2016. június 19., vasárnap

Gapyeongból haza, mai tekerés haza

Ma kétszer annyit mentünk (azaz több, mint kétszer annyit), mint tegnap. 80km felett volt. Reggel 9 körül indultunk, élveztük, hogy nem volt meleg. A bicikliút egyébként egy régi vasút vonalán ment végig. 20km után megálltunk inni és fagyizni. Akkor eldöntöttük, hogy a folyó mellett megyünk (a másik opció a főútvonal mentén lett volna, ami ebben a melegben szerintem elviselhetetlen), mégha hosszabb is.  Ungilsan állomás (40km) körmyékén kajáltunk.
 Jó sok pipacs nőtt errefelé :)

Ungilsan után 30km nonstop tekerés következett,  ahol nagyon kitikkadtunk, mivel nem láttunk boltot, ahol tudtunk volna vizet venni. Jól esett később, Jamsil után frissíteni, egy liter lötyit tuti megittunk egyhuzamban :). Jamsil után már nagyon közel volt a Bokjeong, ahonnan barátom hazament, én meg visszatekertem az egyetemre. Pár vadcseresznye lehullott, és kicsit összemaszatolt engem. Útközben gyakran láttam, hogy az idős emberek lelkesen dézsmálják a gyümölcsöket :). 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése