2013. október 9., szerda

Bezzeg a tengernél...

..még mindig nyárvégi meleg volt! Szóval 3-ra Gangneungban  voltunk, a Gyongpo-Beach-en... (ahol a július elejei félmaraton zajlott). Erős szél volt, hullámzott, de senki nem hitte volna, hogy október 9-én még fürödni is tudtunk benne. Azaz megpróbáltunk, mivel elég erős volt a hullámzás, folyton partra sodort minket. 5 métert mindenesetre úsztam benne! Emellett mindig kisodort minket, ha meg felálltunk, olyan erősen "csapott ki" a hullámzás, hogy elestünk. Durva volt...
 
 Fürdés után...Nem volt (olyan nagyon) hideg :) :)
 A homokban kényelmesen lehetett pihenni, fizbiztünk is. Megtanítottak a frizbi- dobás helyes technikájára. Bár a szél néha elfújta a "masinát"... Mellesleg néha majdnem eltaláltuk a tengerparton gyanútlanul sétáló, pihenő embereket.
 Emellett zöldséges húst csináltunk, hát, rég ettem ilyen jót :) :)
 Warren fürdés után pózol...
 Paci a tengernél...
Ötkor indultunk a tervezett négy óra helyett. Egyrészt, késve érkeztünk, másrészt, Warren szerint nem lesz dugó, mivel sokan félnek a tájfuntól. Ami be is igazolódott, mivel gyorsan Jukjeon-ra értünk (nyolc körül ott voltunk). Klassz napom volt, örülök, hogy eljöttem. Bár még most is hullafáradt vagyok, de megérte :) :)

Az ősz első színei Odaesan-on

Kedden korábban hazamentem, mivel roomcheck volt a koleszban (egész hétfő este takarítottam, és kedd reggel befejeztem). Mikor túlestünk ezen (gyorsan megvolt), futottam, majd este 10 előtt indultam Yongsan-ra. Esti induláskor szívesen megyek ki Yongsan állomásra, mégha kicsit messze is van (bár nem vészes, elég könnyű oda kijutni). Ott még volt időm, bekaptam némi utcai kaját (csípős csirkét). Az eső csöpögött, de másnapra jó időt mondtak. Egész hét elején a tájfunnal ijesztgették az embereket, ami Japánt, Fülöp-szigeteket érintette... Emiatt sokan izgultak, én is féltem kicsit, hogy esni fog.
Éjfél előtt indultunk. Aludtam valamennyit, rémálmaim voltak  mindenféle szörnyekről, meg megcsonkított hullákról... De végül megérkeztünk. Fél 6 körül indultunk, a már ismerős terepen. A túraútvonal le volt zárva, az előrejelzett tájfun miatt. De kis bosszankodás után átléptük a szalagot, és indultunk. Eleinte sötétben mentünk, majd kezdett világosodni. Köd volt, a színesedő levelekről kicsit a magyar őszi erdő ugrott be. Ugyanis otthon néha túráztunk az őszi a ködben, és az avaros-ködös kirándulásokat juttatta eszembe, még egyetemi éveimből, a túraegyesületes haverjaimmal... Szép emlékek :). Gyorsan felértünk a csúcsra (4km a kiindulástól). Egyrészt, nem volt nehéz terep. Másrészt, főleg sötétben mentünk, és nem volt érdemes megállni bámészkodni. Hétre a ködös csúcson voltunk, ahonnan természetesen semmit nem láttunk (hasonlóan a szeptember elseji kiránduláshoz). Később lementünk a közeli menedékházhoz, ahol elkezdtünk "főzni", azaz húst sütöttünk. Warren szavaival élve "vegetáriánus hús", mivel jó minőségű terméket vettünk, és valami zöld fűszert is tett rá :).
Reggel, indulás után...
 Ködös táj...
 Főzőcske a menedékháznál :)
 Közben kitisztult az idő, így öten visszamásztunk kaja után a csúcsra,és fotóztuk a tájat :)

 Megjelentek az ősz szieni :)



 Rengeteg szép vízesést láttunk...

 Érik a khakiszilva :) :) 
A hosszas völgyben való kirándulást nagyon élveztem. Mind társaságban, mind egyedül. Társaság jó volt, sok kedves ismerőssel. De az új emberek is szimpatikusak voltak. Emellett kitisztítottam kicsit a fejem, nem gondoltam semmire. A kirándulás vége felé már kiütközött a nem-alvás, emellett melegem volt a vékony túranaciban (pedig a legvékonyabb ilyen célra hozott gatyámról volt szó! Sortot meg az eső és a hajnali hideg miatt nem mertem venni). A parkolóban ismerőseim fogadtak, és örültünk az ismerős arcoknak, ami azt jelentette nem kavarodtunk el :). A társaság nagy része még mögöttük volt, a busz még nem érkezett meg. Makgoliztunk, pihentünk, dumáltunk, és fél három körül indultunk a tengerpartra.

Hol az agyad?

Még mindig nagyon jó idő van, itt, Szöulban. Augusztus vége-fíling, pedig már benne járunk az októberben. Futok, közben agyalok. A napi teendők, kísérletek, és a disszertációm járnak az agyamban. Alakulnak a dolgok szerencsére. Mostanában fáradtabb vagyok... Egyik kolléganőm eredetileg egy hétre hazament egy esküvőre, de már lassan második hete nem hallottunk hírt felőle. Bakker, idén lassan hat hetet (bár én is mindig kiharcoltam, hogy engedjenek el három hétre évente) töltött otthon, egészségügyi okokból, meg miegymás révén. Különben is, én nem tudok hazaszaladgálni esküvők vagy betegségek miatt... Majd ha beszól nekem, hogy miért csavargok hétvégén (mivel ő annyira elkötelezett, hogy hétvégén is benn van), akkor meg fogom neki mondani. :) :) Na mindegy. A campuson kutyas**r-szag terjeng, mivel "érik" a gingko magja. Azaz rothad a mag burka. Reggeli futás és munkába menet igyekszem nem rájuk lépni, hogy ne legyen büdös. Ajummák és ajusshik reggelente lelkesen gyűjtik ezeket a "büdös bogyókat". Ugyanis amint leszárad a büdös lágy burok, a kemény héjat letörve a mag ehető. És egész finom megfőzve, egyszer kóstoltam.
Szóval futok. Kicsit kótyagos vagyok, de futok. Előző nap, egy kirándulás miatt keveset aludtam. Jó volt, örülök, hogy a szerdát, az ünnepnapot kihasználtam. Majd mesélek róla, ha elhagy a disszertáció-írás terén az ihlet. Két és fél hét a  maratonig. Nem tudom, menni fog-e. Nem tudtam rá keményen edzeni, bár mindennap mozgok vagy két órát... Barátaim szerint igen, de az csak a barátaim véleménye. Én azt mondom, ha nem, akkor majd megpróbálom még egyszer! Védés előtt mindenképp le akarom tudni. Ha nem, akkor utána majd sikerül!

Fura érzés, hogy most úgy néz ki, ledoktorálok, februárban jogosan nevem elé tehetem a "Dr." -t... Bár hivatalos iratokban (cikkekben) helyesen úgy hangzik, hogy a szerzők neve után odaírják "PhD". Egyelőre nekem MS (azaz Master of Science) van a nevem előtt az elküldött és elfogadott munkáimban. Fura lesz, ha a február utániakban már "PhD"-re változik a dolog. Egyszer láttam ezt egyik viccoldalon Mostanában sokat nevetek a tudománnyal kapcsolatos vicceken, talán azért (is), mivel élvezem, hogy értem őket.


Miért csinálnak az emberek PhD-t? Kék: Érdekli őket a kutatás. Zöld: "szeretnek tanulni". Sárga: "Nem találtak állást". Piros: "Neve elé akarja tenni a "Dr"-t.". Becsaszó, én nem azért csinálom!! Szeretem a molekuláris biológiát, ez is fontos tényező. Sajnos ebben a szakmában kell egyfajta szerencse, hogy az ember PhD nélkül boldoguljon. Legalábbis Európában. Itt, Koreában MS fokozattal is könnyebb állást találni. 
Futás után próbálok magamnak emberi külsőt "varázsolni" (kicsit zombi vagyok...), majd megigazítom a takarókat az ágyamon. A kabócák még zajonganak. Még mindig. Kómásan sétálok  a laborba. Egy szembe jövő liba kőkemény táskájának ütközik a kezem. Van az esethez pár keresetlen szavam, még mázli, hogy a magyart most nem értik. Nagyon fáj az ütközés....

Délelőtt fáradt voltam, de azért használható. Ebédre evett ramen helyre hozott. Elég jól haladok az írással, de most, köszöntem egyik profnak. Kicsit kótyagos vagyok, szerintem látszott rajtam. "Jól vagy?" -kérdezte. "Persze"-válaszoltam... "Mert mintha kicsit máshol járna az agyad."-igen, máshol. Épp azon kattognak az agytekervényeim, hogy hogyan írjam meg azt a .... harmadik fejezetet!!! 

2013. október 6., vasárnap

Agymenés...

Fáradt vagyok... Elég "rohammelós" időszakom volt, kevés (és ramaty) alvással. De szerencsére jobban haladtam a dolgaimmal, mint ahogy azt elterveztem, aminek tényleg örülök. Tegnap voltam istentiszteleten, de valahogy nem tudtam azonosulni vele. Talán a fáradság miatt, hiszen egész vasárnap délelőtt-kora délután güriztem. Másrészt pedig túlzásnak érzek bizonyos dolgokat, még most is. Ahogy mutogatják a világ elé, hogy ők milyen buzgó keresztények... Mesterkélt, és európai szemmel nézve röhejes. Ázsiai emberek tipikus külsőség-mániája. Nem fikázom őket, hiszen vannak ott barátaim, akiket tényleg nagyon szeretek :). Lehet, meg fog valósulni a szerdai tengeri fürdő... Egyrészt, "wedenesday is day off, it is up to you" (azaz, ha dolgozol, akkor jó, ha nem, az sem baj, és én most nem fogok). Másrészt, meleg van, sortban vagyok. Még a nyári futócuccaimban "edzek". Még kevés színes levelet látok, de már megjelentek a kezdemények :).

2013. október 5., szombat

Még mindig a vénasszonyok nyara...

...októberben. Most kicsit úgy éreztem, ki kellett mozdulni. Dobongsanon már régen jártam. Vicces, hogy még mindig nagyon meleg van, bánom, hogy nem sortban mentem. Tipikus "mi a túróért akarok túrázni" hangulattal indultam, de már régen jártam arrafelé. Pont két éve voltam itt utoljára. Nem emlékeztem, hogy ennyire nehéz a terep, de azért élveztem a dolgot! :)

Kocsma, amit makgolis üvegekkel dekoráltak ki. Kreatív!!!
 Az ősz virágai!


 Néhány őszi levél :)
 "Ismerős arcok"...

 Az "Y-valley", az a bizonyos húzós völgy, ahová nem mennék télen!!!
 A zsúfolt "fő hegycsúcson"
 Ez a roston sűlt hal azt hiszem, tipikus őszi kaja. Egyszer jó lenne megkóstolni :).

2013. október 3., csütörtök

Undorító

Most olvastam egy hírt, amin kiakadtam... Egyik magyar sportvezető "színvonalas és együtt érző" véleménye arról, hogy egy kocogó anyukát megtámadtak a romák. Komolyan mondom, felforrt az agyvizem. Nem normális. Ha ez is a véleménye, miért kürtöli ország-világ elé? Tipikus magyar mentalitás ez a gyűlölködés, fricskázás, "dögöljön meg  a másik tehene" stílus. Ha ilyenről hallok, kiakadok...

Én magam is amatőr futó vagyok, amit gondolom, mindenki tud, aki ismer. Én is szoktam este futni, bár azt is hozzá kell tenni: Szöulban ezerszer jobb a közbiztonság, mint Pesten. De itt mi, futók  "összetartóak" vagyunk. Érződik a közösség szelleme, akár versenyen, akár egy szimpla reggeli-esti kocogás esetén. Ahogy biztatják a vadidegen futót. Itt meg ha egy futó így vélekedik a társáról, az szégyen a köbön...

2013. október 2., szerda

Csak úgy...

Mostanában van esély, hogy egy darabig kevesebbet tudok írni.Most ünnepnap van, mégpedig az a bizonyos mitológiai ünnep. Jövő héten meg a Hangul nap is az lesz. Azt igyekszem pihenéssel tölteni. Ebédelni lementem a ramenezőbe, a szokásos tojásosat kértem. A jó fej néni adott nekem khakiszilvát, csak úgy! Annyira aranyos! :) :).