kell befejeznem és elküldenem, még szeptemberben. De ha nem fogadják el abba a lapba, akkor sincs baj. Persze, szomorú leszek, de tuti, hogy máshová nagyobb eséllyel küldhetem. Aztán a disszertáció... aaaah.. Érdekes módon, meleg van, pedig már lassan szeptember közepe. Jujj, a héten olyan finom szőlőt vettem! Imádom a szőlőt, míg otthon voltam, is kétpofára faltam :). Ok, nem annyira durva, de imádtam. A fehérszőlőt jobban szeretem, de a fekete is finom. Emlékszem, két éve ilyenkor, Sindo, Sido és Modo-n, kirándulás végeztével is szőlőt ettünk. Most vasárnap is megyek oda, ha nem esik. Ami meg a koreai szőlőt illeti: Szőlőként sokkal finomabb, mint borként :).

Durva, hogy a múlt heti futás már a nyolcadik félmaratonom volt...  Az érmeket (egy kivételével, amit lenyúltak) és a rajtszámokat (egy kivételével, amit nem saját nevem alatt futottam), megőriztem/megőrzöm. Elég büszke vagyok arra, hogy én ezt is tudom csinálni :).

DMZ maraton

Mivel vasárnap korán volt a találkozó, emiatt elhatároztam, jjimjjibangba fogok aludni. Viszont egyik futóklubos csaj, akivel jóban vagyok, mondta: dehogy megyek én jjimjjibangba, aludjak nála, ő közelebb lakik a Ichon-hoz, a találkozó színhelyéhez. Emellett invitált a zumba (egyfajta tánc) órájára is, ami nagyon jó fitneszprogram volt. Ezután barátnőmmel, meg egyik futóklubos sráccal elmentünk kajálni. Egy sütögetős helyre tértünk be, sangyopsalt enni. Rengeteg, hangos afro volt ott, akik szerintem valamit ünnepeltek. Persze voltak tengeri herkentyűk is dögivel, én pl. főleg őket pusztítottam. Meg a kimcsit, ami főleg megsütve finom. Később majd nyugovóra tértünk.
Edzés után...A srác nem táncolt, de másnap lefutotta a 10km-t! :)

 Pózolok a (félig sült) csípős polippal...

Másnap reggel fél 6kor volt a találkozó, el is indultunk időben. A buszon kaptunk banánt, chocopie-t, csokis tejet, narancslevet és vizet (dobozos kávét meg kaptam, csak úgy, mikor összebarátkoztam a mellettem ülő csajjal, aki aranyos volt :) ). Sima, dugómentes utunk volt, 2 óráig tartott durván. A DMZ maraton elég nagyszabású futás volt, rengeteg ember vett rajta részt.  Futóklubunknak is külön sátra volt, ahol átvettük a rajtszámot, és a három kilós helyi rizst, amit elajándékoztam, mivel én nem tudom elkészíteni (nem azért, mert nem tudok főzni, hanem a koleszban s**r a konyha). Én most nem fényképeztem, csak ismerőseim képeit nyúltam le...
 Készülődünk...

 Félmaraton útvonala... A full maratonosok még mentek egy bazi nagy kört. Most örültem, hogy nem vállaltam be a teljest (majd jövőre, ha itt leszek...), mivel fizikumom még  mindig nem tökéletes.

 A hadsereg tagjai is szurkoltak nekünk... Lelkesen pacsiztak a futókkal :).

Először a teljes maratonosok indultak, majd mi, félmaratonosok álltunk rajthoz. 7 perccel a teljes maratonosok után kezdtünk (10 perc helyett), hatalmas tömeg figyelt minket, zenészek játszottak, az emberek szurkoltak nekünk. Fülledt-meleg idő volt. Rizsföldek között haladt az útvonal, néhol falvakat érintettünk. A helyiek lelkesen szurkoltak annak annak a hatalmas csoport "őrültnek", akikről dőlt az izzadság, mivel voltak olyan lököttek, hogy lefutnak 42/21/10/5 km-t, ebben a melegben, mikor lazítani is lehetne, hiszen vasárnap van (csak viccelek). Az első "vizes állomás" 5km-nél volt, utána 2-3 km-enként lehetett vizet inni. Félúton meg chokopie-t is ehettünk. 13-14km-nél kicsit rosszul éreztem magam (felkavarodott gyomor és hasmenés-szerűség egyvelege) és meg kellett állnom. Ezzel bár időt veszítettem, de hála az égnek, túltettem magam rajta. 15km előtt volt egy banános állomás, majd 17-18km-nél át kellett futni a térképen is látható piros hídon. A folyó mellett szaladtunk később egy darabig. Megfordult a fejemben, úszni kéne most (félmaraton esetén ismerős érzés a "de beleugranék a folyóba/tóba/tengerbe)!! Persze, ez az akció nem lett volna sikeres, mivel elég gyors folyású volt a víz, ott már raftingolni szoktak. Aztán végre eljött az utolsó kilométer, amikor már eléggé rottyon voltam (kavargott kicsit a gyomrom, de nem durván). Hamarosan beértünk a városba, ahol találkoztunk a szurkolók hadával, többek közt a futóklubos ismerőseimet is megpillantottam, akik bekiabálták: "Hajrá, Eva!". Röhögve szaladtam be a célba, és miután pacsiztam a már célba ért csajokkal, átvettem az érmet, és a gyógynövényes-dobozos teát. Tökjó érmet kaptunk, kár, hogy a képen nem látszik...

  2 óra 07 volt az időm, ami még mindig nem tökéletes, de a múlt hetinél jobb. Várni kellett kicsit, addig a sátrunknál pihentünk. Később megettük az ingyenes bibimpap-szerűséget, amit osztogattak. Futás után két óráig nem bírtam enni, csak vizet ittam, de akkor már jól esett a rendes kaja. El is aludtam kicsit, a többiek ébresztgettek, hogy hamarosan indulunk haza. Délután 2 körül indult a busz, megint elaludtam kicsit. Pocheon-nál böszme nagy dugók voltak, de aztán kiürültek az utak. Négy óra után kicsivel már a Banpo-hídnál voltunk, ami közel Ichon-hoz. Vicces, nincs is izomlázam, azaz néha feszül a combom (főleg lépcsőzésnél), de tudok rendesen járni, sőt, futni is elmentem reggel. Volt pár félmaratonom, ami után egy napot pihentetnem kellett a lábam, pl. a Namsan alatt futott maraton, a Bundang Maraton, vagy a tengerparti maraton, vagy a múlt heti futásom.  De ez nem olyan volt, de nem bánom (hasonlóan a gyereknapi jótékonysági futáshoz).

Végezetül pár gondolat: DMZ területén már néha jártam. Sokan tuti azt hiszik, hogy nem biztonságos "oda ne menj"... Persze az ilyen rendezvények tuti nem veszélyesek, és szervezett túrák keretén belül nyugodtan mehetünk. Gondoljunk csak bele: Mielőtt Pestre mentem, mindenki csesztetett, hogy ott megtámadhatnak, megerőszakolhatnak... Mielőtt Szöulba jöttem, akkor is hallottam olyan dolgot, hogy elrabolhatnak, és eladhatják a szerveimet (valami üldözési mániás embertől... nem normális...).  Már sajnálom, hogy nem szóltam vissza, hogy "ezek bárhol megtörténnének, ennyi erővel az ember ki sem mozdulna a négy fal közül, mert félne, megtámadják"... Pl. hallottam pár incidensről abban a városban is, ahová én jártam gimibe!!!

Agymenés

A legjobb dolog most, hogy végre nincs fülledt idő. Nincs az, hogy kilépek a koleszból/laborból, és úgy érzem, megfulladok a 90%os páratartalom miatt. Hogy nem izzadok ronggyá a reggeli/esti futásom közben. Vasárnap DMZ maraton Cheorwon-ba. A második "felesem" lesz, mióta kijöttem, két héten belül :) :). Ezt a futást nem mertem teljes maratonként bevállalni, mivel féltem, hogy túl meleg lesz. Félmaratont viszont nagy melegben is biztonsággal végig tudok futni :). Mellesleg állítólag klassz helyen megy a futás, és ha célba érek, jó lenne kicsit fényképezni utána :).
 Péntek reggel, az Edguy-tól hallgatom a Hellfire Club-ot. Iszonyat jó. Közben próbálom összegezni a dolgaimat, amit eddig csináltam, illetve, hogy hogyan tovább. Tegnap Főnökömmel volt egy beszélgetés ("lelki tréning" :) ), és Főnököm elmondta  a csajnak, akivel együtt dolgozunk, hogy önállóbbnak kell lennie, mivel én hamarosan végzek, és nem hagyatkozhat mindig rám. Nekem is lesz még dolgom elég, meg kell írnom a disszertációmat. Meg még egy csomó kísérlet. Most, hogy elfogadtak két összefoglaló cikket, és a kutatási cikkem is alakul, valahogy közelibbnek érzem az egészet. (Találtam elég sok "okosságot", ahogy otthon mondták... )

Azért ahogy észrevettem, itt több pénz van a kutatásban, mint Magyarországon. Sokkal több, mivel rengeteg egyetem, kutatóintézet van, akik a helyi -és külföldi fiataloknak lehetőséget biztosít. Ami tetszik, hogy az MsC-s, de még a BsC-s diákok is kapnak fizetést. Előbbiek rendes ösztöndíjat. Nem mondom, hogy degeszre keresem magam, félreértés ne essen, de a kinti életemet fedezi az ösztöndíj. Aztán az oktatásért is külön fizetnek, legalábbis én kaptam érte pénzt, mikor gyakot vezettünk az egyik proffal. Mellesleg A diákok végzés után, míg állást nem találnak, maradhatnak, a tudományos segédmunkatársi pozícójuk addig él. Aztán a PhD-val rendelkező kutatók már rendes fizetést kapnak (mintha jobban meg lennének becsülve, de nem tudom). Tudom, kétélű fegyver, hogy az ember kit fog ki, mint témavezetőt. Azért nem bánom, hogy külföldre jöttem doktorizni. Tudom, nehéz néha idekinn, mikor repültem vissza, Moszkvában megfordult az agyacskámban, hogy tovább nem kéne menni (nem pont Moszkvára gondoltam, hanem hogy jó lenne továbbra is külföldön élni, de 2-3 óra repülőzés már elég lenne :) :) ). De mindenképp szerettem volna doktorizni, és örülök, hogy van esély, hogy sikerüljön.

Hamarosan chuseok, ami jelenleg egy 5 napos hosszú hétvége. 2 napot tuti nem leszek, megyek kempingezni Gureopdo szigetre (nyugati tengeri sziget)... :)

Viszont be vagyok rezelve a disszertáció írásától. Tudom, barátaim azt mondták, annyira nem gáz, de akkor is. Meg az egész védéstől. Ami decemberben (legrosszabb esetben május-júniusban) várható. Tudom, beszélni tudok,  csináltam már számos prezit, és fogok is.. 

Koreai grafikusok trollkodása -egy kis vicces...

A Photoshop csodákra képes. Ezt az emberek ki is használják. Most találtam ezt az oldalt amin példák vannak rá, hogy a koreai grafikusok "trollkodnak", azaz a számukra hülye kéréseket sajátos módon oldják meg. Az emberi kreativitás... hát, nagyon jó dolog!!!

"A barátom most házasodik. Meg tudnák csinálni, hogy a kép kifejezze ezt?"

 Az eredmény...

"Meg tudnák csinálni a képet úgy, mintha olyant ennék, amit senki nem kóstolt?"

 Jujj....

Légyszi, "húzzátok le" a nadrágomat a zoknim alá, és rakjatok a képre egy palacsk soju-t"

 Hát, ezen padlót fogtam!!!

Amúgy szerencsére már tudok aludni, visszaálltam az itteni időre. Új szobatársaim-nem akarom elkiabálni -is normálisabbnak látszanak. Legalábbis az egyik csaj ugyanúgy időben fekszik, és kel, mint én. A másik későn ér haza, de ő is rövidre fogja a zajongást. Szóval tudok aludni, jobban, mint előző félévben. Már annyira nem fülledt az idő, izomlázam is elmúlt. Vasárnap DMZ maraton! :)

Fejlődés

Most találtam ezt a képet. Gangnam-on keresztül mutatja be, hogy felfejlődött Szöul az elmúlt évtizedekben... A kép magáért beszél. Durva, hogy a 60-as években még rizsföldek voltak a mostani modern épületek helyén...

Most már végre elmondhatom: szinte végigaludtam az éjszakát. Éjfél körül volt egy órás lyuk. Csak még mindig nehéz korán kelni, hat körül... Pedig én általában elég "early bird" vagyok, ahogy mások mondani szokták. Napközben is kevésbé vagyok álmos, de az egy hetes hiányos alvás lefárasztott. Tök vicces, hogy lelkileg nem viselt meg, hogy visszajöttem. Fizikailag viszont jobban, mint általában. Már kezd rendeződni az állapotom, ma reggel már el tudtam menni futni-igaz, izomlázam még megvan, de már javult. Vasárnap jön a ráadás, a DMZ-ben :). Azt hiszem, szombat éjjel jjimjibang-ban fogok aludni, mivel nagyon korai az indulás, és a jjimjibang közel van a találkozóhelyhez...

A legnagyobb bajom, hogy soha nincs csönd, mikor oda tudnék figyelni a dolgaimra. Mindig hangzavar van, átkiabálnak rajtam, recsegtetik a széket, stb.  Annyira nehéz ilyenkor koncentrálni, én meg nem tudom kizárni a külvilágot...

Odaesan, avagy idén először "fáztam"

Sajnos szombat este sem tudtam rendesen aludni... Éjfél után már csak forgolódtam, tehát kimerülten mentem Sadang-ra. Elhibáztam, hogy nyolckor lefeküdtem szombat este. Ennek ellenére időben kiértem Sadang-ra, ahol Steve már várt minket. Jött a busz, kicsit sok piros lámpán kellett átmenni, és elég kacifántos volt az útvonal is.
Fél óra késéssel érkeztünk meg, és érdekes módon elég hideg szél fújt. Nem fáztam, de meglepődtem, hiszen ilyen kellemes, frissítő szelet május óta nem tapasztaltam Ázsiában. A csúcsra viszonylag könnyen feljutottunk, de nem sikerült megvalósítani a tervet, miszerint a tenger mellett, a halpiacon fogunk kajálni, mivel sokan csigatempóval mentek.
Bejárat a túraterephez.

 Felfelé

 A csúcson: Sajnos köd volt, alig lehetett valamit látni.

 Kaja a csúcshoz közel, volt, aki házikosztot vitt magával, és megosztotta a többiekkel.

 Már feltűnt egy-egy színes levél.

 Vízesés, ahol megálltunk pihenni...

 Szóval késve indultunk. Hazafelé a "Pi élete" című filmet néztük, ami elég szomorú volt... Szóval jó sokáig dugó nélkül mentünk, de amin kiakadtam, hogy a WC szünetet 8:15-ig mondták, és sokan 10 perc késéssel jöttek. 8:15 az nem 8:20 meg nem 8:30... Nem vagyok gyöpös, de akkor is... Hatalmas dugók voltak Szöul felé, ideges voltam, de 11 körül végre megérkeztünk, és éjfélre a koleszban voltam. Végre rendesen tudtam aludni, remélem, most már visszaállt az alvási ciklusom és koncentrációm.